Pesti Srácok

Forró drót

Hat településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 18.
Hat településen tartanak időközi polgármester- és önkormányzati képviselő-választást vasárnap. Azokat az időközi választásokat rendezik most meg, amelyeket a koronavírus-járvány miatt 2020. november 4-én hatályba lépett veszélyhelyzet idején, illetve idejére nem tudtak kiírni. A koronavírus-járvány miatt nem lehetett időközi választást és népszavazást kitűzni, a kiírt választások pedig elmaradtak. Április 10-étől azonban ismét kitűzhetőek lettek az időközi önkormányzati választások. Az elmaradt időközi választások kiírására 15 napjuk volt a választási bizottságoknak. A választásokat úgy kellett kiírniuk, hogy a szavazás napja a kitűzés napját követő 70. és 90. nap közé essen. Az időközi választás legkorábbi időpontja június 19. lehetett, a legkésőbbi pedig július 3. A veszélyhelyzet megszűnését követően május 8-án már 11 településen megrendezték azokat az időközi önkormányzati választásokat, amelyeket korábban már kitűztek – és lezárult a jelöltállítás is –, azonban a veszélyhelyzet miatt már nem tudták azokat megrendezni. Most vasárnap hat településen lesz időközi választás.

A színházi macska megrendítő búcsúja – Eltemették Haumann Pétert

SASzentkirályi András Forró drót 2022 június 18.
Hát ez a videó nem lesz HD minőségű, viszont egy páratlan dokumentum. Valaki feltöltötte a Madách Színház Macskák című produkciójának tavaly szeptemberi 1500. előadását – és abból is Haumann Péter jelenetét. Ő volt Tus, a színházi macska (partnere Détár Enikő). A színészt pénteken temették el, ez a szerep pedig igazi színpadi búcsú volt. A verseket T. S. Eliot, a dalokat Andrew Lloyd Webber írta, a Madách 1983 márciusában mutatta be, akkor Haumann is benne volt a produkcióban. Az Eliot-szövegeket Romhányi József – tudják, a rímhányó Romhányi – fordította. "Hogy félgőzzel játszottam, nem érhet vád, / Nálam nem vett a közönség zsákbamacskát!" Igen, a már nyolcvan éves Haumann Péter sem játszott félgőzzel – ma, temetésének másnapján ezzel búcsúzunk ettől a nagy színésztől.

A kormány fenntartja a rezsicsökkentést százezer mikrovállalkozás számára

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
A háborús helyzet és az elhibázott szankciós politika tovább mélyítette a nemzetközi energiaválságot. A kormány a rezsicsökkentés megvédésével és a meghosszabbított benzinárstoppal mérsékli a magyar családok terheit. Az elért vívmányok fenntartását szolgálja az új Rezsivédelmi Alap. A ma megjelent rendelet értelmében a kormány a továbbiakban is támogatja a háztartásokon felül közel 100 ezer mikrovállalkozás rezsiköltségeit, ezzel működőképességének megőrzését – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) pénteken.

Nem nyugszik a Ryanair: ezúttal hazugsággal vádolták meg a magyarokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
A Ryanair sajtóosztálya szerint hazugság az az állítás, miszerint tömegével mondják vissza utazásaikat a magyarok. „A Magyar Nemzet állításai hamisak és egyértelműen kitaláltak” – nyilatkozta a 24.hu kérdésére a Ryanair sajtóosztálya. A lap ugyanis értesüléseire hivatkozva azt írta: „többségében elutasítják az utazók, hogy a légitársaságok az extra nyereségük után fizetendő adót a jegyárakban egy az egyben áthárítsák a vásárlóikra”.

Nem született megállapodás a globális minimumadóról

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
Az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei nem tudtak megegyezésre jutni a 15 százalékos globális minimumadóról, ugyanakkor elfogadták az eurócsoport ajánlását, hogy Horvátország csatlakozzon az euróövezethez január elsején, valamint jóváhagyták a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap lehívásához szükséges lengyel nemzeti tervnek az Európai Bizottság általi értékelését – közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.

Magyarország és Szlovákia hasonló adottságokkal bír, ezért együtt kell működniük, és ez nem ideológiai kérdés

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
Magyarország és Szlovákia is sokat profitál a két ország együttműködéséből, különösen a jelenlegi feszült világgazdasági helyzetben, amely felértékeli a stabil, kiszámítható kapcsolatok jelentőségét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, miután szlovák kollégáját fogadta Budapesten.

Horvátország: A Boszniám nélkül soha!

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
Máris jelentkeznek az első repedések az Ukrajna megváltását azonnali uniós tagságban látó törekvéseken. A háború sújtotta kelet-európai ország gazdasági, társadalmi, közbiztonsági, jogállamisági és valószínűleg záros időn belül katonai szempontból is fényévekre lesz attól, hogy az Európai Unióhoz tartozhasson, ám a nyugati vezetők úgy tálalják a helyzetet, mintha a csatlakoztatása egy csapásra megoldaná a teljes válságot. Akármilyen agyament is ez az elképzelés, az ideológia rabjává vált európai közösség nem meri felvetni, hogy ennek semmi értelme, ezért a bátrabbjai látszatkibúvókkal próbálják elkaszálni a tervet. Így tett most Zoran Milanović horvát elnök, aki Ohridban, az észak-macedóniai Preszpa Fórumon kijelentette, hogy Ukrajna EU-tagjelöltségét a horvát kormánynak Bosznia-Hercegovina azonnali, ugyanolyan tagjelöltségéhez kell kötnie.

A baloldalon kívül mást aligha fog zavarni az önkormányzati és az EP-választások összevonása

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
Racionális és logikus változtatást jelentene, ha 2024-ben az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat egy időben tartanák – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóhelyettese Kocsis Máté frakcióvezető keddi bejelentésére reagált, miszerint megfontolandó az európai parlamenti és az önkormányzati választások összehangolása. Az elemző szerint a gyakorlat Európában nem példa nélküli, az ellenzéki pártok azonban taktikázásukkal könnyen csapdahelyzetbe sodorhatják magukat.

A nyilvánosság előtt esik darabokra, ami Márki-Zay Péterből maradt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
Nem számít újdonságnak, ha azt írjuk Márki-Zay Péterről, hogy elgurult neki a gyógyszer. Sokkal inkább arról van szó, hogy a régóta folyamatban lévő leépülés újabb és újabb fejezeteit ismerhetjük meg, a haknijait nézve. Egyre-másra derülnek ki a baloldal április 3-i arccal betonba érkezésének részletei, megy az egymásra mutogatás és a magyarázkodás, amiben a Kapitány sorban adott interjúi és vasárnap esti élőzései is fontos szerepet játszanak. Előbb a sok szereplésre és a hidegre fogta, hogy hülyeségeket beszélt a kampányban, majd most már az inflációval kapcsolatban is meggondolta magát az immár saját apostolai által is magára hagyott, fröccsöntött baloldali messiás.

Navracsics Tibor: az Európai Bizottság nyitott a kérdéses ügyek rendezésére

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 június 17.
Az Európai Bizottság nyitott a kérdéses ügyek rendezésére. A tárgyalások két síkon haladnak: egyrészt az operatív programok finanszírozását lehetővé tevő partnerségi megállapodás megkötésével, másrészt pedig a koronavírus-járvány gazdasági hatásait ellensúlyozni kívánó helyreállítási alappal kapcsolatban – tájékoztatta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős miniszter pénteken, Brüsszelben az MTI-t.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.