Forró drót
Borrell: az EU-nak kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szüksége
Az Európai Uniónak különböző típusú, újonnan jelentkező válságokra és kihívásokra kell felkészülnie, amihez a mostaninál kevésbé töredezett katonai képesség kialakítására van szükség – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Lisszabonban, az EU-tagországok védelmi minisztereinek informális találkozóját követően pénteken. Őrizetbe vették Tasnádi Pétert
Csoportosan elkövetett önbíráskodással gyanúsították meg a csütörtökön elfogott Tasnádi Pétert és két társát. Egy válófélben lévő jászsági férj kérte a „segítségüket”, hogy feleségével bérleti díjat fizettessenek a férj tulajdonában lévő egyik helyiségért. Az őrizetbe vett vállalkozót vélhetően a hétvégén viszik a nyomozási bíró elé, ahol letartóztatásáról dönthetnek – írja a Magyar Nemzet pénteki cikkében. Századvég: elégedetlenek a budapestiek Karácsony teljesítményével – Tarlós idején jobb kezekben volt a város
A Századvég Alapítvány megvizsgálta, hogy a budapesti választók mit gondolnak Karácsony Gergelyről és másfél éves városvezetői munkájáról. A kutatás eredményei szerint a fővárosiak többsége közepes-gyengére értékeli a főpolgármester teljesítményét. Allahu akbart kiabált és késsel fenyegetőzött egy férfi Hamburgban
Lelőttek egy késsel fenyegetőző férfit pénteken a németországi Hamburgban. A nagyváros Winterhude nevű negyedben történt esetről szóló rendőrség közlemény szerint a férfi autósokat fenyegetett késével és több gépkocsit megrongált. Szemtanúk beszámolói szerint azt kiabálta, hogy "Allahu akbar". Keddtől lehet jelentkezni a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra
Keddtől lehet pályázni a külföldi továbbtanulást támogató Stipendium Peregrinum ösztöndíjra – nyilatkozta a közmédiának a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken. Novák Katalin azt mondta, hogy június első két hetében olyan diákok jelentkezését várják, akiket már felvettek a világ legjobb egyetemeinek valamelyikére alap- vagy mesterképzésre. Gábor György „seggbe durrantatná” Semjént
Gábor György, a DK házi filozófusa meglehetősen alpári megnyilvánulást tett közösségi oldalán, ahol úgy fogalmazott: „seggbe durrantatná” Semjén Zsoltot. Mindenesetre nem meglepő, hogy a párt egyik tagja az öszödi beszéd évfordulójának időpontján valaki lelövéséről beszél; az sokkal inkább, hogy immár nem a szemeket veszik célba.
Patrióta néven indít YouTube-csatornát Rákay Philip
YouTube-csatornát indít Rákay Philip. A Patrióta elnevezésű csatorna elindítását a Mandinernek adott interjújában jelentette be a kormánypárti influenszer. Fogva tartotta élettársát egy férfi Tatabányán
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai fogtak el egy férfit, aki a gyanú szerint bántalmazta, fenyegette és fogva tartotta az élettársát Tatabányán – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján. Boris Johnsonnal tárgyalt Orbán Viktor – Az utazási könnyítések a brit kormányon múlnak (frissítve + videó)
Magyarország és Nagy-Britannia kapcsolatai abban az időben fejlődtek ki, amikor mindkét ország az Európai Unió tagja volt, ez az időszak azonban elmúlt, a Brexit lezajlott, és a feladat most a Brexit utáni időszak együttműködési formáinak kialakítása – mondta pénteken, Londonban Orbán Viktor, miután kétoldalú megbeszélést folytatott Boris Johnson brit kormányfővel a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban. Szijjártó Péter a megbeszélés kapcsán elmondta, hogy minden megállapodás megvan a Brexit utáni együttműködéshez Kocsis Máté: nehéz higgadtnak maradni, amikor Gyurcsányék beszélnek a bérből és fizetésből élőkről
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakciójának vezetője közösségi oldalán kérte számon a baloldalt vezető házaspár elképesztő képmutatását. Gyurcsány Ferenc és felesége nem először lengeti zászlaján a bérből és fizetésből élők sorsát – erre reagált a Fidesz frakcióvezetője. A 444 már a személyes adatok biztonsága miatt aggódik a pedofilellenes törvény kapcsán
Mint az közismert, a héten a kormánypártok benyújtották a pedofilellenes törvénycsomagot az Országgyűlés elé. A baloldali sajtó egyik zászlóshajója azonnal aggódni kezdett a gyermekbántalmazók személyes adatainak biztonságáért. Kocsis Máté korábban előre jelezte, hogy az ellenzéki sajtó milyen módokon vonja majd támadás alá a törvénytervezetet. Budapesten tárgyalt az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke
Kisebbségvédelmi kérdések és az egészséges természeti környezethez való jog elismerésének ügye is szóba került az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlési elnökének pénteki, budapesti tárgyalásain – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Újabb rendőrnőt késeltek meg Franciaországban
Késsel támadt pénteken egy rendőrnőre egy férfi a nyugat-franciaországi Nantes-hoz közeli La Chapelle-sur-Erdre rendőrőrsén – közölte a helyi csendőrség. Gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt fogtak el egy férfit Heves megyében
Szexuális erőszak és gyermekpornográfia gyanúja miatt fogtak el egy abonyi fiatalt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai – közölte pénteken a szervezet sajtószóvivője. Videóösszeállítást osztott meg Orbán Viktor a 2006-os rendőrterrorról
"Újjáalakult a Gyurcsány-kormány a főpolgármester háta mögött" címmel osztott meg egy 2006-os rendőrterrort bemutató videót Facebook-oldalán Orbán Viktor. A videó alatt részletek hallhatóak a vele készült ma reggeli interjúból. A kormányfő többek között arról beszél, hogy az összecsapások kezdetekor első dolga az volt, hogy az akkor serdülőkorban lévő fiát rögtön bezárta egy biztonságos helyre, mert a barátaival ő is menni akart. Orbán Viktor szerint az egész történetben a mai napig az a legmegdöbbentőbb, hogy aki miatt mindez történt, még mindig ugyanúgy jelen van a magyar politikai életben, mintha mi sem történt volna. Közép- és kelet-európai jogi egyetem alakult Varsóban
A Piotr Glinski lengyel kormányfőhelyettes részvételével rendezett ünnepi ceremóniával alakult meg pénteken Varsóban a Collegium Intermarium nevű, a Három Tenger Kezdeményezés országaiból származó hallgatóknak klasszikus jogászképzést nyújtó egyetem. A mesterképzést, valamint többfajta posztgraduális képzést indító, ösztöndíjakat is nyújtó magánegyetemet az Ordo Iuris nevű, konzervatív jogászokat egyesítő lengyel civil szervezet kezdeményezésére akkreditálta a varsói oktatásügyi minisztérium. A Collegium Intermarium küldetéseként az alapítók az európai civilizáció hagyományos értékein – a római jogi kultúrán, a görög filozófián és a keresztény erkölcsön – alapuló képzést határozták meg. Jeszyék elirigyelték Karácsony Geri dobrudzsai otthonkáját és jól beszóltak Fletónak is (videó!)
Gyurcsány Ferenc megelőzte a korát. Már azelőtt folyamatosan hazudott, mielőtt a közösségi médiának köszönhetően eltűnt az igazság a politikából. Ma már senki nem lepődik meg azon, ha egy politikus sületlenségeket beszél vagy megállás nélkül hazudik, hiszen a saját buborékjában úgysem találkoznak a hívek a cáfolattal. De Gyurcsány úgy hazudta végig a miniszterelnökségét, hogy az elvileg független és objektív sajtó folyamatosan a sarkában lihegett. Ja, nem – összegezhető a csütörtöki Politikai Hobbista vezérfonala, amelyben Karácsony Gergely álturis ingjére otthonkájára válaszul a műsor férfitagjai is gyönyörűbbnél gyönyörűbb otthonkákat öltöttek. Volner János: meg fogjuk hackelni a baloldali előválasztást (Videó!)
Volner János hivatalos közösségi- oldalán jelentette be: pártja nem fogja hagyni, hogy az ellenzéki előválasztás során az ellenzéki pártok adatvédelmi szempontból aggályos bűncselekményeket hajtsanak végre. A volt jobbikos politikus kijelentette: meg fogják hackelni a baloldali előválasztást. Szijjártó Péter szerint Magyarország adta a legsikeresebb választ a járvány gazdasági következményeire
Magyarország adta a legsikeresebb választ az Európai Unión belül a koronavírus-járvány gazdasági következményeire – mondta pénteken, Londonban Szijjártó Péter. Gulyás Gergely: a fővárosi önkormányzattal ellentétben a kormány az ellenzéki kerületeket is segíti
A főváros fejlesztése nemzeti ügy, ezért pártpolitikai határokra tekintet nélkül fontos a kormányzat számára – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, amikor szilárd burkolatot kapott utakat avatott Budapest XVII. kerületében, Rákosmentén. Gulyás Gergely hangsúlyozta: a fővárosi önkormányzat gyakorlatával ellentétben, amely lehúzta a kormánypárti vezetésű kerületek terveit a főváros útfelújítási programjából, a kormány az ellenzéki kerületeket is segíti. Kocsis Máté: eddig is tudtuk, hogy sok balliberális szabadságkérdésnek tekinti a pedofíliát, de reméltük, most nyugton maradnak
Kocsis Máté hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztjában reagált azokra a balliberális oldalról megjelenő támadásokra, amelyek az új pedofilellenes törvénycsomag kapcsán zúdulnak a kormányra. A Fidesz frakcióvezetője már egy múlt heti bejegyzésében is megkísérelte a "Kaletázó" Szabó Tímea útba igazítását. Akkor arra hívta fel a képviselőnő figyelmét, hogy Kaleta Gábor az első perctől az utolsóig végig szolgálta a teljes Medgyessy-, Gyurcsány- és Bajnai-kormányt. Ezt követően örökölte csak meg a Fidesz 2010-ben, majd miután kiderültek a botrányai, azonnal megfosztották az összes közéleti tisztségétől. Több mint félmilliárd forint értékben újulnak meg templomok Baranyában
A magyar templomfelújítási program keretében ötszáztízmillió forint értékben huszonnyolc településen harmincöt templom újul meg Baranya megyében – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken, Pécsen. Soltész Miklós a program baranyai fejlesztéseit ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a harmincöt templom közül tizenhét katolikus, tizennégy református, két evangélikus, egy baptista és egy szerb ortodox. Németh Szilárd: bukott fővárosi uniós pályázat, csepeli gerincút helyett méhlegelő
Továbbra sem épülhet meg a csepeli gerincút folytatása, mert a főváros harmadjára is elszerencsétlenkedte az európai uniós pályázatot, így marad a "méhlegelő" – mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, honvédelmi minisztériumi államtitkár pénteken, Csepelen, újságíróknak. Vasárnap a magyar hősökre emlékezünk
Az Országgyűlés által 2001. június 19-én elfogadott, a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló LXIII. számú törvény értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján – az idén május 30-án – emlékeznek az elmúlt ezredév magyar hőseire, akik életüket adták a hazáért.