Pesti Srácok

Rétvári Bence a PS-nek: az elmúlt 30 év legnagyobb béremelését kapják a pedagógusok (Videó)

Közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európára, mondta Rétvári Bence. A Belügyminisztérium miniszterhelyettese az Észak-Macedóniába induló rendőri misszió búcsúztatásán arról beszélt stábunknak, hogy történelmi béremelést kapnak a következő 25 hónapban a pedagógusok, valamint arról is, hogy az idei Erasmus-programok a szerződéseknek megfelelően valósulnak meg, jövőre pedig tárgyalni fognak az ügyben.

GULYÁS ÁRON– SZALAI SZILÁRD

Rétvári Bence szerint az Európai Uniónak példát kéne vennie Magyarországról az illegális migráció megelőzése tekintetében, emelte ki az észak-macedóniai misszióba induló rendőröknek tartott beszédében . Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A pedagógusoknál mindenkinek érezhető mértékű béremelése lesz az elkövetkezendő években. A teljesítmény alapú bérezés kapcsán kiemelte, az egyik cél a pályakezdő tanárok segítése. Mint mondta:

Korábban a PestiSracok.hu megírta, 25 hónap alatt 75 százalékkal fog nőni a pedagógusok bére. Az EU tervezete kizárná az alapítványi fenntartású magyar egyetemeket az Erasmus+ programból. Rétvári Bence szerint idén minden szerződés szerint fog zajlani, a későbbiekről pedig tárgyalni fognak.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.