Forró drót
Koronavírus – Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a felhatalmazási törvényről
Hétpárti egyeztetést kezdeményeznek az ellenzéki pártok a koronavírus elleni védekezésről szóló, a kormány által előterjesztett törvényjavaslatról. A Gyurcsány Ferenc (DK), Jakab Péter (Jobbik), Keresztes László Lóránt (LMP), Szabó Tímea (Párbeszéd) és Tóth Bertalan (MSZP) által aláírt, szombaton az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az ellenzéki pártok azt kezdeményezik, hogy még a hétfői plenáris ülés előtt legyen egy valamennyi parlamenti frakció részvételével zajló egyeztetés a kormánnyal az úgynevezett felhatalmazási törvényről. Kásler Miklós köszönetet mondott a gyógyszerészeknek fokozott helytállásukért
Levélben mondott köszönetet a gyógyszerészeknek az eddigi munkájukért prof. dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Könnyebben térhetnek át a házhozszállításra a napi fogyasztási cikkeket forgalmazó kereskedők
Bejelentés és nyilvántartásba vétel nélkül is folytatható üzleten kívüli kereskedelmi tevékenység és csomagküldő kereskedelem veszélyhelyzet idején, ha a kereskedő napi fogyasztási cikket vagy éttermi ételt forgalmaz – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton az MTI-vel. Konstruktív ellenzék – A DK újpesti elnöke szerint Orbán épp katonai puccsra készül, ezért lázadásra szólította fel híveit
Horthy Miklós egykori tisztségére vágyik, és azért szorgalmazta a Honvédség bevetését a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozására Orbán Viktor, mert így szeretné bebetonozni a teljhatalmát – fejtette meg a Konteók Konteóját a DK újpesti elnöke. Szécsi Péter Pál ezt nem tűrheti tovább, ezért lázadásra szólította fel az erre fogékonyakat, amivel reményei szerint megakadályozhatják az Országgyűlés hétfői ülésnapját. Szécsi az önkormányzati kampányban egyebek mellett azzal lett híres, hogy egymillió forint közös költséggel tartozott a lakhelye lakóközösségének, az ingatlanon pedig végrehajtás van érvényben, mert a politikuson hasonló nagyságrendű összegeket követelnek bankok, magánszemélyek, illetve egy behajtó cég is. Dél-Koreában lassul a járvány, Hongkongban megugrott a külföldről behozott megbetegedések száma
A koronavírus-járvány ázsiai alakulásáról közölt szombati adatok Dél-Koreában a járvány lassulásról tanúskodnak, a hatóságok azonban fokozottan ügyelnek az új gócokra. Hongkongban a hatóságok szerint jelentősen nőtt a külföldről behozott megbetegedések száma; Mianmar továbbra is azt állítja, hogy elkerülte a világjárvány, annak ellenére, hogy három fertőzött ország – köztük Kína – veszi körül. Schanda Tamás: A közúti fuvarozók a magyar emberek biztonságos ellátásáért dolgoznak
Köszönetet és tiszteletet érdemelnek a járművezetők, akik a közúti szállításban, különösen a nemzetközi forgalomban végzik a folyamatos áruellátáshoz nélkülözhetetlen feladataikat – fogalmazott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára a tárca közleményében, amit szombaton juttattak el az MTI-nek.
Az új szlovák kormány nemcsak a hatalmat veszi át, de főként a felelősséget
Kinevezte az Igor Matovič vezette új szlovák kormány tagjait szombaton Zuzana Čaputová államfő. Közvetlenül az ünnepélyes aktust megelőzően a kormányt alkotó négy párt vezetői aláírták a koalíciós egyezményt. Újabb ellenzéki fake news: a NAV nem foglalt le maszkokat
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) cáfolta azt a sajtóban megjelent hírt, miszerint Csehországba tartó, egészségügyi maszkokat tartalmazó szállítmányt foglalt le. Az álhírt az Index közölte, de az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője, Lakatos Tibor is cáfolta. Azt is közölte: álhírterjesztés miatt miatt több eljárást is indítottak. Újabb halottak egy bajor idősotthonban – Ausztria 22 millió eurót különít el kutatásra – Bezártak a brit vendéglátóhelyek
A bajorországi Würzburg egyik idősotthonában, az ott kialakult fertőzési góc miatt szombatig kilencen haltak meg, valamennyien 80 év felüliek, de fiatalok is kerülnek a kórházak intenzív osztályára. Az osztrák kormány 22 millió eurót biztosít a koronavírus ellenszerének kutatásaira – jelentette be Leonore Gewessler innovációs és technológiai miniszter. A brit kormány rendelete alapján szombaton bezártak a vendéglátóhelyek Nagy-Britanniában. Parragh László: Özönlenek a vállalkozók segélykérései a koronavírus miatt
Egy autókereskedő a járvány miatt visszalépő vevő miatt, egy szakács pedig a tizedére csökkentett fizetése miatt fordult segítségért a kamarához. Olyan sok megkeresést kaptak, hogy szinte fel sem tudják dolgozni a panaszokat – mondta a Magyar Nemzetnek Parragh László, az interjút az Origo szemlézte. Operatív törzs: Mindent meg kell tenni, hogy lassítsuk a járvány terjedését (Visszanézhető!)
Elővigyázatosságból az operatív törzs péntek óta a koronavírussal kapcsolatos szokásos napi sajtótájékoztatóját már online tartja. A szombati napon Müller Cecília országos tisztifőorvos és Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője válaszolt az előzetesen feltett újságírói kérdésekre és számolt be a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb részletekről. Tájékoztattak arról, hogy a megbetegedett személyes száma már száz felett van, és sajnos az elmúlt egy napban egy újabb, további alapbetegségekben szenvedő férfi életét vesztette. Madagaszkáron is megjelent a koronavírus, Kuba lezárta a határait – Egy nap alatt több, mint huszonnégyezer ember fertőződött meg világszerte
Egy nap alatt több, mint huszonnégyezer embert fertőzött meg világszerte az új típusú koronavírus, és ezernél többen haltak bele a kórba – olvasható az Egészségügyi Világszervezet (WHO) péntek este közzétett legfrissebb napi tájékoztatójában. Újabb országokban jelent meg a betegség: Madagaszkáron és Zimbabwében. A fertőzöttek száma a világon már meghaladja a kétszázharmincnégyezret; az esetek csaknem felét, száznégyezret Európában regisztrálták. A halálozások száma 9840-re nőtt; ezek közül 4899 Európában történt. Pénteken nyolcszáztizenhatan veszítették életüket a kontinensen a kór miatt; túlnyomó többségük Olaszországban hunyt el.
Kozma Imre a karanténból: Azt akarja mindenki, hogy ne életáldozattal fizessünk a járványnak (videó)
Az idén 80 éves Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi elöljárója önkéntes karanténba vonult, nem hagyja el a rendházat. Fokozott katonai jelenlét az északi határszakaszon
Fokozódott a katonai jelenlét az északi határszakaszon – emlékeztetett a honvedelem.hu szombaton. Révész Máriusz: Elindul a 1357-es adományvonal és a segitunkegymasnak.hu
Elindul a 1357-es adományvonal és a segitunkegymasnak.hu weboldal: előbbin pénzt, utóbbin többek között önkéntes munkát, eszközt lehet felajánlani – jelentette be Révész Máriusz, az önkéntességet és adományozást koordináló akciócsoport vezetője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján. A koronavírus-járvány miatt megváltozik a karitatív munka, szigorodtak a segítségnyújtás, adománygyűjtés szabályai, így például magánszemélyektől nem tudnak fogadni tárgyadományokat. Megszűnik a karitatív szervezetek önálló adománygyűjtő vonala és helyét a 1357-es adományvonal veszi át, ahol egy telefonhívás, sms ötszáz forint támogatást jelent. Koronavírus – Donald Trump katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot
Donald Trump katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot – jelentette be pénteken éjjel kiadott közleményében a Fehér Ház. Az amerikai elnök egyúttal elrendelte a szövetségi segítségnyújtást a keleti parti tagállamnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetségi kormányzat pénzalapokat szabadít fel, amelyekkel Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szabadon rendelkezhet az új típusú koronavírus rendkívül gyors terjedése ellen, illetve bővítheti a kórházi kapacitásokat a megbetegedettek kezeléséhez. Toroczkai szerint az Európai Bizottság és a WHO felelős a koronavírus-járványért
Az Európai Bizottságot és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), valamint ezek vezetőit teszi felelőssé a koronavírus-járványért a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a YouTube-ra feltöltött szombati videonyilatkozatában. Horvátország, Szlovénia szigorít a korlátozásokon a járvány miatt, Csehország az ellenőrzéseket fokozza
Az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében Horvátország és Szlovénia is szigorít a kijárási tilalom szabályain – közölte a helyi sajtó szombaton. A cseh belügyminiszter péntek esti közlése szerint mostantól szigorúbban lépnek fel a járványügyi rendeleteket be nem tartók ellen. A Szabad Európa Rádió román nyelvű honlapja szerint több százezerre tehető azoknak a Nyugat-Európából hazatért románoknak a száma, akik a laza intézkedések miatt megúszták a házi elkülönítésbe vagy karanténba helyezést. Szlovéniában teljesen betiltották a társasági érintkezést. Ljubljana már korábban korlátozott minden szükségtelen tevékenységet, beszüntette a tömegközlekedést és lezárta a repülőtereket. Péntektől ezek a szabályok tovább szigorodtak: csak egyedül lehet sportolni, kutyát sétáltatni és a szabadban tartózkodni; csoportosan ezt csak az egy háztartásban élők tehetik meg erdőkben vagy parkokban, a városokban nem. Tilos a játszóterek és szabadtéri edzőpályák használata is. Fogolycsere: Irán szabadon engedett egy francia kutatót egy iráni mérnökért cserébe
Irán szabadon engedte a tavaly júniusban bebörtönzött Roland Marchal francia kutatót cserébe azért – Teherán állítása szerint –, hogy Franciaország kiadta neki az eddig őrizetben tartott Dzsalal Rohollanedzsad iráni mérnököt, akit az Egyesült Államok az Irán elleni szankciók megsértésével vádol – jelentette szombaton az AFP hírügynökség. Ha elhúzódik a migránsok kitoloncolása, végleg Európában maradhatnak
Olyan sokáig el tudják húzni a migránsok kitoloncolási eljárását a civil szervezetek, illetve az ügyvédek, hogy végső soron Európában maradnak – mondta Tóth Norbert, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szombat reggel az M1 aktuális csatornán. Pécsi Tudományegyetem: Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját
Sikerült meghatározni a koronavírus teljes genetikai kódját, ami fontos a további hazai és nemzetközi kutatások elősegítésére – közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szombaton az MTI-vel. Jakab Ferenc vezeti azt a miniszterelnök által korábban bejelentett akciócsoportot, amelynek célja a vírus jobb megismerése, fertőzési és terjedési mechanizmusának vizsgálata, a lehetséges prevenciós lépések felderítése, valamint a hatékony gyógyszer és gyógymódok későbbi kifejlesztése. A jövő hétig tarthat a járvány okozta roham a henteseknél
Jövő hétig tarthat az új koronavírus-járvány miatti roham a hentesüzletekben – írta a Magyar Nemzet szombaton. A lap szerint nem lesz hiány csirkehúsból, és az árak sem szálltak el. A hentesek előtt kígyózó sorok a jövő hétig még kitarthatnak, utána azonban várhatóan helyreáll a magyarországi csirkehúspiac rendje. Az megvan, hogy Niedermüller és az Auróra is Antirasszista Díjat kapott?
A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (a MEASZ) idén 20. alkalommal tervezi a Radnóti Miklós Antirasszista Díjak átadását a nemzetközi antirasszista naphoz kötődően húsz személyiségnek, illetve közösségnek – olvasható a Magyar Hang írásában, amelyben a díjazottak névsorát is közzé tették. Az illusztris társaságban Niedermüller Péter, Horváth Csaba és az Auróra Közösségi Ház is helyet kapott. NMHH: Postára csak akkor menjünk, ha muszáj!
A koronavírus-járvány a postát is terheli, ezért aki teheti, csekkbefizetés helyett utaljon, hagyományos levél helyett írjon e-mailt, a webáruházakat pedig érdemes ellenőrizni rendelés előtt és használni a küldemények nyomon követését – ajánlotta a postapiacot is felügyelő Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szombati közleményében. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!