Forró drót
Övék a mennyek országa – Dokumentumfilm a szíriai keresztények életéről pünkösd hétfőn, a Dunán
A Közel-Keleten élő keresztények helyzetét mutatja be az Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat, amelynek harmadik, Szíriáról szóló része május 21-én, pünkösd hétfőn este látható a Duna Televízióban. A kiutazó csapat tagja volt Hölvényi György európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes. A dokumentumfilmben nyilatkozók azt is elmondják, hogy az országuk elleni támadás egy gerjesztett konfliktus és nekik ehhez a háborúhoz semmi közük, nem akarják és nem is értik. Trump kivizsgáltatná, beépült –e kampánycsapatába az FBI az Obama-kormányzat utasítására
Donald Trump amerikai elnök vasárnap felkérte az igazságügyi minisztériumot, hogy vizsgálja ki, vajon a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a 2016-os elnökválasztások idején beépített-e ügynököt a kampánycsapatába. Berkecz: Az a legészszerűbb, ha felszámoljuk az Együtt-et
Miután a jóvágású ex-LMP-s beadta az MSZP-nek a derekát, már mindenkinek világos lehetett, hogy semmilyen érdemi koordinációra nem lehet itt számítani, hiszen a szociknak csak az ő arca kellett ebből a csapatból – nyilatkozta Karácsony Gergely „vekengéséről” és az ellenzéki összefogásról Berkecz Balázs. Az Együtt volt alelnöke a zoom.hu-nak adott interjúban elmondta, az ellenzéki politikusok közül többeknek nem a kormányváltás az érdeke, „sokkal inkább a túlélés vagy a Fidesz kiszolgálása”. Klórsavval mérgezi a levegőt a Hawaii-i vulkán
A Kilauea tűzhányó aktivitása nem csökken, és a Hawaii Vulkáni Obszervatórium (HVO) szakemberei szerint egyre nagyobb mértékben lövell ki kéndioxidot. A láva elpusztította és leégette az útjába kerülő házakat és növényzetet, és miután elérte és használhatatlanná tette az egyik fontos országutat, immár folyamatosan ömlik az óceánba. A szakemberek veszélyes klórsav kialakulására figyelmeztetnek. Továbbra is próbálkoznak a migránsok a magyar határnál
Tizenhat határsértőt tartóztattak föl péntektől vasárnapig az ország területén a rendőrök - tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn. Az elmúlt héten az ország területén összesen 66 migránst tartóztattak föl, és kísértek vissza a rendőrök. Kovás puska okozott életveszélyes sérülést a várjátékokon
Elöltöltős, kovás puskával lőttek meg egy férfit a tatai várjátékokon, szombaton. A puska kezelője ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Dél-Amerika is a migráció célpontja lehet
Több mint kéttucatnyi afrikai migránst mentettek ki halászok a tengerből Brazília északkeleti partjainál - közölték a helyi hatóságok vasárnap. A Maranhao szövetségi állam kormányzata közleményében azt írta, hogy a migránsok Szenegálból, Nigériából, Guineából, Sierra Leonéból, és a Zöldfoki-szigetekről érkeztek. Volt velük két brazil is. Simicska bosszút fog állni - Már a Hír TV is páros lábbal száll bele a Jobbikba
"Masírozgattak, szegénytelepeken cigányoztak jó néhány évig, amikor pedig a Fidesz jobbról előzte őket, hirtelen cukik lettek és kisállatokat simogattak. Szélsőjobboldali, radikális, néppárti" – ezzel felkonferálással kezdődött a Hír Tv Célpont című adásának Jobbikkal foglalkozó része. A Soros-hálózat mondaná meg a választóknak, melyik hír igaz és melyik nem
A CheckNews nevű francia oldal, mely a balliberális Liberationnak az egyik projektje, bejelentette, hogy ötvenezer dolláros támogatást kaptak a Nemzetközi Tényellenőrző Hálózat (International Fact-Checking Network) nevű szervezettől, ami mögött a Soros György alapította Poynter Intézet áll. Bakondi: szolidárisak vagyunk a migráció ellen védekező országokkal
Magyarország szolidáris a migráció ellen védekező és ezzel egész Európát védő országokkal és már régóta visszatérően segíti a határvédelmi feladatokat az érintett országokban - mondta Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. Kozma Imre atya: az emberiség elfelejtette, hogy ezer lépés előre még egy lépést sem jelent fölfelé
Pünkösd üzenete örökké aktuális, de napjainkban különösen fontos, mert a világ lelkileg kiüresedett - mondta Kozma Imre, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke az M1 aktuális csatorna esti műsorában. Keresztény templomra támadtak az Iszlám Állam fanatikusai a Csecsenföldön
Pravoszláv templomra támadt több szélsőséges fegyveres az oroszországi Csecsenföld fővárosában, Groznijban. A kialakult lövöldözésben két rendőr, egy templomlátogató és a támadók közül négyen életüket vesztették. A támadást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta - jelentette vasárnap a meduza.io orosz hírportál.
Határkerítést állíthat fel Montenegró - Magyarország segítségét várják
A megnövekedett migrációs nyomás miatt kerítés felállítását fontolgatja Albániával közös határán Montenegró – közölte értesülését vasárnap a podgoricai közszolgálati televízió (RTCG). Ukrajna tovább távolodik Moszkva befolyása alól - Porosenko kilép a FÁK-megállapodásokból
Ukrajna áttekinti az összes megállapodást, amelyet a Szovjetunió felbomlása nyomán létrejött Független Államok Közösségén (FÁK) keretei belül kötött, és kilép mindegyikből, amelyik nem felel meg nemzeti érdekeinek - szögezte le Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap Kijevben azon a rendezvényen, amelyet az 1937-1938-as sztálini "nagy terror" áldozatainak emléknapján tartottak. Varga Mihály: őrizni kell a nemzetiségi hagyományokat
A Magyarországon élő nemzetiségi hagyományok, kultúra és emlékezet megőrzése a nemzeti hovatartozás elengedhetetlen tartozéka - hangoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter, a főváros II. és III. kerületének országgyűlési képviselője, pénzügyminiszter vasárnap Budapesten, az óbuda-hegyvidéki Jézus Szíve Kápolna felújított harangjának felszentelését követően. Tömeges visszaélések verhetik szét a német menekültügyi rendszer hitelességét
A brémai kirendeltség korábbi vezetője ellen az ügyészség nyomoz azzal a gyanúval, hogy legkevesebb 1200 menedékkérőt menedékjogi státuszhoz juttatott, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani kérelmüket. Mellár Tamás belép a Párbeszéd parlamenti frakciójába, de azt állítja, továbbra is "független" marad
"Teszem ezt azért, mert nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon" - írja Facebook bejegyzésében Mellár Tamás. Úgy tűnik a Párbeszéd frakciója egy potyautassal ugyan, de megmenekülhet. Ferenc pápa pünkösdi üzenete: "a Szentlélek az az isteni erő, amely képes megváltoztatni a világot"
Pünkösdvasárnap van. A katolikus egyházfő ünnepi homíliájában arról beszélt, hogy a világnak és az embereknek is változásra van szükségük. A kurd koalíció heteken belül felszámolhatja az Iszlám Állam szíriai maradékát
Előrenyomultak az amerikai és francia támogatással bíró kurd-arab koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) harcosai az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyik utolsó enklávéjában a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban - jelentette vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet. Szigorú bevándorlási törvényt sürget a német munkaügyi hivatal vezetője
Szigorú törvényt kell alkotni Németországban az Európai Unión (EU-) kívülről érkező munkavállalók bevándorlásáról, hogy csak a képzett munkaerő áramoljék be az országba - hangsúlyozta a német szövetségi munkaügyi ügynökség (BA) vezetője egy vasárnapi lapinterjúban. Horn Gyula rendíthetetlen ólomkatonája Brüsszelből megüzente: "Most már tényleg ez a harc lesz a végső!"
"Tényleg ez a harc lesz a végső!" - címmel adott ki közleményt Ujhelyi István EP-képviselő, aki a napokban jelentette be: indul MSZP választmányi elnöki tisztségéért. A képviselőúrtól a szokásosnál hisztérikusabb és dühödtebb hangvételt a negyedik Orbán-kormány megalakulása váltotta ki, és akár a garázssorok maszekja a kőbányaitól egészségesen kipattanva az öregfater Wartburgja alá egyetlen rutinos mozdulattal ugrott Brüsszelnek a meleg szarig benyalni. Az alábbiakban következzen néhány kulcsmondat (a teljesség igénye nélkül) Ujhelyi elvtárs fogalmazványából: Töltsön el ön is harminchat néma és izzasztó másodpercet Karácsony Gergellyel! (videóval!)
Nem válaszolt az Echo Tv riporterének kérdéseire Karácsony Gergely, a maóvörösök és a kacsafoszöldek egykori miniszterelnök-jelöltje. Külön megmosolyogtató a történetben az, hogy Karácsony elvileg a Párbeszéd név alatt egzisztáló bizniszpárt politikusa. Az Echo Tv Informátor című műsorában a baloldali pártok képviselőit, politikusait faggatták az ellenzék várható stratégiájáról, valamint az MSZP tisztújításáról. Elbúcsúztak munkatársai a onkológiai intézet éléről leköszönő Kásler Miklóstól
"Dr. Kásler Miklós tanszékvezető egyetemi tanártól, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató-főorvosától, aki több mint 25 évig vezette az intézetet" - áll az Országos Onkológiai Intézet hivatalos sajtóközleményében. A Szentlélek eljövetelét ünnepeljük
Pünkösdkor, húsvét után ötven nappal a Szentlélek eljövetelét ünneplik a keresztény egyházak.