Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Karácsony Gergely megbocsátja a kiszivárogtatást, és árulásnak tartja a baloldal tehetetlenségét
Karácsony Gergely szerint az együttműködésre és döntésre képtelen ellenzéki pártok a választókat árulják el. A Párbeszéd társelnöke, akit az MSZP vezetése közös baloldali miniszterelnök-jelöltnek ajánl, szerda reggel beszélt erről a Kossuth Rádióban.Szijjártó Péter üdvözölte Donald Tusk felébredését kvótaügyben
A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte az MTI-nek adott, csütörtöki telefonos nyilatkozatában Donald Tusk álláspontját a kötelező betelepítési kvóta ügyében. A legfontosabb ügyekről döntő Európai Tanács lengyel elnökét egyúttal az EU első számú vezetőjének nevezte, amitől feltehetően nem lesz elragadtatva Jean-Claude Juncker, aki nagyon szeretné az unió tényleges kormányává felemelni az elvileg csak szakmai ügyekkel foglalkozó, de újabban sokat politizáló Európai Bizottságot.Soros ostobaságokat állít Orbánról a Washington Times cikke szerint
Az amerikai The Washington Times napilap vélemény rovatában jelent meg egy Soros Györgyöt bíráló cikk, válaszként a tőzsdespekuláns Orbán Viktor magyar miniszterelnökről szóló, két héttel ezelőtti videóüzenetére, amelyet az alapítványa, a Nyílt Társadalom oldalán tettek közzé.Jobbik-kamu: a büntetés fele nem kampánypénz, a párt mégis a választásra kéreget az emberektől
Miközben a Jobbik szerint kérdéses a párt indulása a tavaszi választásokon, és országos gyűjtésbe kezdtek, hogy a szerintük nehéz anyagi helyzetben lévő magyar társadalom „dobja össze” a rájuk kiszabott 662 millió forintos bírságot, arról egyelőre hallgatnak, hogy a többi párthoz hasonlóan a Jobbik is részesül a kampányt segítő állami támogatásban. Mindez azt jelenti, hogy a Jobbiknak lehet pénze saját kampányának finanszírozására.Már Donald Tusk is kihátrálna a kötelező kvótából, de többen ragaszkodnak hozzá
A görög miniszterelnök céltalannak, nem helyénvalónak és értelmetlennek nevezte Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke véleményét, hogy a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztására szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben.Gyógyszerhiány van, mert a gyártók nem akarják „túl olcsón” eladni
Czeglédy Csaba hűvösre került, úgy néz ki hosszú időre
Meghosszabbította Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását a bíróság. A volt szombathelyi önkormányzati képviselő így további három hónapot tölt előzetesben.Havas Henrik megfenyegette volt munkatársát, mert nem kívánt a szeretője lenni
Egy üzletasszony a napokban mesélte el a TV2 Tények című hírműsorában, hogyan zaklatta szexuálisan akkori üzlettársa, Havas Henrik. Azt mondta, anális szexre akarta kényszeríteni, de az újságíró annyira részeg volt, hogy nem tudta megerőszakolni. Az üzletasszony a mai hírműsorban azt is elmondta, mivel fenyegette Havas, és hogy a férfi a szeretője akart lenni. Ahogy többször elmondtuk, a balliberális oldal kedvencét hétfőn függesztette fel az ATV és levette a képernyőről, mert szinte naponta derül ki, hogy újabb és újabb nőket zaklatott. Havas Henriket sem a balliberális oldalon, sem a Jobbikban nem hajlandóak elítélni. A Jobbik úgy kapcsolódik a lebukott zaklatóhoz, hogy Havas propagandakönyvet írt Vona Gábor pártelnökről. Havas egyébként az Index szerint egy zaklatást már elismert, az ATV vezetőinek azt mondta, hogy tényleg küldött egy vibrátort Molnár Anikónak.Meghallgatta Trump fiát a szenátus hírszerzési bizottsága
Meghallgatta az amerikai elnök legidősebb fiát szerdán a szenátus hírszerzési bizottsága, amely arra szeretne fényt deríteni, hogy milyen szerepet játszhatott Oroszország a 2016-os elnökválasztásban.Elutasította a kötelező kvótákat az új cseh kormányfő
Andrej Babis új cseh kormányfő elutasítja a migránsok kötelező kvóták szerinti elosztásának állandó mechanizmusát az Európai Unió tagállamai között, ahogy azt az európai menedéki rendszer (dublini szabályozás) megreformálására kidolgozott javaslat tartalmazza.Moszkva a "nem kívánatos" szervezetek oldalainak eltávolítását követeli több közösségi médiumtól
Az Oroszországban nem kívánatosnak minősített szervezetek oldalainak eltávolítására szólított fel több közösségi médiumot az orosz tömegkommunikációs és távközlési hatóság (Roszkomnadzor) - közölte szerdán Alekszandr Zsarov, a hatóság vezetője a TASZSZ hírügynökséggel.Elismerte Havas Henrik, hogy vibrátort küldött Molnár Anikónak
Az Index egy ATV-közeli forrásra hivatkozva azt írja: Havas Henrik az ATV e heti megbeszélésén elismerte, hogy küldött egy vibrátort Molnár Anikónak, mert úgy gondolta, hogy ez egy jó vicc.Így kártalanítja a Czeglédy-ügyben károsultakat a kormány
A Hirado.hu írta meg először, hogy a kormány eldöntötte: kártalanítja azokat a diákokat, akiket Czeglédy Csaba milliárdos szocialista ügyvéd, szombathelyi képviselő, Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédjének munkaerő-közvetítő vállalkozása megkárosított azzal, hogy nem fizette ki munkáik ellenértékét. A károsultaknak 2018. február 28-ig kell jelezniük kártalanítási igényeiket a lakhelyük szerinti kormányablaknál.Schöpflin György szerint létezik a liberális beltenyészet
„Létezik egy nagyrészt egymás között házasodó globális elit, amelynek tagjai nem kötődnek sehova, úgymond bárhol megvannak” – nyilatkozta Schöpflin György a Magyar Időknek adott interjújában. A fideszes EP-képviselő megjegyezte, ez a réteg a szociális liberalizmushoz értékeihez ragaszkodik, a polgári egyenlőség számukra abból áll, hogy „szelektált kisebbségeket próbálnak meg felemelni”.Vona nyílt levélben ment neki Orbán Viktornak
"Ez a levelem most nem kérés. Felszólítás. Állítsa le a Számvevőszéket! Kösse meg a kutyáit!” Ezzel a felütéssel küldött üzenetet a Jobbik elnöke Orbán Viktornak, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.Előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantó
Az elsőfokú ítélet kihirdetéséig fenntartják a Teréz körúti robbantással vádolt férfi előzetes letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán.Megszólalt a magyar kormány Jeruzsálem ügyében
Magyarországnak világos álláspontja van a Közel-Keletről, nem harmadik szereplőkhöz igazítja a külpolitikáját - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter Jeruzsálem státuszával kapcsolatban a parlament külügyi bizottságának szerdai ülésén.Niedermüller beleszállt Karácsony Gergelybe
A Demokratikus Koalíció EP-képviselője beleszállt Karácsony Gergelybe, mondván, politikusként hiteltelenné, emberileg pedig megbízhatatlanná vált. Niedermüller Péter a közösségi oldalán üzent Karácsony Gergelynek, aki az MSZP kormányfőjelöltjévé is válhat miután a szocialisták elnökségének támogatását már elnyerte.Soroksári gyilkosság újratöltve: ismét szemtanúkat keres a rendőrség
Több mint négy éve, 2013 szeptemberében ölte meg egy még mindig ismeretlen tettes futóedzése közben a harmnchat éves családanyát, Kardosné Gyurik Krisztinát, és bár a rendőrség korábban többször sejtetni engedte, hogy már nagyon közel járnak az elkövetőhöz, most a hatóság mégis ismét tanúkat keres, és fenntartja az ötmillió forintos nyomravezető díjat. Az ügyben egy ideig két tettest kerestek, ehhez megvolt a kész teória is, majd kiderült, hogy a boncmester nem iagzán rendszerető, és munkája közben összekeverte a különféle ügyek különféle mintáit.Végleg leveszik a képernyőről a szexuális zaklatással vádolt Havas Henriket
Végleg leveszi a képernyőről Havas Henrik műsorait az ATV. A Blikk információi szerint egy, az ATV székházban kedd délután tartott megbeszélésen arról döntötték, hogy végleg menesztik a szexuális zaklatással vádolt Havast Henriket.Századvég: biztos bukást hozna a balliberális-jobbikos összefogás
Teljes kudarcra lenne ítélve a balliberális ellenzék és a Jobbik, ha koordinált módon állítanának jelölteket a 2018-as parlamenti választáson – derült ki a Századvég Alapítvány legfrissebb kutatásából. Emlékezetes, a teljes ellenzék egy jelölt mögött sorakozott fel idén a szentendrei és a solymári időközi választáson, mégis mindkét helyen nagy fölénnyel nyertek a kormánypárti jelöltek.A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány strómanja
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának. Budai Gyula, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Czeglédy Csaba bűnszervezete" több mint hárommilliárd forintos áfacsalást követett el, de nemcsak az államot, hanem diákokat és nyugdíjasokat is megkárosított.Karácsony: teljes a káosz a baloldalon
Teljes káosz van az ellenzéki oldalon ,az emberek nagy része kormányváltást akar, de az ellenzék képtelen ezt az igényt megtestesíteni - nyilatkozta Karácsony Gergely a Népszavának. A Párbeszéd és az MSZP közös miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor úgy véli, „még bőven benne van a pakliban” a kormányváltás.Elvtársa vette fel Karácsony Gergely „igazságbeszédét”
Berkecz Balázs, az Együtt elnökségi tagja, a surranópályán az MSZP miniszterelnök-jelöltségét elvállaló PM-es Karácsony Gergely eddigi szövetségese vette fel a zuglói polgármester napokban nyivánosságra került, elhíresült beszédét – tudta meg az Origo baloldali forrásból. A kiszivárogtató személye egyelőre kérdéses.Ajánljuk még
































