Pesti Srácok

Mocsarasodik Európa – ifj. Lomnici Zoltán és az Öreg

Az európai nagyvárosokban úgy terjednek a no-go zónák a migránsok millióinak bevándorlásával, mint a mocsár – állapította meg ifj. Lomnici Zoltán. Ez veszélyes folyamat, aminek még képes ellenállni Magyarország, de ez szinte kizárólag Orbán Viktor politikájának köszönhető. Az Öreg vendége ezen a héten ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég tanácsadója volt.

A négygyermekes családapa személyes ügyekről nem szívesen beszél, de félelemmel tölti el a jövő. Istenhívő és vallásos, éppen ezért úgy érzi, hogy az a feladat, az a nemzeti elkötelezettség, amit szakértőként, politikai tanácsadóként végez, azt a haza és az égiek rendelték meg. Nem véletlenül jelentette ki, hogy ő feladatokat halmoz és nem pozíciókat gyűjt. Az alkotmányjogász éles kritikát fogalmaz meg a balliberális ellenzékkel szemben, akiknél nem ritkák az olyan vélemények, mint például a "kurva ország"; ez mindent elárul a gondolkodásukról. Ezeket nem lehet baloldalnak nevezni, hanem globalistáknak, brüsszellistáknak, akik idegen érdekeket szolgálnak ki sok millió dollárért.

– mondja Lomnici, aki szerint törvénybe kellene iktatni egy olyan nemzeti minimumot, amelyet egyetlen politikus sem léphet át, mint teszi ezt például Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Szabó Timea és a momentumosok nap nap után. Sajnálja, hogy Budapesten nem alakult egy olyan Wiesenthal Központ, mint Bécsben, ahol a náci háborús bűnösöket leplezték le; a rendszerváltás után a kommunista bűnözőket is felelősségre kellett volna vonni, például Biszku Bélát, Apró Antalt és a többieket, akik egyúttal háborús bűnösök voltak.

PestiSracok facebook image

Az alkotmányjogász fontosnak tartja a tulajdonnal rendelkező családokat, mert ezek megléte a legfontosabb pillére egy identitással rendelkező nemzetnek. Ezért fontosak az olyan nemzeti civil szervezetek, mint például a CÖF–CÖKA (ennek ifj. Lomnici Zoltán a szóvívője), amelyek, ha kell, védelmet nyújtanak a külső beavatkozás ellen. A magyarság többségét jelentő Békemenetek többször kiálltak a nemzeti kormány, egyáltalán Magyarország mellett.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy érzi, hogy számára nagy megtiszteltetés, hogy a keresztény jobboldal mellett állhat, érdekeit képviselheti.

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.