Forró drót
Scholz és Macron szerint elhúzódhat a háború
Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő is az Oroszország Ukrajna elleni háborújának elhúzódására figyelmeztetett pénteken az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián (MSC).Bulgáriában holtan találtak több embert egy teherautóban
Bulgáriában holtan találtak 18 embert pénteken egy teherautóban - közölte a bolgár belügyminisztérium. Az eset Szófiától körülbelül 20 kilométerre történt. "A teherautón mintegy 40 illegális migráns utazott a farakomány alatt rejtőzködve" - olvasható a közleményben. A 18 ember halálának oka egyelőre nem ismert, de nem közúti baleset következtében történt - tették hozzá.Idén a tavalyihoz hasonló jó évre számít a Bahart
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI megkeresésére. Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal többet az előző évinél. A kompokon 1,4 millió utast szállítottak, 1,4 százalékkal többet a 2021-es eddigi csúcsnál. A menetrendi hajózás utasforgalma 4,4 százalékkal, a séta- és a programhajók iránti kereslet 17,6 százalékkal emelkedett. Elmondta:A német hatóságok vizsgálják Elon Musk tweetjeinek kiemelését
A bajor médihatóság (BLM) vizsgálatot indított pénteken annak feltárására, hogy Németországban is tapasztalható volt-e Elon Musk tweetjeinek automatikus előtérbe helyezése a közösségi média oldal nyitólapján. A Twitter tulajdonosa tagadta, hogy bejegyezései szándékos kiemelést kaptak volna. Musk szerint erre bizonyíték az, ha bárki áttekinti, hogy az elmúlt 6 hónapban a posztja hány megtekintést értek el, hányan osztották meg és lájkolták őket.Finnország február 28-án szavaz a NATO-csatlakozásról
A finn parlament február 28-án tart szavazást a NATO alapdokumentumainak elfogadásáról - közölte Jussi Halla-aho, a parlament külügyi bizottságának elnöke pénteken. Sauli Niinistö államfő ezt követően kijelentette, hogy Helsinki NATO-csatlakozása innentől kezdve "Törökország kezében van". Mivel a pártok túlnyomó többsége támogatja, a finn parlament minden bizonnyal megszavazza a csatlakozást, és elfogadja az alapdokumentumokat. Az Észak-atlanti Szerződés és az Ottawai Egyezmény tartalmazza egyebek között a kollektív védelemre vonatkozó garanciákat, amelyek a NATO-tagállamokat ért külső támadás esetén lépnek életbe.Tizenhat embert fogtak el, 424 millió forintos pénzmosással gyanúsítják őket
Az Europol közreműködésével fogtak el budapesti nyomozók tizenhat embert, a gyanú szerint több mint 424 millió forint, bűncselekményekből származó pénzt kezeltek hazai vállalkozások bankszámláin - közölte a rendőrség pénteken a honlapján. Azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénzmosás elleni osztálya a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bejelentése alapján rendelt el nyomozást pénzmosás gyanúja miatt, mivel 2021. augusztus és 2022. január között hat magyar vállalkozáshoz köthető bankszámlákra olyan összegek érkeztek, amelyekkel kapcsolatban a küldő bank csalásra hivatkozva visszahívást kezdeményezett.Szijjártó Péter: Komoly előrelépés előtt áll a magyar-azeri együttműködés
A magyar-azeri együttműködés két stratégiai területen is komoly előrelépés előtt áll: egyrészt még idén megindulhat a földgázszállítás Azerbajdzsánból Magyarországra, másrészt megegyezés született arról, hogy magyar cégek is részt vesznek Hegyi-Karabah újjáépítésében - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken. A tárcavezető a magyar-azeri gazdasági együttműködési bizottság kilencedik ülése után hangsúlyozta, hogy "a veszélyek korában élünk, ezért felértékelődik a stabil és kiszámítható partnerségek, barátságok jelentősége", márpedig a két ország kapcsolata ekként jellemezhető, ráadásul két stratégiai területen is komoly előrelépések előtt áll az együttműködés.Vádat emeltek egy ápolónő ellen, aki édesanyját próbálta megölni
Vádat emeltek egy édesanyját megölni próbáló ápolónő ellen Heves vármegyében - közölte a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője.70 milliárd forintos beruházást jelentett be Magyarországon a Bosch
Csaknem 70 milliárd forintos beruházást jelentett be a Robert Bosch Power Tool Kft. Magyarországon, amelynek keretében 2024 végéig logisztikai központot hoznak létre, illetve bővítik a kéziszerszám- és akkumulátorgyártást Miskolcon - közölte a tárca tájékoztatása szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.Megkezdődött a Schadl-Völner per
Megkezdődött pénteken a Fővárosi Törvényszéken az előkészítő ülés, amelyben 22 vádlott állt a bíróság elé. Közöttük van a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György, valamint Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium egykori államtitkára - írja tudósításában az Index.Századvég: A magyarok szigorú fellépést várnak el a gyermekek és fiatalkorúak védelmében
Országos felháborodást váltott ki, hogy egy budapesti általános iskola – közel negyvenéves – pedagógiai asszisztense videóbejegyzésében kifejtette, hogy egy 15 éves fiúval tart fenn szexuális kapcsolatot. A Századvég az esetre tekintettel feltérképezte, hogy a lakosság mit gondol arról, ha felnőttek, illetve oktatók fiatalkorúakkal folytatnak szexuális kapcsolatot, kitérve az erre vonatkozó jogi szabályozás szigorításának kérdésére.Házkutatást tartott a rendőrség az "efebofil" Bite Zsolt otthonában
A Magyar Nemzet információi szerint ma reggel kiszállt a gyomorforgató videóiról hírhedtté vált Krúdy általános iskola pedagógiai asszisztense lakására a rendőrség, ahol házkutatást tartottak. A saját bevallása szerint egy 15 éves fiúval viszonyt folytató férfi otthonában a hatóság különböző adathordozókat foglalt le. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) indított nyomozást.Soros György: Ha Oroszország veszít, nem jelent veszélyt Európára és vége a birodalomnak
A milliárdos spekuláns a Müncheni Biztonsági Konferencián mondott beszédet - írja a Mandiner.Több százezer autót hív vissza a Tesla a hiányos önvezető rendszerük miatt
Amerikai hatóságok nyomására szoftverfrissítés idejére visszahívja teljes önvezető rendszerrel felszerelt 362 ezer autóját a Tesla - derült ki a csütörtökön megjelent dokumentumokból.Biden: az Egyesült Államok nem akar új hidegháborút Kínával, de nem fog bocsánatot kérni
Az Egyesült Államok nem akar új hidegháborút Kínával, de nem fog bocsánatot kérni - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök csütörtökön a washingtoni Fehér Házban.Aszad: a segítségnyújtási szükségletek meghaladják Szíria lehetőségeit
A múlt heti földrengés segítségnyújtási szükségletei meghaladják a szíriai kormány lehetőségeit – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön. Ez volt Aszad első televíziós beszéde a súlyos pusztítást okozó, Törökországban és Szíriában több mint 42 ezer emberéletet követelő földrengés nyomán.Az esküdtszék hamis tanúzás miatt javasolt vádemelést a 2020-as amerikai elnökválasztás után történtek miatt
Eskü alatt tett hamis tanúvallomás miatt vádeljárást javasolt többek ellen az a különleges esküdtszék, amely a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményének megváltoztatásra irányuló kísérletet vizsgálta – áll a csütörtökön részlegesen nyilvánosságra hozott jelentésben.Lengyel miniszter: a gyermekvédelem ellen irányul az Európai Bíróság döntése
A lengyel gyermekvédelmi előírások és általában a lengyel jogrendszer ellen irányul az Európai Unió Bíróságának a kiskorúak külföldre való kiadatásáról szóló döntése – jelentette ki csütörtökön Michal Wójcik lengyel tárca nélküli miniszter.Felmondta az orosz parlament az Európa Tanácsal kötött nemzetközi szerződéseit
Felmondta az orosz parlament alsóháza csütörtökön Oroszországnak az Európa Tanáccsal (ET) kötött mind a 21 nemzetközi szerződését. Az erre vonatkozó törvénytervezetet Vlagyimir Putyin orosz elnök terjesztette az Állami Duma elé.A török élvonalból igazolt védekező középpályást a Ferencváros
A török élvonalból igazolt védekező középpályást a labdarúgó OTP Bank Ligában címvédő és éllovas Ferencváros. A zöld-fehér klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a Franciaországban született algériai Mehdi Boudjemaa a Hatayspor csapatában szerepelt, de egyesülete visszalépett a Süper Lig küzdelmeitől a Törökországot és Szíriát sújtó földrengések miatt.Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz–KDNP
Február 22–23-án Balatonfüreden lesz a Fidesz–KDNP szezonnyitó kihelyezett frakcióülése, ahol az előzetes tervek szerint szerda este zárt ajtók mögött ad Orbán Viktor politikai-stratégiai helyzetértékelést – tájékoztatták az atv.hu-t kormánypárti képviselők.Egészségügyi válságra figyelmeztetett Szíriában a Vöröskereszt vezetője
Szíriában veszélyes járványok törhetnek ki a múlt heti pusztító földrengés miatt, ha a fedél nélkül maradt százezrek nem jutnak rövidesen állandó lakáshoz – mondta csütörtökön a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) főtitkára. Jagan Chapagain hangsúlyozta: az ideiglenes, fűtés nélküli menedékhelyeken lévő családoknak sürgősen állandó lakásra van szükségük.Az EP az oroszországi politikai foglyok szabadon bocsátását követelte
Oroszországnak szabadon kell engednie a demokráciáért küzdő összes politikai fogvatartottat, köztük Alekszej Navalnijt, az Európai Parlament (EP) Szaharov-díjával kitüntetett orosz ellenzéki politikust – jelentette ki az uniós parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában csütörtökön.A Médiatanács szerint jogsértő az RTL műsora
Emberi méltóságot sértő a ValóVilág több epizódja, a 24 órás online közvetítés pedig folyamatosan megalázó, megszégyenítő helyzetbe hozza a szereplőket, miközben a gyermekvédelmi szabályok is sérülnek – állapította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.Ajánljuk még

































