Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Nincs újabb áldozata a járványnak, 85-tel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, de újabb 85 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 588 272 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 357 511-en már a második adag vakcinát is megkapták.Deutsch Tamás üzent a Pride-on vonulásra buzdító momentumosoknak
Szombaton délután tartják az idei év legnagyobb politikai rendezvényét, a Pride-ot, ahol természetesen minden baloldali párt képviselteti magát. Erre szerettek volna minél több kívülállót bevonzani a momentumosok, amelyre Deutsch Tamás adott csattanós választ.ITM: 10 ezer fiatalt juttathat álláshoz a munkahelyteremtő program
Mostanáig több mint 10 ezer 25 év alatti regisztrált álláskereső elhelyezkedéséhez igényeltek segítséget a Vállalkozások munkaerő támogatása programban - közölte Bodó Sándor az MTI-vel pénteken. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint elmondta, hogy eddig összesen 19 ezer munkavállaló felvételéhez kértek mintegy 10 milliárd forint támogatást a cégek.Pesti Riporter: Szijjártó ismét kiosztotta a BBC-t, az ellenzék már az óvodákat vegzálja, Szabadegyetem a magyar összetartozás jegyében (Videó!)
Szijjártó Péter ismét kiosztotta az őt felkérdező BBC-t a magyar-EU viszonyokkal és a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban. Erről Rotyis Bálinttal, a Nézőpont Intézet elemzőjével beszélgettünk. Itt volt velünk Ughy Attila, akivel utánajártunk a XVIII. kerület legújabb botrányának, amivel éppen óvodásokat lehetetlenít el az ellenzéki vezetés. A műsor harmadik részében Mengyán Albert csatlakozott hozzánk Skype–on, akivel a Tusványos helyett megrendezésre kerülő Szabadegyetemről volt szó.Orbán: Brüsszel azt követeli, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt
Azért van szükség a népszavazásra, mert Brüsszel megtámadta Magyarországot – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió "Jó reggelt Magyarország" című műsorában. A kormányfő kiemelte, az ilyen ügyek nemzeti hatáskörbe tartoznak, ebbe nem lehetne beleszólása Brüsszelnek. A miniszterelnök szerint az egész kérdés az unió szerint az európai szabadságeszmény kiteljesedését várják ettől, és most a nemek területén is szabadon lehet dönteni. Jelezte továbbá, a felnőttek továbbra is úgy élnek egymással, ahogy szeretnének, a gyermekekkel azonban nem lehet bármit megtenni. A helyreállítási alapról azt mondta a kormányfő, hogy az egész mostani folyamat az alap értelmét kérdőjelezi meg és vélekedése szerint egy elhúzódó ideológiai háborúra kell számítani. A kormányfő szólt arról is, hogy akik túl vannak mindkét oltáson, az a népesség 55 százalékát teszik ki. Európa legbiztonságosabb országa, miközben a járvány negyedik hulláma elindult Nyugat-Európában. Jelezte, a 12 év feletti gyermekeknél általános oltást indítanak a tanév kezdése előtt.A baloldal "elfelejtette", hogy mikor használták politikai célokra a titkosszsolgálatokat
Lassan már inkább szánakozásra ad okot a baloldali média erőlködése, hogy életben tartsák ezt az igencsak soványka Pesgasus-t, hiszen ahogy azt a PestiSrácok.hu is megírta, hamar kifújt a “magyar Watergate-ügy”. Most a Magyar Nemzet közölt összeállítást arról, hogy hogyan is nézett ki, amikor valóban politikai célokra használták Magyarországon a titkosszolgálatokat. Az ellenzéki médiában természetesen ezzel kapcsolatban semmilyen cikk nem merült fel, pedig Gyurcsány személyében a téma igazi szakértőjét is kérdezhetnék a baráti lapok.Politikai Hobbista: Az európai magállamok erőszakosan próbálják hátráltatni a keleti országok felemelkedését (Videó!)
Egyik kedvelt libernyák toposz az Unióval folytatott viták kapcsán, hogy ha beléptünk egy klubba, akkor tartsuk is be a játékszabályokat. Vagy távozzunk. Ez azt jelenti, hogy kifogytak az érvek az adott libernyák álláspont mögül, ezért minősítik rögtön játékszabállyá a véleményüket. Pedig lehetne akár jogászkodni is, hiszen könnyű eldönteni, hogy mi a játékszabály. Elég hozzá fellapozni a szabálykönyvet, és akkor felesleges vitázni azon, hogy vajon egy taccsra rúgott labdáért jogosan követel-e tizenegyest a brüsszeli csapat. Minden konfliktus mögött persze a pénz áll. Ez a gyermekvédelmi törvény esetében sincs másképpen. Ha a magyar parlament nem fogadja el a gyermekvédelmi törvényt, akkor más kifogást találtak volna. Egész egyszerűen nem szeretnék, ha az unió keleti fele eljutna arra a fejlettségi szintre, ahol az egykorvolt, minket elválasztó szögesdróton túli országok vannak, az európai magállamok erőszakosan próbálják hátráltatni a keleti országok felemelkedését.Még szerencse, hogy nem akarják befolyásolni a gyerekeket – nyári táborokban tanítják drag queenek Skóciában a kisfiúkat arra, hogyan legyenek transzvesztiták
Már nyári táborokat is szerveznek a nőnek öltöző és magukat sminkelő kiskorú fiúknak Skóciában. A The Guardian angol napilap arról ír, hogy 11 és 18 év közötti fiúkat várnak a táborba, amelynek két szervezője is drag queen vagyis nőimitátor. A foglalkozásokon a nőnek öltözés és sminkelés fogásaira, valamint az LMBTQ-mozgalom történetére oktatják a fiatalokat. A szervezők már tervezik, hogy a 8 és 11 év közöttiek számára is indítanak majd foglalkozásokat– számolt be a Hír TVa brit The Guardian alapján.Súlyos hibát tartalmaz a jogállamiságról szóló brüsszeli jelentés
A hatezer forintos lángos után tétet emeltek Gyurcsányék a Balaton-ellenes gyűlöletkampányban
Gyurcsány Ferenc jófejkedő kampányában azt igyekszik bizonyítani, hogy ő is csak egy emberközeli figura, aki érti az átlagpolgár problémáit. Ezért időről időre lemászik a Szemlőhegyről, hogy megmutassa, érti az emberek hétköznapi problémáját. Csak azért, hogy aztán olyan, valóságtól teljesen elrugaszkodott következtetésekre jusson, mint legutóbbi videójában, ahol meglepődik rajta, hogy a balatoni éttermek nem ingyen étkeztetik vendégeiket, sőt még a szállásért is pénzt merészelnek kérni. Ezt pedig állítása szerint csak a gazdagok engedhetik meg maguknak. Az pedig, hogy ennek ellenére is gyakorlatilag telt ház van a Balatonon, az csak egy fideszes trükk.Futóverseny miatt lezárások lesznek szombaton a Városligetnél
Futóverseny miatt lezárásokra kell számítani szombat este Budapesten, a Városliget környékén, a forgalomkorlátozások több közösségi közlekedési járatot is érintenek.Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat; ezzel eldőlt, hogy a mintegy 102 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A diákok 20 órától – a bevált gyakorlat szerint, SMS-ben – közvetlen értesítést kaptak; ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is tájékozódhatnak a ponthatárokról.Macron telefont és telefonszámot cserélt
Telefont és telefonszámot cserélt Emmanuel Macron francia elnök a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos sajtóhírek miatt. Az ügy kapcsán rendkívüli ülést tartott a nemzetbiztonsági, illetve védelmi tanács – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, az Élysée-palota egyik illetékese.Varga Mihály: Közép-Európa újraindítása erősebb lesz, mint az uniós átlag
A Kárpát-medence, valamint Közép-Európa gazdasági újraindítása erősebb lesz, mint az EU átlaga – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön, Sátoraljaújhelyen.Az ügyészség nyomozást rendelt el a Pegasus-ügyben
Nyomozást rendelt el a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több feljelentés nyomán jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt a Pegasus-ügyben. Az ügyészség rövid közleményében azt is hozzátette, hogy a nyomozás feladata a tényállás, illetve annak megállapítása, hogy történt-e, és ha igen, milyen bűncselekmény.Idegállapotba kerülhetett Cseh Katalin, aki menekül a nyilvánosság elől
Cseh Katalin rossz idegállapotba kerülhetett az őt leleplező cikkek miatt, ezért sorra mondja le szerepléseit, menekül a nyilvánosság elől. Eközben a momentumos politikus közpénzbotrányának ügye már a Központi Nyomozó Főügyészség asztalán van. A mellbevágó hírek ugyanis lendületbe hozták Tényi Istvánt is, aki a korrupciógyanús ügyletek miatt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.Németh Szilárd: Magyarország 1456-hoz hasonlóan most is a kereszténységet védi
Magyarország – a XV. században betöltött szerepéhez hasonlóan – a XXI. században is kulcsszerepet vállal az európai nemzetek kulturális értékeinek, közös keresztény hagyományainak megóvásában, illetve az Európai Unió külső határainak megvédésében – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a nándorfehérvári diadal emléknapján tartott budapesti ünnepségen, csütörtökön.A brüsszeliek nem fogták fel a magyarázatot, óriásit hibáztak a jogállamisági jelentésben
Súlyos tévedésre hívta fel a figyelmet az Európai Bizottságnak a magyar jogállamiságról szóló jelentésében a Közbeszerzési Hatóság közleménye, amelyben hangsúlyozták, hogy a bizottság tévesen állítja, hogy a vagyonkezelő alapítványok mentességet élveznek a közbeszerzési kötelezettség alól, miközben a törvény ennek éppen az ellenkezőjéről rendelkezik.Sok pénzzel támogatja Soros a közép-európai melegfelvonulásokat
A Soros-hálózat fogja össze a közép-európai Pride-ok szervezőit is: Budapestre, Zágrábba és Prágába egyaránt az ultraliberális amerikai milliárdoshoz köthető Nyílt Társadalom Alapítványokon (Open Society Foundations, OSF) keresztül érkeznek a támogatói pénzek – mutatott rá a 888.hu.A fosztogatók is ellepték az árvíz sújtotta belga településeket
A súlyos áradásokat követően az ítéletidő sújtotta lakosságnak most azzal kell szembenéznie, hogy otthonaikat fosztogatják. Az egyik település polgármestere a kormányzóhoz fordult, hogy mozgósítsa a hadsereget a bűnözők megfékezése érdekében – írja a V4NA Hírügynökség cikkére hivatkozó Magyar Nemzet.Varga Judit: erős nemzeteken alapuló erős Európára van szükség
Magyarország szerint erős nemzetállamokon alapuló erős Európára van szükség, ezt a koncepciót számos uniós tagállam támogatja – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetemen, csütörtökön, Sátoraljaújhelyen.Szijjártó Péter: Magyarország érdekelt a kelet-ukrajnai béke megteremtésében
Magyarország a jószomszédságban, a korrekt együttműködésben, valamint Ukrajna békéjében és stabilitásában érdekelt, hiszen ez jó mindkét országnak és a kárpátaljai magyarok közösségének is – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Kijevben, az ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel folytatott tárgyalásukat követően tartott sajtótájékoztatón.Milliókat szórt közpénzből beszédtechnikai órákra Újpest momentumos vezetése
Az Indexhez eljuttatott kimutatás szerint beszédtechnika-óráról először 2020 áprilisában állított ki számlát a Taxiart Bt. Újpest önkormányzatának. Az egyszeri alkalom tízezer adóforintba került, a zárójeles bejegyzés szerint pedig azon Déri Tibor, a városrész polgármestere vett részt.Törökbálinti luxusvillából üzentek hadat Karácsony Gergelyék a gazdagoknak (videó)
A Karácsony Gergely által vezetett 99 Mozgalom egy törökbálinti luxusvillába van bejelentve – derült ki az Aktuális nevű oldal legfrissebb videójából. A dolog azért is feltűnő, mert a baloldali főpolgármester állítólag az egy százaléknyi gazdag helyett a 99 százalékot akarja képviselni.Ajánljuk még

































