Forró drót
Egy felmérés szerint az előválasztás nem tükrözi az ellenzéki szavazók valós szándékát
A Demokrata megbízásából készített friss országos, reprezentatív adatfelvétellel készült kutatásból kiderült, hogy országos szinten Dobrev Klára és Márki-Zay Péter támogatottsága között kétszeres különbség van. A Demokrata szerint ez annyit tesz, hogy – a többiek kiesésével – Márki-Zay Péter ugyan valóban jelentősen erősödni tudott (hiszen szeptemberben még ötszörös eltérés volt kettejük között), de a mostani felmérés felveti azt a kérdést, hogy az előválasztási színjáték hivatalos eredménye mennyire tükrözi az összes ellenzéki szavazó valós szándékát. Márki-Zay Péter egy hetedik, saját frakciót is szeretne a parlamentben
Márki-Zay Péter az ATV Egyenes beszéd műsorának volt a vendége. A műsorban megjegyezte a jelölt, hogy szeretné a civileknek és a kis pártoknak is biztosítani a parlamenti képviseletet, ezért Pálinkás Józsefnek a pártjából, az Új Világ Néppártból készítene egy hetedik frakciót. Elmondta, hogy a civilek kijelölésébe neki is lenne beleszólása. Menczer Tamás: ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog
Ha a kormány nem áll ki a külhoni magyarokért, akkor senki nem fog – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budaörsön. Menczer Tamás közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal. Elhunyt Kornai János közgazdász
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja – közölte a család hétfő este az MTI-vel. Tarlós István interjúban mesélt mostani munkájáról és az őt érintő kritikákról
Tarlós István, Budapest volt főpolgármestere a Blikknek adott interjújában beszélt személyiségéről, a 2019-es főpolgármester választásokról, de szó esett mostani feladatairól is. Sokak által stílusáról elmondta, sose akart más képet mutatni magáról, mint az ami. Sokan elítélték a stílusomat, különösen az ellenzék köréből. Szeretném megjegyezni, hogy soha nem használtam közönséges vagy ordenáré kifejezéseket, ezt nem minden ellenzéki képviselőről lehet elmondani. Varga Judit: a magyar jogállamiság becsületét Stockholmban is megvédjük!
Varga Judit igazságügyi miniszter Stockholmban tárgyalt Hans Dahlgren svéd Európa-ügyi miniszterrel. A megbeszélésről a tárcavezető a Facebook-oldalán számolt be. Varga Judit kiemelte, hogy Dalhgrent elsősorban a magyar jogállamiság kérdése foglalkoztatta, ezzel kapcsolatban az igazságügyi miniszter hangsúlyozta, a nemzetközi híreket fenntartással kell kezelni.
Már francia politikusok is az Európai Uniót ekézik
Már csak hónapok vannak hátra a francia köztársasági elnöki választásokig, a politikusok azonban rákaptak az Európai Unió bírálására. Teszik mindezt egy a közelmúltban született, és az EU jogi gerincét kikezdő lengyel alkotmánybírósági határozat tartalmán felbuzdulva. Az Európai Bizottság nyilvánvalóvá tette, hogy az uniós jog elsőbbséggel bír a nemzeti jog felett, ideértve az alkotmányokat is. Ha ennek ellentéte a politikai ortodoxia részévé válik egy az uniós projekt szempontjából kulcsfontosságú tagállamban, az komoly kérdéseket vethet fel az EU jövőjét illetően. Ilyen kulcsfontosságú tagállamnak számít Franciaország is - emlékeztet a Mandiner a Politico újságcikke alapján. Két zárt kapus meccsre büntették az angolokat az Eb-döntő miatt
Megbüntette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) az angol szövetséget (FA) a brit szurkolók a nyári foci Európa-bajnokság londoni döntőjén mutatott viselkedése miatt. Az angol labdarúgó-válogatott a soron következő két hazai mérkőzését zárt kapuk mögött kénytelen lejátszani. A második meccsre szóló büntetést egy évre felfüggesztették. Orbán Viktor: bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret
A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason. A kormányfő úgy vélte, ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztések történhetnek majd, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret és így egész Budapestet is. Kocsis Máté: Márki-Zay Péter lesz az, akinek a hátán Gyurcsány Ferenc visszatérne a hatalomba
Vasárnap este az előválasztás hivatalos Facebook-oldalán adták hírül, a kamu választást Márki-Zay Péter nyerte. Sokaknak feltűnt, ellenfelének, Dobrev Klárának semmi csalódottság nem ült ki az arcára. Hétfőn Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebookon elmesélte, miért is átverés az előválasztás, erre a videóra reagált Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint MZP és a DK nyilatkozatai egyértelművé teszik, hogy közös kormányzásra áhítoznak, ami persze nem is csoda, hiszen a miniszterelnök-jelölt semmihez sem tud kezdeni a legnagyobb frakció támogatása nélkül, azt pedig Gyurcsány uralja. Meghalt Colin Powell volt amerikai külügyminiszter
84 éves korában, koronavírus-fertőzés okozta szövődmények következtében elhunyt Colin Powell, volt amerikai külügyminiszter – adta hírül hétfőn, a Facebook közösségi oldalon közzétett közleményében a volt tárcavezető családja. Powell az Egyesült Államok legmagasabb rangú polgári kitüntetését, az Elnöki Szabadságérmet George H.W. Bush és Bill Clinton volt elnököktől is megkapta. Szijjártó: az EU-nak el kell ismernie Egyiptom migráció területén kifejtett tevékenységét
Magyarország a visegrádi partnereivel együtt nagyra becsüli, hogy az elmúlt öt évben sem Egyiptomból, sem pedig Egyiptomon keresztül nem érkezett migrációs hullám Európába, az Európai Uniónak el kell ismernie az ország migráció területén kifejtett tevékenységét – jelentette ki Szijjártó Péter, a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Luxembourgban, az uniós tagországok külügyminiszterei ülésének szünetében.
Gyurcsány videóban kotyogta ki, hogy Márki-Zay csak egy báb volt az előválasztáson
Most jön az, amire vártunk: Gyurcsány Ferenc Facebook-videóban ismerte el, hogy az egész előválasztás egy nagy kamu volt. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke elmondta, mindegy ki nyeri a választást, az számít, melyik a legnagyobb frakció a parlamentben. Egy baloldali győzelemnél a DK lenne a reflektorfényben, ami azt jelenti, a bukott miniszterelnök választhatná meg az új kormányfőt. Távozik a Népszava főszerkesztője
Távozik a Népszava főszerkesztői posztjáról Friss Róbert. Az újságírót az eddigi tiszteletbeli főszerkesztő, a szerkesztőséget a 2000-es évek elejétől vezető Németh Péter váltja – írja a Népszava. 2017-ben Németh a háttérbe húzódott, de továbbra is rendszeresen publikált a baloldali lapban. Tombol a koronavírus Romániában, csaknem kétezer beteg vár kórházi ágyra
Romániában csaknem kétezer koronavírusos beteg várja a kórházak betegfelvételi osztályain, hogy ágy szabaduljon fel számukra – nyilatkozta hétfőn a sajtónak Lucian Bode belügyminiszter, aki kritikusnak tartotta a romániai egészségügyi helyzetet. A miniszter elmondta: a kórházakban várakozó betegek közül mintegy háromszáznak intenzív terápiás ágyra lenne szüksége. Korábban a sajtó bemutatta: a kórházak előtt sorban állnak a mentők arra várva, hogy otthagyhassák a beszállított pácienseket, az osztályokon pedig sok esetben csak egy szék jut a súlyos állapotban levő koronavírusos betegeknek. Orbán Viktor: a magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek
A magyarok és szerbek egy új jövő építésébe kezdtek és ennek a jövőnek a magyarok és szerbek együtt lesznek a nyertesei – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a szerbiai Horgoson, a Szeged-Szabadka vasútvonal felújítás-indító ünnepségén, amelyen Aleksandar Vučić-csal, a szerb államfővel együtt vett részt. A kormányfő beszédében kiemelte: százötven éves vasútvonalat akarnak felújítani, de valójában alapkövet tesznek most le. Azért alapkő letételről beszélnek, mert ez annak a szimbóluma, hogy a szerbek és magyarok egy új jövő építésébe kezdtek – fogalmazott. Elvágom a torkotokat! – Késsel támadtak a Fidesz aktivistáira Miskolcon
A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! - petícióhoz gyűjtött a napokban aláírást az egyik miskolci lakótelepen az az idős házaspár, akikre rátámadt egy hatalmas konyhakéssel egy, a kormánnyal nem szimpatizáló, őrjöngő, agresszív alak. Szijjártó Péter: csúfos kudarcot vallott Ukrajna hazug hecckampánya
Csúfos kudarcot vallott Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs hecckampánya, ugyanis az Európai Unió világossá tette, hogy Magyarország teljesen jogszerű módon kötött hosszú távú gázvásárlási megállapodását Oroszországgal – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban az uniós Külügyi Tanács ülésének szünetében hétfőn. Szijjártó Péter a sajtótájékoztatóján magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője világossá tette, hogy Magyarországnak joga van ilyen szerződést kötni, ez ellen semmilyen panasznak nincsen helye. Az uniós főképviselő az EU álláspontját közölte Kijevvel is, aláhúzva, hogy Magyarország jogszerűen járt el a szerződés aláírásával – tette hozzá. Vízágyúkkal oszlatják a védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó tömeget Olaszországban
Vízágyúkat és könnygázt is bevetettek az olasz hatóságok a trieszti kikötő bejáratát elfoglaló tüntetők oszlatására hétfőn, miután az egyik legnagyobb európai áruforgalmi csomópontot napok óta a koronavírus elleni kötelező védettségi igazolás bevezetése ellen tiltakozó dolgozók bénították meg. Szijjártó Péter: az EU-nak segítenie kell Líbiát határai megvédésében
Az Európai Uniónak (EU) segítenie kell Líbiát abban, hogy megvédhesse határait az illegális migrációval szemben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán megosztott videójában, miután Luxemburgban találkozott líbiai kollégájával. Szijjártó Péter azt mondta, az észak-afrikai stabilitás szorosan összefügg az európai biztonság kérdésével, és Líbia az utóbbi időszakban a migráció átjáróházává vált: sok tíz-, százezer migráns érkezett Európába az országon keresztül. Újabb bölcsődeépítési pályázat indul (Videó!)
Elkészült a bölcsődemintaterv-katalógus, amely az önkormányzatoknak és egyházaknak nyújt segítséget a bölcsődetervezésben – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn a Facebook-oldalán. Novák Katalin videójában azt mondta, folytatódik a bölcsődeépítési program, novemberben újabb ötvenmilliárd forintos pályázat indul, amelyen önkormányzatok és egyházak indulhatnak. Agresszív, cezaromán futóbolondnak tartja Márki-Zayt Deutsch Tamás
Deutsch Tamás a Bayer showban elmondta a véleményét az ellenzéki előválasztáson győztes Márki-Zay Péterről, akit a fideszes politikus egy agresszív, cezaromán futóbolondként írt le, aki ráadásul a homoszexuálisokat is gyűlöli. Deutsch Tamás kiemelte, hogy az őszödi beszédet pártoló Márki-Zay Péter legalább annyira Gyurcsány embere, mint Karácsony Gergely. Közel egymillióan már a harmadik oltást is megkapták
Ötvenegy, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 3274 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. 836 389-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 30 402-re, a gyógyultaké 791 998-ra emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 13 989. Kórházban 908 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 126-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 9262-en vannak, a mintavételek száma 7 172 353 - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 5 924 063 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 700 021-en a második, 997 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. Karácsonyt nem hatják meg a Budapesti Közművektől kirúgott emberek panaszai
A dolgozói létszámban az átszervezés miatt nem volt változás. Bizonyos hiányterületekre a pandémia révén még fel is tudtunk venni szakembereket – nyilatkozta a napokban Mártha Imre, a szeptember 1-jétől több fővárosi közműcég összevonásával létrejött BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója az Indexnek. A Magyar Nemzet viszont úgy tudja, a közműholding fejének kijelentése nagy felzúdulást okozott a korábban önálló fővárosi cégek egykori alkalmazottainál, akik a nagy múltú vállalatok összevonása miatt voltak kénytelenek távozni biztosnak hitt munkahelyükről.