Pesti Srácok

Partfalszakadás Rácalmáson – Ötvenmilliós kártérítésre kötelezheti az önkormányzatot a bíróság

Partfalszakadás Rácalmáson – Ötvenmilliós kártérítésre kötelezheti az önkormányzatot a bíróság

Akár ötvenmillió forintot is ki kell fizetnie a rácalmási önkormányzatnak egy pertársaság részére, amely a tizenhét évvel ezelőtti, a Kis-Dunánál bekövetkezett partfalszakadás után szerveződött. A pertársaságnak eredetileg tizenhét tagja volt, hatan közülük már nem élhették meg a Dunaújvárosi Járásbíróság döntését. A panaszosok azért kezdtek bele egykor a perbe, mert házaik falai a Duna kotrása miatt megrepedtek, több épület életveszélyessé vált, és ígéretet ugyan kaptak a helyreállításra, az azonban csak a tanácselnökből lett polgármester, Schrick István nyaralója esetén valósult meg.

Tizennyolc esztendeje a Kavics-Ker Kft. kezdte el a Duna kotrását Rácalmásnál az önkormányzat megbízásából. Akkoriban kezdődött az M6-os autópálya építése, amelyhez jó minőségű sódert találtak a folyómederben – idézte fel a történteket a feol.hu. A portálnak az egyik érintett elmondta, hogy már a munkálatok megkezdésekor gyanították: összefüggés lehet a partfal melletti kotrás és a környéken lévő házak megrepedezése között. A jelenség egy kétszáz méteres szakaszon jelentkezett, ott, ahol a polgármester, Schrick István nyaralója is található. Schrick azzal hitegette a panaszosokat, hogy megpróbál pénzt szerezni, és megerősítteti a partfalat, de a munkát csak az ő házát érintő szakaszon végezték el. Kiderült, hogy a tanácselnökből lett városvezető kilencvenmillió forintot költött a nyaralója védelmére, a többi károsult esetében azonban nem történt semmi, ezért megalakították az említett pertársaságot.

– mondta el a feol.hu-nak a történetet nagyvonalakban Lantos Józsefné. A pert ugyan öt esztendeje megszüntették, de azután perújítás kezdődött. A Dunaújvárosi Járásbíróság döntése jogerős, azt nem lehet megfellebbezni. A 2004 óta tartó eljárásban szakértők számolták össze a keletkezett károkat, az összesítés értelmében a rácalmási önkormányzat várhatóan ötvenmillió forintot is kifizethet a károsultak részére.

PestiSracok facebook image

A polgármesteri feladatait, jogköreit számos esetben sajátságosan értelmező Schrick István ügyeivel a PestiSrácok.hu itt, itt és itt foglalkozott korábban.

Forrás: feol.hu/PS; Fotó: feol.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?