Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – A hatodik amerikai állampolgár esett el Ukrajnában

Újabb amerikai állampolgár halt meg az ukrajnai harcokban – tudta meg hétfőn két, az önkéntes haláláról értesült személytől az NBC. Ezzel már hatra emelkedett az orosz–ukrán háborúban elesett amerikaiak száma. A New York-i Timothy Griffin az ukránok oldalán harcolt Zelenszkij nemzetközi légiójában, amely több ezer külföldiből áll, akik önként jelentkeztek az invázió elleni védekezéshez – mondta az NBC News-nak az ukrán hadsereg egyik hadosztályának szóvivője, amikor megkeresték a megerősítésért.

Komoly harcok folynak Bahmutnál és Herszonnál. Bahmut elővárosaiban már az oroszok uralják a terepet és Kijev attól tart, hogy hamarosan ellenőrzésük alá vonhatják az egész várost. Herszonnál már 70 ezer embert evakuáltak a Dnyeper folyó keleti oldalára. Az ukrán katonai vezetés elképzelhetőnek tartja, hogy az oroszok tőrbe akarják csalni őket. Orosz speciális alakulatok lőállásokat és mesterlövész-fészkeket építettek ki, és akár robbanó csapdákat is helyezhettek el az épületekben.

Magyarország kétoldalú alapon kész folytatni Ukrajna pénzügyi támogatását, de semmiképp nem fog beleegyezni egy újabb közös európai uniós hitelfelvételbe ebből a célból – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Szófiában. Az Európai Unió ne a magyar emberekkel fizettesse ki a háború árát – nyilatkozta a politikus. Brüsszel most 1,8 milliárd eurós segélyt akar Ukrajnának adni, amelyet egy közös uniós hitelből folyósítanának.

Ma vannak a félidős választások az Egyesült Államokban. Ez az elnöki ciklust felező választás tradicionálisan egy „leszámolás” a hatalmon lévő politikai erőkkel, mert például sok amerikai a pénztárcájával gondolkodik. Folyamatosak az áremelkedések – az üzemanyag ára Biden alatt a négyszeresére nőtt, azaz már nem 30 dollárért, hanem 120-ért tankolhatnak az amerikaiak –, és ez a legtöbb amerikainak már fájdalmas kiadást jelent. Bidennek persze volt egy újabb érdekes kijelentése, hogy aki kétségbe vonja a „midterm election” eredményét, az a demokráciát vonja kétségbe.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.