Pesti Srácok

Forró drót

Hidvéghi Balázs szerint nyílt törvénysértésre buzdít az ET emberi jogi biztosa

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa nyílt törvénysértésre buzdít, amikor olyan kijelentéseket tesz, hogy a tengeren történő mentéseket végző civil szervezetek hajói emberi jogi szempontokra hivatkozva, a tagállamok akarata ellenére is partra tehetik a Földközi-tengeren begyűjtött illegális migránsokat – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője keddi közleményében.

Tizennégy iszlamistát ítéltek halálra Bangladesben a kormányfő elleni merényletkísérlet miatt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Halálra ítélte kedden egy bangladesi bíróság a Harkat-ul-Dzsihád al-Iszlámi (HuJI) nevű iszlamista csoport tizennégy tagját, akik a vádak szerint 2000-ben végezni akartak Sejk Haszina (képünkön) akkori és mostani miniszterelnökkel, ezt azonban a biztonsági erőknek sikerült megakadályozniuk. Az elítélteket lázadással és azzal vádolták, hogy összeesküvést szőttek a törvényes kormány megdöntésére, anarchiát akartak előidézni a társadalomban és pánikot akartak kelteni – mondta az EFE spanyol hírügynökségnek az ügyben eljáró különleges ügyész.

Szijjártó Péter: Magyarország nem akar új hidegháborút

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Szijjártó Péter a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri ülésének szünetében közzétett videónyilatkozatában kijelentette, hogy Magyarország a NATO elkötelezett és szolidáris tagjaként nem akar új hidegháborút, nem akar új ellenségeskedést sem Kelet és Nyugat között. Magyar újságíróknak nyilatkozva a külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott: mi Közép-Európában élünk, megértettük a történelem leckéit, és pontosan tudjuk, hogy a nyugalom, a béke, a kulturált együttműködés, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd jó a közép-európaiaknak.

Lukasenka bejelentette, hogy hamarosan nyugdíjba vonul

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Fehéroroszországban nem terveznek újabb döntéseket a nyugdíjkorhatárral kapcsolatban – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, jelezve, hogy hamarosan ő is nyugdíjas lesz. Az országban egyébként idén január elsejével a nyugdíjkorhatárt fél évvel felemelték: a férfiak esetében hatvankét és fél, a nők esetében pedig ötvenhét és fél évre. A 2017-ben elfogadott nyugdíjreform értelmében 2022-ig sávosan emelik a nyugdíjkorhatárt a férfiaknál hatvanhárom, a nőknél ötvennyolc évre.

Hollik István: Brüsszel elrontotta a beszerzést, most pedig megpróbálja letagadni a felelősségét

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Egyértelműen Brüsszelt terheli a felelősség a vakcinabeszerzés akadozása miatt – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebookon kedden közzétett videójában. Hollik István szerint az Európai Bizottság szóvivője megpróbálta letagadni Brüsszel felelősségét a vakcinabeszerzés akadozása ügyében, csakhogy a bizottság lebukott, hiszen nyilvánosságra kerültek azok a keretszerződések, amelyeket Brüsszel kötött a vakcinagyártókkal.

Amikor már Hont András sem tud önuralmat gyakorolni a 444 olvasása közben

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Hont András közösségi oldalán osztotta meg gondolatait egy hétfőn, a 444-en megjelent cikkről, amely már a címében azt állította: a KSH úgy elemezte a többlethalálozási adatokat, hogy azt az időszakot is nézte, amikor nem is volt járvány itthon. A jobboldali elhajlással nem vádolható publicista ezúttal védelmébe vette a KSH-t, és a cikkben foglaltakkal kapcsolatos felháborodását érzékeltetve úgy fogalmazott: a megjelenés óta próbál némi önuralmat erőltetni magára.

Lemondatná a fákat irtó momentumos polgármester a fiktív szerződésekkel trükköző szocialista képviselőt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Lemondásra szólította fel Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere Bálint György MSZP-s önkormányzati képviselőt, akit azzal vádol, hogy egy másik szocialista politikussal együtt „fiktív szerződéssel több, mint 14 millió forintot akartak kivenni a terézvárosi emberek zsebéből. A szálak a 2010 előtti MSZP–SZDSZ-es kerületvezetés alatti ingatlanpanamáig nyúlnak vissza. Soproni szerint egyetlen párt sem vállalhat közösséget a szocialista képviselővel.

Az EU párbeszédet indít az újságírók biztonságával kapcsolatban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Az Európai Bizottság az Európai Hírek Fórumának keretében kétnapos párbeszédet indít az unióban az újságírók biztonságával kapcsolatban. A brüsszeli testület illetékes szóvivőjének sajtótájékoztatóján arról nem esett szó, hogy mik a terveik azokkal a politikusokkal, akik szakmájuktól való eltiltással fenyegetik a velük egyet nem értő zsurnalisztákat.

Európai Bizottság: az EU minden eszközt felhasznál a vakcinák biztosítására

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Az Európai Bizottság minden rendelkezésére álló eszközt felhasznál annak érdekében, hogy biztosított legyen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó vállalat koronavírus elleni vakcinája a tagállamok számára – jelentette ki Sandra Gallina, a brüsszeli testület oltásforgalmazókkal folytatott tárgyalásainak vezetője az Európai Parlament illetékes szakbizottságának meghallgatásán kedden.

A részleges nyitás lehetőségeiről tárgyalt a kereskedelmi kamarával Orbán Viktor (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával tárgyalt a koronavírus-járvány miatti szabályokról Orbán Viktor kedden. A miniszterelnök a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, amíg mindegyik, hatvanöt év fölötti, regisztrált magyar nincs beoltva, addig az újraindítást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak.

Befejeződött a vizsgálat a csepeli buszon késelő férfi ügyében

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Befejeződött a rendőrségi vizsgálat a februárban a csepeli buszon maszkfelirat miatt késelő férfi ügyében. A gyanúsított bíróság elé állítását kezdeményezik – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon. Korábban mi is beszámoltunk róla, a férfi február 25-én reggel a csepeli buszon szidalmazott, majd késsel megsebzett az arcán egy nőt, mert free SZFE feliratú maszkot viselt.

György István az oltási folyamatról: Németország a magyar modell megvalósítására készül

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány március 22-től újabb egy hétre meghosszabbította a védelmi intézkedéseket. A brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma. A kormányzati portálon közölt friss adatok szerint az elmúlt 24 órában 5481 az új fertőzöttet regisztráltak, így 586 123 főre nőtt az eddig beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 252 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 703 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 378 176 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 189 244 főre emelkedett. 11 873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1389-en vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, Magyarország már a második az uniós átoltottsági ranglistán. Már 1 636 436 fő a beoltottak száma, ebből 481 820 fő már a második oltását is megkapta.

Egy nigériai bűnbanda lophatta el Varga Judit Facebook-profilját

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 március 23.
Minden valószínűség szerint nigériai befektetési csalók hozták létre azt a kamu- Facebook-profilt, amely Varga Judit tucatnyi fotójával illusztrálva invitálja az érdeklődőket egy ingatlanüzleti befektetésre. Az igazságügyi miniszter képei valósak, saját Facebook-oldalán tette közzé azokat az elmúlt hónapokban, ám március 19-e óta Sheila Lawrence üzletasszonyként mosolyog a kamu oldalról, az oldal készítői egyszerűen lelopták azokat.