Pesti Srácok

Perutek János a Küzdőtérben: „Még mindig megvan az egészséges izgalom a közönség előtt”

Akasztják a hóhért: kivételesen Szabó Gergő vette kézbe a Küzdőtér mikrofonját, ugyanis Peru ezúttal vendégnek érkezett. Ennek oka a nemrégiben véget ért európai ringspeaker-szavazás, amelynek Perutek János lett a győztese. Azonban a küzdősportok mellett szóba került Gergő és Perutek Jani közösen szeretett klubja, a Ferencváros is, ahol betekintést nyerhetünk a kilencvenes évek Üllői úti hangulatába. Végezetül néhány szó esett a zenei karrierről is, ami szintén számos érdekességet rejt, hiszen Peru tagja volt a The Voice csapatának is.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.