Forró drót
Az ukrán embercsempész tizennyolc migránst próbált átvinni az országon, Mórnál kapták el őket
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály által kiadott jelzés alapján a rendőrök 2022. január 20-án 1 óra 6 perckor Mór belterületén ellenőriztek egy lengyel honosságú gépjárművet, és annak 21 éves ukrán állampolgárságú sofőrjét.Lassan meghaladja a 338 milliót a Covid-fertőzöttek száma világszerte
A világon 337 830 804 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 564 875 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján. Egy nappal korábban a világon 334 005 009 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 554 646 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.Kemény volt az éjszaka: két tucat határsértőt fogtak Bács-Kiskunban
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2022. január 19-én 19 óra 30 perckor 24 külföldit tartóztattak fel Csátalja térségében.Biden szerint nem is csinált mindent olyan rosszul az elmúlt egy évben
Hivatalba lépése egyéves évfordulója alkalmából a Fehér Házban tartott szerdai sajtótájékoztatóján Joe Biden amerikai elnök védelmébe vette elnöksége eddigi mérlegét, megpróbálta kicsinyíteni elnöksége kudarcait, a külpolitikáról szólva pedig azt mondta, hogy szerinte Vlagyimir Putyin bevonul majd Ukrajnába.Az ENSZ terrorizmusellenes tevékenységének egyre nagyobb részét fogják Budapestről koordinálni (Videók!)
Újabb feladatokat kap az ENSZ terrorizmusellenes központjának budapesti regionális irodája – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, miután találkozott a terrorizmusellenes tevékenység koordinálásáért felelős ENSZ-főtitkárhelyettessel, Vlagyimir Voronkovval.Győri Enikő: Az EU-bizottság jogot sért, diszkriminatív szabotázsakciót követ el - Beismerték, miért nem kapunk helyreállítási pénzeket (Videó!)
Beismerték, amit eddig hárítottak, hogy az LMBTQ-lobbi miatt nem férhet hozzá hazánk a helyreállítási alap forrásaihoz, mert nem engedjük be a szexuális propagandát az iskoláinkba – hangsúlyozta szerda este közösségi oldalán az igazságügyi miniszter, aki a fideszes EP-képviselőnek, Győri Enikőnek a videóját ajánlotta követői figyelmébe.Müller Cecília szerint tízből kilenc megbetegedést az omikron variáns okoz (Videó!)
A koronavírus-megbetegedések nyolcvanhét százalékát az omikron variáns okozza, ennek a mutációnak a fertőzőképessége rendkívüli, azonban a védőoltás jelentősen enyhítheti a betegség lefolyását – erről az országos tisztifőorvos beszélt szerdán.Varga Judit gratulált az Európai Parlament új elnökének
Csak bízni tudunk abban, hogy elnök asszony Magyarország partnere lesz, és törekedni fog arra, hogy munkáját mindenfajta ideológiai elfogultságtól mentesen végezze – írta Varga Judit igazságügyi miniszter a közösségi oldalán publikált bejegyzésében, amelyben gratulált Roberta Metsola megválasztásához.Deutsch Tamás: hagyjon fel a kettős mércével és a politikai zsarolással a soros francia elnökség!
Elvárjuk az Európai Unió Tanácsának soros francia elnökségétől, hogy hagyjon fel a kettős mérce és politikai zsarolás alkalmazásával; ezek tisztességtelen, tiszteletlen, és jogellenes eszközök, amelyek súlyosan rombolják az európai értékeket – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai uniós parlamenti delegációjának vezetője szerdán, Strasbourgban.Sohasem volt még ekkora értékű aranytartaléka Magyarországnak
A monetáris arany értéke március óta áll 4 milliárd euró felett, amikor az MNB a hosszú távú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát, amelynek szeptembertől ismét folyamatosan nőtt az értéke, decemberi szintje rekordot jelent. Decemberben ismét nőtt a Magyar Nemzeti Bank devizatartaléka: a 38,3 milliárd euróból 4,9 milliárdot tesz ki a monetáris arany – hívta fel rá a figyelmet a Világgazdaság.Szijjártó: a Közel-Kelet biztonsági helyzete kiemelt jelentőséggel bír Magyarország számára (Videó!)
A közel-keleti helyzet több szempontból is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, többek között a térség biztonsága és a migrációs hullámok megindulása vonatkozásában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának közel-keleti helyzetről szóló nyílt vitája előtt kiemelte: amennyiben a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak.Dömötör: nem engedjük, hogy az energiaár-emelkedés a magyar családok kasszáját is kiapassza (Videó!)
A kormány az elmúlt hónapokban több jelentős döntést hozott annak érdekében, hogy ebben a rendkívüli időszakban is javítsa a magyarok megélhetését – mondta szerdai videójában a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.Menczer Tamás: harmincöt projekt indul Pest megye 2. számú választókerületében
A térség lakóival történt egyeztetések alapján 35 projekt indul el Pest megye 2. számú választókerületében – mondta el Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a térség kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje.Békétlenséget szít a falvakban Potocskáné, a Jobbik alelnöke
Somogy megye 4. számú választókerületének hetvenegy településéből hetven számít arra, hogy Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik alelnöke valamilyen okkal „megtalálja” őket. A sonline.hu által megkérdezett polgármesterek szerint többen azt is zokon veszik, hogy a baloldal képviselőjelöltje megjelenésével és megnyilvánulásaival békétlenséget szít a falvakban.Moszkva szerint Ukrajna amerikai felfegyverzése fenyegetést jelent Oroszország számára
Moszkva felszólítja Washingtont, hogy hagyjon fel a Kijevnek nyújtott katonai támogatással. Hangsúlyozzuk, hogy fel kell hagyni a militáns ukrán rezsim fegyverrel történő ellátásával, a kiképzésben történő segítségnyújtással, a katonai bázisok építésére vonatkozó tervek kidolgozásával és azok végrehajtásával, a kiképző-gyakorló tevékenységgel és sok más olyan dologgal, amely direkt, közvetlen fenyegetést jelent ránk nézve – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerdán a Valdaj nemzetközi vitaklubban.Városháza-ügy: próbálja kihúzni Karácsonyt a slamasztikából a baloldali többségű vizsgálóbizottság
Karácsony Gergely főpolgármester vádaskodott a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén, ahelyett, hogy válaszolt volna a feltett kérdésekre – mondta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerdán a TV2 Mokka című műsorában. A polgármester azt mondta, a vizsgálóbizottságban többsége van a Karácsony Gergelyt támogató szövetségnek, így megszavazták, hogy mennyi és milyen kérdéseket lehet feltenni a főpolgármesternek, valamint azt is, meddig tarthat az ülés.Polbeat Pankráció – A választási vereségének bizonyítványát magyarázza a baloldal? (videó!)
Ahogy csökken, zsugorodik a baloldal választási győzelmének esélye, úgy beszél egyre többet a baloldal a választási csalásról. Mintha előre magyaráznák a bizonyítványukat – hangzott el a Pesti TV vitaműsorában, a Polbeat Pankrációban, ahol Lánczi Tamás, Törcsi Péter, Nagy József és Nagy Attila Tibor voltak Szarvas Szilveszter vendégei. A minap Márki-Zay Péter és Dobrev Klára is választási csalásokról beszélt. Lánczi Tamás és Nagy József a műsorban a miniszterelnök-jelölti vitáról és a választók tájékozódási szokásairól is éles vitába keveredett, utóbbi szerint ugyanis minden normális demokráciában van vita, míg Lánczi szerint nem ez a demokrácia fokmérője, és ő sem javasolná Orbán Viktornak, hogy a baloldal a saját mocsarába húzza le a miniszterelnököt egy ilyen vitával.Márki-Zay tanácsadója megmondta a tutit: nem lesz áfacsökkentés, de a középosztályt adóemeléssel sarcolnák
Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt gazdasági tanácsadója egy interjúban elszólta magát: kiderült, hogy a naponta hangoztatott ígéreteikkel ellentétben nem lesz a közös programban áfacsökkentés. Bojár Gábor a Szabad Európának nyilatkozva azt is elmondta, hogy nagyobb terhet rónának a középosztályra: megemelnék a közepes keresetűek jövedelemadó-kulcsát – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.Macron szerint a jogállamiság elleni támadás mögött ideológiai harc áll
Párbeszédet kell folytatnunk a jogállamiság védelme érdekében, mivel az közös történelmünk gyümölcse, és meg kell győzni azokat, akik eltávolodtak tőle – jelentette ki Emmanuel Macron francia elnök szerdán, Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.Századvég: a nemzetközi baloldal támadja a magyar választási eljárást
A nemzetközi baloldali hálózat politikai alapon támadja a magyar választási eljárást, holott a magyar szabályozás célja, hogy a választások törvényesek, tiszták és pártatlanok legyenek – írta a Századvég a honlapján szerdán közzétett elemzésében. Hangsúlyozták: a választási eljárásról szóló törvény alapelvei közé tartozik többi között a választás tisztasága, az önkéntes részvétel, a jelöltek és a jelölőszervezetek esélyegyenlősége, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás és a választási eljárás nyilvánossága.Milliós jutalmat adott Karácsony a Városháza-ügy egyik főszereplőjének, de a főpolgármester most már tagad
Év végi jutalmat kapott Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője – mondta a Városháza-gate-et vizsgáló fővárosi bizottság legutóbbi ülésén Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: minden cégvezető kapott jutalmat. „Ha egy cégvezető nem alkalmas a jutalomra, akkor ki kell rúgni. Ha pedig bízunk benne, akkor pedig ösztökélni kell arra, hogy jól vagy még jobban végezze a munkáját” – fogalmazott. Szerdán az Origo kérdésére a Fővárosi Önkormányzat azt válaszolta, hogy nem kapott jutalmat Barts Balázs. Azt, hogy Barts jutalmat kapott, azt egyébként maga a főpolgármester mondta még két nappal ezelőtt.Az utca embere szerint az ellenzék csak egymással marakodik (Videó!)
Kedden sajtótájékoztatót tartott három ellenzéki országgyűlési képviselő a nemzetbiztonsági kabinet ülése után. Molnár Zsoltot, az MSZP pártigazgatóját arról kérdezte a Pesti Riporter, sikerül-e vajon összegyűjteniük a Fudan Egyetemről szóló népszavazáshoz szükséges 200 ezer aláírást. A képviselőtől megtudtuk, van egy tuti magyarázatuk arra, ha ez nem sikerülne: ez nem más, mint a TÉLI IDŐJÁRÁS. Érdekelt továbbá az is, Dobrev Klára és Karácsony Gergely mandátumát azért adja-e majd vissza, mert Gyurcsány zsebében van még két miniszterelnök-jelölt vagy azt Márki-Zaynak adják-e oda; erről gyanúsan kitérő választ kaptunk. A Széll Kálmán téren megkérdeztük a járókelőket, mit gondolnak az aláírásgyűjtésről; az utca embere szerint a baloldalon csak a koncon való marakodás megy, nem komolyan vehetőek.A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a Völner-ügyben eljáró ügyészek ellen tett feljelentést
A Fővárosi Nyomozó Ügyészség elutasította a Völner-ügyben eljáró ügyészek ellen tett feljelentést – írja a Fővárosi Főügyészség a PestiSrácok.hu-nak eljuttatott közleményében. A feljelentés lényege szerint a Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben eljáró ügyésze, illetve ügyészei azzal szegték meg hivatali kötelességüket, hogy nem indítványoztak Völner Pál gyanúsítottal szemben személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, és ezzel jogtalan előnyhöz kívánták juttatni Völner Pál gyanúsítottat – írják.Márki-Zay Péter elkapta a koronavírust – most karanténból dolgozik a kormányváltáson
Elkapta a koronavírust Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. A politikus erről a Facebook-oldalán számolt be. Kedden a baloldali miniszterelnök-jelölt még az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerepelt, ahol még elméletileg tünetmentes volt.Ajánljuk még
































