Pesti Srácok

Forró drót

A Google 12 ezer munkatársának mondott fel – Tömeges létszámleépítésbe kezdett több bigtech óriás is

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 23.
A tech szektorban több tízezer embert bocsátottak el, illetve terveznek elküldeni a közeljövőben – írja a Világgazdaság. A lap szerint az olyan tech cégek, mint a Microsoft vagy a Twitter is több ezer dolgozót küldött el eddig, a Google anyavállalata pedig több mint 10 ezer munkavállalót rúgott ki. A legnagyobb leépítéséket az Amazon jelentette be, a vállalatok többnyire a recesszióra hivatkoznak. Csak egyetlen kivétel akad: az Apple.

Aggasztó a helyzet – Kutatás igazolja, hogy már a tizenéves gyerekek is több órát „tiktokoznak”

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 23.
A 10-15 évesek egy átlagos hétköznapon közel 2 órát, hétvégenként pedig majdnem 3 órát töltenek a világhálón - derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) tavaly őszi kutatásából. Az együttműködés célja az volt, hogy feltárják a digitális eszközhasználattal és a különböző médiatartalmakkal kapcsolatos fogyasztási szokásokat.

„Tudsz úgy magyar lenni, hogy nem kell bántani” - Ferenc testvér füveskönyvének legújabb gyöngyszeme

SMSusánszky Mátyás Forró drót 2023 január 23.
Gyurcsány Ferenc pártelnök és vallásalapító, valamint költő újabb magvas gondolatokat osztott meg híveivel a Facebook közösségi portálon. Ezúttal ugyan nem szabadvers formában, de pont olyan rövid szövegként, amelyet Ön is elküldhet szeretteinek névnapi, születésnapi jókívánságként. Legfőbb üzenete, hogy nem kell gyűlölnünk, még, ha magyarok vagyunk, akkor sem. Van másik út, a szereteté...

Hallgatói karrierközpont nyílt a veszprémi Pannon Egyetemen

Forró drót 2023 január 23.
Karrier- és Hallgatói Szolgáltatóközpont nyílt a veszprémi Pannon Egyetemen, azzal a céllal, hogy segítse a fiatalok tudatos életpálya döntéseit. A karrier- és szolgáltató központ új szervezeti egységként működik és közvetlenül rektori irányítás alá tartozik. Készségfejlesztés valamint kompetenciafejlesztés mellett a hallgatók munkaerőpiacra lépését, az arra való felkészülést is segítik.

Szijjártó Péter: nemcsak nekünk, hanem az Európai Uniónak is fel kell lépnie a magyarokat ért támadás ellen! (videó)

Jurák Kata Forró drót 2023 január 23.
Brüsszelből, az európai uniós külügyminiszterek tanácsüléséről jelentkezett Szijjártó Péter, aki a mai nap legfontosabb témáját ismertette, vagyis az Ukrajnában zajló háborút és az arra adandó újabb európai válaszokat. A tárcavezető a magyarokat ért támadást elfogadhatatlannak nevezte és felszólította az Európai Uniót arra, hogy lépjen fel a koncentrált, súlyos vegzálás miatt. A külgazdasági és külügyminiszter a paksi atomerőmű bővítéséről és a szankciós politikáról is beszélt.

PM: a háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 23.
Az orosz-ukrán háború és az arra adott elhibázott brüsszeli szankciós válaszok alapjaiban írták át a tavalyi év gazdasági folyamatait. A kormány a kialakult válságban is folytatta 2022-ben a munkahelyek védelmére és a családok erősítésére épülő gazdaságpolitikát. Ennek köszönhető, hogy a szankciós válság ellenére a gazdaság teljesítménye éves szinten 4 százalék felett növekedhetett, a foglalkoztatottak száma 4,7 millió fölé emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4 százalék alatti - közölte az államháztartás központi alrendszerének 2022. évi előzetes főbb pénzügyi folyamatairól hétfőn kiadott tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.

Josep Borrell: bírósági határozat nélkül az EU nem nyilváníthatja terrorista szervezetnek az iráni Forradalmi Gárdát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 január 23.
Az Európai Unió nem nyilváníthatja terroristacsoportnak az iráni Forradalmi Gárdát addig, amíg erről nem születik bírósági határozat az uniós tagországokban - jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.