Apáti Bence: Magyar Nemzet – szolidáris csak a gyerekekkel tudok lenni, áruló felnőttekkel nem!
Több, mint egy hete már, hogy megszűnt a Magyar Nemzet. Ilyenkor illenék némi részvétet, szolidaritást mutatni a kollégák és családjuk iránt, amit én csak részben tudok megtenni. Kollegialitást bajosan lehetne ugyanis tőlem elvárni, hiszen a megszűnt lapnál dolgozó újságírók számtalanszor kinyilvánították, hogy egyáltalán nem tekintenek minket/engem a kollégáiknak. Jobbára valami rossz propagandistának csúfoltak a saját, önálló, az övektől eltérő véleményem miatt… Így persze nehéz most szolidárisnak lenni velük. (PolgárPortál-publicisztika)
Családjaikat természetesen és őszintén sajnálom, és remélem, hogy nem kell a közeljövőben annyit nélkülözniük, mint az enyémnek kellett akkor, amikor megszűnt édesapám (Apáti Miklós, József Attila-díjas költő, újságíró – szerk.) munkahelye az Új, majd később a Napi Magyarország napilap. Mi, pontosabban az újságnál dolgozók és családjaik annak idején se részvétet, se anyagi segítséget nem kaptunk. Csak csúfondáros megjegyzéseket arra vonatkozóan, hogy így működők a szent piac, ilyen a kapitalizmus, és siránkozás helyett inkább jobb tartalmat kellett volna előállítani és akkor nem szűnik meg a lap. Én sem szerettem éhezni, és én sem örültem, hogy csak turkálókból előhalászott ruhákban és cipőkben kellett iskolába járnom.
Sajnálom azoknak az újságíróknak a gyerekeit, akik esetleg a közeljövőben hasonló helyzetbe fognak kerülni, mint amibe én kerültem. Sajnálom őket, mert sosem fogom elfelejteni az iskolában rám ragasztott gúnynevet: “Toplák”
Megszenvedtem, hogy kinőtt farmernadrágjaim ujjnyi lyukait elhordott ingekből kivágott darabokkal stoppolta be anyukám. Rossz volt, hogy emiatt a gúny céltáblájává váltam osztálytársaim egy részének szemében.
Sajnálom a szegényekké vált gyerekeket, mert nem ők tehetnek a szüleik bűneiről. Akkor is sajnálom őket, ha az ő édesapjuk árulás miatt került ugyanabba a helyzetbe, amibe mi kerültünk 10-15 évvel ezelőtt. És akkor is, ha tudom, hogy az én apám az övékkel ellentétben nem azért vált munkanélkülivé, és nélkülözővé, mert eljátszotta az árulásáért kapott 30 ezüstjét, hanem mert volt gerince, volt becsülete.
Sajnálom a családokat, mert emlékszem – sosem fogom elfelejteni – azokat a karácsonyokat, amikor csak egy pár zoknit, meg egy-egy sapkát kaptunk testvéremmel. Sajnálom az árulók gyerekeit, mert tudom, milyen kicsomagolni azokat a tízórai csomagolt szendvicseket, amikbe félszelet párizsit tépkedett tíz apró szeletre édesanyám, hogy mindenhova kerüljön az akciós felvágottból.
Sajnálom őket, még akkor is, ha az apjuk pénzért lett most pénztelen.
Rossz így felnőni, rossz így kamasznak lenni. Tudom.
Ugyanilyen magas voltam – 191 centi – mikor kiléptem a Táncművészeti Főiskola kapuján. 72 kiló voltam, mikor nem volt még saját keresetem, csak a félszelet parizerből varázsolt szendvicseim. Most 92 kiló vagyok. Semmilyen gyerek nem szolgál rá, hogy éhesen tanuljon, játsszon, csajozzon. Az árulók gyerekei sem.
De egy tényt le kell itt és most szögeznünk!
A veszteséges Magyar Nemzetet nem Orbán Viktor vagy a kormány szüntette meg. Simicska Lajos döntött úgy április 9-én, hogy nem fogja tovább finanszírozni a lapot. Az a Simicska Lajos, akit ellenzéki újságírók a „G napon” a vállukra emeltek, és azóta is szünet nélkül ünneplik, mint a sajtószabadság megmentőjét.
Egy-két kritikus, helyesebben korrekt hangtól eltekintve, arról nem tesznek említést, hogy Simicska fordította el 180 fokkal és kezdte személyes bosszújára használni zászlóshajóját. A veszprémi éjszakák hírhedt bulibárója három éve fogott egy fejszét, beleköpött a tenyerébe, lement a hajótest fenekéhez, majd elkezdte meglékelni a saját – a mi volt – hajónkat.
Az ott dolgozókat megfenyegette, vagy lefizette. Minden “Orbanistát” kib@szott (szavaival élve), vagy megvásárolt és a Jobbik propaganda újságjává züllesztette a korábban a nemzeti oldalhoz tartozó, színvonalas napilapot.
Mindenki tudta, hogy Simicska be fogja zárni a Magyar Nemzet kapuit. Mi is többször megírtuk, hogy csak a választásig kell neki az újság a Fidesz elleni bosszúhadjárathoz. Világos volt, ha veszít a benyugtatózott, megfürdetett, és szobatisztaságra idomított Vona Gaby, akkor a Magyar Nemzet bezár, mégis úgy csinál most az úgynevezett szakma, mintha a Magyar Nemzet tönkretétele és bezárása Orbán hibája lenne. Álszent és hazug módon siratja például a 444 blogocska, és ebből az ügyből is politikai tőkét akar kovácsolni.
Pedig egyetlen ember tehet arról, hogy hamarosan meg fognak szaporodni azoknak a munkanélküli újságíróknak a gyerekei, akiket az iskolában topláknak fognak csúfolni, és akik szomorúan fogják kicsomagolni a szegényesen elkészített tízóraijukat.
A vak is látta, hogy Simicska Lajost csak a személyes bosszú motiválta. Simicska Lajosról a szakmában mindenki tudta, hogy el fogja adni a Jobbik sztárolására használt Magyar Nemzetet, amennyiben az általa megvásárolt párt elbukja a választást. Tudta ezt mindenki. Tudták a 444 propagandistái is. Mégsem az igazságról írnak – nem szoktak –, hanem hazugságokkal hülyítik az olvasóikat: „Orbán a hibás. Ezért is.”
Az árulókat egy pillanatig sem sajnálom. Aki pénzért lesz egyik napról a másikra “fideszes”, “kormánypárti” újságíróból véresszájú ellenzéki, és túlmozgásos, jobbikos propagandista, az megérdemli a sorsát. Felnőtt emberekről van szó, akik felelősek a döntéseikért.
És akit pénzért meg lehet vásárolni, az nem újságíró, hanem egy ócska kurv@.
A családoknak, a gyerekeknek pedig kitartást kívánok!
