Az Akta
Az Akta: felfüggesztett börtönt kaptak a lincselők
Varga Tibort két évvel ezelőtt kis híján meglincselte egy felbőszült roma társaság Ózd Center városrészben. Az idős ember traktorjával ment hazafelé az esti órákban traktorjával a földekről. Annyi volt a bűne, hogy az út közepén táncoló, nyolcadikos ballagást ünneplő családra mert dudálni… Többen felugrottak a traktorra, ablakát kitörték, a férfit ököllel ütötték és ki akarták rángatni a vezetőfülkéből. Ha ez sikerül, mert nem ér oda a barátja, már nem élne. Visszatértek a migránsok és embercsempészek, újra háborús övezet lehet a déli határ
Négy-öt hónapig volt nyugalom a déli határon, miután a szerb kormány egy éve kivezényelte a különleges erőket, köztük a katonaságot, hogy kitakarítsák a Palics és Szabadka környéki erdőt. Embercsempészek és kiképzett tálib terrorista bandák egyaránt tanyáztak itt; felosztották egymás között a déli határ menti sávot. Az erdőkben irdatlan mennyiségű fegyver, gránátok, taposóaknák kerültek elő - melyeket mind ezek a terroristák és embercsempészek rejtettek el. Egy éve ropogtak a fegyverek, olykor már a lakott területeken is, most megint egyre feszültebb a helyzet. Az Akta stábja helyi segítőkkel járta körül az érintett területet, megmutatunk több olyan videófelvételt is, amelyek frissek, s amelyeket a migráns bűnözők töltöttek fel a világhálóra, egymásnak üzengetve. Azt mondják hetek kérdése, és megint háborús övezet lesz a határ szerb oldala. Kész Chicago! - Egymást dobták fel Az Akta kamerája előtt a háborúzó ercsi romák
Ercsibe látogatott az Akta stábja - arra a Budapesttől fél óra távolságra fekvő településre, amit a helyi cigány családok háborúi és viselt dolgai miatt a magyar Chicagónak is tartanak. Néhány hete éppen azzal kerültek a hírekbe, hogy több tucatnyian estek egymásnak fényes nappal, puskákkal, pisztolyokkal, vascsövekkel. A történtek után a rendőrök 15 főt őrizetbe is vettek. Hogy mi történt arról merőben mást állít a két érintett népes család - mindegyik a másikat állítja be a támadónak, a felelősnek és nem csak annak. Az Akta stábját mind a két család, Baloghék és Gomanék is fogadták és beszéltek. Felvételeket, videókat adtak. DK-iroda és izraeli ingatlanmutyi – Íme az előzmények, ezért erőltethette Szaniszló Sándor a gigantikus lőrinci lakóparkot (Az Akta)
FRISSÍTÉS: Folyamatban van a vizsgálata a pestszentlőrinci korrupciógyanús ingatlanügyeknek – értesült a Magyar Nemzet. Budai Gyula fideszes képviselő még 2022 tavaszán tett feljelentést a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) azt követően, hogy Anonymous egy olyan vágatlan hangfelvételt hozott nyilvánosságra, amely arról szól, hogy a XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez, a helyi alpolgármesterhez és azokhoz az emberekhez, akik elősegítették a gyors, olajozott ügymenetet. A felvételeken hallható, hogy az Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból az érintettek négy lakást tudtak maguknak „kikanyarítani”. Ebből kettőn a helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig az álarcos alak felvételén beszélő, baloldali kötődésű személyek osztozhattak. Ezt a botrányos ügyet kutattuk a PestiSrácok.hu Az Akta című oknyomozó műsorában is, idén májusban. Érdemes visszanézni az oknyomozó riportot azután, hogy az ott megfogalmazott vádak beigazolódni látszanak! Az Akta: botrányok olimpiája
Párizs, a francia rendezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság genderbotránnyá silányította az ezredéves hagyományokat. A 2024-es olimpiáról már a megnyitó ünnepségen kiderült, hogy más lesz, mint minden korábbi olimpia. Ezen a világversenyen a genderőrület, a kaotikus szabályozás és a szándékos provokáció olykor hangosabb, mint a sportsikerek. A nemzetközi sajtóban a botrányok viszik címlapokat, a szívükben pedig a büszkeség felháborodással, bosszúsággal keveredik. Biztos, hogy jól van ez így? Vajon mindez a véletlen műve, vagy az olimpiát is eszközül használják a modern kor liberális vezetői? Ilyen kérdések is megfordulnak az emberben az idei olimpia kapcsán. Az Akta aktuális riportja olykor szélsőséges érzelmeink közepette is igyekszik objektíven körüljárni a női ökölvívásban menetelő sportoló ügyet, akik biológiai neme úgymond megkérdőjelezhető... AZ AKTA: ellógta a tárgyalást a kamaszokat megrontó edző, hogy tovább húzza az időt szabadlábon
Bár remegve várták az áldozatok, hogy végre, két évvel a feljelentés után elkezdődjön az újpesti jiu-jitsu edző, F. Márton büntetőpere, ők pedig lezárhassanak az életükben egy fejezetet, a férfi fejfájásra hivatkozva egyszerűen nem jelent meg a tárgyaláson. Ez pedig azt jelenti, hogy a legjobb esetben további három hónap következik aggodalommal, bizonytalansággal. Az Akta F. Mártonnal ellentétben ott volt a tárgyalóteremben, sőt utána új lakóhelyén, Szurdokpüspökiben is felkerestük. A rövidnek szánt túránk nem várt, elképesztő információkat hozott. Oknyomozó riportműsorunk legújabb epizódjában utcabeliek, szomszédok mesélnek arról, mennyire gátlástalanul térképezte fel az edző új otthonát, újabb tanítványok, masszírozandó kamasz fiúk és édesanyák után úgy, hogy már javában zajlott ellene a nyomozás.
Az Aktának megszólalt a budapesti építőipari mutyi kárvallottja: százmilliókat tehettek zsebre a semmiért
Az Akta stábja ezúttal a főváros közműszolgáltató cégénél és számos baloldali önkormányzatnál bennfentes, közbeszerzéseket zsinórban elnyerő Szin-Ker Kft. botrányát vette górcső alá. Ez az a cég, amely a különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával folyamatban lévő büntetőügynek is szereplője, és amely cégről kiderült, hogy hálából több százmilliós értékű nyertes közbeszerzésekért ingyen újította fel Trippon Norbert DK-s alpolgármester házát. Riportunkban megszólal egy építési szakember, aki egy, a fővárosi BKM Zrt. keretszerződéseibe tuszkolt felújításon dolgozott, a generálkivitelező Szin-Ker alatt felépült számlázási lánc alján. És nyilvánosságra hozunk egy hangfelvételt is szintén egy, a kivitelezésre és a közbeszerzési mutyihálózatra rálátó személytől. Idegenszívűek, avagy így gurulnak a dollárok a Sorostól egy hálózaton át a magyar baloldalhoz - Az Akta
Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Ficsor Ádám egykori titokminiszter, Ron Werber tanítványa, Szigetvári Viktor, valamint Karácsony Gergely bizalmasai Korányi Dávidtól, Mravik Zsolton át Perjés Gáborig egytől egyik részesei annak a átfogó hálózatnak, amely az eszköze annak, hogy globális hatalmi erők külföldről be tudjanak avatkozni az ország belügyeibe, elsősorban a választásokba. A háttérben olyan kifejezetten nagy donorok jelennek meg - akik a céljaik elérése érdekében óriási pénzösszegeket mozgatnak. Közülük is a legnagyobb Soros György, aki dollármilliókat áldozott már arra, hogy megbuktassa a magyar jobboldali kormányt. Az egyik csodafegyver a DatAdat, amely "áldásos" tevékenységét a közösségi médiában érzékelni leginkább. Adatot gyűjtenek, profiloznak és manipulálnak. Ha kell, feliratkozókat gyártanak, oldalakat, csoportokat hízlalnak és integrálnak. Mindezek következménye pedig irreálisan nagy elérések egyeseknél, másoknál pedig brutális lecsavarás. Az Akta – Haverok kapják az önkormányzati lakásokat Pécsett, miközben a rászoruló, elesett családok nyomorban tengődnek
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség, melyről az eljárás eredményessége érdekében további információ jelenleg nem osztható meg - írta Az Akta megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség. Azért kerestük a hivatali visszaélésekkel, korrupciós ügyekkel foglalkozó legmagasabb szintű hatóságot, mert tudomásunkra jutott, hogy az évek óta tartó eljárás új szakaszba léphetett és a közeljövőben az első gyanúsítotti kihallgatások is megtörténhetnek. A korábban lefoglalt iratok és az ügyészséghez eljutott hangfelvételek alapján tanúkat hallgattak ki. Van, akit már kétszer is. Rövid időn belül több magas pozícióban lévő baloldali politikust is felelősségre vonhatnak. Az Akta riportjából most megtudják, a pécsi lakáspiacon kik és hogyan osztják a lapokat. A folyamatosan visszatérő nevek: Nyőgéri Lajos alpolgármester, egy Kovács Gábor nevű férfi, aki a nyakában "Nyőgéri Lajos megbízásából" feliratú táblával rohangált és terrorizálta az önkormányzati lakások lakóit és Fogarassi Gábor jobbikos önkormányzati képviselő. Arról se feledkezzünk meg, hogy Péterffy Attila polgármester nélkül mindaz, amit látni fognak nem lenne lehetséges, hiszen Nyőgéri Lajost a szocialista bázisú, álcivil városvezető egyszemélyes döntéssel, a Covid teremtette helyzettel visszaélve emelte a posztra minden tiltakozás ellenére. Az Akta – Lelépett a haveri vállalkozó, másodszorra is közpénzt költ a DK-s Szaniszló ugyanarra a rendelőfelújításra
Elképesztő módon trükközhetnek a közbeszerzéssel a Szaniszló Sándor vezette kerületben, hogy valahogy elkészülhessen a szakrendelő felújítása, amire a kormány 1,7 milliárd forint támogatást adott az önkormányzatnak - szúrta ki a PestiSrácok.hu. Az Akta arra vállalkozott, hogy kibogozza, hová tűnt el több mint egymilliárd forint, amit a polgármester bevallása szerint már elköltöttek. Hogy mire, annak nem igazán van nyoma. Az Egészséges Budapest Program keretében megvalósuló rekonstrukciónak eredetileg 2022 decemberére kellett volna elkészülnie. A kivitelezés több mint fél éve áll. A zűrös közbeszerzés nyertes kivitelezővel - amely a kispesti korrupciós botrányokban híresült el - szerződést bontottak, majd a közelmúltban újra kiírták a közbeszerzést, úgy mintha az második ütem lenne. Csakhogy az elvégzendő feladatok jelentős részben fedik egymást és más törvénysértés-gyanús problémák is felmerülnek az eljárással. Az Akta megkereste a projektbe belebukott cég állítólagos alvállalkozóit és azt is kiderítette, hogy a másik, kiemelt állami finanszírozással megvalósuló helyi beruházásban ugyanazok a szereplők jelentek meg... és ott sem úgy mennek a dolgok, ahogy kellene. Az Akta a hídpénz nyomában – Új ügyvezetők, eltűnt cégek, kirámolt irodák (Videóriport)
Hivatali vesztegetés gyanújával a NAV Bűnügyi Igazgatósága folytatja le a nyomozást a "hídpénzügyben", amelyet később egyesíthetnek is a Víg Mór és társai ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyamatban lévő büntetőüggyel. Az Akta az utóbbi hetek legnagyobb vihart kavart botrányát fejtegeti. Bemutatjuk a Lánchidat felújító A-Híd Zrt-től a számlagyáros cégen át kifolyatott (netán visszaosztott?) 1,5 milliárd forint útját. Stábunk a Sunstrike Kft. mára egyértelműen fiktív székhelyét, és az új ügyvezetők értesítési címét is felkutatta, mindenütt kirámolt irodákat talált. Riportunkban Tarlós István korábbi főpolgármesterrel együtt vesszük górcső alá a még általuk megtervezett és a Karácsonyék által megvalósult projekt közti különbségeket, ami jól mutatja: egyértelműen a főpolgármester és köre biztosította a módosításokkal és a kivitelező cégnek kedvező feltételekkel, hogy volt miből kivenni a százmilliókat. Az Akta – A kispesti pénzszivattyú Pestszentlőrincre költözött
Oknyomozó riportfilmünkből kiderül, hogy a kormánytól az Egészséges Budapest Programban megkapott 1,7 milliárd forintból több mint 1 milliárdot vitt el egy figura, akit a "fehér poros orrú" Lackner Csabáról készült, elhíresült hangfelvételen csak "Kormiként"emlegetnek. Emiatt a XVIII. kerületi szakorvosi rendelő szinte használhatatlan és torzóként pusztul. Szaniszló Sándor DK-s polgármester és Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő hallgat, a vállalkozó menekül.
Baloldali politikusok tálaltak ki Az Aktának a pécsi vörös polip működéséről (oknyomozó videóriport)
2019-ben a régi szoci bekötésű erőműigazgató, Péterffy Attila a csapatával azzal az ígérettel vette át Pécs vezetését a ciklus elején, hogy pártok felett álló, szakértő munkával majd ők teszik rendbe a baranyai megyeszékhelyet. Ehhez képest nem történt más az elmúlt években, mint az '50-es évek káderpolitikájának és pénzosztó módszereinek újraélesztése. Puch László, egykori MSZP-pénztárnok birodalma rátette a kezét a városra. A szoci haverok, családtagok és cégérdekeltségek mindenhol ott vannak: a hivatalban, az önkormányzati cégekben és más zsíros pozíciókban, a közbeszerzésekben és más városi szerződésekben, sőt, még az önkormányzati lakásosztásban is. Az Akta riportjában a Pécs városát irányító baloldali frakcióból kilépett politikusok szólalnak meg – volt DK-s alpolgármester, jobbikos képviselő és a momentumos csapat 2019-es kampányfőnöke –, akik ma már a pénzszivattyú után nyomoznak. Az Akta – Alig több mint 5 évet ült korábban a visszaeső szigetszentmiklósi pedofil rém
Bár 2002-től mostani letartóztatásáig négy büntetőeljárás is zajlott ellene és háromszor ítélték el súlyos, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekményekért, összbüntetéssel mindösszesen alig több mint 5 évet ült börtönben a szigetszentmiklósi pedofil. Egy országot rázott meg, amikor február közepén a rendőrség közölte, hogy visszaeső szexuális ragadozót fogtak el a Pest megyei településen, aki tizenéves fiúkat bántalmazott. A 14-15 éves kiskamaszokat alkohollal és különböző tudatmódosító szerekkel bódította, hogy testüket használhassa. Aberrált szexuális játékaihoz pedig szexuális segédeszközöket is használt, többek között állatjelmezeket. Ezekbe öltöztette nemi vágya felkorbácsolása érdekében a gyerekeket. Azt már a PestiSrácok.hu nyomozta ki, hogy a letartóztatott férfi, Somogyvári Tibor szerepel a pedofil nyilvántartásban, többszörösen elítélt bűnözőként, mellesleg pedig rendőrtiszt volt. Az Akta – Büntetőeljárások hada a pécsi mutyiházán
AZ AKTA! Nincs öt éve, hogy Péterffy Attila, Pécs régi szocialista vezetőinek hithű cimborája, volt hőerőmű-igazgató a baranyai vármegyeszékhely polgármesteri székébe ült és munkához látott. Munkája "méltó" folytatása a balos elődőkének (Toller-, majd Tasnádi-féle), amely még 2009-ben 30 milliárd forintos adóssággal, romokban hagyta hátra a várost. A 2019-ben plusz 4 és fél milliárd forinttal átvett kasszát nemcsak, hogy kiürítették, öt év alatt újra 16 milliárd forint adósságállományt is halmoztak fel, úgy, hogy közben egyetlen érdemi beruházást, fejlesztést sem hajtottak végre. És nemcsak az úgynevezett szakértői városvezetés bukott meg, amelyet anno az első napon, Péterffy ciklusa kezdetén bejelentett, hanem sorra derülnek ki a pénzszivattyú-machinációk és a haverokat pénzelő mutyik. Jelenleg fél tucat büntetőeljárás van folyamatban, amely a városvezetést, Péterffy Attilát és legszűkebb körét érinti. Az Akta – Egymást érik a gyermekek által elszenvedett szexuális bűncselekmények Újpesten
Szó szerint egymást érik az utóbbi időben a pedofilbotrányok, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények. A botrányok között valamiért az élen jár a főváros negyedik kerülete. Csak Újpesten rövidke másfél év alatt a harmadik ügy robbant ki a minap. És hogy mi történt? Kilenc hónappal azt követően indult csak vizsgálat, hogy egy tavaly nyári táborban egy helyi MSZP-s elvtársnő 17 éves lánya (felügyelő segítőként) az alhasát masszíroztatta egy 7 éves kisfiúval. Az Akta – Vérvörös Antifa
Évről évre hallat magáról az Antifa Magyarországon ilyenkor, februárban. És évről évre megcsinálják a balhét. Ezúttal, február 11-én csak azért nem volt atrocitás, mert minden rendőrt, akit csak lehetett, mozgósítottak Budapesten, hogy sorfallal vegyék körül az őrjöngő anarchista, szélsőbalos csoport tagjait – akik között naná, hogy idén is több volt a külföldi, mint a magyar. Az Aktából azt is megtudják, hogy miért: Magyarországon nincs gyökere és ereje sem a legdurvább erőszaktól sem visszariadó ideológiának, amely napjainkra kialakult modern irányzatának már minden és mindenki náci és fasiszta, aki jobboldali. Mivel idehaza az Antifa-csoportosulások kvázi viccszámba mennek, kénytelenek a kitörés évfordulójára külföldről ide importálni a balhét. Az Akta - A nagy sümegi kavarás
Sümeg egy néhány ezer fős kisváros Balaton-felvidéken. Nyugodt, csendes település...volt valamikor, illetve lehetne, de mára a közéleti események olyan mélységeket képesek ölteni, hogy az egy Zs kategóriás szappanoperába is beillene. Mindennapossá váltak az ilyen-olyan személyes sérelmek miatti feljelentések, közéleti szereplők esnek egymásnak, hol csak online a Facebookon, hol azon túl is. Volt polgármesterjelölt lazán leköp önkormányzati képviselőt a piacon. Facebook-profilokat törnek fel és küldözgetnek mások nevében gyalázkodó, fenyegető üzeneteket, de még az is megtörténhetett, hogy soha el nem követett bűncselekményekkel megvádolva, egy ártatlan fiatalember ellen gerjesztettek valakik lincshangulatot - hol tolvajnak, pedofilnak, szexuális ragadozónak beállítva. Mindezt postaládákba bedobált szórólapokon. Egy valami, vagy valaki az, ami, aki feltehetően közös a fenti események mögött. Kimondani nem meri senki, mert akkor ő is kap néhány feljelentést a nyakába. Az ajtó mögött: a bűn és az igazság egy karnyújtásnyira (Az AKTA)
"Amikor fuldoklok és a mentőövbe kapaszkodok, akkor nem tudok másokhoz odaúszni és segíteni" – mondja az az édesapa, aki míg élet-halál közt lebegett, felesége egy edző és masszőr személyében olyan apapótlékot talált akkor 15 éves fiuknak, aki megrontotta, majd éveken át szexuálisan kizsákmányolta a neki teljességgel kiszolgáltatott kamaszt. Végig sejtette, érezte, hogy valami nincs rendben, mégsem tudta megóvni a fiát és most vezekel. Az újpesti jiu-jitsu edző egyik áldozatának édesapja először szólal meg, beszél a benne dúló háborúról, önvádról és önfeloldozás-keresésről, és arról, hogyan próbál újra a lehetőségekhez képest ép fiút építeni a gyermekéből. Ma már egyedül. Az édesanya ugyanis a családot elhagyva, a fiát megrontó szexuális ragadozóval kötötte össze az életét. Az Akta velőtrázó riportfilmje olykor brutális őszinteséggel és részletességgel mutatja be a Magyarországon máig ismertté vált egyik, ha nem a legabszurdabb és legelképesztőbb pedofilügyet. Most, amikor már biztos, hogy F. Márton néhány hónapon belül bíróság elé áll és évekre börtönbe kerülhet, a több mint egy éven át lapunk által segített büntetőügy olyan részleteibe is bepillantást engedünk, amiről volt idő, amikor nem tudtuk, valaha is lehet-e beszélni. Pedig kell. Hogy tanuljunk belőle. Mindannyian. Ki kell borítani húsz év mocskát, még akkor is, ha az érintetteknek ez rendkívül fájdalmas, még visszatekintve is, mert csak akkor lehet továbblépni. Felépülni. Valamennyire. És ha filmünk hatására ennél valami több is történik, akkor egy lépéssel talán közelebb leszünk ahhoz, hogy ne csak puffogtatott frázis legyen, hogy "ilyen Magyarországon soha többé nem történhet meg..." Az Akta – Az Amnesty-ügy és ami mögötte van, avagy a jogvédő civilt játszó liberális politikai aktivisták esete a törvényekkel
Vizet prédikálnak és bort isznak? Joggal merül fel az alábbi kérdés az Amnesty International Magyarország tevékenysége kapcsán annak fényében, hogy a Soros-hálózat aktív tagja igazgatójának testvérét súlyos bűncselekményekkel gyanúsítják, miközben az Amnesty a legszélesebb körben, nemzetközi szinten is a magyar törvényeket és magyar jogállamiságot támadja. Vig Mórt, az Amnesty magyarországi igazgatójának testvérét, a törvénnyel már korábban is ütközött, hivatásától eltiltott ügyvédet még tavaly év végén vették őrizetbe a NAV bűnügyi nyomozói. A férfi a gyanú szerint számlagyárat működtetett, és partnerei a fiktív számlákkal több százmillió forint adót csalhattak el. A kiterjedt nyomozás során tizenhat helyszínen tartottak eddig házkutatást, az Amnesty-tesó számlagyára pedig azóta az egész dollárbaloldalra árnyékot vetett. Mindeközben a magyar jogállamiságért aggódó jogvédő szervezet úgy teszi a dolgát, mintha mi sem történt volna – támadnak mindent, ami mellett a magyarok többsége kiáll, és amely ügyekben útban vagyunk a nemzetközi liberális gépezetnek. Méltósággal meghalni – Itt Az Akta drámai, nagyszabású riportfilmjének második része
A gyógyíthatatlan betegségekkel járó életvégi szenvedés és az élet emberi méltósággal való befejezésének kérdése annyira komplex téma, amelyben nagyon nehéz igazságot tenni. A kérdés ráadásul túlságosan átpolitizált, és sok olyan ember alkot véleményt, aki nem érintett, nem értheti, érezheti át úgy, mint az, aki belülről éli meg. Az életvégi döntés ügyét az amiotrófiás laterálszkelrózisban (ALS) szenvedő alkotmányjogász, dr. Karsai Dániel élesztette fel legutóbb Magyarországon, és azt egészen a strasbourgi emberi jogi bíróságig vitte. Az, hogy miként döntenek majd az ottani ítészek, kötelezik-e hazánkat az életvégi döntés törvényi biztosítására, csak februárban derül ki. A közben kirajzolódó társadalmi vita (a nyilvánosság előtt) szinte kizárólag a végletekben mutatkozott meg. A PestiSrácok.hu kétrészes riportfilmje az első, amely szigorúan állásfoglalás nélkül, a valódi érintettek megszólaltatásával, tehát releváns álláspontok felsorakoztatásával igyekszik ledönteni a haláltól való félelmünk építette falakat. Letöltendő börtönbüntetést indítványoz az ügyészség a kamasz diákjait megrontó ju-jitsu edzőre
Kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség F. Márton újpesti ju-jitsu edző ellen, akiről a PestiSrácok.hu az elmúlt egy évben számos oknyomozó riportot írt, gyakorlatilag a nyomozóhatóság előtt járva a fiatalkorú fiúk sérelmére elkövetett szexuális cselekmények felderítésében. Oknyomozó munkánk során arra jutottunk, hogy a férfi az elmúlt húsz évben több fiatalkorú fiúval folytathatott szexuális kapcsolatot, olyan kamaszokkal, akiknek a saját családjukban problémák voltak, súlyosan függő viszonyt alakítva ki. Amolyan pótapaként lépett fel, majd aberrált szexuális vágyait éveken keresztül élte ki egy-egy fiún, akiknek nem mellesleg az edzője volt. Bár a nyomozás eleinte szexuális kényszerítés gyanújával folyt, és annak is a minősített esete forgott fenn a tanár–diák viszony okán, később a rendőrség átminősítette a bűncselekményt. A vádhatóság ennek ellenére súlyos, letöltendő börtönbüntetést indítványozott. F. Mártont 2–7 évig terjedő börtönbüntetés fenyegeti. Az Akta – Méltósággal meghalni (első rész)
Halál, kegyes halál, élet végi szabad önrendelkezés, eutanázia – olyan nehéz és fájó kérdések, amelyekről nem szoktunk beszélni, pláne nem szélesebb perspektívában, kellő mélységben. Talán azért, mert ha nem érint éppen bennünket, szeretnénk minél távolabb tudni, ha pedig érint, akkor könnyebb sajnálkozva elfordulni, vagy a kegyes hazugság reményével továbblépni. Az Akta – A migránsháború helyszínén tapasztaltuk meg a szolgálatok jelentésének valóságosságát
Egy héttel ezelőtt a déli határ szerb oldalán, az embercsempész bandák közötti eddigi legdurvább összecsapásban - a helyi hírek szerint - hat ember halt meg, öten pedig megsérültek. És ez csak egyetlen éjszaka mérlege volt. Egy olyan éjszakáé, amikor hét órán át szinte megállás nélkül szóltak a fegyverek az erdőben. Az Akta stábja éppen akkor forgatott a helyszínen, amikor a szerb hatóságok bevetése szintet lépett és különleges egységek, egyenruhások százaival települtek a Délvidékre, hogy megtisztítsák a fegyveres embercsempész terroristáktól az erdőket. Exkluzív helyszíni riportunkban nemcsak azt mutatjuk meg, hogyan épült a különleges egységek tábora és hogyan kezdődött a bevetés, hanem megmutatjuk azt a Horgos melletti területet, amit korábban a rendőrök sem mertek megközelíteni. A Szelevényi erdőben, a régi majorságban, ahová most Az Akta stábja bejutott, volt hogy több ezer migráns tanyázott. Itt történt egy hete az összecsapás - a helyszínen nemcsak a leszámolás nyomait, hanem egy véres szamurájkardot is találtunk. A helyszínen megtapasztalhattuk a magyar titkosszolgálatok a migráció és a terrorizmus összefüggéseiről szóló, tegnap nyilvánosságra hozott jelentésének borzalmas valóságát. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.