Antiszemita vádakkal illette Magyarországot az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, az ominózus ülésen a magyar nagykövet ráadásul fel sem szólalt. Az amerikaiak zárt ajtók mögött elismerték hogy hibáztak, mert az általuk említett antiszemita megmozdulás Svédországban történt és nem nálunk. A magyar külügy várja az amerikaiak bocsánatkérését, de ők egyelőre hallgatnak. Úgy tűnik vádaskodni könnyebb volt, mint elnézést kérni.
Múlt hét végén a New York-i ENSZ-székházban magas szintű ülést tartottak az antiszemitizmus elleni globális erőfeszítésekről. Házigazdaként az ülésen felszólalt Linda Thomas-Greenfield is, az Egyesült Államok nagykövete, aki rögtön a beszéde elején Magyarországra irányította a teljes hallgatóság figyelmét azzal, hogy állítása szerint amíg Ukrajnában zsinagógákat ért orosz rakétacsapás, addig Magyarországon Holokauszt-emlékművet rongálnak vandálok.
A nagykövet beszédében Magyarország arra volt példa, hogy
az antiszemitizmus szerte a világon elterjedt és növekszik. A gyűlölet ezen legrégebbi formája ismét fenyegeti a zsidó emberek biztonságát és az összetartozás érzését, amelyet megérdemelnek.
Hozzátette, hogy
ezt a gyűlöletet nemcsak a szélsőséges csoportok szítják, hanem a mainstream politikai vezetők, népszerű hírességek és hatalmi pozícióban lévő emberek is. A gyűlöletet online és személyesen is tovább fokozzák. Közvetlenül és közvetve. Burkoltan és kint, a szabadban.
Nem adtak szót a magyar nagykövetnek
A magyar delegáció az ülésen hiába vett részt, az amerikai házigazda nem adott felszólalási lehetőséget, így a magyar nagykövetnek az ülést követően személyesen kellett eljárni az alaptalan állítások miatt.
A magyar diplomaták megkeresték Linda Thomas-Greenfield nagykövetet, és miután kérdőre vonták, hogy mire alapozza az ülésen tett állításait, az amerikai képviselet zárt ajtók mögött elismételte, hogy hibáztak, és valójában Svédországban történt az az incidens, amikor megrongálták Raoul Wallenberg szobrát.
A magyar nagykövetség ezután nyilvánosság előtti korrekciót kért az Amerikai Egyesült Államok képviseletétől, amire azonban az amerikaiak eddig nem voltak hajlandóak. Sőt, az Index birtokába jutott dokumentum szerint az amerikai diplomácia a maga részéről azzal tekinti lezártnak az ügyet, hogy a beszéd hivatalos leiratában áthúzták a Magyarországra vonatkozó részt.
A magyar külügy megdöbbent a történteken
Az Index megkereste Paczolay Mátét, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivőjét, aki felháborítónak nevezte a történteket. Mint mondta:
egészen felháborító, hogy az ENSZ nyújtotta széles nyilvánosság előtt alaptalan és hamis állításokat tett az Egyesült Államok nagykövete Magyarországról. Mivel a magyar delegációnak nem biztosítottak felszólalási lehetőséget az amerikai házigazdák, így csak az ülést követően tudtunk panasszal élni. Az ügy jelenleg ott tart, hogy zárt ajtók mögött az amerikai fél elismerte, hogy hibázott, de ezen túlmenően nem adtak ki sem tisztázó, sem bocsánatkérő nyilatkozatot, ami egy ilyen szituációban minimum elvárás a diplomáciában. Ami még megdöbbentőbb, hogy miután nyilvánvalóan kezdett kellemetlenné válni az ügy, a beszéd hivatalos leiratában nemes egyszerűséggel áthúzták a Magyarországra vonatkozó részt, ezzel kezelve a helyzetet.
Paczolay Máté hozzátette, hogy a magyar külügyi vezetés értesülései szerint valószínű, hogy az amerikai nagykövet beszédírója tévesztett:
amennyiben tényleg csak egy felkészületlenségből fakadó hibáról van szó, és nem szándékos csúsztatásról, úgy érthetetlen, hogy a képviselet miért nem ad ki nyilatkozatot a helyzet rendezése érdekében.
A külügyi szóvivő szerint az egész esemény komolyan vehetőségét megkérdőjelezi, hogy egy antiszemitizmussal foglalkozó kiemelt jelentőségű ülésen minden körültekintést nélkülözve valótlanságokat lehet állítani egy országról a teljes diplomáciai kar jelenlétében mindenféle következmény nélkül.
Paczolay Máté hangsúlyozta, hogy Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, és minden magát nyíltan zsidónak valló személy biztonságban érezheti magát az országban, ellentétben egyes nyugat-európai nagyvárosokkal.
Forrás: Index, fotó: AP
POROSZLAI RÓBERT
2023-02-19 at 17:22
Majom?
bitszelet
2023-02-14 at 22:42
Mondjuk ez is annak a ‘nagyszerű’ politikának az eredménye hogy még a legordenárébb esetekben sem hajlandó a kormány megvizsgálni a jogi elégtétel lehetőségét. Mert minek az…
Néhány ilyen görényre kellett volna ráhúzni a vizes lepedőt és a szart is kiverni belőle egy ilyen perben a nettó hazudozásért, pl Németországban ahol amikor az első mocskos szöveget megeresztette az ARD még börtönbe is csukathatták volna a firkászt (*) – a többi szarjankó kétszer is meggondolná mit ereszt ki a pofáján Timbuktutól Washingtonig.
De nem a kormány úgy gondolja ez nem fontos, had mondják csak. Nos mondják.
(*) Erdogánék megtették egy magát viccesnek gondoló kis pöcs német humoristával, erősen lengett neki még egy börtönbüntetés is, utána törölte el a Bundestag ezt a lehetőséget. Nos Orbánt nagyjából Erdogánnal együtt emlegetik a különbség annyi, hogy azt a hangnemet már nem merik megengedni magukanak. Monjuk ma már inkább azért mert valami arab simán lefejezi őket az utcán.
fanni
2023-02-14 at 20:15
Nem csoda! Attól, hogy kosztümöt adtak rá, még nem tudja, hogy hol van, és miért van ott.
Orientál
2023-02-14 at 20:06
Sajnos USA balliberális zöld diktatórikus politikája miatt egyre agyatlanabb embereket juttatnak ilyen és hasonló pozíciókba Sorosék ,na mint a szellemileg tehát agyilag erősen korlátolt Bident.
Mucus
2023-02-14 at 18:46
Külügyminiszter úr! Igazítsa már el ezt a nőt vagy vegyen neki egy térképet.Szerintem azt se tudja hogy hol van Európa és Magyarország.
Karácsony.sk
2023-02-14 at 18:02
Minden 3,14csa liberálfasiszta ilyen hülye?
Szlovákiából…..
Bicska
2023-02-14 at 17:58
Nagykövetet hazaküldeni a picsába, ha megjött a bocsi kérés esetleg visszajöhet. Az Isten bassza már meg az agresszív kőbukó kapzsi fajtáját. Kvóta-néger ENSZ ribanc meg baszódjon meg
Logikus
2023-02-14 at 17:13
Nem véletlen volt az, hanem szándékos provokáció…
PG
2023-02-14 at 17:01
Az amerikaiak közismerten bunkók. Sokszor alapvető dolgokban mondanak hülyeségeket, de mindezt nagyon büszkén. A nyitó képen látható nő arcáról is süt a butaság. Ez ám a nagy “amerikai kutúra”. Némelyik vezetőjüknek felmentése volt az iskolában földrajzból.
Szerintem a legközelebbi nemzetközi gyűlésen fel kell állni a magyar képviselőnek és el kell mondani, hogy mennyire hülyék az amcsik.
Vízöntő
2023-02-14 at 16:37
A világ urának ilyen szintű képviselői nem ismerik a térképet?
Mi lesz ha Oroszország helyett olasz koordinátákat adnak meg a rakétáknak, vagy a svédek helyett a fehéroroszokat vetetik fel a NATO-ba?
Talán ha nem lenne elég a bőrszín a karrierhez, hanem a megfelelő szintű tudás is követelmény lenne akkor ilyen nem fordulhatna elő! Persze ha szerintük a felsőbbrendűségük és a bőrszínük pótolja azt az más, kiállított szegénységi bizonyítvány a demokráciájukról, jogállamiságukról!
Kakasmárton
2023-02-14 at 16:35
A Bide nadminisztráció helyében azért ezt az ENSZ nagykövet asszonyt levizsgáztatnám
földrajzból!
A hazai zsidóságtól meg elvárom, hogy tiltakozzék az ENSZ-nél! Mégis csak róluk van szó!
sanya
2023-02-14 at 16:26
Minek nekünk ellenség, amikor ilyen”barátaink” vannak?
Már megint a történelem rossz oldalán állunk, “hála” Horn Gyufának
stefan.walter
2023-02-14 at 16:23
Szegénységi bizonyítvány, hogy egy ilyen tájékozatlan, feka matróna a világ vezető hatalmát képviseli.
Matu
2023-02-14 at 16:21
Ez valami társasjáték a fejlett-haladó nyugaton? “Ki tudja jobban b&@#gatni a magyarokat?” címmel? Vagy valami becsípődés náluk, hogy ha valakit szídni kell, akkor rögtön mindenről a magyarok jutnak az eszükbe? Kényelmes: nem kell sok ország nevével bíbelődni, elég egyet megjegyezni, nagy agykapacitás nem szükséges hozzá.
Puncius Pinatus
2023-02-14 at 16:16
Pár évtizede még a cukornádat aratta Kunta Kinte brigádjába, mit várni az ilyentől.
Most hálás a szabadságáért, viszonozza az elvárásokat.
Egy diplomata nem engedhet meg magának ilyen tévedés!
Szándékos kijelentés volt, az utólagos elnézés már senkit nem érdekel, ez marad a tudatban.
Mocskos usa.
IRDATLAN SOKK
2023-02-14 at 16:10
Az USA nagykövetnek mindegy. Afrikában van Svédország és a magyarok mindig a vesztesek.
OK gyerekek. Mi pedig sohase kérünk kárpótlást ???
Patriota
2023-02-14 at 16:05
A rohadékok minden fórumon próbálnak lejáratni minket !!!!!!
Kíváncsian várom Szíjjártó Úr válaszát az ügyben….
Cseléd
2023-02-14 at 15:56
És ők lennének a szövetségeseink………
X etel
2023-02-14 at 15:19
Hogyan tovább?,
De, az összes ország nagykövetének levelet kell írni.
Ez legitim és szabad, legalább ezt meltoztassuk megfáradni.
Pórász Ármin
2023-02-14 at 15:15
Ha eléraknának egy Európa vaktérképet szerintem 0 találata lenne, az országok felismerésében. Talán nagy britanniát felismerné, bár Izland közel van. De valószínűleg az USA államait sem tudná mind felsorolni. Ettől függetlenül a rosszhiszeműség vélekedése fennáll.