Forró drót
Teljesítmény nulla, 8 milliós Rolex viszont van - Így luxiznak a Tisza képviselői a csődbe "kormányzott" fővárosban
Miközben a főváros lényegében csődbe jutott, a Tisza Párt képviselője, Gémes Szilvia provokatív módon egy 8 milliós Rolexszel vonult be a testületi ülésre - szúrta ki a Ripost. Itt a végső döntés? - Talán most már kimondhatjuk, hogy Imane Helif többé nem verhet meg női bokszolókat
Döntő áttörésről számolt be az Indexnek Kovács Kokó István, a Magyar Ökölvívók Szövetségének elnöke: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert világszövetség, a World Boxing kötelezővé tette a nemi vizsgálatot minden 18 év feletti olyan ökölvívónak, aki a női kategóriában akar indulni nemzetközi versenyen. A határozatról szóló levelet külön elküldték az algériai szövetségnek, kiemelve, hogy a párizsi olimpián Hámori Lucát legyőző Imane Helif már a jövő héten esedékes eindhoveni viadalon sem léphet szorítóba, ha nem veti alá magát a tesztnek. Trump az elnökök "makacsságát" okolja azért, hogy még nem ért véget az orosz-ukrán háború
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök "makacssága" is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken. Deutsch Tamás szerint itt az újabb Kollár Kinga botrány
Breaking news: itt az újabb Kollár-botrány! Már megint lebukott a Tisza Párt: kiderült, hogy Kollár Kingáék folyamatosan egyeztetni járnak az Európai Beruházási Bankhoz (EIB) azért, hogy megakadályozzák, hogy hazánk közlekedési fejlesztésekre forrásokhoz jusson! – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Deutsch Tamás. Az amerikai legfelsőbb bíróság jóváhagyta a Trump-kormány döntését az átmeneti védelem megszüntetéséről több százezer latin-amerikai esetében
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága pénteken jóváhagyta, hogy a Trump-kormány megszüntesse az átmeneti védelmet félmillió kubai, haiti, venezuelai és nicaraguai állampolgár esetében, akiket egy kormányzati program keretében repülővel szállítottak az országba 2022 és 2024 között a hazájukban kialakult helyzet miatt. Sós Endre lett a Fővárosi Állat- és Növénykert új főigazgatója
Sós Endrét választotta meg a Fővárosi Állat- és Növénykert új főigazgatójának a Fővárosi Közgyűlés a csütörtöki ülésén, ezzel több mint öt évnyi szünet után ismét van kinevezett főigazgatója a városligeti intézménynek. Az állatorvos végzettségű szakember harminc éve dolgozik a természetvédelem és az állatkerti vadállatorvoslás nemzetközi hírű szaktekintélyeként a budapesti állatkertben, 2023 óta pedig kinevezett főigazgató hiányában megbízott vezetőként irányította a városligeti intézményt.
Békülnének az oroszok Isztambulban, de Zelenszkij szerint blöffölnek
Az orosz delegáció kész arra, hogy hétfő reggel Isztambulban a közvetlen tárgyalások második fordulójában megvitassa az ukrán féllel a tűzszünet feltételeit – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára pénteken újságíróknak. Volodimir Zelenszkij ugyanakkor azzal vádolta meg Oroszországot, hogy azt akarják, az isztambuli béketárgyalások ne járjanak eredménnyel. Virágcsokorral búcsúztatta a nyugdíjba vonuló Müller Cecíliát Orbán Viktor
Egycsapásra szerette meg az ország, most egy ország köszöni a szolgálatát. Boldog nyugdíjas éveket kívánunk, Cecília! - így búcsúztatta Orbán Viktor miniszterelnök a tiszti főorvost. Emlékezzünk együtt Trianonra a Polgári Mulatóban!
Emlékezzünk együtt Trianonra! Nemzeti gyásznapunk a húsvéti feltámadás és pünkösd közötti időpontja jelképesen üzenet értékű. Mert akit Krisztusként feszítenek meg, az fel fog támadni. Az emberi akaraton túl, isteni gondviseléssel. Az esemény első felében Lentulai Krisztián, Kohán Mátyás és Budaházy György beszélgetnek Trianon sebéről és annak gyógyításáról. A második részben az élő Trianon és annak fájó realitása szól hozzánk Erdélyország történelem tudósának és újságírójának lelkével Kőö Artúr személyében, akivel Huth Gergely nyitja meg az eddig ki nem mondott hangokat. Hidvéghi Balázs: átlépte az 1.6 milliót a VOKS2025 szavazatainak száma (Videó)
Átlépte az 1.6 milliót a VOKS2025 szavazatok száma. Meredeken növekszik tehát a szavazásikedv, de növekszik a nyomás is hazánkon, hogy engedjünk Ukrajna kérdésében – közölte pénteki Facebook-bejegyzésében Hidvéghi Balázs. Kiderült, miért nem adták ki az USAID-listát a magyar biztosnak Washingtonban
Ami a USAID ügyét illeti, folyamatosak a megbeszélések a magyar kormány kormánybiztosa és a USAID vezetői között – fogalmazott az ATV érdeklődésére Szijjártó Péter. A külgazdasági- és külügyminiszter arról is szólt, miért nem kapra meg a listát eddig László András kormánybiztos. Bukták Sorosék a kötelezettségszegési eljárást – Az Európai Bizottság elismerte, a magyar szabályozás megfelel az uniós jognak
Az Európai Bizottság lezárta azokat a kötelezettségszegési eljárásokat, amelyeket a CEU működésével és a „Stop Soros” törvénycsomaggal kapcsolatban indítottak hazánk ellen – írta Győri Enikő a Facebookon. Az eljárások azután szűntek meg, hogy a Bizottság megállapította, a jelenlegi magyar szabályozás megfelel az uniós jognak.
Sulyok Tamás is részt vesz a csíksomlyói búcsún és felkeresi Parajdot is
Sulyok Tamás köztársasági elnök jövő heti erdélyi látogatása során részt vesz a csíksomlyói búcsún, majd felkeresi Parajdot, hogy tájékozódjon a kialakult helyzetről. A köztársasági elnök célzott anyagi támogatást is eljuttat az érintettekhez az Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül. Kutnyánszky Zsolt: erős magyar haderő és jól kiképzett légierő a közös béke záloga
Küldetésünk, hogy biztonságot teremtsünk, mert az erős magyar haderő és a jól kiképzett légierő közös békénk záloga – közölte a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten, az első L-39 Skyfox (korábbi jelöléssel L-39NG) harcászati kiképző-repülőgépek fogadásán. Szijjártó Péter: Magyarország kiveszi a részét a józan ész forradalmából
Világszerte zajlik a józan ész forradalma, amelyből Magyarország és az Osztrák Szabadságpárt kiveszi a részét – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten. Drogkereskedőtől lefoglalt Audi RS5-öt állított szolgálatba a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság (Videó)
Bitang egy verda, rendőrösre tuningolva szaggatja majd Pest vármegye aszfaltját egy drogkereskedőtől elkobzott Audi RS5. A 2900 köbcentiméteres motor 440 lóerőt sikít ki magából, a 100-at 3,9 másodperc alatt vereti – olvasható a Rendészeti Államtitkárság Facebook-oldalán. Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták
Pénzhamisítás bűntette miatt kezdeményezte a Gyulai Járási Ügyészség egy 37 éves büntetett előéletű, többszörös és különös visszaesőnek minősülő pitvarosi férfi letartóztatását, aki hamis 200 eurós bankjegyekkel fizetett ki egy lovat – közölte pénteken a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel. Böjte Csaba: sírnak a dévai gyermekek a parajdi sóbánya miatt
Sírnak a dévai gyermekek a parajdi sóbánya miatt – mondta Böjte Csaba atya a hirado.hu-nak adott pénteki interjújában azt üzenve az árvíz sújtotta térségben élőknek, hogy ne veszítsék el a reményt. Szentkirályi Alexandra: Egy év sem kellett a Tisza-Karácsony koalíciónak, hogy csődbe vigye a fővárost (videó!)
A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetőül azt írta, 214 milliárd forint megtakarítással adták át Tarlós István főpolgármesterrel Budapestet még 2019-ben, az iparűzési bevételei a duplájára nőttek, mégis sikerült csődbe vinni a fővárost. Vitézy Dávid: Válságok sora sújtja a fővárost, súlyos visszaéléseket tártak fel a budapesti működtetésű cégeknél
Súlyos visszaéléseket tárt fel a Fővárosi Közgyűlés a budapesti cégeknél, így a BKK-nál és a Budapesti Közműveknél is. Vitézy Dávid elmondta, 45 darab felsőközép kategóriás személygépkocsi bérléséről is találtak dokumentumokat, a bérleti díjak egyenként majdnem elérték a félmillió forintot is. Vagyis olybá' tűnik, Karácsony Gergelynek más "ördögöt" kell keresnie, ha a főváros "kivéreztetőit" keresi. De a pénzügyi válság csak egy a sok közül a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint. Robert Ficóval tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Robert Ficót, Szlovákia miniszterelnökét, aki a CPAC Hungary rendezvényre érkezett Magyarországra – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály. Perrel fenyegeti Karácsony Gergely az államot, amiért a be nem fizetett adó miatt inkasszózták a főváros számláját (videó!)
Miután Karácsony Gergely nem fizette ki a főváros szolidaritási adójának fennmaradó részét, inkasszózták Budapest számláját. A baloldali főpolgármester mintegy előremenekülve a felelősségre vonás alól, máris „törvénytelenséget” kiállt, és rendkívüli sajtótájékoztatót hirdetett csütörtök 15 órától. Hogy aztán perrel fenyegesse az államot, mert behajtotta a be nem fizetett adót. Azt viszont nem árulta el, ki lesz Walter Katalin utódja a BKK élén. A Honvédelmi Minisztérium kész bemutatni Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós hangfelvételét
Magyarország történetében példátlan, hogy egy ellenzéki pártról kiderül, hogy az ukrán titkosszolgálatok befolyása alá került. A Honvédelmi Minisztérium (HM) kész minden támogatást megadni ahhoz, hogy Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök ukrán kapcsolatai tisztán láthatóvá váljanak – közölte csütörtökön a tárca. Kósa Lajos szerint csak egy lépésnyire vagyunk a katonai puccstól (Videó)
Csak egy lépésnyire vagyunk a katonai puccstól – erről beszélt Kósa Lajos parlamenti képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és a Rendészeti Bizottságának elnöke szerdán este a Hír TV műsorában, amelyben a Ruszin-Szendi Romulusz elleni vizsgálat volt a téma. A kormánypárti politikus azt mondta: az ügynek muszáj, hogy legyen valamilyen következménye, mert ha ez megtörténhet, akkor már csak egy lépésre vagyunk attól, hogy katonai puccs történjen Magyarországon. Közben újabb adatok kerültek elő arról, hogy a volt vezérkari főnök ukrajnai útján olyan viselkedést tanúsított, mintha Magyarország egyértelműen oroszellenes álláspontot képviselne.