Pesti Srácok

Pio atya álma: a magyarok lehetnek Európában a hit megőrzői (PS-videó)

"Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenve­dés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberi­ségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őr­angyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes len­ne erősebben kérniük hathatós oltalmát orszá­gunkra" – szólt a XX. század legnagyobb szentjének, Pietrelcinai Szent Pio Francesco Forgionének, közismert nevén Pio atyának a Magyarországról szóló próféciája, egy olyan időben, amikor legfőképp szenvedésben, elnyomásban volt részünk. Az atya kiemelt figyelemmel kísérte hazánk sorsát, mivel meggyőződése volt, hogy a magyarok hivatottak arra, hogy megtartsák, megőrizzék a hitet és a kereszténységet a legnehezebb időkben. Csodás látogatásai, bilokációi közt tartják számon, amikor meglátogatta a kommunista rezsim börtönében raboskodó, megkínzott, megalázott bíboros-hercegprímást, Mindszenty Józsefet. A látogatás után fogalmazott úgy, hogy már látta az ördögöt, mert az, amit a főpappal tesznek, ahogy összetörték, megalázták, ördögi. Pio atya tudta, hogy mit élt át Mindszenty, ahogy azt is, hogy a levert forradalom után egyszer eljön a feltámadás, és Magyarországra dicsőséges jövő vár Európa szívében. Szent Pio atya jövendöléséről, az odáig vezető útról, Mindszenty bíboros szenvedéseiről és példájáról beszélgettünk az '56-os forradalom és szabadságharc évfordulóján György Alfréd kamilliánus szerzetessel és Wittner Mária '56-os elítélttel. (László Petra videoriportja.)

Vezető kép: mozaikkép San Giovanni Rotondóban, Pio atya új kegytemplomában, amely Pio Atya Mindszenty bíborosnál tett látogatását ábrázolja

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.