Pesti Srácok

A Párbeszéd szerint a kormány ismét kudarcot vallott, ezúttal az iskolák felkészítésében

null

A Párbeszéd szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látványosan kudarcot vallott az iskolák, óvodák koronavírus-járvány elleni felkészítésében – mondta az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten tartott, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatón.

Barabás Richárd kifejtette, a tárca nem ismerte fel, hogy a legtöbb iskola nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy betartsa az óvintézkedésekről szóló ajánlásait, ezzel pedig veszélybe sodorja a gyerekeket, szülőket és tágabb értelemben mindenkit.

– tette hozzá. Kiemelte, a kormány nem tett semmit azért sem a nyáron, hogy még erősebben átállítsa az iskolákat a digitális oktatásra.

PestiSracok facebook image

– mondta a szóvivő. A politikus felszólította a kabinetet, hogy azonnal kezdje meg a higiéniai eszközök biztosítását minden oktatási intézménynek.

– hangoztatta Barabás Richárd.

Forrás/fotó: MTI