Forró drót
Fekete-Győr nagyon büszke magára: lefutott egy kört a Margitszigeten!
Elkeseredett, bánatos hangvételű posztot tett közzé Fekete-Győr András közösségi oldalán, aki most éppen azért búslakodik, mert nem tudott együtt futni Németh Szilárddal és Budai Gyulával, pedig nagyon várta őket. A momentumos fenegyerek azt azonban elfelejtette közölni, hogy a kihívás időpontjáról nem szólt az érintetteknek, ezért volt kénytelen nélkülük sportolni a Margitszigeten. De legalább láttuk futni. Ez is valami. Az Emmi saját halottjának tekinti Jankovics Marcellt
A 79. évesen elhunyt Jankovics Marcellt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendezőt, kultúrtörténészt, írót, politikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) saját halottjának tekinti – közölte a minisztérium szombaton az MTI-vel. Kína felbocsátotta első teherűrhajóját a Mennyei Harmónia nevű űrállomására
Kína szombaton felbocsátotta első teherűrhajóját épülőfélben lévő űrállomására – jelentette a Hszinhua hírügynökség. A Tiencsou–2 teherűrhajót a Hainan szigeti Vencsang űrközpontból a Hosszú Menetelés–7 Y3 típusú hordozórakéta vitte az űrbe. Az űrhajó a Tienho (Mennyei Harmónia) űrállomás központi kabinjához fog érkezni. Kásler Miklós: Karikó Katalin joggal kapta meg a magyar kitüntetések szinte mindegyikét
Az Életközelben című videó interjúban Kásler Miklós miniszter elmondta, hogy jövőre több mint 2800 milliárd forint jut az egészségügyre, így folytatódhat az ágazat átfogó fejlesztése, szemben a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedéseivel. Beszélt Karikó Katalin kitüntetéséről, és arról is, hogy mi hangzott el közöttük a négyszemközti találkozón. Az emberöléssel azonos elbírálás alá esnek majd a súlyos pedofil bűncselekmények
Az alaptörvény által megszabott kereteken belül a lehető legszigorúbb jogszabályt alkották meg a pedofília visszaszorítására – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Fidesz frakcióvezetője. Kocsis Máté úgy fogalmazott, hogy a pedofilellenes törvénnyel „elmentek a falig”. Kiemelte, hogy ezután a gyermekpornográfia egyes minősített eseteinél – például, ha tizenkét évnél fiatalabb személlyel szemben erőszakot vagy sanyargatást alkalmazva követik el ezt a bűncselekményt – a tett az emberöléssel azonos elbírálás alá esik majd. Európa számos országában még érvényben van a kijárási tilalom
Magyarországon május 22-én elértük az ötmillió beoltottat, így előbb indulhatott újra az élet és a gazdaság, mint az európai uniós országok többségében. Míg hazánkban már eltörölhettük az éjszakai kijárási tilalmat, addig több más országban továbbra is érvényben van a lakhelyelhagyás időbeli korlátozása – közölte a Kormány.hu szombaton.
Hidvéghi Balázs: minden európai polgár jogaival kellene foglalkozni, nemcsak a migránsokéval
Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az Európai Unióról: mindkét állam a túlközpontosított, bürokratikus Brüsszel nélküli, szuverén nemzetek közötti együttműködést tartja a legmegfelelőbbnek – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Adam Boultonnak, a Sky News brit tévécsatorna műsorvezetőjének adott interjúban. Folyamatosan hazudozik a főpolgármester Puzsér szerint
Az ATV Öt című műsorában ismét Karácsony Gergely került fókuszba. Puzsér Róbert a főpolgármesterrel kapcsolatban kiemelte, hogy nemcsak akkor füllent, amikor nagyon muszáj, hanem folyamatosan, megállás nélkül hazudik. Áder János: Mádl Ferenc magáénak tudhatta az ország nagyrabecsülését
Mádl Ferenc magáénak tudhatta az ország nagyrabecsülését – emelte ki Áder János köztársasági elnök a Mádl Ferenc néhai államfő halálának tizedik évfordulója alkalmából rendezett koszorúzási ünnepségen a Fiumei úti sírkertben, a volt köztársasági elnök sírjánál szombaton. Atomerőművet akarnak építeni a lengyelek
A lengyelek többsége kifejezetten támogatja egy atomerőmű építését az országban. Miután az Európai Unió bírósága elrendelte a turówi szénbánya ideiglenes bezárását, Lengyelországon egyre erőteljesebb a nyomás az új energiatermelési megoldásokkal kapcsolatban. A gázra való átállás egyben az oroszoktól való függésüket is jelentené, ezért inkább az atomerőmű-építést tartják célszerűnek. Megemlékezéseket tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának helyszínén
Megemlékezéseket tartottak a Hableány sétahajó tragédiájának második évfordulóján: az Ökumenikus Egyház megemlékezésén hajóval keresték fel a baleset helyszínét, míg a Terrorelhárítási Központ munkatársai a Margit híd pesti hídfőjénél helyeztek el koszorút. Elhunyt Jankovics Marcell
Életének nyolcvanadik évében elhunyt Jankovics Marcell, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke, a nemzet művésze, rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész – közölte az MMA szombaton az MTI-vel.
Hűvös a Balaton vize, még nincs itt a strandszezon
A viszonylag hűvös idő miatt még korai előkészíteni a fürdőruhát. A magyar tenger hőmérséklete mindössze tizenöt–tizenhat fok, várni kell még kicsit a strandszezonra. Kásler Miklós megkoszorúzta Apponyi Albert emléktábláját
Kásler Miklós szombaton a Facebook-oldalán azt írta, Apponyi Albert nevét mára talán leginkább legendás trianoni védőbeszéde okán ismerheti az utókor. A 175 esztendeje született, páratlan műveltségű államférfi azonban egész életét a haza és a magyar nemzet szolgálatának szentelte. Lecsengőben a járvány, újraindult az élet Magyarországon
A koronavirus.gov.hu oldalon közölt friss adatok szerint az elmúlt huszonnégy órában elhunyt 27, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 709 főre emelkedett. 465 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 804 032 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 692 248 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 82 075 főre csökkent. 1024 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 114-en vannak lélegeztetőgépen. Lelőttek egy „Allahu akbar”-t kiáltozó késes támadót Hamburgban
Rendőröket riasztottak egy férfihoz Hamburgban, aki késsel hadonászott, több autót megrongált és motorosokat is fenyegetett – írja a Deutsche Welle cikkét szemléző Mandiner. A rendőrség közleménye szerint több szemtanú is arról számolt be, hogy a férfi „Allahu akbar” kiáltásokat ismételgetett. Angol nyelven tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit Orbán Viktor Londonban (videó)
Orbán Viktor kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. A brit miniszterelnökkel folytatott egyeztetés után a magyar kormányfő angol nyelven tájékoztatta a nemzetközi sajtó képviselőit. Meggyilkolhatták a szülei ezt a pakisztáni nőt, mert nem akart hozzámenni az unokatestvéréhez
Feltehetőleg meggyilkolták a rokonai azt a pakisztáni lányt, aki nem volt hajlandó Olaszországból hazatérni a szülőhazájába, hogy hozzámenjen az unokatestvéréhez. Az ügyészség elrendelte a nyomozást egy eltűnt lány után, aki akkor került a hatóságok látókörébe, amikor 2020 decemberében, mint kiskorú a hatóságokhoz fordult, mert a szülei házasságra akarták kényszeríteni unokatestvérével. Megrendült a bécsi zsidók biztonságérzete a szélsőséges, iszlamista tüntetések miatt
A kifejezetten Izrael-ellenes és palesztinpárti tüntetéseken azt látjuk, hogy nemcsak migránsok vesznek rajtuk részt, akik csak most érkeztek az országba, hanem rendszerint már osztrák útlevéllel rendelkezők, akik a második, harmadik vagy negyedik nemzedék óta Ausztriában élnek – mondta a Magyar Nemzetnek Benjamin Nägele, az Ausztriai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára a májusi bécsi tüntetéshullámról. Kocsis Máté: Teflonból van Gyurcsány és Dobrev Klára arcbőre
Gyurcsány és Dobrev! Most már tényleg elég volt! – írta Facebook-oldalán a Fidesz parlamenti frakcióvezetője péntek délután. Kocsis Máté hozzátette: nehéz higgadtnak maradni, amikor épp ők beszélnek a bérből és fizetésből élőkről, válságkezelésről, képmutatásról, milliárdosokról és megviselt emberekről. Nem állítanak fel bizottságot a Capitolium ostromának kivizsgálására
Republikánus párti szenátorok megakadályozták pénteken a Capitolium elleni január 6-i támadás körülményeit kivizsgálni hivatott kétpárti bizottság felállításáról szóló törvénytervezet elfogadását az amerikai kongresszusban. A tervezetről szóló szavazáson a száztagú szenátusban – amelyben teljesen kiegyenlítettek az erőviszonyok – 54-en szavaztak a vizsgálóbizottság felállítása mellett, 35-en pedig – mind republikánusok – ellene. Lukasenka: kísérlet történik a fehérorosz állapotok destabilizálására
Kívülről vezérelt kísérlet történik arra, hogy ismét az elmúlt év augusztusának szintjére destabilizálódjon a helyzet Fehéroroszországban – jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, amikor pénteken, Szocsiban fogadta őt orosz hivatali partnere, Vlagyimir Putyin. Lukasenka kamerák előtt azt mondta, hogy dokumentumokat hozott állításának alátámasztására. Olaszországban nőtt a bevándorlók ellátási költsége
A római belügyminisztérium kétszeresére emelte a partokra érkező bevándorlókra fordított egyszeri azonnali ellátás összegét, valamint harminc százalékkal növelte a migránstáborok finanszírozását, miközben év eleje óta majdnem háromszor annyian érkeztek, mint tavaly – jelentette az olasz sajtó pénteken. Borrell: az EU-nak kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szüksége
Az Európai Uniónak különböző típusú, újonnan jelentkező válságokra és kihívásokra kell felkészülnie, amihez a mostaninál kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szükség – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Lisszabonban, az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját követően pénteken. Ajánljuk még
Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni. Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.