Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Sikeres támadás a Gáza-metró ellen

Az izraeli légierő lebombázta a Dzsabalia-menekülttábort, mivel a hírszerzés szerint ez a Hamász egyik támaszpontjául szolgált. Az izraeliek szerint 50, a palesztinok szerint 200 a halálos áldozatok száma. A helyi televíziók tudósítói által átjátszott felvételek tanúsága szerint sok gyermek és nő van az áldozatok között, míg az IDF neutralizált terroristákról beszél. A halálos áldozatok száma ezzel 8500-ra emelkedett és 20 ezer sérültet ápolnak kórházakban. A Hamász szerint az áldozatok közt öt túsz is van, akiket a menekülttáborban tartottak fogva.

Daniel Hagari, az IDF szóvivője szerint sikeres bombázást hajtottak végre a „Gáza-metró” ellen. Az alagútrendszer egy része beomlott és ez több ház összeomlását is előidézte. Az elmúlt 24 órában Izrael 300 célpontot semmisített meg a Gázai-övezetben. Ennek ellenére a terroristák ismét rakétákat lőttek ki Izraelre. Tel-Avivban légiriadó volt, a rakéták nagyrészét megsemmisítették becsapódás előtt. Néhány rakéta ismét parkoló autókban és lakóházak homlokzatában tett kárt. A dél-izraeli Eilat üdülőhelyen is légiriadó volt, a Jemenből kilőtt rakéták és drónok érték el az izraeli légteret. Az IDF szerint a támadó eszközöket a Vaskupola megsemmisítette.

A nemzetközi közösség által el nem ismert jemeni, húszi lázadó kormány katonai vezetése egy esti sajtótájékoztatón az állami tv-ben bejelentette, hogy addig fogja Izraelt rakétákkal és drónokkal támadni, amíg Jeruzsálem be nem fejezi a Gázai-övezet elleni offenzívát. Meg nem erősített források szerint több rakéta Szaúd-Arábiában zuhant le. Jement, illetve a húszikat Irán látta el rakétákkal, de voltak olyan törekvéseik is, hogy Scud típusú ballisztikus rakétákat szerezzenek be Észak-Koreától. Egy ilyen szállítmányt még időben lekapcsolt az amerikai haditengerészet, viszont nem lehet tudni, hogy hozzájutottak-e egy újabb szállítmányhoz. A Jemen–Izrael távolság 2200 km, ami azt jelenti, hogy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákra van szükségük. Katonai parádékon bemutattak ilyen fegyvereket, de kérdés, hogy ezek üzemképesek-e és milyen számban rendelkezik velük a hadsereg. Burkan típusú rakétából nagyobb mennyiséget halmoztak fel, de ezek hatótávolsága mindössze 1000 km. A húszik inkább közepes hatótávolságú fegyverekkel vannak felszerelve, mivel a polgárháborúban és a szaúdiakkal vívott összecsapásokban ezekre volt szükségük. Az elmúlt hónapban az amerikai haditengerészet sikeresen kilőtt a tenger felett több Izrael felé haladó rakétát.

Továbbra is folynak az összecsapások a Hezbollah és az IDF között Dél-Libanonban. A Hezbollah állítása szerint kilőttek egy Merkava páncélost és támadást intézetek egy izraeli harcállás ellen. Az IDF dróntámadással válaszolt. Komoly károk keletkeztek az övezet olívaültetvényeiben is az izraeli foszforbombák miatt: 40 ezer fa égett le a farmokon. A libanoni hatóságok már 29 ezer embert telepítettek ki a háborús övezetből.

PestiSracok facebook image

Egyiptom egy rövid időre megnyitotta a Rafah határátkelőt, így az ott tartózkodó külföldiek el tudták hagyni Gázát. Több száz külföldi állampolgár ment át Egyiptomba. Kilencven súlyos sérültet is átszállítottak egyiptomi kórházakba.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.