Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Mexikó meghátrált Trump szankcióival szemben, korlátozzák a migrációt
A mexikói hatóságok kedden a fegyveres erők bevonásával, fokozott szigorral ellenőrizték a déli határon át érkező, az Egyesült Államok területére belépni kívánó migránsokat.Jövőre is indul az elnökségért Donald Trump
Donald Trump a 2020-as elnökválasztáson újra indul az elnökségért - ezt maga az amerikai elnök jelentette be kedden este a floridai Orlandóban, ahol több tízezres nagygyűlésen kezdte meg újraválasztási kampányát.Boris Johnson: A britek szeretnék elkerülni a megállapodás nélküli Brexitet
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint sem ő, sem a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó többi jelölt nem törekszik arra, hogy az Egyesült Királyság megállapodás nélkül, rendezetlen módon lépjen ki az Európai Unióból.Donald Trump "hosszú találkozóra" készül Hszi Csin-ping kínai vezetővel az oszakai csúcsértekezleten
"Hosszú találkozóra" készül Hszi Csin-ping kínai vezetővel a G20-as országcsoport jövő heti oszakai csúcsértekezletén - közölte Donald Trump amerikai elnök keddi Twitter-üzenetében.Idén is betiltották Isztambulban a meleg méltóság menetét
Isztambul tartomány kormányzói hivatala idén is betiltotta a június 30-ra tervezett meleg méltóság menetét - közölte a felvonulást rendező bizottság nevében Beren Azizi keddi isztambuli sajtótájékoztatóján.Hargita megye prefektusának lemondását követelték a csíkszeredai tüntetésen
Több száz, Székelyföld különböző térségeiből összesereglett tüntető követelte kedden Hargita megye prefektusának lemondását Csíkszeredában azon a demonstráción, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hirdetett meg az úzvölgyi katonatemető körüli botrány miatt - derült ki a Székelyhon.ro erdélyi hírportál helyszíni beszámolójából.Erős földrengés rázta meg Japán északnyugati részét
Japán északnyugati részét 6,8-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este; a hatóságok egyméteres szökőárra adtak ki figyelmeztetést az érintett partszakaszokon.Közös jelölteket támogat a két magyar párt az előrehozott ukrán választásokon
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) jelöltjeit hivatalosan bejegyezték a július 21-re kitűzött ukrán parlamenti választásokra, s mivel eredményesen zárultak a tárgyalások az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséggel (UMDSZ), a két szervezet közösen fogja támogatni a jelölteket mindhárom egyéni választókerületben, amelyekben jelentős számban élnek magyarok - jelentette be kedden Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, az ukrán parlament képviselője.Miniszterelnökség: Karácsony Gergely és Szabó Tímea ismét bizonyította alkalmatlanságát
Karácsony Gergely ismét bizonyította alkalmatlanságát: Szabó Tímeával együtt azt sem tudják, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester által 2018 novemberében kötött megállapodás 15 pontja összesen több, mint 1000 milliárd forintnyi fejlesztést jelent Budapestnek - írja közleményében a Miniszterelnökség.Túlélte az RMDSZ által is támogatott bizalmatlansági indítványt a bukaresti kormány
Túlélte a Viorica Dancila szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök vezette román kormány kedden a jobbközép ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt, annak ellenére, hogy ezúttal a koalícióval eddig együttműködő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is a kormány leváltására voksolt.Fidesz: Gyurcsányék az adócsökkentéseket is veszélyeztetik
Gyurcsányék az adócsökkentéseket is veszélyeztetik - mondta Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a jövő évi adótörvények keddi országgyűlési vitájára reagálva budapesti sajtótájékoztatóján.Soros hazai álciviljei kezelhetik az ellenzéki választók személyes adatait
Soros hazai álciviljei bonyolíthatják le az ellenzéki előválasztás névre keresztelt roncsderbit. Mint ismeretes, a hazai ellenzéki pártok – és még mások is – úgy döntöttek, hogy a közös budapesti főpolgármester-jelöltjüket egy előválasztáson választják ki, azaz a budapesti ellenzéki szavazók dönthetik el, hogy ki legyen Tarlós István kihívója – írja az Origo. Mindez szép és jó lenne, azonban nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki roncsderbi során begyűjtött személyes adatokat egy olyan cégre bízták a pártok, amely a hazai Soros-birodalom jól beágyazott tagja.Ismét gyalázkodik az ellenzék az Országgyűlésben – A DK szerint Kálmán Olga Budapest megmentője, a Jobbik továbbra is Orbán Viktort szidja
Ma folytatódott az Országgyűlés munkája, ahol a DK Kálmán Olgát Budapest megmentőjeként aposztrofálta, és elmondták, hogy Tarlós Istvánt kiveti magából Budapest. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára részletesen cáfolta Gyurcsány pártjának vádjait, valamint kijelentette, hogy a DK adóemelési terveivel egyértelmű, hogy újra összeáll "a megszorításmániás koalíció". Ezen kívül a Magyar Tudományos Akadémiáról, a rendszerváltásról, a honvédelemről és az úzvölgyi temetőben történtekről is beszéltek a képviselők kedden, napirend előtt az Országgyűlésben.Gyurcsány idején privatizálták a MAHART Passnave Kft.-t
A Hableány balesetét okozó svájci rendezvényhajó tulajdonosi viszonyait is felrótta Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője hétfőn a parlamentben, amikor Orbán Viktorhoz intézett kérdésében a kormányt tette felelőssé a tragédiáért. Arra utalt többek között, hogy a Viking svájci tulajdonosának közös cége van a magyar állammal, és ez a cég fölözi le a dunai hajózás profitját. A tények azonban árnyalják az ellenzéki képviselő állítását - írja a Magyar Nemzet.Eleve bukásra ítélt, kormány elleni bizalmatlansági indítványt terjeszt a parlament elé a cseh ellenzék
Bizalmatlansági indítványt terjeszt a cseh ellenzék a prágai képviselőház elé az Andrej Babiš vezette kétpárti koalíciós kabinet ellen - közölte Petr Fiala, az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) elnöke kedden Prágában.Semjén: A 75 éves Kereszténydemokrata Néppárt szellemi öröksége ma is iránymutató
Az idén alapítása 75. évfordulóját ünneplő Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szellemi öröksége, az értékrend, amit alapítói létrehoztak, ma is iránymutató - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke kedden Budapesten.Nézőpont: A visegrádi országok polgárai sem Webert, sem Timmermanst nem támogatják
A visegrádi országok (V4) lakóinak túlnyomó többsége nem szeretné sem Manfred Weber néppárti, sem Frans Timmermans szocialista jelöltet az Európai Bizottság elnökének - derül ki a Nézőpont Intézet V4-országokban készített közvélemény-kutatásából, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.Hoppá! A DK nekiment Karácsonynak!
A Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, melynek célkeresztjében ezúttal a korábbi szövetséges, Karácsony Gergely áll. A Gyurcsány-párt szerint ugyanis egy szakmailag vitatható ötlet Karácsony részéről elvenni a "helybenlakók ingyenes parkolását."Illés Boglárka: A kormány elkötelezett a magyar-lengyel barátság iránt
A kormány elkötelezett a magyar-lengyel barátság iránt, amelynek ápolása nemzeti önazonosságunk része - mondta az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár kedden, a Wacław Felczak Lengyel-Magyar Együttműködés Intézetének budapesti rendezvényén.Kormánypártok: Hadházy válaszoljon, kihez kerültek valójában a magyar választók adatai
A kormánypártok felszólítják Hadházy Ákost: adjon választ, kihez kerültek valójában a magyar választópolgárok adatai.Kapaszkodjanak meg: Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke éppen a Suzuki-gyárhoz láncolta magát
Odaláncolta magát a Suzuki-gyárhoz az MSZP-s politikus, aki addig akar ott maradni, amíg nem sikerül valakivel tárgyalnia.Fegyveres bankrablás Üllőn
Egy fekete ruhás, fegyveres férfi ment be egy üllői pénzintézetbe kedden reggel, majd ott az alkalmazottat készpénz átadására kényszerítette. A férfi lövést nem adott le, a megkapott pénzzel gyalogosan elmenekült a helyszínről - írja a Police.hu.Őrizetbe vették az UEFA korábbi elnökét, Michel Platinit
Az UEFA korábbi elnökét a 2022-es, katari labdarúgó-világbajnokság rendezői pályázatának vizsgálata keretében vették őrizetbe - írja a hvg.hu.Segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet az ukrán hajóskapitány
A Viking Sigyn kapitányát nemcsak gondatlanság miatt terheli a felelőség, hanem azért is, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget, vagy azt teljesen elmulasztotta - közölte a Hableányt üzemeltető Panoráma Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvédek egyike kedden az M1 aktuális csatornán.Ajánljuk még

































