Pesti Srácok

Forró drót

Várkonyi Andrea és Stohl András vezeti a koronavírus miatt árván maradt gyermekekért rendezett jótékonysági gálaműsort

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Várkonyi Andrea lesz a TV2 vasárnapi jótékonysági műsorának vezetője, amelyen a koronavírus-járvány során árván, illetve félárván maradt gyermekeknek gyűjtenek majd. A nagy televíziós múlttal rendelkező személyiségtől nem áll messze a jótékonykodás – erről egy videóban beszélt, ahol azt is elmondta, hogy dolgozott már szeretetszolgálatokkal, de előfordult olyan is, hogy állást szerzett egy hajléktalannak. Az, hogy egy adománygyűjtő műsor háziasszonyaként tér vissza, ismert arcként szerinte egyébként is elvárható tőle, hiszen így sokkal könnyebb eljuttatni az emberekhez az ilyen jó ügyek üzeneteit – írta az Index.

A DK pofátlanul azt követeli, hogy a kormány külföldi út előtt fizesse ki a tesztet azoknak, akik keleti vakcinát kaptak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Itt is van a Demokratikus Koalíció újabb pofátlan követelése: most épp arra szólítják fel a kormányt, hogy fizesse ki a külföldi utazáshoz szükséges koronavírustesztet azoknak, akik keleti vakcinát kaptak. A Fidesz közleményben reagált: úgy vélik, hogy az oltásellenes baloldal megint álhírt terjeszt.

Semjén: Mindszentynek soha nem kellett megtagadnia a múltját, hiszen mindig a jó oldalon állt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Az egyházi iskolák az emberi személyiség teljességét látják és szolgálják, a test, a szellem és a lélek összetettségében és egységében – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Zalaegerszegen, a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium sportközpontjának és vívótermének átadásán. Semjén Zsolt az iskola névadójáról megemlékezve azt mondta: a magyar nemzet panteonjában sokszor együtt vannak olyanok, akik között vita volt, így Nagy Imre és Mindszenty József. Míg Nagy Imrét a vértanúsága mentette fel az 1956 előtti tevékenységéért, addig Mindszentynek soha nem kellett megtagadnia a múltját, hiszen mindig a jó oldalon állt. Ez az "életszentség" jelentette az egész életét, ezért volt iránytű a magyar történelemben, mert ellentmondott a nyilas időkben a diktatúrának és a nácizmusnak, később pedig a vörös diktatúrának és a kommunizmusnak – fejtette ki a politikus.

Századvég: Gyurcsány elképzelései mentén alakul az előválasztás

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Hangzatos előválasztási ígéretek a választóknak, majd alkuk a háttérben. A Gyurcsány-korszak köszön vissza a baloldalon, a tempót egyértelműen a volt miniszterelnök diktálja az előválasztási tárgyalásokon éppúgy, mint a fővárosi Városházán. Tizenöt évvel az őszödi beszéd elhangzása után alakul a „nagy visszatérés” – írta meg legújabb elemzésében a Századvég Alapítvány.

Együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem és a Pfizer

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
A gyógyszeripari kutatás-fejlesztés elősegítése érdekében együttműködési megállapodást írt alá a Semmelweis Egyetem (SE) és a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. – közölték az aláíró felek közleményben csütörtökön az MTI-vel. A klinikai kutatás terén kialakított együttműködés fokozza a Semmelweis Egyetem kutatási és fejlesztési kapacitását, hozzájárul a klinikai gyógyszervizsgálatok számának növeléséhez – írták. A közlés szerint a Pfizer nemzetközi, INSPIRE (Investigator Networks, Site Partnerships and Infrastructure for Research Excellence) klinikai vizsgálóhely minősítésének köszönhetően a Semmelweis Egyetem a világ legkiválóbb klinikai vizsgálatokat végző kutatóhelyei közé került, így még több innovatív vizsgálati programba kapcsolódhat be, amelyek elősegíthetik a betegek gyógyulását, a hazai szakemberek és az egészségügyi ellátás fejlődését.

György László: soha ennyi pénzt nem fordítottunk még új munkahelyek teremtésére, mint amennyit 2022-ben fogunk (Videó!)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
A Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldalán jelentkezett be rövid videóval György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért felelős államtitkára. A politikus a videóban arról beszélt, hogy a 2022-es költségvetés az újraindítás költségvetése lesz, hiszen magyar kormány még soha ennyi pénzt nem fordított a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére, mint amennyit 2022-ben fordít az Orbán-kormány. Az államtitkár úgy fogalmazott: a célunk, hogy minden magyar aki dolgozni akar, az tudjon is dolgozni.

Fürjes Balázs: Legyen Buda az első! (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára a múlt héten jelezte: elindul az országgyűlési képviselőválasztáson a budai II. és XII. kerületben. A mai nap posztolt Facebook-bejegyzésében kiemelte, neki nem fog megremegni a térde, ha a budaiak érdekét kell képviselnie a kormánytagok, pontosabban a miniszterelnök vagy a pénzügyminiszter előtt.

Eddig több mint száznegyvenezer magyar kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint száznegyvenezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz. Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra is maradhatnak megszerzett összes jogosultságuk megtartásával. Ehhez azonban meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – hivatalos jogi elnevezéssel: letelepedett státusért – kell folyamodniuk.

Az Európai Unió elutasítja, hogy Moszkva kiutasított három német nem kereskedelmi szervezetet

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Az Európai Unió elutasítja, hogy az orosz főügyészség nemkívánatosnak minősített három német nem kereskedelmi szervezetet, az eset egy újabb példa arra, hogy az orosz hatóságok figyelmen kívül hagyják a civil társadalmat – jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EEAS) szóvivője csütörtökön. Az orosz főügyészség szerdán nemkívánatosnak minősített, ezzel kitiltott Oroszországból három német nem kereskedelmi szervezetet.

Egy erdélyi kutatás szerint tartósabb a védettsége azoknak, akik a fertőzés után kaptak védőoltást

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Egy székelyföldi kutatás szerint tartósabban védettek a koronavírustól azok, akik a fertőződés után kaptak védőoltást, mint azok, akik csak az oltás által szereztek védettséget. A kutatást a sepsiszentgyörgyi Pro-Vitam Diagnosztikai és Kutatóközpont végezte, mely 2020 őszén – Romániában elsőként – olyan tesztet fejlesztett ki és dobott piacra, amely kimutatja a szervezet által termelt koronavírus-antitesteket.

Hollik István Gyurcsánynak: mi örülnénk a legjobban, ha soha többet nem kellene kiejteni a neved

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Gyurcsány Ferencet láthatóan érzékenyen érintette Orbán Viktor szerdai Facebook-bejegyzése, amelyben az őszödi beszéd tizenöt éves évfordulójának apropóján azt kérdezte követőitől, ki hol volt, amikor meghallotta a beszédet. Gyurcsány egy egész videót szentelt a posztnak, a miniszterelnököt pedig jakabi babérokra törve „csávókám" kifejezéssel szólította meg. Ezt követően Hollik István szintén a Facebookon megosztotta a Gyurcsány videójával kapcsolatos gondolatait.

A nem zárt megállókban már nem kell maszkot viselni, de a járatokon továbbra is kötelező

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
A járványügyi korlátozások enyhítésével összhangban a közterületeken lévő megállókban már nem kötelező szájat és orrot eltakaró maszkot hordani. A közösségi közlekedés használatakor, valamint a zárt helyiségekben – például a metróállomásokon – ugyanakkor változatlanul érvényben van a maszkviselési előírás – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.

Kocsis Máté a 2006-os eseményekről: Az én édesanyámra is gumilövedékkel és füstgázzal támadtatott Gyurcsány

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Egy újabb hazugsággal bukott le Gyurcsány Ferenc: a volt kormányfő azt állítja, nyolcszázmillió forintnyi közpénzből készült a róla szóló film. Erre az állításra Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is reagált Facebook-oldalán. Kocsis Máté szerint beteges, ahogy Gyurcsány Ferenc újra és újra hazudik. A Fidesz frakcióvezetője a 2006-os eseményekkel kapcsolatban elmondta, az ő anyjára is füstgázzal és gumilövedékekkel támadtatott Gyurcsány Ferenc.

A sérült gyermekek fejlesztőházát is eladhatja a DK-s vezetésű újbudai önkormányzat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Számos vállalkozás működik az Andor utca 60. alatt a helyiek megelégedésére; például száz gyermeket fejlesztenek mozgáskészségeket javító falmászással, ami egyébként igazi kuriózumnak is számít. Most mégis mindez veszélybe került az újbudai eladási láz miatt, a baloldali városvezetés ugyanis az amúgy nyereséges vállalkozói telepet is el akarja adni – írta meg a Mandiner.

Jól haladuk az oltakozással – A regisztráltak kilencven százaléka már megkapta az első dózist

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 5 056 262 fő, közülük 3 328 047 fő már a második oltását is megkapta – írja a koronavirus.gov.hu. A kormányzati portál szerint 396 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 803 119 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 32 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 654 főre emelkedett.

Munkába indult, elfogott egy nyolcszoros autótolvajt egy budapesti járőr (Videó)

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Személyleírása és ruházata alapján ismerte fel egy gépkocsifeltörés lehetséges gyanúsítottját a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság egyik járőre, miközben munkahelyére tartott. A törzsőrmester saját kocsijával követte az autóba ülő férfit, közben betelefonált kollégáinak, akik végül ez autóst a Karácsony Sándor utcában állították meg – írja a police.hu.

Gaudi-Nagy Tamás: Dobrev Klára bagatellizálja a 2006-os rendőrterror valódi arcát

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje bagatellizálja és eltagadja a 2006-os rendőrterror valódi arcát és a gyurcsányi hatalomgyakorlás módszertanát, amikor arról beszél, büszke férje őszödi beszédére – erről Gaudi-Nagy Tamás volt országgyűlési képviselő, ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában csütörtökön.

Karácsony Gergely azt állítja, megkereste őt a "hatalom", hogy mennyiért lépne vissza az előválasztáson

PPestiSrácok.hu Forró drót 2021 május 27.
Karácsony Gergely vélhetően Amerikából érkező kampánytanácsadók javaslatai alapján egy mesterséges, nem önazonos szerepet játszik – fejtette ki Deák Dániel a Magyar Nemzetnek. A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ennek része az a mítoszépítés is, miszerint megkereste őt a hatalom, hogy mennyiért lépne vissza az előválasztáson.

Az MSZP Pécsen még mutat életjeleket, mindenhová benyomták az embereiket

TFTóth Fanni Forró drót 2021 május 27.
2009-ben a pécsieknek sikerült leváltaniuk a a szocialistákat Pécsen, majd pedig 2010-ben az önkormányzati választáson az MSZP-nek sem termett sok babér. Mostanra azonban ismét előretörtek, és sikerült másfél év alatt szinte az összes helyi kulcspozíciót elfoglalni. A baranyai megyeszékhelyet hosszú ideig csak "Kis Moszkvaként", vörös városként emlegették Toller László polgármestersége idején. De a Gyurcsány–Bajnai-kormányok, valamint a korábbi szocialista városvezetés tevékenysége után történelmi mélypontra zuhant az MSZP népszerűsége. ez azóta sem változott jelentősen, mégis a pécsi baloldali koalícióban meghatározóak tudtak lenni – írja a bama.hu.
Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.