Pesti Srácok

Forró drót

Szijjártó Péter: a Gazprommal való együttműködés nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
A magyar állam feladatának és kötelességének tekintjük, hogy az ország energiaellátása hosszú távon biztosított, az ára pedig versenyképes legyen, a Gazprommal való együttműködés pedig nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Szentpétervári Nemzetközi Gázfórum 2024 csütörtöki plenáris ülésén. Hozzátette: a gázszállítóval kötött hosszú távú szerződés és a további kereskedelmi szerződések alapján a magyar éves gázfogyasztás 60 százaléka már be van tárolva.

V. Naszályi Márta még az utolsó pillanatban kitömte az önkormányzat pénzéből közvetlen munkatársait, levelezéseiket pedig töröltette

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
Botrányos kifizetésekre és adattörlésre is fény derült az I. kerületi önkormányzatnál: a távozó polgármester, V. Naszályi Márta utasítására az október elsejei átadás-átvételt megelőző napokban 71 millió forintot csoportosítottak át közvetlen munkatársainak, továbbá a jegyző utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésének biztonsági mentéseit töröljék - mondta Böröcz László (Fidesz-KDNP) kerületi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte, hogy feljelentést tesznek az ügyben.

Hadházyék beindították a propagandát: példátlan újmúltat ír a baloldali sajtó Horváth Csaba egykori jobbkezének, Zugló új polgármesterének

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
Hétfőn tartották meg az új zuglói képviselő-testület alakuló ülését, melyen letette esküjét Rózsa András, a Momentum színeiben induló polgármester, valamint a baloldali többségű képviselő-testület tagjai is. Az ülés nagy nyilvánosságot kapott, ugyanis nem elég, hogy a Momentum bukott elnöke, Fekete-Győr András és Hadházy Ákos is személyes jelenlétükkel “támogatták” az új kerületvezetést, de még a balliberális 444 és Telex is fontosnak tartotta, hogy azonnal beszámoljanak a Rózsa vezette képviselő-testület megalakulásáról. Meg is születtek a cikkek azzal a felütéssel, hogy “végre Zuglóba is eljött a megváltó, aki majd rendet tesz a kerületben”.

Orbán Viktor a Néprajzi Múzeumban elárulta, hogy 2025 és 2026-ban a családokra és a kisvállalkozásokra fog összpontosítani a kormányzás (VIDEÓ)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
A miniszterelnök a Néprajzi Múzeum új kiállításának megnyitóján mondott beszédet, ahol kitért arra is, hogy a jövő év és az azt követő év is arról fog szólni, hogy a családok és a kivállalkozások helyzetét rendbe tegyék. Aki azt is hangsúlyozta még, hogy a folyamatosan változó világban fontos, hogy tudjuk, melyik változás fontos és melyik nem.

A georgiai kormánypártot támadja az EP az LMBTQ-törvényük miatt, fittyet hányva a nép akaratára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
Az Európai Parlament (EP) Georgiával kapcsolatos szerdai állásfoglalása beavatkozás az október 26-i georgiai parlamenti választásokba az ellenzék javára - jelentette ki csütörtöki sajtókonferenciáján Mamuka Mdinaradze, a Georgiai Álom-Demokratikus Georgia kormánypárt végrehajtó bizottságának titkára. Az EP a demokrácia aláásásáról tartott kiselőadást, melynek egyik oka az új LMBTQ-törvény.

Szijjártó Péter a Mandinernek: Identitásbeli kérdéseinkbe vágtak bele, de túl vagyunk ezeken az ügyeken

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
"Kár tagadni, hogy ebben az esztendőben értek minket olyan kihívások, amelyekre nem voltunk felkészülve. Ezek az események érzékelhetően rosszulestek a jobboldalnak, mivel alapvető, identitásbeli kérdéseinkbe vágtak bele, és teret adtak arra, hogy ellenfeleink megkérdőjelezzék az őszinte szándékainkat, amelyek a kormányzás elmúlt tizennégy évében vezényeltek minket. Úgy látom azonban, hogy túl vagyunk ezeken az eseményeken" - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mandinernek adott interjúban.

Gyurcsány szerint, amit Orbán az EP-ben tett, olyat a kocsmában szoktak. Ő már csak tudja

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
Úgy tűnik egy másik közvetítést nézett a DK elnöke és nem az EP ülését, ahol a miniszterelnök már-már megszégyenítette az európai vezetőket, amit vastaps fogadott. Gyurcsány Ferenc szerint viszont Európa rázta meg Orbán Viktort, aki úgy viselkedett, ahogyan a kocsmában szokás. Abban biztosak lehetünk, hogy Gyurcsány Ferenc tudja, hogy mit szokás csinálni a kocsmában, ennek nagy szakértője lehet, de annak biztos nem, hogy mit és hogyan kell csinálni az EP-ben.

Zelenszkijnek nem jött jól a Milton hurrikán, úgy tűnik a természeti csapás miatt kell várnia Bidenre

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 10.
Joe Biden amerikai elnök váratlan távolmaradása miatt bizonytalanná vált az a kulcsfontosságú csúcstalálkozó, amelyen Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismertette volna győzelmi tervét a háború befejezésére. Az eredetileg Németországban, a ramsteini légibázison tartandó találkozót a közelgő Milton hurrikán miatt halasztották el.

A magyargyűlölő Jourová izzadságszagú jogállamisági jelentésében utalgatott Magyarországra, de ki képes ezt már komolyan venni...?

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 9.
Az idei évi jogállamisági jelentés azt a tendenciát mutatja, hogy ez a gyakorlat nagy hatással van a pozitív tagállami reformok előmozdítására, a tavaly megfogalmazott uniós ajánlások 68 százalékát a tagállamok részben vagy egészben végrehajtották - jelentette ki Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos szerdán Strasbourgban az uniós parlament plenáris ülésén.

Gál Kinga: Ursula von der Leyen a plenáris vitán politikai kampánybeszédet mondott Magyarország ellen

PPestiSrácok.hu Forró drót 2024 október 9.
A magyar miniszterelnök részvételével lezajlott szerdai uniós parlamenti vita a képmutatás csúcsa volt az EP baloldali és liberális többsége részéről, míg Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének viselkedése felháborító volt, tulajdonképpen politikai kampánybeszédet mondott egy uniós tagállam, Magyarország ellen - hívta fel a figyelmet Gál Kinga szerdán Strasbourgban.
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.