Pesti Srácok

Pákh Imre a PS-nek: "Ebben a háborúban nem lesznek győztesek"

Pákh Imre a PS-nek: "Ebben a háborúban nem lesznek győztesek"

Lehet, hogy a munkácsi vár fokáról ledöntött turulmadár Nagydobronyban, vagy valamely másik településen kerül új talapzatra, de Munkácsra akkor is vissza kell, hogy szálljon egy, a korábbinál még szebb, még nagyobb turulmadár – mondta a PestiSrácok.hu-nak budapesti otthonában Pákh Imre, Amerikában élő munkácsi üzletember, aki szerint a Turul ügye jóval több, mint egy szobor helyreállításának kérdése: nem más, mint a magyarság, a magyar tudat fennmaradásának szimbóluma Kárpátalján. Pákh Imre lapunknak beszélt az orosz–ukrán háborúról is. Kijelentette, hogy véleménye szerint ennek a háborúnak nem lesznek győztesei, óriási vesztesei viszont többek között a kárpátaljai magyarok is, azok a fiúk, akiktől mások háborújában várják el, hogy a vérüket, életüket adják, mert ott, a fronton nulla harci-katonai tudással, ahogy a frontra a fiatalokat viszik, csak meghalni lehet. "Aki valóban békepárti, az nem mond olyat, hogy az utolsó ukrán katonáig harcolni kell. És nem lehet más észszerű, emberi cél, mint a béke" – mondta Pákh Imre.

Mint ismert, ugyan nem minden előzmény nélkül, de hirtelen és rendkívüli gyorsasággal, a munkácsi tanácsot is megkerülve, egy online végrehajtói bizottsági döntés alapján, október 13-án ledöntötték a munkácsi vár fokáról a 2008-ban Pákh Imre és családja által visszaállíttatott Turul-szobrot. Bár a barbár rongálást még a munkácsi tanács 18 tagja is elítélte és tiltakozott ellene, illetve a szobordöntést széles körű felháborodás követte, a közelmúltban a Millenium emlékére állított eredeti obeliszkre a háromágú szigonyt, Ukrajna állami címerét helyezték fel.

Pákh Imre, a Turul-emlékmű felállítója és finanszírozója azt az álláspontot képviseli, hogy a szobor mivel adományozásról semmilyen irat nem készült és azzal nem is bántak megfelelően a város elöljárói az ő tulajdona, a háta mögött, titokban, törvénytelen eszközök bevetésével véghezvitt szobordöntés pedig rongálás. Ezért az ügyet jogi útra is viszi, miközben esküt tett szülei sírjánál akik Munkács magyar értékei megőrzésének fontos követei voltak , hogy a Turul vagy így, vagy úgy, de visszaszáll majd eredeti helyére.

Több város örömmel állítaná fel a Munkácsról száműzött Turult határon innen és túl is

PestiSracok facebook image

Pákh Imre akkor lapunknak nyilatkozva ajánlatot is tett, hogy amennyiben a szobrot helyreállíttathatja és visszaemeltetheti az obeliszkre amelyre elfogadhatatlannak tartja, hogy ukrán címer kerüljön , akkor az ukrán jelképet saját költségén felállíttatja a vár egy másik pontján. Az ajánlat süket fülekre talált. Pákh Imre viszont nem ül tétlenül a babérjain. Az üzletember a közelmúltban Budapestre utazott és több megbeszélésen vett részt a Turul kapcsán is.

Kérdésünkre fővárosi otthonában azt mondta, többen megkeresték Magyarországról és Kárpátaljáról is, hogy szívesen befogadnák a Turult, és szeretnék, hogy náluk állítsák fel a munkácsi várról száműzött szobrot. Pákh Imre az ajánlatokat szívesen fogadta. Azt mondta, örömmel adja oda, ahol tudja, hogy jó gazdái lesznek, de arról nem fog, nem hajlandó lemondani, hogy a Turul visszaszálljon Munkács várára, mert ott a helye, és nagyon fontos szimbólum is az, hogy mi lesz a végkimenetele ennek az ügynek.

jelentette ki.

Pákh Imre. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

"Lehet, hogy te valamit el tudsz hagyni, de az nem hagy el téged"

Pákh Imre hosszasan beszélt lapunknak arról, mennyire fontos a szívének a kárpátaljai magyar város, ahol bár nagyon kevés magyar maradt, történelmében és lényegében mindig magyar marad.

fogalmazott Pákh Imre.

Pákh Imre. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Felidézte, hogy 30 éve működik az édesapja nevére keresztelt családi alapítványuk, a Pákh Sándor Alapítvány, amely nyolcvan család megélhetését segíti Kárpátalján minden egyes hónapban. Hozzátette: innen ered a Turulhoz való ragaszkodás, az, hogy kitart az ügyben.

Munkács és Kárpátalja addig marad meg magyarnak, amíg a magyarok nem mondanak le róla

Emlékeztetett, hogy a város polgármestere, Andrij Baloga és annak apja, az ukrán parlamenti képviselő, Viktor Baloga szándéka nyilvánvaló: betelepítéssel teljesen elukránosítani a magyar várost, amihez a háború megfelelő apropót is ad. De Munkács is, Kárpátalja is addig marad meg magyarnak, amíg a magyarok őrzik azt, és nem mondanak le róla és a magyarságukról.

Bár meglátása szerint Munkács rengeteget változott nagyon nehéz látni benne a régi, szeretett Munkácsot , számtalan pozitív dolog is történt a magyar kormánynak köszönhetően, amely nem engedi el Kárpátalja kezét. Megjegyezte, hogy például a magyar állam vásárolta meg Munkácson a régi bank patinás épületét, felújították. Ennek köszönhetően van ma a magyarságnak egy saját közösségi háza a városban, amely Munkácsy Mihály nevét viseli. De ugyan így mentették meg a híres kárpátaljai festőművész, Erdélyi Béla házát is.

mondta Pákh Imre.

"Minden értelmes embernek csakis a béke lehet a célja"

Majd a háborúról is beszélt lapunknak. Ez mások háborúja, mégis a magyarok vesztesége is óriási. Magyar fiúk kell, hogy akaratuk ellenére a vérüket, életüket adják egy olyan háborúban, amihez a világon semmi, de semmi közük nincs.

tette fel a kérdést.

folytatta. Pákh Imre személyes véleménye az, hogy azonnali tűzszünetre lenne szükség. A vitás kérdéseket befagyasztani, hiszen Kelet-Németország ügye is eltartott vagy 45 évig, amire megoldották. Majd visszatérünk a kérdésre 1020 év múlva...

Pákh Imre. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

– mondta. Már csak ezért sem lehet magyar ember más állásponton, mint az azonnali tűzszünet és béke. Hozzátette: minél tovább folytatódnak a harcok, Ukrajnát annál jobban szétlövik az oroszok. Már az áramellátás megszűnése is óriási veszteség.

vetette fel a kérdést.

Addig fog tartani a háború, amíg kívülről támogatják Ukrajnát

jelentette ki Pákh Imre. Megjegyezte azt is, hogy Amerika és az Európai Unió is, miközben békéről beszél, azt mondja, azért segíti, támogatja többek közt fegyverekkel Ukrajnát, hogy vége legyen a háborúnak, pedig valójában ennek az ellenkezőjét teszi.

véli Pákh Imre.

Pákh Imre. Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu

Emlékeztetett: Ukrajna már réges-régen csődbe ment, az állami intézmények évek óta nem működnek. Külső segítség nélkül működésképtelen az egész ország, harcolni sem tudna külső támogatás nélkül. Pákh Imre az elmúlt hónapokban több európai országban járt. Azt mondja, személyes tapasztalata, hogy Magyarország, a magyar kormány háborúhoz való hozzáállása a legjózanabb.

jegyezte meg.

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.