Pesti Srácok

Különvélemény – Aki az életben gyáva, az a kommentszekcióban kompenzál

Az internetes világ előtt is jól ismertük azt az archetípust, aki soha nem merte felemelni a hangját, soha nem mert kiállni magáért, és még a feleségének sem merte szóvá tenni – már ha volt neki –, hogy sótlan a leves. Régen az ilyen fazonok a nap végén a saját kudarcukat úgy kompenzálták, hogy otthon a tükör előtt ordítoztak, amikor senki nem látta őket. Ezek a gyáva emberek szabadultak rá falkában a kommentszekciókra az internet korának hajnalán, hogy ott minden rosszindulatukat kiöntsék és minden beszariságukat online nagypofájúságba konvertálják.

Az, hogy ezek az emberek mindenkit akasztanának, mindenkinek a halálát kívánják, sem embert, sem Istent nem ismerve, borítékolható volt, hogy katasztrófához vezet. Szlovákiában valami ilyesmit láthattunk, mint első fecske. És Fico személye teljesen irreleváns abból a szempontból, hogy nem az számít, ki mit gondol egy-egy politikusról, vagy közismert emberről. A lényeg itt az ölni is kész gyűlölet, amivel kezdeni kell valamit. Nem cenzúrára van szükség, hanem a felbujtó gyűlöletbeszéd megfelelő jogi értelmezésére. Erről a megosztó kérdésről vitatkoztunk a Különvélemény e heti epizódjában.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.