Eco
Pénzügyminisztérium: a gazdasági növekedésnek jót tesz a gyenge forint
Úgy tűnik, hogy egyes hazai és belföldi liberális körök „túlreagálják” a forintárfolyam csökkenését - legalábbis ez derül ki azoknak a nyilatkozóknak a szavaiból, akiket a Pesti Srácok megkérdezett. Továbbá az is kiderül, hogy a tartósan gyengébb árfolyamnak akár pozitív hatása is lehet a magyar gazdaságra. Boros Imre: A forintgyengülés még nem árt a gazdaságnak, a spekulánsok pedig könnyen ráfaraghatnak
A mostani forintgyengülés mögött részben világgazdasági folyamatok, részben a migránsügy miatti politikai bosszú áll - ennek a véleményének adott hangot Boros Imre közgazdász lapunknak nyilatkozva. Szerinte a Matolcsy György által vezetett jegybank helyesen teszi, hogy nem emel kamatot, mert azzal sokat ártana a magyar gazdaságnak. Buta piaci pletykák miatt gyengül a forint
A hetek óta tartó forintgyengülésnek semmiféle fundamentális alapja sincs – szögezte le Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A szakember lapunk kérdésére elmondta, hogy kétségtelenül van a világban a dollár kamatemelkedése miatt kisebb fajta pánik. Ez elsősorban a feltörekvő piacokat érinti, így Argentínát, Törökországot és Brazíliát és itt tapasztalható tőkekivonás. És kering a piacon néhány ostoba pletyka és olvasható néhány olyan elemzés, ami 3 évvel ezelőtti adatokon alapszik. Nem lesz adósság szövetség az Unióban
Európában nemcsak a migráns válság, illetve a Brexit miatt fokozottan feszült a helyzet, hanem az euróövezet vergődése is egyre látványosabb. A franciák komoly reformtervekkel álltak elő és erre múlt héten megérkezett a német válasz egy határozott „Nein” formájában. Berlinben lényegében elutasították, hogy az északi államok vállaljanak garanciát a déliek adósságaira. A hamarosan esedékes Szófiai Uniós csúcsértekezleten lesz miről tárgyalni. Költségvetés 2019: Nyugodt, kiszámítható gazdálkodás
Folytatódik az elmúlt években már megszokott, nyugodt és kiszámítható költségvetési gazdálkodás. Legalábbis ez derült ki a jövő évi költségvetési törvényjavaslatból, amit a Pénzügyminisztérium tegnap nyújtott be a Parlamentnek. Regős Gábor, a Századvég vezető elemzője portálunknak elmondta, hogy az óvatos visszafogottság jellemzi a kormány magatartását. Gázjátszmák Európában
Szijjártó Péter külügyminiszter a múlt héten, miután találkozott amerikai kollégájával Mike Pompeoval, kifejtette, reméli az Egyesült Államok fontos szerepet fog játszani hazánk energiabiztonságának növelésében. Ugyanis az amerikai kormányzat támogatja a Romániában kitermelt földgáz Magyarországra juttattatását. Erre a kissé eldugott mondatra kevesen figyeltek fel, holott igen érdekes geopolitikai háttere van az ügynek.
A mostani forintgyengülésnek semmi köze a gazdaság teljesítményéhez - állítja Suppan Gergely
Az Európai Bizottság újabb eljárást kezdeményezett Magyarország ellen azzal az indokkal, hogy „megsérti a középtávú költségvetési hiánycélhoz való közeledés szabályait”. Ez időben egybeesik a forint elleni egyre intenzívebb támadásokkal. Két szakembertől, Boros Imre közgazdásztól és Suppan Gergely elemzőtől kértünk választ arra, hogy valójában mi történik? Minek köszönhetjük, hogy a fiókból előrángatott kissé érthetetlen szabály be nem tartásával vádolnak minket? El kell felejteni a liberális dogmákat a népesedéspolitikában - PS-interjú Boros Imrével
Úgy tűnik, hogy az új kormány mindenekelőtt az ország biztonságának fenntartását tartja szem előtt, és ezen belül a gazdasági stabilitás kiemelt fontosságú – fejtette ki lapunk kérdésére Boros Imre közgazdász. Szerinte fenn kell tartani a 4-5 százalékos növekedést, de ezt úgy, hogy a belső gazdasági tényezők komolyabb hangsúlyt kapjanak. "Itt van nagyobb esélyünk arra, hogy növekedjünk, hiszen a hazai cégek mintegy 2 millió embert foglalkoztatnak, míg a multik jó esetben talán félmilliót" - mondta Boros Imre. A közgazdász nyomatékosította, a hosszú távú biztonság alappillére a népesedési politika talpra állítása, amelyet még 1981-ben sikerült kisiklatni. Boros Imrével az új kormány várható gazdaság politikájáról beszélgettünk. Bogár László: Legfeljebb egy évtizedünk maradt az önmegsemmisítés megakadályozására (PS-interjú!)
Egy olyan komplex, mindenre kiterjedő demográfiai nemzetstratégiára van szükség, amit legalább húsz éven át az egész ország hajlandó követni – jelentette ki Bogár László közgazdász, filozófus. A PestiSrácok.hu-nak adott interjúban a professzor azt is kifejtette, hazánk egy sokdimenziós geopolitikai nyomásnak van kitéve, mint mindig a történelme során. Bogár László ennek kapcsán emlékeztetett Bibó István híres könyvére, A kelet-európai kisállamok nyomorúságára. Ennek kapcsán arról is beszélt, a most alakuló negyedik Orbán kormány milyen feltételek mellett lesz kénytelen dolgozni. Rekordmértékben növekszik a magyar gazdaság - Felsült a neoliberális közgazdászelit
Rácáfol az élet Tölgyessy Péterre, és azokra, akik évek óta verik a tamtamot, mondván Magyarország lemarad, lecsúszik, elszegényedik. A Pénzügykutató nem olyan régen egy konferenciát szentelt a lemaradás témájának, ahol Surányi Györgytől Lengyel Lászlóig vállvetve sírtak, és temették az Orbán-kormányt. Ennek ellenére a magyar gazdaság teljesítménye az idén a legjobb lehet a régióban, és Európában a második, várhatóan csak az írek fognak megelőzni minket. (Növekedési kiskáté.) Második generációs kriptovaluta lesz a magyar fejlesztésű Korona Coin
Magyar kezdeményezésként újfajta kriptovaluta indul útjára, a korábbiakkal ellentétben immár legális hatósági engedélyekkel. A svájci hatóságok rábólintottak a Korona Coin nevezetű valután alapuló Bank- és Webáruház működésére. „Felrobbant” a magyar gazdaság – Európa harmadik legnagyobb növekedése a miénk
Elképesztően jól teljesít a magyar gazdaság: a tavalyi esztendő utolsó negyedévében 4,8 százalékos GDP-növekedést mértek, amivel európai harmadikok lettünk. Természetesen tudjuk, hogy a statisztika csak a számok bűvészete, de akkor is jó látni, hogy ilyen jól hasítunk. Különösen, ha fölidézzük: 2009-ben 6,6 százalékkal csökkent, tehát zsugorodott a magyar gazdaság a szocialisták és a Gyurcsány–Bajnai-kormányok „szakértelmének” (is) köszönhetően. Eközben a Magyar Idők az építőipar szárnyalásáról közölt két nagyobb összeállítást.
Még a gyárépületeket is le kellett rombolni
Amit nem tudott tönkretenni két világháború, a nagy gazdasági világválság és a szocialista tervgazdaság sem, azt elvette a rendszerváltás, az uniós csatlakozás és a cukorkvóta. A magyar cukoripar megszűnésének nagyon prózai oka volt, egyik gyár sem volt magyar kézben. Kockázat nélkül nincs nyereség: cél a magyar startup ökoszisztéma fejlesztése (Exkluzív PS-Videóinterjú!)
A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. küldetése, hogy segítse a jelen és jövő innovatív elképzeléseit, és ezzel hozzájáruljon egy fenntartható és értékteremtő startup ökoszisztéma kialakulásához Magyarországon. Az állami tulajdonú kockázati tőketársaságként, valamint az MFB Csoport tagjaként uniós és saját forrásból, 50 milliárd forintnyi tőkével igyekeznek segíteni a hazai innovatív vállalkozásokat és startupokat inkubációs, magvető és növekedési befektetési életszakaszokban. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.