Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Túszdráma Oroszországban és baltás támadó Hamburgban

Agyonlőtték azokat az Iszlám Államhoz tartozó terroristákat, akik túszokat ejtettek egy rosztovi börtönben – jelentette a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat sajtóirodája. „A túszok kiszabadítására irányuló különleges művelet során a bűnözőket neutralizálták, a túszul ejtett alkalmazottakat szabadon engedték, és nem esett bántódásuk” – áll a közleményben.

Az orosz sajtó értesülései szerint a bűnözők tűzoltóbaltákkal és gumibotokkal voltak felfegyverkezve. Autót, pénzt és szabad elvonulást követeltek. A fogvatartottak közül hárman Ingusföldről és Csecsenföldről érkeztek – tette hozzá a sajtóiroda. Akijev, Girejev és Cicipajev elítélteket terrorista támadás előkészítéséért vették őrizetbe. Akijevet és Girejevet 18 év börtönre, Cicipajevet 18 és fél év börtönbüntetésre ítélték. Egy másik forrás szerint a túszejtők csoportjába tartozik még a rabok közül Szaipudinov és Kamnejev is. A kommandósok az öt holttest fotóját közzétették a Telegram csatornájukon.

Hamburgban egy férfi kalapáccsal fenyegette az utcán tartózkodó szurkolókat és a kiérkező rendőröket is. A járőrök megpróbálták könnygázzal ártalmatlanná tenni, ám ez nem sikerül és ezután még a kezében lévő Moltov-koktélt is meg akarta gyújtani. A rendőrök ekkor meglőtték a férfit, akit jelenleg kórházban ápolnak. Az elkövetés miértje még nem világos a hatóságok számára. A 39 éves német férfi Buchholz városából származik és a német köztelevízió, az ARD információi szerint pszichiátriai kezelés alatt áll.

Volodimir Zelenszkijnek komolyan meg kellene fontolnia Vlagyimir Putyin orosz elnök javaslatát az ukrajnai konfliktus befejezésére, mert Kijev harci helyzete az idő múlásával tovább romlik – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

PestiSracok facebook image

Putyin pénteken kijelentette, hogy Moszkva azonnal béketárgyalásokat kezdeményez Kijevvel, amint az kivonja csapatait az oroszországi Donbasszból, valamint a Herszon és Zaporozsjei területről. Az elnök szerint egy esetleges alku részeként Ukrajnának semleges státuszt (nem lehet NATO tag), “demilitarizálást” és “denácifikációt” (nácítlanítást) is vállalnia kell. A megállapodást az Oroszország elleni nyugati szankciók feloldásának kellene követnie. Zelenszkij és a NATO is azonnal elutasította az ajánlatot. Kijev a béketárgyalások előfeltételeként ragaszkodott ahhoz, hogy az orosz csapatok vonuljanak vissza az 1991-es ukrán határokhoz.

Peszkov a Pavel Zarubin orosz újságírónak vasárnap adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy a fronthelyzet jelenlegi dinamikája egyértelműen azt mutatja, hogy az ukránok számára tovább fog romlani”. Az ukránok csak május hónapban 11.000 katonát vesztettek a fronton.

A német kancellár szerint előbb-utóbb Oroszországot is be kell majd vonni a tárgyalásokba, Moszkva nélkül ugyanis lehetetlen lesz elérni a békét. A német kancellár a Svájcban zajló kétnapos békekonferencián beszélt erről, hozzátéve, hogy ő maga is elfogadhatatlannak tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök minapi békejavaslatát, ami elcsatolna négy megyét Ukrajnától, valamint távol tartaná az ukrán államot a NATO-tól.

Az izraeli hadsereg által, a Gázai övezet déli részére, bejelentett tűzszünetet a jelek szerint nem egyeztették a kormánnyal. Christian Limpert, az ARD tudósítója szerint sem Benjamin Netanjahu miniszterelnök, sem Yoav Gallant védelmi miniszter nem hagyta jóvá a terveket. Az izraeli hadsereg vasárnap reggel bejelentette, hogy további intézkedésig naponta "taktikai tűzszünetet tart" a Gázai övezet déli részén. Ez a helyi szünet reggel 8 órától este 7 óráig lesz érvényben, és lehetővé teszi nagyobb mennyiségű segélyszállítmány eljuttatását - közölték a fegyveres erők az X-en és a Telegramon. A döntést az ENSZ-szel és más szervezetekkel folytatott konzultációkat követően hozták meg - tették hozzá. Az ENSZ szerint nagyon komoly humanitárius katasztrófa alakult ki a Gázai-övezetben, rengeteg gyermek alultáplált és alig van élelmiszer, valamint ivóvíz a palesztin lakosság számára.

Szombaton ismét tízezrek tüntettek Benjamin Netanjahu és kormánya ellen Izrael több nagyvárosában. A tüntetők követelték, hogy a kormány állapodjon meg a Hamásszal, hogy egy túszcsere keretében szabadítsák ki a még életben lévő túszokat. Eközben a Gázai-övezetben 8 izraeli katona vesztette életét a harcok közben. Amely szintén felszította a kedélyeket.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.