Forró drót
Csehországban emelkedik a gyógyultak száma, stagnál a fertőzötteké
Csehországban szombat reggelig már mintegy 2400-an gyógyultak ki az új koronavírus okozta Covid-19 betegségből, s ez a szám az eddigi 7300 fertőzött egyharmadát jelenti - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján közzétett legfrissebb adatokból. A gyógyultak száma emelkedik, míg a fertőzöttek számának növekedése szinte leállt. Pénteken 86 újabb személynél diagnosztizálták a fertőzést, ami március közepe óta a második legalacsonyabb növekmény. Több, mint 2 milliárd forintnyi támogatást kaptak kutatás-fejlesztési és innovációs pályázatok
A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek - jelentette ki Schanda Tamás az MTI-nek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: az NKFIH is ezért tette egyszerűbbé és gyorsabbá pályázói számára az adminisztratív folyamatokat, és ezért indított a kormány negyvenszázalékos bértámogatási programot a kutatás-fejlesztési, mérnöki munkahelyek védelme érdekében. A NAT-ellenes PDSZ visszavonatná az érettségi május 4-i lebonyolítására vonatkozó döntést
Az érettségi vizsgák május 4-i lebonyolítására vonatkozó döntés visszavonására szólította fel Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkárt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton. Az államtitkárnak címzett dokumentumban, amelyet szombaton juttattak el az MTI-hez, azt írták, ha Maruzsa Zoltán nem vonja vissza a döntést, akkor "legalább olyan mértékben lesz felelős az ebből következő tragédiákért, mint főnöke". ITM-államtitkár: nem érkezik uniós többletforrás a járványhelyzet kezelésére
A koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarországra nem érkezik többletforrás az Európai Uniótól - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban. A májusi elnökválasztás elhalasztása mellett érvelt a lengyel egészségügyi miniszter
A május 10-re kiírt elnökválasztás elhalasztása mellett érvelt Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter a Polsat lengyel tévécsatornán pénteken. A tárcavezető szerint a jelenlegi járványhelyzetben az egyetlen biztonságos megoldást az jelenti, ha 2022-ig elhalasztják a következő hónapban esedékes voksolást. Szijjártó: újabb egészségügyi szállítmány érkezett Kínából
Újabb egészségügyi szállítmány érkezett a Kína-Magyarország légihídon, ezúttal Tiencsin városából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
Csaknem 2,8 millióan fertőződtek meg a vírussal szerte a világon
Világszerte 2 790 986-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálesetek száma 195 920, a gyógyultaké pedig 781 382 a baltimore-i Johns Hopkins egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Péntek reggel még 2 708 470 volt a fertőzöttek, 190 858 a halálos áldozatok és 738 486 a gyógyultak száma. A fertőzés 185 országban van jelen. A diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. Informátor – Gondolta volna, bárki is, hogy egyszer mérce lesz Horn Gyula, Kovács László?
Arról az alpáriságról állított össze egy műsort az Informátor stábja, amit az ellenzéki politikusok műveltek az elmúlt időszakban. A gazdaság újraindítása után egyre több munkanélküli találhat újra állást
A koronavírus okozta gazdasági válságnak komoly hatása van a munkaerőpiacra is, nem véletlen, hogy a kormány egyik legfontosabb célkitűzése az, hogy minél kevesebb ember veszítse el a munkáját. Szakértők szerint jelenleg Magyarországon körülbelül ötvenegyezer regisztrált munkanélküli van. A gazdaság újraindítása után azonban többen is újra találhatnak munkát, ha a mostani időszakot kihasználják arra, hogy továbbképezzék magukat, írja a hirado.hu. Már a hitelminősítők szerint is instabillá vált a román gazdaság
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Románia államadós-osztályzatának kilátását a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő azzal a véleményével indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett lépést, hogy szerkezeti szintű romlás zajlik a román közfinanszírozási rendszerben. Emellett a román külső pozíció is romlik, mivel emelkedik a devizában denominált rövid futamidejű adósságállomány, és emiatt növekszik a román gazdaság fogékonysága az eseménykockázatokra. 2443 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 12 idős krónikus beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 2443 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 12 krónikus beteg, egy 41 éves férfi kivétel mind idősek. Ezzel 262 főre emelkedett az elhunytak száma, 458-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 899 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 54-en vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára, áll a kormányzati tájékoztatóoldal összefoglalójában. Hidvéghi Balázs: Dobrev és Donáth is a hazánkkal szembeni külső beavatkozást szeretné elérni
A LIBE-bizottság liberális része hozta a szokott formáját, ami nem meglepő, ellenben az nagyon szomorú, hogy amikor emberéleteket kellene menteni, akkor nekik nincs fontosabb dolguk, hogy hazugságokat ismételve támadjanak - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a HírTV Magyarország élőben című műsorában arra reagálva, hogy ismét Magyarországot és a magyar kormányt állították pellengérre Brüsszelben a balliberális erők, amikor az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságában (LIBE) a koronavírus-járvány visszaszorítására hozott magyar jogszabály ellen emelték fel szavukat.
Belgiumban május közepétől fokozatosan kinyitnak a boltok és az iskolák
Belgiumban május közepétől fokozatosan kinyitnak a boltok és az iskolák - jelentette be péntek este Sophie Wilmés belga kormányfő. A miniszterelnök a nemzetbiztonsági tanáccsal a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban folytatott egyeztetés után elmondta, hogy a következő hónapban három szakaszban megvalósítandó, korlátozásenyhítő stratégiában állapodtak meg. Trump 500 milliárd dolláros válságkezelő csomaggal intett be az őt kritizáló demokratáknak
Az ország kezd munkába állni, de a társadalmi elkülönülés és a szájmaszk önkéntes viselete továbbra is fontos - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos sajtókonferenciáján a Fehér Házban pénteken este. Az elnök fontosnak mondta az elővigyázatosságot és a higiéniai szabályok szigorú betartását. A NASA is átáll orvosi eszközök gyártására
Az amerikai Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) mérnökei orvosi eszközöket terveznek - közölte hivatalos Twitter-fiókján a NASA pénteken. A hivatal azzal indokolta döntését, hogy bár általában űrrepülőket és nem orvosi eszközöket készítenek, de segíteni akarnak a járvány elleni védekezésben. Feljelenti Magyarországot a Momentum a gödi beruházás miatt
Kezd összezárni az egyébként belháborút folytató ellenzékiek csoportosulása Gödön a Samsung-gyár speciális gazdasági övezetté nyilvánítása kapcsán kieső milliárdos adóbevétel miatt. A Momentum feljelenti Magyarországot Brüsszelben, zöldpolitikai okokat és a demokrácia szétverését emlegetve. A párt adja a polgármestert a húszezres, Duna menti városban: Balogh Csabát az MSZP-n kívül minden ellenzéki párt támogatta az önkormányzati választásokon. Azóta a fiatalember – szövetségesei szerint – kimutatta a foga fehérjét, támogatói fel is jelentették az ellenzéki pártvezéreknél, mondván: sem emberileg, sem szakmailag nem alkalmas a város vezetésére. A Momentum azonban kitart mellette, pedig a járvány kitörése után, az ölébe hullott korlátlan hatalommal élve saját fő támogatójának, a Demokratikus Koalíciónak is kirúgta az emberét az egyik önkormányzati cég éléről – írta a Magyar Nemzet. Putyin aláírta az orosz állampolgárság megszerzését megkönnyítő törvényt
Aláírta Vlagyimir Putyin elnök az orosz állampolgárság megszerzését megkönnyítő törvényt, amely egyebek között megengedi, hogy az orosz útlevélért folyamodó külföldieknek az eddigi gyakorlattól eltérően nem kell lemondaniuk le az előző állampolgárságukról. Kétszeres Guinness-rekorder lett a világhírűvé vált százéves adománygyűjtő brit veterán
Kétszeres Guinness-rekorder lett a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az elmúlt hetekben adományt gyűjtő második világháborús brit veterán, Tom Moore kapitány. Néhány nappal a századik születésnapja előtt Moore lett az, aki a legnagyobb összeget – péntekig több, mint 28,6 millió fontot – gyűjtött össze adománygyűjtő sétálással. Az öregúr a brit slágerlistára is felkerült, miután egy ugyancsak a karitatív akcióban szerepelt dalban énekelt; ezzel életkora miatt Tom Jones rekordját adta át a múltnak, sétálásával pedig a legendás kanadai sportoló, Terry Fox elé került a listán. Huszonegy dolgozó fertőződött meg a tatabányai kórházban
A Blikk.hu információi szerint huszonegy dolgozó kapta el a koronavírust, egyikük lélegeztetőgépen van. A portál úgy tudja, rajtuk kívül több, mint hatvanan vannak otthoni karanténban. ITM: Májusban elkészülhet a több emberen alkalmazható magyar lélegeztetőgép
Májusban elkészülhet a több emberen alkalmazható, egyetemi fejlesztésű lélegeztető-rendszer prototípusa – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken. A közlemény szerint az Óbudai Egyetem szakembereinek munkáját dicsérő rendszer segítségével egyszerre akár ötven, kritikus állapotban lévő beteget el lehet majd látni kórházi körülményeken kívül is. Downing Street: Az elégtelen EU-javaslatok miatt alig van haladás a Brexit ügyében
A Downing Street pénteki tájékoztatása szerint az elégtelen uniós javaslatok miatt csak korlátozott előrelépést sikerült elérni az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének kialakításáról szóló tárgyalássorozat e héten tartott fordulóján. Az új koronavírus okozta járvány miatt videókapcsolaton tartott, pénteken befejeződött forduló után a Downing Street közölte: ígéretes közeledés volt érzékelhető a szabadkereskedelmi egyezmény egyes központi elemeiben, ám az EU által az áruforgalom szabályozására letett javaslat messze esik mindattól, amit az unió az általa másokkal kötött korábbi szabadkereskedelmi tárgyalásokon felajánlott. Farkas Örs: Karácsony rendeleteiben alig foglalkozik a járványveszéllyel
Bár a balliberális főpolgármester március közepe óta egyszemélyben, rendeleti úton kormányoz, kevés számú rendeleteiben alig foglalkozik a koronavírus okozta válsághelyzettel – írja Farkas Örs pénteki Facebook-bejegyzésében. Mint a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője megjegyzi: ellenben fizetésekkel, prémiumokkal, beszerzésekkel annál inkább. Eltörölné az idei érettségit a Momentum – Így lettek Fegyőrék a Kutyapárt oktatásügyi frakciója
Töröljük el idén az érettségit! – írta a Momentum a Facebook-oldalán. Dukán András Ferenc, a Momentum oktatáspolitikusa és Fekete-Győr András 3+1 pontból álló javaslatot tesz Orbán Viktornak. A Momentumot, illetve a párt nehezen értelmezhető ötletét aztán részben a saját követőik tették helyre hozzászólásaikban. Csatlakozott a Kétfarkú Kutyapárt a Momentumhoz? Már látom is a holnapi posztot: A járványra való tekintettel a kormány biztosítson örök életet mindenkinek... – írta az egyik kommentelő. Kovács Zoltán helyretette a Human Rights Watch álhírgyártó igazgatóját
Kovács Zoltán visszautasította a Human Rights Watch (HRW) ügyvezető igazgatója által korábban megfogalmazott bírálatokat az EUObserveren pénteken megjelent írásában, rámutatva, hogy a magyar intézkedések eddig hatékonynak bizonyultak az új típusú koronavírus-járvány terjedési görbéjének ellaposításában. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!