Forró drót
Ezer évet vett el a gyönyörű tiszafa életéből a barbár baloldal Óbudán
Az óbudai Szentlélek tér és környéke felújítását vandál módon végzi a helyi önkormányzat. Egyik napról a másikra kivágták a tér eddigi természeti ékességét, az évtizedek óta ott növekvő tiszafát – jelentette az Index egyik olvasója, aki a pusztításról képet is készített. A baloldali önkormányzat radikálisan lecsökkentette az örökzöld életét, amely ideális körülmények között ötszáz, de akár kétezer évig is elélhet. Lemondott az Andrej Babiš vezette cseh kormány
Benyújtotta lemondását csütörtökön az Andrej Babiš vezette cseh koalíciós kormány. Erről a kormány kora reggeli ülésén született döntés, és a hivatalos lemondó levelet azonnal el is küldték Miloš Zeman államfőnek – jelentették be a kormányülés után kiadott közleményben. Babis már korábban közölte, hogy kormánya lemondását írásban nyújtja be az október 10-e óta a prágai Központi Katonai Kórházban kezelt államfőnek. A cseh alkotmánnyal összhangban Zeman az új kabinet megalakulásáig ügyvezetéssel bízza meg a lemondott Babis-kormányt. Petr Fiala, az ODS elnöke az államfőtől kedden már megbízatást is kapott a kormányalakítási tárgyalásokra. A liberális médiumok ítélőszék elé állítják a másként gondolkodókat Orbán Balázs szerint
A technológiai vívmányok által megváltoztatott médiatérben a sajtó elveszítette kizárólagos tájékoztatási funkcióját, sok esetben egyre inkább politizáló szereplővé válik – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön, Budapesten. Orbán Balázs nyitotta meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Szabad véleménynyilvánítás a digitális korban című kétnapos nemzetközi médiakonferenciáját. Az államtitkár, aki egyben az MCC kuratóriumi elnöke is, úgy vélekedett: a fentiek fényében nem meglepő, hogy a valóságtól elrugaszkodott gondolatokat lehet olvasni a sajtóban. A konferencia lebonyolításával esély nyílik arra, hogy ne csak ezt a diagnózist állítsák fel, hanem terápiával is előálljanak – fogalmazott. Beszállhat az EU a határkerítések finanszírozásába
Megnyílhat a lehetőség, hogy európai uniós forrásokból támogassák a fizikai akadályok telepítését a közösség külső határán – írta a Die Welt című német lap csütörtökön az Európai Tanács elnökének varsói látogatásával kapcsolatban. Századvég: a baloldal közös listája a DK malmára hajthatja a vizet
A 2022-es országgyűlési választások vészesen közelednek, a baloldali pártok egymással küzdenek. Az országos lista végső változata bemutatja az ellenzéki pártok erőviszonyait és néhány tucat képviselőjelölt számára egzisztenciát biztosít a következő parlamenti ciklus idejére. A fokozódó hangulat miatt a Századvég mérlegelte a liberális pártok vezéreinek 2022-es mandátumszerzési esélyeit. Varga Judit: a kormány elutasítja a brüsszeli kettős mércét
Mi eddig is nyitottak voltunk, ha a jogállamiság kérdéséről volt szó, sosem árultunk zsákbamacskát. Érveink tiszták és egyenesek: elutasítjuk a kettős mércét – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében. Varga Judit azt írta, a nap folyamán hivatalában fogadja Didier Reynders jogérvényesülésért felelős európai biztost, aki a jogállamisági párbeszéd jegyében ellátogat minden országba.
Láttak már luxusmigránst? Épp Lengyelország határkerítését bontja
A Twitteren tűntek fel fényképek a lengyel–fehérorosz határon uralkodó migrációs helyzetről, azonban a fotók között volt egy, ami nem mindennapi: az egyik bevándorló több ezer eurót érő szettben díszelgett a többi migráns között. Eközben hétfőn ezrek gyűltek össze a lengyel határ közelében, néhányan rönkök, ásók és egyéb eszközök segítségével próbálták lebontani a határkerítést – adta hírül a Reuters. Második világháborús bombát találtak Kőbányán
Tegnap megsemmisítettek egy második világháborús, százkilós szovjet bombát, amit Kőbányán találtak, illetve egy Alsónémediben talált német robbanótestet – közölte az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred a Facebookon. A mentesítési feladatok során nem volt szükség lakosságvédelmi intézkedések bevezetésére. Koronavírus – Egyre közeledünk a hatmillió beoltotthoz
Meghalt 132, többségében idős krónikus beteg, és újabb 8394 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön. Hozzátették: eddig 5 986 727 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 764 573-an a második, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A kormányzati portálon azt írták: 931 414-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 31 751 ember, a gyógyultak száma 815 845-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 83 818. Kórházban 4990 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 488-an vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban 39 655-en vannak, a mintavételek száma 7 715 195. Szijjártó: Magyarország a Türk Tanáccsal közösen ötszázezer vakcinát adományoz a rászoruló afrikai országoknak
Magyarország, Törökország és Azerbajdzsán a Türk Tanács koordinálásával ötszázezer vakcinadózist adományoz a leginkább rászoruló afrikai országoknak, így támogatva a védekezést a koronavírus-járvány ellen – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Isztambulban. Genderlobbi fészkelheti be magát Zuglóban?
Zöld utat kaphat a Horn Gábor és tanártársai által megálmodott mozgókép művészeti gimnázium, amelyet az egykori SZDSZ-es politikus felesége, Niedermüller Anna által vezetett Ezer Gyerek Egyesület hozna létre a XIV. kerületben. Az alapítványt ötvennégyezer euróval támogatta az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség, amely fontos szerepet játszik a genderideológia kontinentális terjesztése terén – írta a Mandiner. Már az idén elkezdhetik az 5–11 évesek oltását
A koronavírus-járvány negyedik hullámához érve már a gyerekek sincsenek biztonságban, épp ezért lehetséges, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) akár már az idén jóváhagyhatja az 5–11 éves korosztály beoltását a Pfizer/BioNTech-vakcinákkal. Közben egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása, Szlávik János szerint pedig eljött az ideje néhány korlátozó intézkedés bevezetésének.
Orbán Viktor: tovább erősödik a lengyel–magyar szövetség
Orbán Viktor miniszterelnök lengyel kollégájának, Mateusz Morawieckinek írt levelében fejezte ki jókívánságait a lengyel Nemzeti Függetlenség Napja alkalmából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön. Már tíz halottja van a lengyel migránsválságnak – Rendkívüli ülést tart az ENSZ Biztonsági Tanácsa
A lengyel migránsválságnak szentelt rendkívüli ülést tart csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsa – közölte szerda este a dpa hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozva. Az Észtország, Franciaország és Írország kérésére összehívott BT-ülést zárt ajtók mögött tartják meg. A Gazeta Wyborcza lengyel napilap szerdai összesítése szerint az elmúlt hetekben legalább tíz halálos áldozata volt a határ térségében kialakult válságos helyzetnek. Tarlós István: a fővárosi vezetés másokra mutogatva szeretné elterelni a figyelmet a botrányos ügyeiről
A Fővárosi Önkormányzat másokra mutogatva szeretné elterelni a figyelmet a botrányos ügyeiről, így az új vezetés a korábbi fejlesztéseket vizsgáló bizottsággal nyomoztat – hívta fel a figyelmet Tarlós István. A Magyar Hírlapnak adott interjújában elmondta: részt vett a vizsgálóbizottság ülésén, ami szerinte másfél év alatt semmi konkrétumot nem mutatott fel, aminek oka lehet a kompetencia hiánya is. Orbán Viktor megérkezett a Türk Tanácsba, ahol testvérnek tartják a magyarokat
Törökországba érkezett szerdán este Orbán Viktor kormányfő, hogy először Ankarában elnököljön a Magyar–Török Felső Szintű Stratégiai Együttműködési Tanács ötödik ülésén Recep Tayyip Erdoğan török államfővel. A miniszterelnök ezt követően Isztambulban fog tárgyalni partnereivel a Türk Nyelvű Államok Tanácsának csúcstalálkozóján. Szijjártó: Lengyelország az EU határát védi
Magyarország szolidaritásáról biztosította lengyel kollégáját Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és köszönetet mondott neki, amiért a lengyel határőrök és rendőrök megvédik Lengyelországot, ezáltal az Európai Unió és a schengeni zóna külső határát. A miniszter csütörtök kora reggeli Facebook-posztjában tudatta, hogy szerda késő este telefonon egyeztetett lengyel kollegájával, Zbigniew Rauval. Horváth Csaba szerint múzeum lehetett volna a városházából
A Horváth Csaba által látott tervekben ugyan szó volt róla, hogy felépítenek egy új városházát, ám a régi épületet például múzeumként hasznosították volna, nem adták volna el – válaszolta a Mediaworks Hírcentrumának kérdésére Zugló polgármestere. A kerületvezető szerint a nagyívű tervek kivitelezését megakadályozta a pénzhiány. Az továbbra sem világos, hogy ha a baloldali fővárosi politikusok nem tudtak róla, hogy valaki értékesítené szeretné a Városházát, akkor a fővárosi vagyonkezelő vezetője milyen felhatalmazással és jogalappal tárgyalt erről. Müller Cecília a harmadik oltás fontosságára figyelmeztetett Brüsszelben
A Magyarországon alkalmazott oltóanyagok mindegyike biztonságos; aki több mint négy hónappal ezelőtt vette fel a koronavírus elleni vakcinát, az most oltassa be magát a harmadikkal is – jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos Brüsszelben, szerdán. Novák Katalin: Keresztyénnek lenni felelősség és bizonyosság
A kormány családbarát politikájáról és személyes hitéről is beszélt Novák Katalin a Reformátusok Lapjának adott interjúban. A családokért felelős tárca nélküli miniszter szeptembertől a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedik. Tapasztalata szerint két párhuzamos jelenség él a szegénységről a magyar társadalomban. Nem esett messze az alma a fájától – Elefántvadászatokra jár Bige Zalán, a vörösbáró fia
Bige László baloldali milliárdos fia, Bige Zalán apjához hasonlóan kedveli a luxust. Egyik közösségi oldalán közzétett fényképe alapján éppen egy elejtett elefánt mellett pózol. Bige Zalánban és apjában tehát a vadászat iránti szenvedélyük is közös – írja cikkében az Origo. Márki-Zay állítólag soha nem volt fideszes, de 2010-ben rájuk szavazott
Előkerült Márki-Zay Péter három évvel ezelőtti nyilatkozata, amelyben letagadta, hogy fideszes lett volna valaha. Megszokhattuk már, hogy a baloldal mininszterelnök-jelöltje ellentmond saját magának: idén márciusban bevallotta, 2010-ben ő maga is a Fideszre szavazott. Az erdélyi magyar állampolgárok 42 százaléka venne részt a magyarországi választásokon
Egy közvélemény-kutatás szerdán ismertetett eredményei szerint a magyar állampolgársággal is rendelkező erdélyi magyarok 42 százaléka venne részt a magyarországi parlamenti választásokon, és jelentős többségük a Fideszt támogatná. Az erdélyi magyarokra reprezentatív, 1218 fős mintán készített felmérést a Bálványos Intézet és a Transylvania Inquiry közvélemény-kutatók képviselői, Toró Tibor és Kiss Tamás ismertették szerdán, egy kolozsvári sajtótájékoztatón. Szijjártó: hazánk 52 millió dolláros kötött segélyhitel-programot indít Ruandában
Magyarország 52 millió dolláros kötött segélyhitel-programot indít Ruandában, ami az eddigi legnagyobb volumenű program, amelyet hazánk eddig valaha is elindított Afrikában – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Kigaliban.