Forró drót
Biden nem tudja, milyen évet írunk (Videó!)
Sorban jönnek Joe Biden kellemetlennél kellemetlenebb bakijai. Az amerikai elnök legutóbb az évkezdő beszédében tévedett egy kicsit – egészen pontosan két évet. Persze a Fehér Ház sajtóosztálya gyorsan dolgozott és a beszéd leiratában már javították a bakit, de a videó és az internet nem felejt. Fodor Gábor: az Állambiztonsági Szolgálat jelentéseit Medgyessy Péter, Horn Gyula és Szűrös Mátyás is rendszeresen olvasta
Az MSZP súlyos morális veszteséget szenvedett – fogalmazott Fodor Gábor közösségi bejegyzésében, a Duna-gate ügy kapcsán. A liberális politikus megemlíti: az Állambiztonsági Szolgálat jelentéseit Szűrös Mátyás, Németh Miklós, Pozsgay Imre, Horn Gyula, Nyers Rezső, Medgyessy Péter, Kárpáti Ferenc és Kovács Jenő olvasták rendszeresen. A francia parlamentben is kiakadtak Macron oltatlanokat bíráló interjúja miatt
Meglehetősen megosztó interjút adott a napokban Emmanuel Macron, amikor egy interjúban úgy fogalmazott: "a végletekig ki akar szúrni az oltatlanokkal". A francia elnök kijelentése a saját parlamentjében is felháborodást keltett; a képviselők válaszul fel is függesztették annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakulna át. Bárddal fenyegetőzött egy utas az 56-os villamoson
A Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2022. január 5-én érkezett bejelentés, miszerint az 56-os villamoson egy férfi bárddal fenyegetőzik – számolt be a police.hu. A rendőrségi portál szerint a Leányka utcai villamosmegállóban a rendőrök elfogták az agresszív utast, aki az eszközzel korábban megütötte a villamoskocsit is. Tíz százalékkal növekedik a rendvédelmi dolgozók fizetése
A hivatásos rendvédelemben szolgálatot teljesítők január 1-jétől tízszázalékos illetményemelésben részesülnek, emellett az arra jogosultak egyszeri, hathavi fegyverpénzt is kapnak – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán. Varga Judit Margaret Thatchert idézi bejegyzésében
Választásokhoz közeledve jó, ha eszünkbe jut a Vaslady egyik híres mondata: az a baj a szocialistákkal, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak mások pénzéből – írja Facebook-oldalán Varga Judit igazságügyi miniszter Margaret Thatcher fotója mellé.
Kovács Zoltán: Itt az ideje, hogy balliberális barátaink is tanuljanak egy kis történelmet
A hivatásos rettegők kedvéért szögezzük le: a volt elnök az Amerikai Egyesült Államok egyik hű szövetségesét támogatta, azt a miniszterelnököt, akinek a hazájában töretlen a népszerűsége, és háromszor nyert kétharmados többséggel választást – írja Kovács Zoltán Facebook-oldalán. A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár ezt annak kapcsán írta, hogy Donald Trump és Orbán Viktor kapcsolatából "fasiszta diktatúrára" következtetett a Washington Post. Itt az ideje, hogy balliberális barátaink is tanuljanak egy kis történelmet, mielőtt olyan kifejezésekkel kezdenek dobálózni, mint a "fasizmus"– hívta fel a figyelmet Kovács Zoltán. Szlávik János tisztázta a félreértéseket a fluronával kapcsolatban: ez nem egy újabb koronavírus-mutáció
A flurona nem új koronavírus-mutáció – mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Szlávik János ismertetése szerint ez a megjelölés azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus egyszerre van jelen valakinek a szervezetében, azonban a két vírusnak nincs köze egymáshoz, nem tudnak rekombinálódni. Egyre magasabb a fertőzöttek száma – A hazai koronavírusos megbetegedések 11 százalékáért az omikron variáns felelős
Egy nap alatt összesen 5270 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 82, többségében idős krónikus beteg; ezzel a járvány kezdete óta már összesen 1 269 979 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek aránya, míg az elhunytak száma 39 599 főre emelkedett – derül ki a kormányzati koronavírus-tájékoztató oldal szerdai közléséből. Hozzátették: jelenleg 3090 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetőgépen. Kitérnek arra is, hogy az új esetek több mint tizenegy százalékáért felelős az omikron variáns. A beoltottak száma elérte a 6 269 955 főt, közülük a második oltást 5 990 568-an, míg a harmadik adag vakcinát 3 191 997-en kapták már meg. Nem áll valami fényesen a baloldal aláírásgyűjtése: még csak a szükséges szignók felét sem érték el
A baloldal nemrég még büszkén pedzegette, hogy már január közepén összegyűlik a kétszázezer aláírás, amelynek célja, hogy az országgyűlési választás napján a Fudan Egyetem ellen és az álláskeresési járadék kiterjesztése mellett is szavazni lehessen, ne csak a kormány gyermekvédelmi genderkérdéseiről. Úgy tűnik, az ellenzék elszámolta magát: egyelőre hetvenötezer szignó gyűlt össze. Koronavírus – Békássy Szabolcs szerint már berobbant az ötödik hullám
Január első napjaiban szignifikánsan megnőtt azon betegek száma, akik légúti tünetekkel fordultak háziorvoshoz, ami azt mutatja, hogy a koronavírus negyedik és ötödik hulláma szinte teljesen összeért – nyilatkozta az InfoRádiónak Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos, a Háziorvosok Online Szervezetének elnöke. Német lap: a Lengyelország és Magyarország elleni küzdelem mérgezően hatott az EU belső kohéziójára
Németországnak vissza kellene térnie a Nyugat és Kelet, valamint a nagy és kis tagállamok közti közvetítői szerephez, ahogy régen tette ezt Helmut Kohl, most pedig Emmanuel Macron – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A cikk szerint az elmúlt évek Lengyelország és Magyarország elleni küzdelem nem felelt meg az együttműködés szellemének, hanem mérgezően hatott az EU belső kohéziójára.
Bejegyezték Gattyán György pártját
December 17-én jelentette be Gattyán György milliárdos vállalkozó, hogy aktivizálja pártját, és elindul a 2022-es választásokon. Most pedig bejegyezték a pornómilliárdos pártját: a Megoldás Mozgalom elnöke maga Gattyán György, alelnökei a Teqball két alapítója, Huszár Viktor és Borsányi Gábor, valamint Bajusz Krisztina ügyvéd. Márki-Zay újabb bizarr interjút adott: szerinte a Fidesz pusztítja a nyugdíjasokat
Lassan már nincs olyan társadalmi réteg, amit ne illetett volna Márki-Zay Péter kritikával. Mint mi is beszámoltunk róla, a baloldal miniszterelnök-jelöltje mosollyal az arcán beszélt arról, hogy a koronavírus úgyis megtizedelte már a Fidesz szavazóit, ezért több esély lesz 2022-ben kormányt váltani. Hódmezővásárhely polgármestere most ismét megosztó nyilatkozatot tett az ATV-ben. „Feri nyomásgyakorlása van a háttérben” – Horváth Csaba elszólta magát (Videó)
Kollégánk rögzítette azt a beszélgetést Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere és a párt fővárosi frakcióvezetője, valamint Szaniszló Sándor, korábban MSZP-s, jelenleg DK-s polgármester között, amelyen a két politikus arra panaszkodik, hogy "Feri" túl nagy nyomást gyakorol rájuk. A romániai legfelsőbb bíróságon folytatódik a zilahi Wesselényi Kollégium visszaszolgáltatási pere
Az erdélyi Maszol.ro hírportál értesülései szerint megfellebbezte a Zilahi Polgármesteri Hivatal a Kolozsvári Táblabíróság restitúciós határozatát, ezért ismét a legfelsőbb bíróságon folytatódik a per a zilahi Wesselényi Kollégium tulajdonjogáért. WHO: bizonyítható, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz
Abdirahman Mahamud, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa szerint egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok. "Titkos példány egy fiktív levelezésből" – Kocsis Máté közzétette az ellenzék kormányprogramját
Igen, tudjuk, a humor baloldali, és egy konzervatív politikus biztosan nem tud viccelni – elvben. Erre a narratívára cáfol rá Kocsis Máté minden Facebook-bejegyzésével. A fideszes politikusnak ugyanis nem kellett a szomszédba mennie a humorérzékért. Legújabb bejegyzésében összegezte, mit várhatunk a baloldal kormányprogramjától. A francia miniszterelnök az oltási igazolás miatt fenyegetőzők megbüntetését ígéri
Jean Castex francia miniszterelnök a nemzetgyűlésben kedden elítélte, hogy több képviselő is halálos fenyegetést kapott azon törvénytervezet miatt, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A kormányfő "az aljas cselekmények" megbüntetését ígérte. Halálos baleset történt Pécs közelében
Ketten a helyszínen meghaltak, miután összeütközött két autó az 58-as főúton Pécs közelében, a pécsudvardi elágazásnál – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délután a police.hu oldalon. Újabb függetlenobjektív újságíró csatlakozott az ellenzéki kampányhoz
Ilyen a pártsemleges média: Simon András után újabb ATV-s riporter csatlakozott az ellenzéki kampánystábhoz. A baloldali miniszterelnök-jelölt bejelentése szerint Péterfi Judit az ellenzéki összefogás sajtófőnökeként csatlakozik a kampányukhoz. ATV: eldőlt, hogy Márki-Zaynak nem lesz frakciója
Az atv.hu értesülései szerint az ellenzéki pártok vezetői napokon belül hivatalosan is közölni fogják Márki-Zay Péterrel, hogy ne számítson rá, hogy saját frakciója lesz az új Országgyűlésben. A hír hallatán a hódmezővásárhelyi polgármester sem lepődhet meg, különösen Jakab Péter ma reggeli interjúja után. A svéd királyi pár is elkapta a koronavírust
Elkapta az új típusú koronavírust XVI. Károly Gusztáv svéd király és felesége, Szilvia királyné – tudatta kedden a svéd királyi udvar. Varga Judit: megvalósult a bírák és az ügyészek béremelése
Varga Judit közösségi oldalán jelentette be, hogy hatvan százalékos béremelést kapnak a bírák és ügyészek. Az igazságügyi miniszter miniszter bejegyzésében kitért arra is, hogy az emelésre már korábban ígéretet tettek, amit most valósítanak meg.