Pesti Srácok

Forró drót

Varga Judit: Amit ma Brüsszelben végignézhettünk, az a bevándorláspártiak bosszúhadjárata

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Amit ma végignézhettünk, az a bevándorláspártiak bosszúhadjárata – mondta Varga Judit hétfői sajtótájékoztatóján, Brüsszelben, az uniós miniszterek tanácskozása után, amelyen a szakminiszterek a Magyarországgal szemben indított 7. cikk szerinti eljárásról folytattak meghallgatást. Ami hétfőn történt, az egy több, mint egy éve indult támadássorozat hosszú árnyéka – hangsúlyozta a magyar igazságügyminiszter. A tárcavezető emlékeztetett 2015 nyarára, amikor a kormány határozott álláspontjával az illegális bevándorlás ellenében foglalt állást és rögtön a migrációt ösztönző erők célpontjává vált. A meghallgatáson a már jól ismert alaptalan, hazug, demagóg állítások hangzottak el, amelyeket a liberális nyugati média igyekszik hangosabbá tenni – részletezte a miniszter. Magyarországot ezek az erők azért támadják, mert a magyar emberek több alkalommal is elutasították az illegális bevándorlást – hangsúlyozta Varga Judit. Az igazságügyminiszter kiemelte: az általa vezetett küldöttség tételesen cáfolta a Magyarországról szóló hamis állításokat, ugyanakkor tisztázták a jogi kérdéseket, egyúttal elutasították a hazánkkal szemben alkalmazott kettős mércét. Varga Judit kijelentette, hogy a brüsszeli meghallgatáson a szakminiszterek tanácsa nem fogalmazott meg ajánlást Magyarország számára a jogállamiság kérdésében.

Ursula von der Leyen: A közös értékek jelentik az európai életmódot

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Az Európai Unióról (EU) szóló szerződésben megnevezett közös értékek jelentik az európai életmódot, és ezt az életmódot külső és belső támadások ellen is meg kell védeni – fejtette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke egy hétfőn ismertetett írásában, amelyben állást foglalt az európai életmód védelméért felelős bizottsági tárca elnevezése körüli vitában.

Szijjártó: Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Magyarország fontos szerepet vállal a nukleáris biztonság erősítésében – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésén. A terrorizmus, a terrorfenyegetettség világszerte nő azzal, hogy kontrollálatlan migrációs hullámok indulnak el. Ez növeli a nukleáris fenyegetettséget is, éppen ezért fontos, hogy Magyarországot újabb egy évre megbízták a nukleáris biztonsági munkacsoport elnöki teendőinek ellátásával – jelentette ki a tárcavezető.

Novák Katalin: Több, mint ötvenezren igényelték már a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Július elseje óta már ötvenezernél többen igényelték a családvédelmi akcióterv valamelyik formáját – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón. Novák Katalin azt mondta: a legfeljebb tízmillió forintos, szabad felhasználású kölcsönként induló, majd a gyermekek születésével fokozatosan támogatássá váló babaváró támogatást eddig több, mint harminckétezren igényelték, huszonkétezernél többen pedig már szerződést is kötöttek.

Szijjártó: Versenyképes a magyar élelmiszeripar, a magyar növekedés pedig a legnagyobb az unióban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
A magyar élelmiszergazdaság az idén az első hét hónapban 10 százalékkal növelte termelési értékét, meghaladva ezzel a 2000 milliárd forintot, vagyis kifejezetten versenyképes – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn Zalaegerszegen. A Somogy megyei Böhönye-Terebezdpusztán pedig arról beszélt a TBZ Táp Kft. takarmánygyártó üzemének avatóján, hogy Magyarország 2010-ben még a csőd szélén egyensúlyozott, de az 5,1 százalékos gazdasági növekedéssel ma Európa-bajnoknak tekinthető.

Puzsér szerint senki nem akar vitázni rajta kívül

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Puzsér Róbert főpolgármester-jelölt a Facebookon folytatja gőzerővel kampányát a másik három jelölt ellen. Ma Berki Krisztiánt nem hozta szóba, csak Tarlós Istvánt és Karácsony Gergelyt bírálta amiatt, mert meglátása szerint egyikük sem akar vitázni, ezért „vitáznak a vitáról”. A neves publicista, rádiós, tévés személyiség azt gyanítja: Tarlós azért nem kíván vitázni, mert magabiztosan vezet, Karácsony meg azért nem, mert fél tőle. Mármint Puzsér Róberttől.

Ellentmondásos kifogásokkal próbál a DK az Állami Számvevőszék áldozata lenni

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Korábban leégett irodájukban állítólag megsemmisült könyvelésükre hivatkozva támadja a DK az ÁSZ-t, mert a szervezet a törvényben rögzítettek szerint kéri számon a 2018-as pénzügyi beszámolójukat. A párt hivatkozása több sebből vérzik, hiszen a Magyar Közlönyben már közzétette tavalyi beszámolóját – írja hétfői lapszámában a Magyar Nemzet a Demokratikus Koalíció és az Állami Számvevőszék között kialakult vita kapcsán.

Amint megalakult az új, baloldali olasz kormány, teljes sebességre kapcsolt a földközi-tengeri embercsempészet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2019 szeptember 16.
Hiába új az olasz kormány, a régi nótát vették elő. Ahogy megalakult az új, baloldali, már Matteo Salvini nélkül felálló római kormány, azonnal megnyitotta a kikötőket a líbiai felségvizek és Európa közötti útvonalért felelős csempészhajóknak. Ráadásul az olasz kormányfő nemcsak beengedi a bevándorlókat, hanem német és francia segítséggel szét akarja osztani őket a tagállamok között.