Pesti Srácok

Nézzetek a táblára…! – Így áll a magyar foci utánpótlásképzése – Koszáló Ladikpisztoly S01E09

A futballisták képzési módjáról, a szükséges mentalitásról és a magyar foci fejlesztéséről is tanulságos dolgokat mondott a Nemzeti Sportban megjelent interjúban Szoboszlai Zsolt. A legdrágább magyar játékos, Szoboszlai Dominik apja és egyben nevelőedzője szavára érdemes lenne odafigyelni, mert utoljára a '60-as években jegyeztek ilyen magasan magyar focistát, ráadásul az általa alapított Főnix-Gold klubból került ki a válogatottunk jelenlegi keretének további két tagja. Ezt az utánpótlásképző műhelyt azért hozta létre annak idején, hogy a saját fiát ne kelljen az intézményes magyar akadémiai rendszerre bíznia. Ezen és az ebből származó eredményen, illetve az utánpótlás-nevelésünk színvonalán bőven van mit elgondolkodni – ezt tette most Vésey Kovács László és Takács Áron. Ugyan nem kvalifikált futballszakemberek, ám mentségükre szól, hogy nem is edzőt játszanak a tízmillió szövetségi kapitány országában. Sokat látott szurkolóként viszont kiállnak az a rögeszméjük mellett, hogy egy hatékonyan működő rendszer többet ér az alibizésnél.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.