Forró drót
Kásler Miklós köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért (Videó)
Karácsony alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Orbán Viktor: szeretnénk, ha mindenkiben tudatosulna, Magyarország előre megy, nem hátra
Az a kulcs Magyarország jövőjéhez, hogy az emberek elhitték, munkával igenis lehet boldogulni. Az elmúlt 12 év minden egyes kormányzati intézkedése arra irányult, hogy a magyarok bízzanak ebben, erre alapozzák a jövőjüket, és nemzeti konszenzus alakuljon ki a munka fontosságát és eredményességét illetően – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek. Fabiny Tamás: a legnagyobb mélységben is ott a vigasztaló Isten
A legnagyobb mélységben is ott van a vigasztaló Isten, és olykor mélyre kell zuhanni ahhoz, hogy értékelni tudjuk a magasságból érkező fényt – mondta Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek. Az evangélikus püspök kiemelte: ahogy az első karácsonykor József és Mária életébe, ugyanígy a mi mostani nehéz, világjárvánnyal terhelt életünkbe is fényt, vigasztalást hozhat a karácsony, a találkozás Jézussal. „Nekünk, keresztényeknek hitet, reményt és szeretetet kell adni a világnak!” – Karácsonyi beszélgetés Utcai Róbert csantavéri plébánossal
Elérkezett a kereszténység egyik legszentebb időszaka, Jézus Krisztus születésének ünnepe. Utcai Róbertet, a délvidéki Csantavér plébánosát – aki 2016-ban Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott Áder János köztársasági elnöktől – arról kérdeztük, hogy mit üzen vajon a ma emberének ez a csodálatos ünnep és miként tehetjük a mai, sajátos értékrendű világunkban is különlegessé és Istennek tetszővé a saját Karácsonyunkat. Novák Katalin: nemcsak a nők, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek
Első államfőjelölti interjúját a Magyar Hírlapnak adta Novák Katalin, aki azt is elárulta, hogy szerinte az államfőnek példaképnek kell lennie, és bízik benne, hogy megfelel majd ezen elvárásoknak. A politikus elmondása szerint rajta túlmutató jelentősége van annak, hogy ő lesz az első női államfő, főként azért is, mivel nyolc éve vezetőként képviseli a magyar családok, gyermekek ügyét. Balog Zoltán: a nehézségek segítenek átélni az ünnep lényegét
A keresztény ünnepek természete, hogy minél nehezebbek a külső körülmények, annál inkább át lehet élni a lényegüket – mondta Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke az MTI-nek karácsony alkalmából. A református püspök kitért arra: az idei ünnepben a legnagyobb, a valódi hiány a másik emberé. Sok család, így az övé sem ünnepelhet együtt külföldön élő tagjaival. Ugyanakkor ez a hiány jelzi a másik ember értékét: aki igazán hiányzik, az tényleg fontos – mutatott rá.
Erdő Péter: az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk
A hit, hogy a földi élettel nincs vége mindennek, bátorságot ad és ráébreszt, hogy az életnél is fontosabb, hogy egymást szeretve éljünk – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az MTI-nek karácsony alkalmából. Erdő Péter kiemelte: a keresztény ember reményének, bizalmának és bátorságának forrása az emberszerető, gyermekké lett Isten megjelenése a világban. Isten nemcsak közénk lépett, hanem magzat, gyermek lett értünk. Vállalt minden veszélyt, ami egy felnövekvő gyermekre leselkedett – mondta, hozzátéve: Jézus korában is voltak járványok, betegségek, ráadásul jóval kevesebb védekezőeszköz, gyógyszer volt az emberek kezében. Politikai Hobbista – A belga válogatottat is melegpropagandára kényszerítették (Videó!)
A belga válogatottat is melegpropagandára kényszerítették. Manapság már senki nem lehet csak simán a legjobb sportoló; kötelező hitet tenni a központi ideológia mellett. Pedig, ha egy heteró férfit LMBTQ-helyzetbe kényszerítenek, az kimeríti a nemi erőszak fogalmát. De az LMBTQ a törvények felett áll. Egyházi vezetők ünnepi szentmiséi, istentiszteletei karácsonykor
Karácsony alkalmából a katolikus, a református és az evangélikus egyház magyarországi vezetői Budapesten, Esztergomban és Vecsésen tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet. Erdő Péter szombaton celebrál ünnepi szentmisét, vasárnap délelőtt pedig hallássérülteknek tart karácsonyi misét. LMBTQ-egyenlőséget kér karácsonyra az Európai Bizottság
Az egyik legjobb ajándék, amit idén karácsonyra kérhetünk, az egyenlőség. Mi nem egyszerűen vágyunk rá, hanem akarjuk is, hogy Európát jobb hellyé tegyük, ahol nem fordulhat elő megkülönböztetés. Egy olyan Európát akarunk, ahol mindenkinek egyenlőek az esélyei, és senki sem fél megmutatni valódi színét – áll az Európai Bizottság karácsonyi posztjában. Megérkezett az MTVA székházába a Ferenc pápa által megáldott Szent József-szobor
Megérkezett Budapestre a Ferenc pápa által megáldott Názáreti Szent József-szobor, amellyel a katolikus egyházfő a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampányát támogatja – hangzott el csütörtök este az M1 aktuális csatornán. A gyermek Jézust és Szent Józsefet ábrázoló bronzszoborra licitálni lehet majd, a befolyt összeg pedig a koronavírus-járvány következtében árván vagy félárván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítványhoz kerül. Márki-Zay Péter szerint Orbán Viktor azért „osztogatja a pénzt” az embereknek, mert az ellenzék kompetens, és ezért fél
Az emberek többsége az ünnepek közeledtével a családra, a készülődésre, a karácsonyi hangulat megteremtésére koncentrál – nem így a hétgyerekes baloldali miniszterelnök-jelölt, aki szenteste előtt is Orbán Viktorra gondol. Márki-Zay Péter mai videójában felfedi a kormány nagy titkát, miszerint azért jelentették be a kamatstopot, a nyugdíjprémiumot, a 13. havi nyugdíjat, az adóelengedést és kedvezményeket, valamint a többi, magyar családokat segítő kormányzati intézkedéseket, mert Orbán Viktor fél az ellenzéktől, mert ők kompetensek.
A britek szerint sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos betegséget az omikron, mint a többi variáns
Sokkal kisebb eséllyel okoz súlyos megbetegedést a koronavírus omikron variánsa, mint a korábbi vírusváltozatok – áll a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) által elvégzett nagyszabású vizsgálatsorozat eredménybeszámolójában. Másodfokú figyelmeztetést is kiadtak az ónos eső veszélye miatt
Többfelé első-, egy megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadott az ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntekre. További 46 omikronos esetet azonosítottak Magyarországon
További 46 omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, így eddig 61 embernél igazolták a koronavírusnak ezt a variánsát – közölte a koronavirus.gov.hu. Egy republikánus szenátor eltávolíttatná a "Soros-ügyészeket" az amerikai városokból
Tom Cotton arkansasi republikánus szenátor eltávolíttatná az általa "Soros-ügyészeknek" nevezett vádhatósági képviselőket azokban az amerikai városokban, ahol drámaian megnőtt a bűnözés 2020-ban és 2021-ben – áll a szenátornak a RealClearPolitics honlapján megjelent véleménycikkében. A kamatstop 30 milliárd forintot hagy a magyar családok kasszájában
A jelzáloghitelekre vonatkozó lakossági kamatstopnak köszönhetően 30 milliárd forint maradhat a magyar családok kasszájában – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Késsel és egy magára szerelt övvel felszerelve fenyegetőzött egy férfi egy francia templomban
Egy Párizs melletti településen, a Maisons-Alfort városban lévő Sainte-Anges templomba egyes információk szerint berontott, mások szerint már bent ült egy férfi ma délután és egy késsel, valamint egy magára szerelt övvel fenyegetőzött, majd megtámadta a templomban lévő híveket. Az ÁSZ visszatérő hiányosságokat tapasztalt több baloldali pártnál
Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd is fennakadt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésén, ugyanis nem pótolták azokat a hiányosságaikat, amikre korábban a szervezet kérte ezeket a pártokat. Az ÁSZ a megállapítások alapján javaslatokat fogalmazott meg, amelyre az érintetteknek 30 napon belül intézkedési tervet kell készíteniük. Fehéroroszország szélsőséges szervezetnek minősítette a Szabad Európa Rádiót
A fehérorosz belügyminisztérium bejelentette, hogy a szélsőséges szervezeteket tartalmazó listájára tette az amerikai Szabad Európa Rádiót/Szabadság Rádiót (RFE/RL). A döntés jogi következménye, hogy az RFE/RL fehérorosz előfizetői akár hatéves börtönbüntetéssel is sújthatók. Putyin a világpolitikai jelentőségű témák között beszélt a genderideológia veszélyeiről
A Nyugatnak biztonsági garanciákat kell adnia Oroszországnak, most azonnal, ahelyett, hogy tőlünk követelne ilyeneket – jelentette ki az orosz elnök hagyományos év végi sajtótájékoztatóján. Vlagyimir Putyin beszélt a többi között a genderlobbiról is. Mint fogalmazott, a hagyományos megközelítésnek a híve, amely szerint a nő az nő, a férfi pedig férfi, az anya az anya, az apa pedig apa. A baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat
Hatalomra kerülése esetén a baloldal eltörölné a rezsicsökkentést és a 13. havi nyugdíjat – hangsúlyozta videonyilatkozatában a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István emlékeztetett: Márki-Zay Péter azt nyilatkozta, hogy egyetértett Bajnai Gordon volt miniszterelnökkel abban, hogy a 13. havi nyugdíjat meg kellett szüntetni, és azt felelős döntésnek nevezte. Lenne miből, de Márki-Zay Péter inkább nem adakozik
Karácsony közeledtével mindenkinek eszébe jut a jótékonykodás, az adakozás, a rászorulók megsegítése. Márki-Zay Péter azonban úgy tűnik, érzéketlen ezen a téren, hiszen maga jelentette be, hogy ő nem támogatja a szegényeket, pedig van mit a tejbe aprítania. A baloldal „új” szlogenje már tizenegy éves
A baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter tegnap az ATV-ben elárulta, hogy a jövő évi választáson a szövetségük neve az lesz, hogy „Egységben Magyarországért”. A megújult baloldal viszont olyan eredeti, hogy már 2011-ben is szinte ugyanezzel a szlogennel kampányoltak. Ajánljuk még
És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Az Európai Parlament és a Tisza Párt még az esővizet is ki akarja fizettetni velünk
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia.