Eco
Nagy Márton: Trendszerűen csökken az infláció – Megjöttek a friss inflációs adatok
A márciusi inflációs adatok összhangban vannak a kormány várakozásaival, januárban tetőzött az infláció, ezt követően pedig elindult a mérséklődés – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Világgazdaságnak szerdán. Ugyan csak két tized százalékponttal, de márciusban is mérséklődött a pénzromlás a legfrissebb inflációs adatok szerint, ez pedig egy újabb lépés lehet az év végére prognosztizált „egy számjegyű infláció” felé. Vegyesen alakult kedden a forint árfolyama
A forint árfolyama alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben kedden a bankközi piacon. IMF: minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint összességében minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, januári előrejelzése óta. Az IMF kedden ismertetett, legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 2,8 százalékkal nő a januárban várt 2,9 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot 3,1 százalékról 3 százalékra mérsékelte a szervezet. Az IMF szerint a világgazdaság ismét erősen bizonytalan szakaszban van, nehezen megjósolható hatásai vannak az előző három év sokkjainak, így elsősorban a koronavírus-járványnak és Oroszország ukrajnai inváziójának. Kína gazdaságilag is készen áll a háborúra? – II. rész: Itt az újabb hidegháború
Az előző részben Kína 2023-as évének nyitását és a koronavírus legyőzését írtuk meg részletesen. Röviden összefoglalva: 2023. január végén Kínában hivatalosan is bejelentették a Covid-hullám végét. A kormányzati adatokból kiderült: a tavalyi év azonos időszakához képest nagymértékben nőtt a turizmus és a vendéglátás, négy hónap után először pedig fellendült a gyárak tevékenysége is. Megszűntek a korlátozások, Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével is, és az adatokból kiderül az is, hogy Kína szolgáltatásgazdasága újra életre kelt. Mindez újabb lendületet adott Kínának arra, hogy újabb célokra fókuszáljon és meghatározza magát a világhatalmi tengelyen. Az orosz költségvetés hiánya csaknem 29 milliárd dollár volt az első negyedévben
Az orosz szövetségi költségvetés hiánya az idei első negyedévben megközelítette az éves tervezettet, mivel Moszkva sokat költött az Ukrajna elleni hadjáratára, miközben csökkentek az energiabevételei. Kína gazdaságilag is készen áll a háborúra? – I. rész: A koronavírust már hivatalosan is legyőzték
A 2023-as év eleje jól indult a kínaiaknak – legalábbis ez derült ki a januárban nyilvánosságra hozott kormányzati adatokból. A Covid-hullám végét jelentették be a január végi számokkal. Ebből kiderült: a tavalyi év azonos időszakához képest nagymértékben nőtt a turizmus és a vendéglátás. Négy hónap után először pedig fellendült a gyárak tevékenysége is. Megszűntek a korlátozások, Peking felhagyott a járványadatok rendszeres közzétételével is, és az adatokból kiderül az is, hogy Kína szolgáltatásgazdasága újra életre kelt. A Covidot legyőzték, jöhetnek az újabb célok?
Emberi jog lett a klímaváltozás elleni küzdelem?
Van-e a klímaváltozásból levezethető emberi jogsértésekkel kapcsolatban dolga az emberi társadalmaknak, és ha igen, mi az? Többek között ezt a kérdést tárgyalta Calum T. Nicholson, az MCC vendégkutatója és Benoît Mayer, a Hongkongi Egyetem docense, francia jogtudós a Danube Institute 2023. április 5-ei rendezvényén. Mayer szerint a klímaváltozás és az emberi tevékenység okozta szén-dioxid kibocsátás között vitathatatlan a kapcsolat, de a teendők jóval kevésbé egyértelműek, azok kapcsán több teret kellene biztosítani a kiegyensúlyozott vitának. KSH: 513 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet februárban
Februárban 513 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet - tette közzé az első becslés alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. GFM: magyar kézbe kerültek a Posta Biztosítók
Pénzügyi értelemben is lezárult az az ügylet, amellyel a magyar államot képviselő Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. 66,9 százalékos, eddig külföldi kézben lévő üzletrészt vásárolt a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-ben és a Magyar Posta Biztosító Zrt.-ben. Ezzel 100 százalékban magyar kézbe került a vállalatcsoport, tovább növelve a hazai tulajdon arányát a biztosítási szektorban – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) csütörtökön. A világ központi bankjai csaknem 52 tonna aranyat vásároltak februárban
A világ jegybankjai 51,7 tonna aranyat vásároltak februárban az Arany Világtanács (WGC) honlapjára kedden felkerült adatok szerint. "A Google önkényesen átvette a médiahatóság szerepét" – Interjú dr. Tóth Andrással, a GVH elnökhelyettesével
Azzal, hogy a YouTube letiltotta a PS TV csatornát, önkényesen átvette a médiahatóság szerepét – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott interjújában dr. Tóth András. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettese, aki egyúttal a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető-helyettes egyetemi docense is, portálunknak kijelentette: az uniós joganyag szerint a Google (YouTube) nem cenzúrázhat úgy egy médiaszolgáltatót – például a kiskorúak védelmére vagy a gyűlöletbeszéd tilalmára hivatkozva –, mint egy privát felhasználót, hiszen előbbire a médiajog vonatkozik. Például 30 nappal korábban írásban kellett volna közölniük, hogy mi a gondjuk a PestiSrácok.hu-val és a PS TV csatornával (ami nem történt meg – a szerk.) Az EU médiajoga alapján tehát egy videómegosztó szolgáltatásnak nem feladata egy műsorszolgáltatót cenzúrázni, az pedig végképp kifogásolható, hogy mindenféle figyelmeztetés és panaszkezelés nélkül, csak úgy egyik percről a másikra letörölnek egy médiacsatornát. Dr. Tóth András ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek a cégek papíron nem Magyarországon felügyelik a tartalmakat, nem is itt adóznak, ezért csúsznak ki a hazai szabályozás alól. Ugyanakkor ha megállapítható, hogy a mamutcég az egyik ügyfelével szemben visszaél a pozíciójával és így komoly versenyhátrányt okoz neki, akár a Gazdasági Versenyhivatal is beavatkozhat az ügybe. Romániánál még a leghátrányosabb magyarországi régió is jobban teljesít az uniós rangsorban
A legelmaradottabbként számon tartott kelet-magyarországi fejlesztési régió a bukarestit leszámítva legfejlettebb romániai régiót is megelőzi azon a listán, amelyet az európai uniós regionális versenyképességi mutató alapján állítottak össze.
Nagyot harcolt hétfőn a forint, de erősödött
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a reggeli szintekkel összevetve a bankközi devizapiacon. Az EBB 804 millió eurót kötött le magyarországi beruházások támogatására 2022-ben
Az Európai Unió bankja, az Európai Beruházási Bank (EBB) és az Európai Beruházási Alap (EBA) az elmúlt évben 804 millió euró (314,6 milliárd forint) összegű új finanszírozást írt alá kiemelt magyarországi beruházások finanszírozására – összegezte az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében az EU intézménye. Megduplázta nyereségét a Raiffeisen Bank tavaly
A magyar Raiffeisen Bank Zrt. 72,1 milliárd forint konszolidált adózás utáni nyereséggel zárta a 2022-es évet, amely közel kétszerese az előző évi 36,7 milliárdos eredménynek - jelentette a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken. A társaság konszolidált éves beszámolója szerint a növekedést a magas kamatkörnyezet miatt megugró kamatbevételek magyarázzák, amit azonban részben ellensúlyoztak a bankszektorra kivetett extra adók. A nettó kamat- és osztalékbevétel az előző évinek a kétszeresére, 139,4 milliárd forintra emelkedett 2022-ben, amit a növekvő ügyfélállománnyal, a kedvező hozamkörnyezettel, valamint a javuló portfólióminőséggel indokoltak. Súlyos büntetést szabott ki az MNB a SET GROUP-ra piaci manipuláció, valamint bennfentes információkról való hallgatás miatt
Az MNB 105 millió forint bírságot szabott ki a SET GROUP Nyrt.-re a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre, illetve a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A – tőzsdei kereskedését tekintve jelenleg is felfüggesztés alatt álló – kibocsátónak záros határidőn belül a hiányzó pénzügyi jelentései pótlása érdekében is lépéseket kell tennie. Az MNB több témában a befektetők tájékoztatására kötelezte a kibocsátót és a megállapításai nyomán újabb feljelentést tesz. Nagy Márton: félmillió ember hiányzik a munkaerőpiacról
A magyar munkaerőpiacon 500 ezer emberre van szükség, akiket lehetőleg Magyarországon kell megtalálni, utána jöhetnek csak a vendégmunkások - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács ülésén Budapesten pénteken. Megvan, mire költené a kormány az uniós forrásokat 2023-ban
A Területfejlesztési Miniszteri Kabinet (TFM) tájékoztatása szerint ami az uniós forrásokat illeti, már több mint 9000 támogatói szerződést megkötöttek 1300 milliárd forint értékben, a folytatásban pedig önkormányzati felhívások éppúgy megjelennek, mint a vállalkozások számára foglalkoztatási, illetve technológiafejlesztési pályázatok. Igaz, az utóbbi konstrukciók csak 2023 végén, 2024 elején várhatók. Rekordalacsony a regisztrált álláskeresők száma
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2023 márciusában 243 833 regisztrált álláskereső volt – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A tárca szerint ez a valaha volt legkedvezőbb márciusi adat. A regisztrált álláskeresők száma az eddigi legjobb, egy évvel ezelőtti szinthez képest is több mint 7 ezer fővel csökkent. Az év első három hónapjában összességében még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők létszáma. Újabb 26 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottság
2023 februárjában a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint 4 millió 691 ezer fő dolgozott, azaz 26 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mindez azt jelenti, hogy továbbra is 4,7 millió közeli szinten van a foglalkoztatottság - állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva pénteki közleményében a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM). Enyhülés – A bankpánik előtti szinteken az OTP
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 188,13 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 41 962,45 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Századvég: visszafogott gazdasági bővülés jellemezheti az idei évet
A magyar gazdaság teljesítménye 2022-ben 4,6 százalékkal nőtt, míg becsléseik szerint 2023-ban 0,6, 2024-ben pedig 3,4 százalékkal bővülhet – írja a Századvég szerdán közreadott elemzésében. Mint hozzáteszik, korábbi, 2022. decemberi előrejelzésük óta a növekedési várakozásukat ugyanakkor lefelé módosították, mivel „lefelé mutató kockázatnak tekinthető a visszaeső kiskereskedelmi forgalom, az EU források körüli bizonytalanságok és a magas kamatkörnyezet miatt visszaeső beruházások”. Szakértők szerint Németország elkerüli idén a recessziót
Németország elkerüli a gazdasági recessziót a vezető német gazdaságkutató intézetekből álló "Bölcsek Tanácsa" szerdán publikált legfrissebb prognózisa szerint. A rák megfékezésére és gyógyíthatatlan vírusok kiszűrésére is alkalmas lehet a Pannon Egyetem szabadalma
Amerikai és európai szabadalmi oltalmat is kapott a közelmúltban a Pannon Egyetem eredetileg cirkáló ráksejtek véráramból való kiszűrésére kifejlesztett technológiája, melyről kiderült, hogy különböző vírusok, köztük a koronavírus fertőzést okozó SARS-CoV-2 – véráramból történő kiszűrésére is alkalmas. Az egyetem kutatói azt gondolják, hogy további fejtéssel más, eddig gyógyíthatatlannak vélt vírusok kiszűrésére is alkalmas lehet a szabadalmuk - hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. dr. Guttman Tamás professzor, a Pannon Egyetem tanára 2013-ban alapított kutatócsoportot, azzal a céllal, hogy az áttéteket okozó, véráramban keringő ráksejteket vizsgálják. A közel 7 éve tartó kutatómunka eredménye egy olyan 20-25 centiméteres orvostechnikai eszköz, amely képes kiszűrni az áttéteket okozó ráksejteket, sőt idővel kiderült, hogy ennél sokkal többre is.