Forró drót
Hogyan állhat össze a budapesti közgyűlés – Avagy ki adja el a lelkét az ördögnek?
Bármi is legyen a döntés a főpolgármesteri szavazatok újraszámlálásának ügyében, az már biztos, hogy bárki is kerül Budapest élére, annak nem lesz egyszerű dolga a közgyűléssel. Lássuk, milyen frakciók alakulhatnak ki, és kinek kell kivel szövetségre lépnie, hogy megszerezze a többséget! Megérkezett az orosz haditengerészeti kötelék Havanna kikötőjébe (Videó)
Megérkezett szerdán Havanna kikötőjébe az az orosz haditengerészeti kötelék, amelynek látogatását a két érintett ország egy héttel ezelőtt jelentette be. Németországban önkéntes katonai szolgálatra ösztönöznék a fiatalokat egy új jogszabálytervezet szerint
Az önkéntes katonai szolgálat vállalására hajlandó fiatalok összeírásáról szóló jogszabálytervezetet mutatott be szerdán Boris Pistorius német védelmi miniszter, reményét fejezve ki, hogy az elképzelés ösztönözné a fiatalokat a hadsereghez csatlakozásra. A kötelező sorkatonai szolgálat bevezetéséről nincs szó. Ez egy „gyönyörű barátság” kezdete – „Erőszakos magyar huligánoktól” kell tartani az Eb-n Németország főrendőre szerint
„Magyarországról is érkezhetnek erőszakos huligánok a német városokba” – jelentette ki a német országos rendőrfőkapitány, Ralf Kusterer Baden-Württemberg és Rajna-vidék-Pfalz tartományok regionális közszolgálati médiuma, a Südwestrundfunk beszámolója szerint, amit a Mandiner szemlézett. ENSZ-főtitkár: széttöredezés fenyegeti a nemzetközi kereskedelmi rendszert
A nemzetközi kereskedelmet széttöredezés, blokkosodás fenyegeti a fokozódó geopolitikai feszültségek miatt – jelentette ki az ENSZ főtitkára szerdán, Genfben, a világszervezet Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciájának (UNCTAD) 60 éves fennállása alkalmából tartott ünnepségen. Megérkezett a cáfolat: senki nem akarja kizárni Magyarországot a NATO munkacsoportjából
Mint ismert, korábban felmerült az ötlet, hogy kizárják Magyarországot a NATO Bukaresti Kilencek munkacsoportjából amiatt, hogy a magyar kormány megvétózta a szervezet Ukrajna támogatásával kapcsolatos döntéseit. Legalábbis erről jelentek meg találgatások, amelyeket most Klaus Iohannis román államfő határozottan cáfolt – számolt be a Mandiner.
Vezérkari főnök: a fehérorosz fegyveres erők felkészültek az atomfegyverek alkalmazására
Az Oroszországgal közösen a nem hadászati atomfegyverekkel végrehajtott hadgyakorlatok megmutatták, hogy a fehérorosz fegyveres erők felkészültek különleges atomfegyver alkalmazására – közölte Pavel Muravejka vezérőrnagy, vezérkari főnök szerdán. Simicskó István: sikertörténet a kadétprogram
Sikertörténetnek nevezte a kadétprogramot Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke szerdán, Balassagyarmaton, ahol díjakat adott át a Honvédelmi Sportközpontban. Hamarosan bejelentéseket tesz a kormány
A szokásos csütörtök délelőtti időpontban újra Kormányinfót tart Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. 436 milliós, online csalásokból származó vagyont foglaltak le a nyomozók
Kilenc helyszínen 70 rendőr hajtotta végre azt az akciót, amelynek eredményeként 436 milliós, online csalásokból származó vagyont foglaltak le és nyolc gyanúsítottat fogtak el, köztük az online csalásokat irányító ügyvédet is Pest vármegyei gazdaságvédelmi nyomozók – közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályvezetője szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón. Budapestre utazik Manfred Weber, a Tisza Párt alelnökével találkozik a német politikus
Manfred Weberrel, az Európai Néppárt elnökével találkozik pénteken a Tisza párt – tudatta Magyar Péter közösségi oldalán. Az alelnök szerint a párt megválasztott európai parlamenti képviselőinek néppárti csatlakozásáról egyeztetnek majd – szúrta ki az Index. Az Eurostat jelentése szerint minden harmadik románt fenyegeti a szegénység veszélye
A romániai lakosok 32 százalékát fenyegette tavaly a szegénység és a társadalmi kirekesztődés veszélye; ez messze a legmagasabb arány az uniós tagállamok között – mutatott rá az Eurostat szerdán közzétett jelentése.
Európai Bizottság: a migrációs paktummal az EU célja a tagállamok közöti szolidaritás működőképessé tétele
A migrációs és menekültügyi paktum elfogadásával az Európai Unió állandó, jogilag kötelező, de rugalmas szolidaritási mechanizmussal rendelkezik annak biztosítására, hogy egyetlen tagállam se maradjon migrációs nyomás alatt, célja tehát a tagállamok közötti szolidaritás működőképessé tétele – közölte az Európai Bizottság a migrációs és menekültügyi csomag szerdán ismertetett közös uniós végrehajtási tervében. Vitézy Dávidék fellebbezést nyújtanak be – Érvényes szavazatokat nyilváníthattak érvénytelennek a választáson (Videó)
Vitézy Dávid „Újra kell számolni a szavazatokat!” címmel tartott sajtótájékoztatót. A főpolgármester-választáson második helyen végzett jelölt szerint nincs jogerős végeredmény, fellebbeznek – írja az Index. A Magyar Honvédség vezetőivel egyeztetett Sulyok Tamás
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Honvéd Vezérkar vezetőjével és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójával egyeztetett szerda délelőtt a Sándor-palotában. A témák között volt a világ válságövezeteinek helyzete, a Magyar Honvédség jelenlegi állapota és az esetleges jövőbeli változása is. Orbán Balázs: Magyarország nem akar majd Magyar Péterrel egy hosszú, bántalmazó, abuzív kapcsolatban ragadni
Minden ellenzéki erőt komolyan kell venni, így a Magyar-féle újbaloldalt is – kommentálta Magyar Péter választási eredményeit Orbán Balázs a Mandinernek adott interjújában. A miniszterelnök politikai tanácsadója ugyanakkor megjegyezte: hiába lett Magyar a külföldről finanszírozott média és a „mikroadományozók” között az ügyeletes sztár, meggyőződése szerint „Magyarország nem akar majd Magyar Péterrel egy hosszú, bántalmazó, abuzív kapcsolatba beleragadni”. Eddig tartott: szakított Vogel Evelin és Magyar Péter
Egy Facebook-posztban osztotta meg a Tisza párt alelnöke, Magyar Péter, hogy szakítottak párjával, Vogel Evelinnel – számolt be az Index. ENSZ: mindkét fél követett el emberiesség elleni bűncselekményeket a gázai konfliktusban
Izrael és a Hamász palesztin terrorszervezet, valamint más palesztin fegyveres csoportok is követtek el háborús bűnöket a tavaly október óta zajló gázai fegyveres konfliktus korai szakaszában egy szerdán közzétett ENSZ-vizsgálat eredményei szerint. Gyerekeket szállító autóbusz borult árokba Kőszegnél (Videó)
Árokba borult egy gyerekeket szállító autóbusz szerdán délelőtt Kőszeg és Horvátzsidány között. Az MTI helyszínről származó értesülése szerint a balesetben hatan könnyebben megsérültek, őket a mentők kórházba vitték. Menczer Tamás: Orbán Viktor világossá tette a NATO főtitkárának, hogy nem akarunk részt venni mások háborújában (VIDEÓ)
Orbán Viktor ismét megvédte a magyar érdeket, Magyarország békéjét. Orbán Viktor ma Budapesten világossá tette a NATO főtitkárának, hogy nem akarunk részt venni mások háborújában – mondta Facebook-videójában a Fidesz kommunikációs igazgatója. Vizsgálja a BRFK Magyar Péter listázását az ATV munkatársairól
Magyar Péter az ATV munkatársainak vallási hovatartozását részletező bejegyzése miatt Tényi István a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság mellett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) is feljelentést tett az ügyben. Meg kell ugyanis vizsgálni, hogy megvalósult-e a személyes adattal visszaélés vétsége. Sikongat a szélsőbaloldal: ismét „szóbűnözött” a pápa
Kiakadt a 444.hu, mert szerintük sértő kifejezést használt Ferenc pápa a melegekre, ráadásul a héten már másodszor. A szentatya ugyanis a „frociaggine” kifejezést használta, ami a szlengben nagyjából „buzulást” vagy „buziságot” jelent a 444 szlengszakértői szerint. Ez pedig skandalum. Az oroszok nukleáris hadgyakorlattal reagáltak Macron fenyegetőzéseire
Emmanuel Macron francia elnök elképesztő mértékben, napról napra fokozza a háborús pszichózist. Állandó jelleggel fenyegeti Oroszországot, felvetette a nukleáris arzenál bevethetőségének a lehetőségét, és kijelentette, hogy kész NATO-csapatokat is küldeni Ukrajnába, ehhez pedig koalíciót is szervez. Macron fenyegetőzéseire reagálva Oroszország és Fehéroroszország egy átfogó, félelmetes nukleáris gyakorlatba kezdett. Háborús mozgósítás indul a németeknél
A Stern német lap arról ír, hogy Boris Pistorius védelmi miniszter a kötelező katonai szolgálat új modellje érdekében vissza akarja állítani a hadköteles személyek 13 évvel ezelőtt felfüggesztett nyilvántartását, továbbá kötelezővé tenné egy kérdőív kitöltését a szolgálati hajlandóságról.