Forró drót
Három újságírót gyilkoltak meg a héten Mexikóban
Meggyilkoltak két újságírót pénteken Mexikóban, a héten így már három, az év eleje óta pedig kilenc újságírót öltek meg - közölték hivatalosan. A DNS-vizsgálatok igazolták, hogy nincs életben a román rém 15 éves áldozata
Bizonyossá vált, hogy nincs életben a múlt héten elrabolt, a gyanú szerint nemi erőszak és gyilkosság áldozatául esett 15 éves Alexandra Măceșeanu, miután az igazságügyi orvostani intézet által végzett DNS-vizsgálat kimutatta, hogy az ő elszenesedett csontjait találták meg a gyanúsított házában. Új fogyasztóvédelmi füzetet adott ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
Újabb két kiadvánnyal segíti a fogyasztók tájékoztatását a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. A füzetek a közműszolgáltatás ki- és visszakapcsolásának szabályairól, valamint a társasházak számára a közműszolgáltatásokról foglalják össze a legfontosabb tudnivalókat. Ingyenes táborokban vehetnek részt a cukorbeteg gyerekek
A Miniszterelnöki Kabinetiroda és az Emberi Erőforrások Minisztériumának kezdeményezésére, a 2018. évi „Jónak lenni jó” adománygyűjtés 2018. november 14-én, a Diabétesz Világnapján vette kezdetét, amelynek sikerességét most egy kisfilmben is összefoglalta a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Az adománygyűjtő akcióban összesen 130 millió forintot ajánlottak fel magánszemélyek, szervezetek és cégek, ennek köszönhetően pedig jelenleg 18 helyszínen, közel 450 gyermek nyaralhat. Az Origo lebuktatta Dobrev korrupt portugál tisztviselő asszisztensét – A DK magyarázkodik
Mint azt az Origo megírta, sokan meglepődtek rajta, amikor Gyurcsány Ferenc felesége két akkreditált asszisztense egyikének nem magyar szakembert választott, hanem egy portugál férfit, Jose Alberto Alves Pereirát. A lap azonban közelebb jutott a megoldáshoz: Jose Alberto Alves Pereira a portugál Szocialista Párt (PS) európai parlamenti küldöttségének - konkrétan a delegációvezetőnek - volt tanácsadója az előző EP-ciklusban, és nyomoz ellene a portugál rendőrség. A tanácsadó ugyanis, akihez Dobrev Klára annyira ragaszkodott, 2014-2015 környékén mintegy 20 ezer eurót lopott el a parlamenti látogatóktól, és hogy ezt leplezze, még dokumentumokat is hamisított. Ezért kellett távoznia a portugál küldöttségtől. A DK frissen kiadott közleményében megköszöni az Origonak a tájékoztatást: állításuk szerint nem tudtak Pereira sötét múltjáról. Farkas Örs: Egyre ádázabb küzdelmet folytatnak az ellenzéki pártok a pozíciókért
Az ellenzéki pártok felismerték, hogy szűkülnek a lehetőségeik, ezért egyre ádázabb küzdelmet folytatnak az általuk elérhetőnek ítélt pozíciókért - mondta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán.
Vácon is egymásnak megy a baloldal
Azok után, hogy a Demokratikus Koalíció budapesti pártközpontja saját jelöltjét kényszerítette a helyi alapszervezetre, a DK-ból kilépő politikusok az MSZP-vel szövetkeznek, és az LMP-t, valamint a Momentumot támadják - írja a Váconline.hu. Krisztalina Georgievát jelöli az EU az IMF élére
A bolgár Krisztalina Georgievát jelöli az Európai Unió a Nemzetközi Valutaalap (IMF) élére - közölték pénteken francia források. Az EU gazdasági minisztereinek erről szóló telefonos tanácskozását Párizs szervezte. Nem kizárt, hogy ez lehetett a Macron-V4 paktum titkos része. Troll: Az ellenzék nem fogta fel a tusványosi Orbán-beszédet (videóval!)
Orbán Viktor tusványosi beszéde után a magukat függetlennek mondó ellenzéki sajtóorgánumok részéről borítékolhatni lehetett, hogy ismét bebizonyosodik: a zsigeri ellenszenven és gyűlöleten kívül képtelenek bármiféle kapcsolatot kialakítani a miniszterelnökkel és politikájával – hangzott el a Hír TV Troll című műsorában. Ezúttal Szarvas Szilveszter, Boros Bánk Levente és Pindroch Tamás reagált a „haladók” bírálataira, de az adásban többek között szó esett még Berki Krisztián celebről, egy érdekesre sikerült MSZP-s sajtótájékoztatóról, és ismét kiderült: „megint nincs sajtószabadság Magyarországon”. Tállai András: Miközben a kormány enyhít a terheken, az ellenzék megszorításokat akar
Az adócsökkentések politikája bevált: miközben a cégeknek és a magánszemélyeknek egyre kisebb közterhekkel kell számolniuk, az állam bevételei látványosan nőnek - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek annak kapcsán, hogy az első fél évben 840 milliárd forinttal több folyt be a nagyobb adókból, mint tavaly. Szolnokon is előválasztás döntheti el, hogy ki lesz az ellenzék polgármester-jelöltje
Lukácsi Katalin és Radócz Zoltán küzd jelenleg azért, hogy ő lehessen az ellenzék szolnoki polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választáson. Lukácsit kevesebb szervezet támogatja, ám Radócz esélyeit nagyban rontja, hogy korábban ittas vezetés miatt letartóztatták. A jelen helyzetben csak egy dolog kijelenthető: áll a bál Szolnokon. III/III-as ügynököt támogatnak Soproni Tamásék
A Momentum az ellenzéki összefogás tagjaként egy állampárti besúgót támogat a Terézvárosban önkormányzati képviselőjelöltként – írja a Magyar Nemzet. Gaár Iván nem sokkal a rendszerváltás előtt önként jelentkezett III/III-as ügynöknek azzal, hogy szívesen fotózná az akkor megjelenő ellenzéki pártok politikusait. Közben az is kiderült, hogy Soproni Tamás, a Momentum polgármesterjelöltjének szülei rendkívül olcsón jutottak több lakáshoz is a kilencvenes években, ma viszont éppen azt hirdeti a párt, hogy visszavennék a szociális bérlakásokat a „fideszesektől”.
Trump és Putyin egy új moszkvai nagykövet szükségességéről is egyeztethetett
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök a napokban folytatott telefonbeszélgetésében egy új moszkvai nagykövet szükségességéről is egyeztetett - jelentette péntek este a CNN hírtelevízió. Több helyen blokkolta a vonatközlekedést a pénteki vihar – Nyolcvankét éves csapadékrekord dőlt meg
A heves esőzés okozta vízátfolyások két dél-dunántúli vasútvonalon is elmosták a vasúti pálya egy-egy szakaszát – tájékoztatta a Mávinform pénteken az MTI-t. Zivatarveszély miatt szombatra is az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, emellett Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére felhőszakadás veszélye miatt is kiadták az elsőfokú figyelmeztetést. Augusztus első napján megdőlt a napi csapadékrekord: eddig az augusztus 1-jei napi csapadékrekord 100,8 milliméter volt, amelyet 1937-ben, Bakon mértek. Kövér László: A család a jövő biztosítéka
A magyarok számára a család, a vallás és a nemzet nem a haladás gátja vagy a múlt eltörlendő hagyatéka, hanem a jövő biztosítéka – jelentette ki az Országgyűlés elnöke pénteken, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon. Trump nem vette zokon, hogy Kim Dzsong Un ismét rakétázni kezdett
Donald Trump pénteken közzétett Twitter-bejegyzéseiben igyekezett jelentékteleníteni Észak-Korea legújabb rakétakísérleteit. Az amerikai elnök szerint ezek a kísérletek nem sértették meg a Szingapúrban aláírt kétoldalú megállapodást. Roma holokauszt – Vecsei: A gonosz ma is létezik, de soha többé nem lehet hatalma felettünk
A gonosz ma is létezik, mint a hetvenöt évvel ezelőtti gyilkos éjszakán, de soha többé nem lehet hatalma felettünk – jelentette ki Vecsei Miklós miniszterelnöki biztos a roma holokauszt emléknapján, pénteken, Budapesten. Gyakornoki programot indít a Mészáros-csoport
Kivételes karrierépítési lehetőséget kínál a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak és a pályakezdő diplomásoknak a Mészáros-csoport. A szeptemberi tanévkezdéssel induló Talentis Gyakornoki Program résztvevői stratégiai fontosságú ágazatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatokat tanulmányaik során. Az utánpótlásképző projekt elindítását a Mészáros Alapítvány ösztöndíjasainak konferenciáján jelentették be a Mészáros-csoport társadalmi felelősségvállalási programjának részeként. Rétvári: A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók
A napokban kapják meg emelt bérüket az egészségügyi szakdolgozók – mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Rétvári Bence közölte: július 1-jével újabb nyolc százalékkal emelkedtek az ápolói, szakdolgozói alapbérek; az emelés nyolcvanegyezer embert érint. A béremelések 2022-ig folytatódnak, arra az évre további harminc százalékos béremelést tervez a kormány, így két ciklus alatt csaknem két és félszeresére emelkednek a juttatások. Rémhírekkel készül a haladó sajtó a 2022-es kézilabda EB-re
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) döbbenten áll a 2022-es Eb-vel kapcsolatos hamis sajtókampány és az olvasók megtévesztése előtt, hiszen a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben Kocsis Máté MKSZ-elnök soha nem említett még csak becslést sem az Eb-re épülő budapesti multifunkcionális csarnokkal kapcsolatban. Ursula von der Leyen: Újra kell gondolni az európai migrációs elosztási rendszert
Új megállapodást javasolt az Európába áramló illegális migráció kezelésére, és az elosztási rendszer újragondolását szorgalmazta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) megválasztott elnöke Rómában, ahol Giuseppe Conte olasz miniszterelnök fogadta őt pénteken. Önkormányzati választások – Tizenhárom jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az NVB
Tizenhárom jelölőszervezetet vett nyilvántartásba pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB): nyolcat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására, ötöt pedig a nemzetiségi önkormányzati választásokra. Az október 13-i választásokon azok a szervezetek állíthatnak jelölteket, amelyek nyilvántartásba vetették magukat; az ajánlóíveket ezeknek a szervezeteknek adhatják ki. Vona Gábor visszatér a politikába
Vona Gábor az Új Refomkor Alapítány alapítójaként tart jövő kedden sajtótájékoztatót – derült ki a politikus titkárságától az ATV-hez eljuttatott meghívóból, amelyet az atv.hu közölt pénteken. Nem jelent biztonsági kockázatot a Paksi Atomerőműben a Duna melegedése
Nem jelent biztonsági kockázatot a Duna melegedése az atomerőmű működésében, a vízhőmérséklet ugyanis a mérési eredmények szerint nem érte el azt a szintet, amelynél a termelést csökkenteni kellene – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. pénteken az MTI érdeklődésére. Az illetékesek hangsúlyozták, hogy az erőmű már a jogszabályokban és a nemzetközi sztenderdekben meghatározott huszonöt Celsius-fokos hőmérsékleti küszöb alatt, huszonhárom fokos vízhőmérsékletnél megkezdte a folyamatos méréseket a Duna érintett részén.