Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Visszaröpítené az országot az adóemelések korszakába a baloldal (videó)
Olyan módosító indítványokat nyújtott be a baloldal a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz, amelyek visszaröpítenék az országot a 2010 előtti felelőtlen költekezések és az adóemelések korszakába – írta keddi számában a Magyar Nemzet, felidézve Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalára feltöltött videóüzenetét.Napszemüvegébe épített kamerával filmezte a pucér fürdőzőket egy férfi Balatonberényben
A napszemüvegébe épített kamerával filmezett meztelen fürdőzőket egy férfi tavaly nyáron Balatonberényben. Az 57 éves vádlott 2020 augusztusában a helyi naturista strandon tíz ruhátlan emberről, az ő tudtuk és beleegyezésük nélkül készített felvételeket– tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.Kétszáztizenkilencezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztatók
A kormány segít azoknak a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is, akik alkalmazott híján nem voltak jogosultak az ágazati bértámogatásra–jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) keddi közleménye szerint. Az államtitkár közölte, a garantált bérminimummal megegyező összeget, 219 ezer forintot kaphatnak a veszélyhelyzeti korlátozásokkal érintett 56 főtevékenységet folytató önfoglalkoztatók. Az egyszeri támogatás mintegy 100-120 ezer érintett, mások mellett például fodrászok, kozmetikusok, idegenvezetők, előadóművészek és autósiskolai oktatók számára könnyítheti meg az újraindulást.Magyarország százezer adag oltóanyaggal segíti a Zöld-foki Köztársaságot (videó)
Magyarország százezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal segíti a Zöld-foki Köztársaságot - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarországon van már elég oltóanyag, be tudnak oltani mindenkit, aki regisztrált, így megvan a lehetőség arra is, hogy segítsenek azoknak, akik nehéz helyzetben vannak.A Dunából mentettek ki egy kötélbe kapaszkodó embert a Lánchídnál
A fővárosi hivatásos tűzoltók a vízirendészettel összehangolt akció során mentették ki azt az embert a Dunából, aki egy kötélbe kapaszkodott, hogy ne sodorja el a folyó a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi István térnél–olvasható az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján.A NATO főtitkára szerint Kína nem osztja a Nyugat által vallott értékeket
Kína nem osztja azokat az értékeket, amelyeket a NATO tagországai magukénak vallanak – jelentette ki hétfőn Washingtonban Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Joe Biden amerikai elnökkel folytatott egyeztetését követően. A tervek szerint Biden is részt vesz a NATO-tagországok vezetőinek június 14-i brüsszeli találkozóján, amelyen a fő témák Stoltenberg tájékoztatása szerint Oroszország, Kína, a kibertámadások és a klímaváltozás lesznek.A balti kormányfők szerint Moszkva a NATO stabilitásának megingatására törekszik
Az észak-atlanti szövetség (NATO) destabilizálására tett kísérletekkel vádolták hétfőn Oroszországot Litvánia, Lettország és Észtország miniszterelnökei, illetve a NATO-erők balti államokbeli jelenlétének fontosságára hívták fel a figyelmet. A NATO-tagországok vezetőinek csúcstalálkozója előtt egy héttel kiadott közleményben Kaja Kallas észt, Krisjanis Karins lett és Ingrida Simonyte litván kormányfő azt is Moszkva szemére vetette, hogy aláásni igyekszik a NATO-tagállamok és partnereik biztonságát.Kihelyezett frakcióülést tart a Fidesz-KDNP Debrecenben
Kihelyezett frakcióülést tartanak a kormánypártok jövő héten Debrecenben. A szerdán kezdődő tanácskozás legfontosabb témája a gazdaság újraindítása lesz, de értékelik majd a járvány elleni védekezést, áttekintik a parlament tavaszi ülésszakán meghozott döntéseket, és felkészülnek az őszi jogalkotási feladatokra is – írta a Magyar Nemzet.Új zöldpártot alapíthat Schiffer András
Schiffer András szerint a jelenlegi ellenzék letért az ökopolitika útjáról, és egy alapvetően tőkepárti, növekedésközpontú, liberális politika mellett tett hitet. Ennek az ellenzéknek lehet programja a „zöldre festett kapitalizmus”, de a valódi ökopolitika soha.Biden támogatásáról biztosította az ukrán elnököt és meghívta a Fehér Házba
Joe Biden amerikai elnök hétfőn telefonon egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és meghívta őt nyárra, egy személyes találkozóra az Egyesült Államokba – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója.Varga Judit: végre szakemberek beszéltek a jogállamisági kérdésről
A jogállamisági vita végre oda került, ahová tartozik, a téma ugyanis az igazságügyi miniszterek elé került; az 1996-os Európa-bajnokság szlogenje újra aktuális: a foci hazatér helyett azonban most a jogállamiság hazatér a mérvadó – jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn Luxembourgban, a tagországok európai ügyekkel foglalkozó szakminisztereinek tanácsülését követően.Megerőszakoltak, majd megrugdostak egy védtelen nőt nigériai férfiak Olaszországban
Két szexuális jellegű támadást is illegális bevándorlók követtek el az elmúlt időszakban Olaszországban. Az egyik esetben csoportosan elkövetett szexuális erőszak vádjával három és fél év börtönbüntetésre ítéltek két nigériai migránst. Az ügyész hat év börtönbüntetést kért két elfogott illegális bevándorlóra, ám a bíró ezt sokallta.Három nagyberuházást jelentett be egyetlen nap alatt Szijjártó Péter
A gazdasági újraindítás sikerét jelzi, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn három beruházást is bejelenthetett. A három beruházás összértéke 96 milliárd forint, amelyből a Hanon Systems Hungary Kft. 18 milliárd forinttal részesedik, 4,6 milliárd forintos állami hozzájárulással. Az összegből az elektromos autókba kerülő klímarendszerek gyártási kapacitását bővíti. A dél-koreai cég 40 új munkahelyet is teremt a beruházással, magyarországi alkalmazottainak száma ezzel meghaladja a 2 ezret – mondta Szijjártó Péter hétfőn Budapesten, a Hanon Systems Hungary Kft. befektetését ismertető sajtótájékoztatón.Salvini utcára hívja az olasz jobboldal szimpatizánsait
Első Olaszország címmel országos demonstrációt tart a Matteo Salvini vezette Liga párt Rómában június 19-én, amely a jobboldali parlamenti erők első közös megmozdulása lesz a pandémia utáni újraindulás jegyében – jelentette be a Liga hétfőn. A párt közleménye hangsúlyozta, hogy az első országos politikai megmozdulásról van szó a járványkorlátozások oldását követően. A helyszín Róma belvárosában lesz. Az Első Olaszország, szép, szabad és igazságos címmel meghirdetett demonstrációt az élet és a munka újraindulása jegyében rendezik meg, a jobboldali politikai kihívások újraindítására.Brüsszelben még csak most szűnik meg a kötelező utcai maszkviselés
Hatályát veszti az általánosan kötelező, orrot és szájat eltakaró arcmaszk utcai viselésére vonatkozó szabályozás szerdától Brüsszelben, az olyan sűrűn látogatott közterületeken, mint a piacok, bolhapiacok, bizonyos bevásárlóutcák, azonban továbbra is előírás marad a maszkviselés – jelentette be Rudi Vervoort, a brüsszeli régió miniszterelnöke hétfőn.Novák Katalin: nekünk a kereszténység nem választás kérdése, hanem predesztináció
Nekünk európaiaknak a kereszténység nem választás kérdése, hanem predesztináció – hangsúlyozta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, a Fidesz alelnöke hétfőn a Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében megtartott Kereszténység és politikai mozgástér a XXI. században elnevezésű online konferencián.Letartóztattak három rendőrt, akik félholtra vertek egy férfit a fővárosban
Elrendelték az előzetes letartóztatását annak a három rendőrnek, akik június 3-án súlyosan bántalmazhattak egy férfit az egyik budapesti rendőrkapitányságon. A férfit garázdaság gyanújával állították elő, és közben verték meg úgy, hogy közben több bordája is eltört, életveszélyes sérüléseket szenvedett – derül ki a Telex cikkéből.Hiába követelik a szakszervezetek, nem kapnak béremelést a BKV dolgozói
Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza a BKV vezetése, valamint a szakszervezetek között megszületett 2021-es bér-részmegállapodás, amit hétfői ülésén a társaság igazgatósága is egyhangúlag jóváhagyott. A BKV által az MTI-hez eljuttatott közleményben kitértek arra is, hogy nem lesz létszámcsökkentés az idén.Rengeteg fegyvert adtak el tavaly az oroszok
Oroszország 2020-ban 15 milliárd dollár értékben adott el fegyvert – jelentette ki Dmitrij Sugajev a Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálat vezetője, amikor hétfőn fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Sugajev szerint ezzel 2 százalékkal sikerült túlteljesíteni az előzetes tervet.Kína politikai megbélyegzés helyett tudományos megközelítést javasol a Fudan Egyetem ügyében
Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő reagált a szombati baloldali tüntetésre és reményeit fejezte ki, hogy a felsőoktatási intézmény ügyének átpolitizálása és megbélyegzése helyett az ésszerű és tudományos megközelítés kap teret Magyarországon. A kínai külügyminisztérium szerint a sanghaji Fudan Egyetem budapesti kampuszának terve minden fél érdekét szolgálja, és összhangban áll az aktuális trendekkel.Több száz új munkahelyet hoz létre a Şişecam üvegcsomagoló üzeme Kaposváron (videó)
A Şişecam csoport első európai üvegcsomagolóanyag-üzeme Kaposváron jön létre, a somogyi megyeszékhelyen 73 milliárd forintos beruházást hajt végre a török cég; ez az eddigi legnagyobb, török vállalat által végrehajtott beruházás Magyarországon – mondta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón. Szijjártó Péter hozzátette: a kormány 12,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a fejlesztéshez, amelynek nyomán 330 új munkahely jön létre.Lövöldözésbe torkollott két társaság közti vita a Határ úton
Lövések is eldördültek, miután két társaság összeverekedett a IX. és a XIX. kerület határán, a Határ úton – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn az MTI információit. A BRFK közölte, két társaság verekedett össze vasárnap éjszaka Budapesten.Hiperpasszív közlekedés – Egy óra alatt egyetlen kilométert lehet haladni több fővárosi vonalon
Miközben Karácsony Gergely diplomáciai botrányt okoz és a miniszterelnöki ambícióit dédelgeti, a legalapvetőbb feladatait sem képes ellátni: Budapest közlekedése megbénult ma reggel is, a rakpart lezárása és a főváros által felfestett értelmetlen biciklisávok miatt áll a forgalom. Volt, akinek egy órába telt egyetlen kilométer megtétele. Ez lenne a hiperpasszív közlekedés?– vetette fel a problémát közösségi oldalán Deák Dániel, aki posztjához képeket is mellékelt a fővárosban feltorlódott kocsisorokról, az elképesztő méreteket öltő közlekedési káoszról.Szlovákia is elismeri a magyar oltási igazolványokat
Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, illetve elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn, Martin Klus szlovák külügyi államtitkár bejelentésére hivatkozva.Ajánljuk még

































