Forró drót
Márki-Zay nem áll le, szerinte az idősek otthonában élőket betanították arra, hova kell szavazni
Márki-Zay Péter egy héttel a választások után sem tudja elfogadni a vereséget, és választási csalással rágalmazza a kormánypártot. Most a Spirit FM műsorában panaszkodott, szerinte az idősek otthonában élőket betanították, hogy csak a Fideszre szavazzanak. Több mint háromszázan próbálkoztak átjutni a déli határon
Tegnap összesen 313 határsértőt tartóztattak fel és 337 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben. Magyarország területén az elmúlt nap során tiltott határátlépés miatt négy embert fogtak el, embercsempészés miatt öt, közokirat-hamisítás miatt négy ember ellen indult büntetőeljárás. Mesterházy odaszúrt Fletónak: Nem hiszem, hogy szeretnék Gyurcsány Ferenc lenni, abból elég egy is
Az ellenzék vereségét elemezte Mesterházy Attila az ATV stúdiójában. A szocialista politikus szerint nem egy ember felelős az ellenzék bukásáért. Azt tanácsolja, hogy mondjanak le a baloldali vezető politikusok, és szerinte Gyurcsányból bőven elég egy is. Megalakulhat az új Országgyűlés
Bár a baloldal nem tudta túltenni magát az április 3-i választásokon, mégse támadták meg azt. Sem az egyéni, sem a listás választási eredmények ellen nem élt senki kifogással, így rekordgyorsasággal alakulhat meg az új Országgyűlés, azt követően, hogy csütörtök délután a Nemzeti Választási Bizottság bejelenti a 2022-es országgyűlési választások immár hivatalos listás végeredményét is. Maróth Gáspár a Pesti Riporterben: Magyarország bekerült a NATO elit klubjába (Videó!)
A magyar hadsereg modernizálása kulcsfontosságú feladat, hiszen a szomszédunkban 70 év után ismét kitört a háború. A hazai haderőfejlesztésről és a Magyar Honvédség tüzérségének folyamatos bővítéséről beszélt Maróth Gáspár, védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos az április 13-ai Pesti Riporterben. A műsorban elhangzott, hogy még sok munka van a fontos védelmi képesség kiépítésével, de Magyarország már így is bekerült a NATO elit klubjába, ami a hadiiparunk fejlődését illeti. A fiatalok számára pedig újra attraktív lett a katonai életpálya. Macron előhúzta a magyar-kártyát: Bekiabálhatod, hogy „le a köztársasággal”, ez nem Magyarország! (Videó!)
Emmanuel Macron strasbourgi kampányállomásán arról beszélt, milyen szerencsések, hogy demokráciában és békében élnek. Ekkor a közönségből valaki bekiabálta, hogy "Le a köztársasággal!”
Simicskó István: a haza védelme Közép-Európa közös nevezője
Sok középiskolás diák van Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Romániában és Szerbiában, akik azt a közös nevezőt vallják, hogy hazájuk védelme mindenekfelett – hangoztatta Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, Balatonakarattyán. Tóta W. szerint a magyar néplélek ostoba, mint a s*gg
A véresszájú baloldali véleményvezér, Tóta W. Árpád is csatlakozott a választási eredmény miatt fanyalgók táborához. A szélsőliberális publicista szerint Magyarország egyedül van a háborús álláspontjával, és ennek komoly következményei lesznek. Elfogták a New York-i metróban elkövetett lövöldözés gyanúsítottját
Elfogták a New York-i metró egyik szerelvényében elkövetett lövöldözés gyanúsítottját. A Frank R. James néven azonosított, 62 éves feltételezett elkövetőt Manhattanben vették őrizetbe. Kedden egy fegyveres férfi füstbombákat dobott el egy metrókocsiban, majd automata fegyveréből tüzet nyitott az utasokra, akik közül tízen lőtt sebet ejtett – közölte szerdán az amerikai bűnüldözési hatóságok egyik tisztségviselője. Május 2-án választják meg ötödször Orbán Viktort miniszterelnöknek – Az ellenzék tehetetlen dühében pufog
Május első hétfőjén ül össze az új Országgyűlés, a választásokon kialakult erőviszonyoknak megfelelően. Ekkor fogják hivatalosan megválasztani a képviselők Orbán Viktort ötödször is miniszterelnöknek. A Momentum politikusai továbbra is kitartanak amellett, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésén, mivel szerintük szűk a jogkörük a nem kormánypárti képviselőknek – írja a Magyar Nemzet. A németek többsége elutasítja az orosz energiaembargót
A német lakosság többsége elutasítja azt a javaslatot, hogy Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt állítsák le az orosz energiaimportot – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapban ismertetett kutatás szerint Németország lakosságának többsége osztja a szövetségi kormány felfogását, miszerint a gazdaság sérülékenysége miatt nem szabad egyik napról a másikra leállítani az energiahordozók behozatalát Oroszországból. Európa legnagyobb kannabiszültetvényét számolták fel Spanyolországban
Európa legnagyobb kannabiszültetvényét számolták fel a hatóságok az északkelet-spanyolországi Navarra tartományban – tájékoztatott közleményben az akciót végrehajtó csendőrség szerdán.
A hollandok megakadályoznák Ukrajna gyors uniós csatlakozását
A holland kormány nem szeretné, hogy Ukrajna gyorsított eljárás keretében csatlakozzék az EU-hoz, miután az Európai Bizottság közölte, hogy a folyamat első szakasza még idén nyáron lezárulhat – írta szerdán a DutchNews című holland hírportál. Liesje Schreinemacher külkereskedelmi és fejlesztési miniszter keddi parlamenti beszédében elmondta: a csatlakozás hosszú technikai folyamatot igényel és Ukrajnának ugyanazoknak a kritériumoknak kell megfelelnie, mint a többi tagjelölt országnak. Elutasította az érvénytelen népszavazásra buzdító NGO jogorvoslati kérelmét a Kúria
A Kúria érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Háttér Társaság felülvizsgálati kérelmét, amit a szervezet azért nyújtott be, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hárommillió forintra bírságolta a gyermekvédelmi népszavazáson való érvénytelen voksolásra buzdítás miatt. Az NVB egy kifogás nyomán eljárva megállapította: a Háttér Társaság megsértette a választási eljárási törvény jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásra vonatkozó előírását, amikor érvénytelen szavazásra buzdított a népszavazáson. Véget ért az amnesztia, ismét kell nyelvvizsga a diplomaszerzéshez
Nem lesz idén nyelvvizsga-amnesztia – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a sajtó kérdéseire reagálva. A korábbi évektől eltérően idén a diplomaszerzéshez már nem engedik el a nyelvvizsgát. A járványhelyzet miatti könnyítésnek 2020-ban és 2021-ben örülhettek a hallgatók. Bár múlt év végén petíció indult, hogy idén is engedjék el ezt a követelményt, de most már biztos: a sikeres államvizsga mellett nyelvvizsgára is szükség lesz a diplomához – olvasható az Index cikkében. Jelentős a munkaerőhiány Borsodban, a fejvadász cégek már ukrán munkavállalókat is toboroznak
Borsod-Abaúj-Zemplén megye térségében a gyártócégek munkaerőhiánnyal küzdenek, főként a betanított és szakképzett fizikai pozíciók területén – közölte a WHC Csoport. Borsod megyében évek óta a gyártó cégek a legaktívabb foglalkoztatók, ezen belül az autóipari, vegyipari, illetve elektronikai termékeket gyártó vállalatok dominálnak. A növekvő helyi munkaerőigények kiszolgálása érdekében a HR-szolgáltatásokra specializálódott cég Miskolcon nyitotta meg legújabb, 11. magyarországi irodáját, hogy szoros együttműködést tudjon kialakítani a régióbeli vállalatokkal, és gyorsan reagálhasson a munkaerőpiaci igényekre. Marad a kijárási tilalom Sanghajban – A kínai elnök nem enyhít a járványügyi szabályokon
Hszi Csin-ping kínai elnök továbbra sem támogatja a koronavírus-járvány ellen Kínában alkalmazott, szigorú intézkedésekkel járó stratégia lazítását – derült ki a kínai állami rádió szerdai, az elnök a dél-kínai Hajnan szigetén tett látogatásáról szóló beszámolójából. MZP szerint köd homályosítja el az agymosott fideszes szavazók látását (Videók!)
Márki-Zay Péter semmit nem tanult a választási vereségből; azóta is folyamatosan sértegeti a magyar választókat. A baloldali összeborulás bukott miniszterelnök-jelöltje úgy véli, hogy a Fidesz szavazói a legszegényebbek, akik gondolkodásra képtelen agymosottak és köd homályosítja el a látásukat – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből. Száztizenöt új villamos mozdonyt vesz a MÁV-Start
Lezárult a 115 új villamos mozdony beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás, az előzetes becsült értéknél olcsóbb ajánlattal a Siemens Mobility Kft. és a Siemens Mobility Austria GmbH közösen nyert – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter szerdán, Budapesten, a keretszerződés aláírásakor. Nem tudták azonosítani a robbanóanyagot a Zágrábban lezuhant drónon
A Zágrábban egy hónappal ezelőtt lezuhant drón OFAB 100-120 típusú bombát szállított, de az nem tartalmazott katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagot – közölte a Zágráb megyei államügyészég szerdai sajtótájékoztatóján. Ivana Bacic, a horvát szakértői és kutatóközpont bűnügyi igazságügyi szakértője elmondta: kétségtelen, hogy a robbanást egy robbanószerkezet és egy olyan robbanóanyag okozta, amely nem tartozik a katonai vagy polgári felhasználású robbanóanyagok közé. Azonosították két Árpád-házi személy csontjait és a Hunyadiak származását
A székesfehérvári osszáriumból vett mintákból két Árpád-házi személyt azonosítottak a Magyarságkutató Intézet kutatói, akik Corvin János és családja csontjaiból meghatározták a Hunyadi-család származását is – jelentette be szerdán, Budapesten az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós felidézte: az archeogenetikai kutatás két irányba indult el Magyarországon. Nagy István: a holokauszt nemzeti ügy
A holokauszt nemzeti ügy, hiszen a nemzet testéből szakították ki több százezer honfitársunkat – mondta Nagy István agrárminiszter szerdán, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen, Budapesten. Századvég: A baloldal tiszta választás helyett tisztességtelen eszközök bevetését tervezi
A baloldal nem hajlandó elfogadni, hogy az emberek egy szabad, tiszta választáson a nemzeti oldalnak szavaztak kétharmados bizalmat; önkritika gyakorlása helyett, valótlanságokkal próbálják lejáratni Magyarországot a nemzetközi sajtóban – áll a Századvég Alapítvány legújabb elemzésében. Kunhalmi Ágnes bevallotta, hogy a baloldal „független-objektív” sajtója egy mítosz
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke úgy tűnik, ismét elszólta magát. Most a „független-objektív” média helyzetével kapcsolatban tett egy elég egyértelmű megjegyzést. Az Alapjogokért Központ Facebook-oldalán közzétett videóban a baloldali politikus többek között arról értekezett, hogy félreértésben van az egész ellenzék, amely sajnos sok tekintetben el van zárva a saját szavazóbázisának döntő többségétől.