Forró drót
Továbbra is a legnépszerűbb párt a Fidesz-KDNP, Magyar Pétertől pedig egyre többen fordulnak el
A kormánypártok magabiztosan vezetnek a pártok versenyében, míg Magyar Péter elutasítottsága jelentősen nőtt az elmúlt egy hónapban – írja a Századvég decemberi közvélemény-kutatása. Vége a hagyományos, házelé kitevős lomtanaításnak
A jövőben Budapest is csatlakozik ahhoz a trendhez, amikor már nem a ház elé teszik ki a lakók a lobjaikat, hanem gyűjtőpontokat építenek ki, oda lehet vinni a felgyülemelet, feleslegessé vált bútorokat, konyhai eszközöket, egyebeket. Ezzel a városrészek szebbek lesznek, nem akadályozza a szemét a forgalmat és szabályozottabb lesz a rendszer. Persze a jövőben is van lehetőség a ház elé kirakni a lomokat, de azt be kell jelenteni az önkormáyzatnak. A Mohu Budapest ezzek pénzt nem spórol. Trump lett az év embere az USA-ban - Nem hagyja magára Ukrajnát
A Time amerikai magazin Donald Trumpot választotta az év emberének immár másodszor; a lap csütörtöki számában megjelent interjúban a megválasztott elnök bírálta, hogy Kijev oroszországi mélységi támadásokra használja fel az Egyesült Államoktól kapott ballisztikus rakétákat. Trump szerint az elnökválasztáson elsősorban az illegális bevándorlás kezelésére vonatkozó elképzelései segítették győzelemhez, és beszélt arról is, hogy Ukrajnát nem akarja magára hagyni. Hadd szóljon! Újabb dollármilliókat kap Ukrajna Amerikától
Az Egyesült Államok újabb, 500 millió dollár értékű katonai segítséget nyújt Ukrajnának, hogy támogassa az ország védelmét az Oroszországgal szemben folytatott háborúban - jelentette be helyi idő szerint csütörtökön az amerikai külügyminisztérium. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: legalább karácsonykor ne haljon meg senki a fronton (VIDEÓ)
Szokásos, péntek reggeli interjút adott a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak, ahol beszélt arról, hogy Magyarország keresztény államként viselkedik amikor a karácsonyi tűzszünetet szorgalmazza. Bár most ezt az ukrán elnök elutasította, Orbán Viktor reméli, hogy még meggondolja magát, mert úgy véli legalább karácsonykor ne haljon meg senki. A kormányfő ugyanakkor kitért a 2025-ös költségvetésre is, aminek nagy nyertesei lesznek a családok, végül a 25 évvel ezelőtt meggyilkolt Till Tamás ügyéről is beszélt. Szijjártó Péter: újabb stratégiai mérföldkövet jelölt ki a magyar-török együttműködés
Minden korábbinál jobb a magyar-török kétoldalú együttműködés, ami soha nem hozott még ennyi hasznot a két országnak, ráadásul a felek most újabb stratégiai mérföldkövet jelöltek ki - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Ankarában.
Nem mi mondjuk, hanem az Europol: A dzsihadista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetés az uniós országok biztonságára
A dzsihadista terrorizmus továbbra is a legnagyobb fenyegetés az uniós tagállamok biztonságára - állapította meg az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol a terrorizmus helyzetéről és tendenciáiról szóló, csütörtökön közzétett éves jelentésében. Az oroszok nyitottak lennének a magyar tűzszüneti javaslatra, Ukrajna viszont nem
Orbán Viktor nagyszabású fogolycserét javasolt Oroszország és Ukrajna között, valamint karácsonyi tűzszünetet, Moszkva támogatja a magyar miniszterelnök erőfeszítéseit – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő újságíróknak csütörtökön. Átadták a közmédia legrangosabb szakmai díjait - Mező Gábor kutató is a díjazottak között van
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, filmrendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója az ünnepségre küldött videóüzenetében úgy fogalmazott, a díjátadón „a bennünket körülvevő kortárs magyar kultúra kiemelkedő alakjait ünnepeljük, akik értékteremtő tevékenységükkel gazdagítják mindennapjainkat”, akik „nemcsak szakmai kiválóságukkal, hanem emberségükkel és hivatás iránti szenvedélyükkel is kiemelkednek”. Erdogan elnökkel találkozott Törökországban Orbán Viktor
Törökországban folytatódik a békemisszió 2.0 küldetés. A magyar miniszterelnök csütörtökön Ankarában tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel, majd részt vesz a magyar–török kulturális évad záróeseményén. Felpofozott egy embert Szigetszentmiklós szocialista polgármestere, majd valakik jól meg is verték az áldozatot
Nagy János, aki korábban az ellenzéki összefogás színeiben, idén pedig a Nagy Egységben a Városért egyesülettel nyerte meg az önkormányzati választást, egy helyi lakossal elfajult vita miatt vetemedett erőszakra. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az ügyben. Nem túl bíztató az EU új jogállamisági biztosának hozzáállása, aki szerint hazánk a "szakadék szélén" áll és simán elzárná a pénzcsapokat is
Michael McGrath új kezdetet ajánl a Brüsszel és Magyarország közti feszült jogállamisági és finanszírozási vitában, de hangsúlyozta: nem fog visszariadni attól, hogy szükség esetén megvonja az országnak nyújtott uniós támogatásokat. Mindeközben elődje éppen próbálja megmagyarázni, hogy miért lottószelvényekbe fektette be a kiiktatott líbiai diktátor, Moammer Kadhafi vagyonának egy részét. Ki, mit intézett magának.
Mitől függ, hogy valaki drogfüggő lesz?
A fiatalkori illegális droghasználat hátterében nem csupán társadalmi vagy környezeti hatások állhatnak; a személyiségjegyek legalább ilyen fontos szerepet játszanak abban, hogy egy fiatal miért válik kockázatkeresővé vagy éppen önpusztítóvá– derül ki a Drogkutató Intézet (DKI) tanulmányából. Változik a Babaváró támogatás igénylési korhatára
2025. január 1-től azok a családok, ahol a feleség életkora 35 év alatti, igénybe tudják venni a Babaváró támogatást, 11 millió forintos összegig– jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Mit lehet kezdeni a magyar drogkérdéssel?
Budapest után a vidéki droghelyzetet dolgozta fel a Drogkutató Intézet (DKI). A szervezet publikációja szerint nem csupán a fővárost érinti a drogkereskedelem és a szerhasználat, így a problémával súlyosabban érintett régiókkal is kell foglalkozni. Már csak azért is, mert a szeptemberi ülésszak kezdetén Orbán Viktor miniszterelnök napirendi pontként az alábbiakat mondta a hazai droghelyzetről: „a drogkereskedelem és a drog terjesztése komoly kihívást jelent. Azt gondoltuk – ezt tanultuk ugyanis, ezt figyeltük meg korábban –, hogy ez alapvetően egy nagyvárosi jelenség, de azt látom, hogy most már nem így áll a helyzet, a vidéki szegénység soraiban is pusztít.” Reynders biztosként leginkább saját gazdagodásához való jogát egyengette, kiderült, hogy hogyan csinálta
Didier Reynders neve mindenkinek ismerős lehet, aki figyelemmel követi a Magyarországnak járó uniós források visszatartásával kapcsolatban. Jogérvényesülésért felelős uniós biztosként ugyanis részben az ő nevéhez kötődik, hogy a "jogállamisági összeférhetetlenség" miatt nem kapjuk meg a nekünk járó milliárdokat. Most azonban kiderülni látszik, hogy Reynders a jó kommunista módszer szerint megint másokat, ezúttal minket vádolt azzal, amit ő követett el. Karácsonyi tűzszünetet akar a kormány – Kövesse velünk élőben a Kormányinfót! (Videó)
A miniszterelnök tegnap a közelmúlt nemzetközi tárgyalásaira is tekintettel tájékoztatta a kormányt a béke és a tűzszünet esélyeiről. A helyzet az elmúlt időszakban jó irányba változott. Fél éve Európában csak a Vatikán és Magyarország akart beszélni a békéről, ma már mindenki a békéről beszél, ez a magyar uniós elnökség sikere – jelentette ki a kormány tájékoztatóján Gulyás Gergely. A miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a szíriai elnök magyarországi tartózkodásáról szóló álhírekről, és azok veszélyeiről, illetve a jövő évi költségvetés tárgyalásáról is. Az igazi Press-man: milliókkal tömte ki az amerikai nagykövetség közvetítésével Soros a Magyar Pétert szárnyaira kapó sajtót
Pályázni szeretnél Soros-pénzre, de nem tudod, hogy hogyan állj neki? Elég, ha egyszerre viselkedsz Magyar Péter kampánykiadványaként, de közben függetlennek mondod magad, és máris érkezik a több milliós támogatás. A Mandiner gyűjtéséből kiderült, az összes elnyomásról regélő balos újság ott van az Open Society legfrissebb fizetési listáján, a források szétosztásáért pedig ezúttal Polyák Gábor, a Mérték Intézet vezetője felelt. Igen csak serény munkát végzett, tekintve, hogy még az elvileg legalább négyszer "megszüntetett" Klubrádió is milliókat kapott Soros György szervezetétől. Három különböző laboratórium cáfolja Csárdi Antal közveszéllyel való riogatását
Három különböző akkreditált laboratórium mérése bizonyítja, hogy az Oroszlány VI. barnakőszén (közismert nevén Cicahomok) bányatelek rekultivációjához használt anyagban nincs az engedélyben foglalt határértéket meghaladóan szennyező anyag. Mindez cáfolja Csárdi Antal országgyűlési képviselő állítását, miszerint laboratóriumi vizsgálati jegyzőkönyvek határérték túllépést mutatnak. Izgatottan várjuk a Tisza Párt felé tájékozódó országgyűlési képviselő úr magyarázatát. Baerbock békés átmenetre számít Szíriában, ezért felszólította Izraelt és a törököket, hogy önvédelemből se "veszélyeztessék" azt
A német külügyminiszter felszólította szerdán Törökországot és Izraelt, hogy ne veszélyeztessék a békés átmenet lehetőségét Szíriában Bassár el-Aszad elnök vasárnapi bukása után. A német külügyminiszter igen szórakoztató jelenség, például az ideje egy jelentős részét azzal tölti, hogy feljelenti azokat a németeket, akik rosszat írnak róla. Tehát szegény elnyomott németek helyében sietünk kijelenteni, hogy Annalena egészen elkpesztően hülye és valószínűleg rosszindulatú is. De a remek német politika és választási rendszer azért lehetővé teszi, hogy egy vesztes választás után is akár megtarthassa a székét. Harminc éve elégedettetek a kaposváriak a fideszes polgármesterrel
December 11-én volt harminc éve, hogy a kaposváriak polgármesternek választották Szita Károlyt, aki ezzel – a szabad önrendelkezés visszaszerzése óta – a leghosszabb ideje hivatalban lévő vármegyeszékhelyi településvezető az országban - írja a kaposvarmost.hu. Orbán Viktor: Zelenszkij visszautasította a karácsonyi tűzszünetre tett javaslatot
A magyar EU-elnökség végén újabb erőfeszítéseket tettünk a béke érdekében - írta az X közösségi portálon a magyar miniszterelnök. Nem bír magával Biden: A szankció után felfoghatatlan összegű, húszmilliárd dolláros segélyt jelentett be Ukrajnának
Többször néztük meg több helyen is az összeget, annyira nem hittünk a szemüknek: húszmilliárd dollár, azaz átszámítva 7800 milliárd forintnyi segélyt ad Ukrajnának Joe Biden, néhány héttel azelőtt, hogy átadja hivatalát Donald Trumpnak. Szeptembertől kezdve különösen nagy összegeket jelentett be a leköszönő elnök, pedig eddig sem spórolt a nagy segélyekkel. Szijjártó Péter: a kormány felvetette egy ukrajnai karácsonyi tűzszünet és fogolycsere lehetőségét
A magyar kormány felvetette egy ukrajnai karácsonyi tűzszünet és fogolycsere lehetőségét, a kijevi vezetés azonban ezt elutasította - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.