Pesti Srácok

Forró drót

A hatezer forintos lángos után tétet emeltek Gyurcsányék a Balaton-ellenes gyűlöletkampányban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 23.
Gyurcsány Ferenc jófejkedő kampányában azt igyekszik bizonyítani, hogy ő is csak egy emberközeli figura, aki érti az átlagpolgár problémáit. Ezért időről időre lemászik a Szemlőhegyről, hogy megmutassa, érti az emberek hétköznapi problémáját. Csak azért, hogy aztán olyan, valóságtól teljesen elrugaszkodott következtetésekre jusson, mint legutóbbi videójában, ahol meglepődik rajta, hogy a balatoni éttermek nem ingyen étkeztetik vendégeiket, sőt még a szállásért is pénzt merészelnek kérni. Ezt pedig állítása szerint csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Az pedig, hogy ennek ellenére is gyakorlatilag telt ház van a Balatonon, az csak egy fideszes trükk.

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat; ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A diákok 20 órától – a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben – közvetlen értesítést kaptak; ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.

Idegállapotba kerülhetett Cseh Katalin, aki menekül a nyilvánosság elől

JAJuhári Andrea Forró drót 2021 július 22.
Cseh Katalin rossz idegállapotba kerülhetett az őt leleplező cikkek miatt, ezért sorra mondja le szerepléseit, menekül a nyilvánosság elől. Eközben a momentumos politikus közpénzbotrányának ügye már a Központi Nyomozó Főügyészség asztalán van. A mellbevágó hírek ugyanis lendületbe hozták Tényi Istvánt is, aki a korrupciógyanús ügyletek miatt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.

Németh Szilárd: Magyarország 1456-hoz hasonlóan most is a kereszténységet védi

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Magyarország – a XV. században betöltött szerepéhez hasonlóan – a XXI. században is kulcsszerepet vállal az európai nemzetek kulturális értékeinek, közös keresztény hagyományainak megóvásában, illetve az Európai Unió külső határainak megvédésében – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a nándorfehérvári diadal emléknapján tartott budapesti ünnepségen, csütörtökön.

A brüsszeliek nem fogták fel a magyarázatot, óriásit hibáztak a jogállamisági jelentésben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Súlyos tévedésre hívta fel a figyelmet az Európai Bizottságnak a magyar jogállamiságról szóló jelentésében a Közbeszerzési Hatóság közleménye, amelyben hangsúlyozták, hogy a bizottság tévesen állítja, hogy a vagyonkezelő alapítványok mentességet élveznek a közbeszerzési kötelezettség alól, miközben a törvény ennek éppen az ellenkezőjéről rendelkezik.

Szijjártó Péter: Magyarország érdekelt a kelet-ukrajnai béke megteremtésében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Magyarország a jószomszédságban, a korrekt együttműködésben, valamint Ukrajna békéjében és stabilitásában érdekelt, hiszen ez jó mindkét országnak és a kárpátaljai magyarok közösségének is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kijevben, az ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón.

Bepanaszolta Oroszország Ukrajnát a strasbourgi bíróságon

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Oroszország jogsértések sorozata miatt bepanaszolta Ukrajnát az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB): a többi között békés lakosok halála, törvénytelen fogva tartás, a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása, a másként gondolkodók üldözése, az orosz ajkú lakosság hátrányos megkülönböztetése és a krími vízszolgáltatás blokádja miatt nyújtott be ellene úgynevezett „államközi panaszt” – közölték orosz hírügynökségek.

A Pegasus nevű szoftver gyártója szerint hamisítvány az ötvenezres lista – Életeket mentett az alkalmazás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
A Pegasus nevű szoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához. Salev Hulio elmondta: már egy hónapja szóltak nekik, hogy egy lista kering a piacon. Szerinte a cége nem felelős a program további felhasználásáért. Az izraeli kereskedelmi rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy az általuk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előzött meg. Elmondta, hogy 45 országnak adták el a szoftvert, másik kilencventől viszont megtagadták az üzletet.

A Momentum támogatja a nemátalakító műtéteket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Míg a Momentum üdvöskéje a korrupciós botrányai miatt kényszerül magyarázkodásra, Fekete-Győr András a melegeknek, transzneműeknek és egyéb, nehezen meghatározható szexuális kisebbségek tagjainak tesz ígéretet arra, hogy amennyiben kormányra kerülnek, Magyarországon is házasodhatnak és gyermekeket fogadhatnak örökbe majd az azonos nemű párok, és természetesen a nemátalakító műtéteket is teljes mellszélességel támogatja a Momentum.

Szinte minden magyar ellenzi, hogy gyermekek körében népszerűsítsék a nemátalakító műtéteket

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Elsöprő a kiskorúakat célzó szexuális propaganda elutasítottsága Magyarországon – áll a Századvég Alapítvány elemzésében. A felmérés szerint tízből kilenc magyar ellenzi a nemátalakító beavatkozások kiskorú gyermekek számára történő elérhetővé tételét (91 százalék), valamint a szóban forgó lehetőségek népszerűsítését (93 százalék).

Tovább dagad Cseh Katalin közpénzbotránya

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
A PestiSrácok.hu már rámutatott, hogy ordasat kamuzott a momentumos Cseh Katalin az érdekeltségénél és üzleti partnereiknél landolt 4,8 milliárd forintnyi közpénzbotrányról. A Pannónia Nyomda Kft., amelyet a momentumos EP-képviselő vezetett 2013 és 2018 között, több közbeszerzést is nyert Ferencvárosban. A közbeszerzésekben az a legérdekesebb, hogy a Pannónia annak érdekében, hogy az övé legyen a legjobb ajánlat, olyan cégekkel pályázott közösen, amelyek benne vannak abban a céghálóban, amelyet az elmúlt években építettek ki a Cseh család üzlettársai – számolt be róla az Origo.

Szijjártó Péter a BBC-nek: semmiképp sem változtatunk az álláspontunkon (videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
A magyar kormány folyamatos támadás alatt áll Brüsszelből, bármilyen döntést hoz, az európai intézmények megtalálják a módját, hogy nyomást gyakoroljanak – mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter a BBC HardTalk című műsorában csütörtökön. Az Egyesült Királyságban sugárzott adásban a külgazdasági és külügyminiszter arra a kérdésre, hogy a Magyarország és az Európai Unió közötti kapcsolat minden korábbinál működésképtelenebbnek tűnik, azt mondta: viták vannak a brüsszeli intézményekkel.

Bagatellizálja a pedofíliát a balliberális sajtó

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 július 22.
Látványos pedofilmosdatásba kezdett a divany.hu nevű balliberális bulvároldal, amely friss írásában a gyermekpornográfia megszállottjait egy kutatási eredményre hivatkozva mentegeti. A kutatás szerint ugyanis különbséget kell tenni a huszonöt és a hatvanöt éves pedofilok között; utóbbiakat, amennyiben büntetlen előéletűek, a cikk tanúsága szerint nem kellene börtönbe küldeni.