Forró drót
Húsvétkor sem hagyta abba a hergelést a baloldal
Eddig is tudtuk, hogy a Húsvét semmit sem jelent a baloldalnak, de ez már sok! – a nagyobbik kormánypárt szentendrei szervezete Facebook-oldalán azt írta, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal már megint hazudik és csak hisztériakeltésre képesek.A török partiőrség kísért migránsokkal teli hajókat görög felségvizekre
A török partiőrség az Égei-tenger keleti részén "több provokációt" is elkövetett pénteken, hajói migránsokkal teli bárkákat kísértek, illetve próbáltak görög felségvizekre kényszeríteni – közölte a görög partiőrség. A tájékoztatás szerint három ilyen eset is történt a nap folyamán. A történtekről egy videofelvételt is közzétettek, amelyen az egyik török járőrhajó manővere látható, amint nagy sebességgel megközelít egy görög járőrhajót.Horvátországban június végéig beolthatják a lakosság felét
Horvátország június végéig beolthatja a felnőtt lakosság felét – mondta Vili Beros egészségügyi miniszter a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy Zágráb szolidaritási alapon további 747 459 dózist kap a Pfizer/BioNTech vakcinájából. Beros ezt úgy értékelte: sikerrel járt Andrej Plenkovic horvát kormányfő nyomásgyakorlása Brüsszelre. Horvátország az AstraZeneca oltóanyagából rendelt a legtöbbet, összesen 2,7 millió adagot. A brit-svéd vakcinagyártó cég azonban nem szállította le időben a lekötött mennyiséget, valamint csökkentette a mennyiséget is.Továbbra sem tudni, miért tüntették el Gyurcsányék a koronavírusban meghalt képviselőjük posztjait
A DK sajtóosztálya nem árulja el, hogy miért törölték a koronavírusban meghalt megyei képviselőjük, Penz András korábbi, oltásellenes posztjait és a koronavírus-fertőzésével kapcsolatos bejegyzéseit, ahogyan azt sem, hogy a továbbiakban is fenntartják-e oltásellenes kampányukat – írta meg az Origo. Mint ismert, a baloldali politikus azután halt meg, hogy pártja kommunikációját követve visszautasította a kínai vakcinát.A Kreml szerint nagyon ijesztő a helyzet a Donyec-medencében
Nagyon ijesztő a helyzet a Donyec-medencében – jelentette ki újságíróknak pénteken, Moszkvában a Kreml szóvivője. Dmitrij Peszkov szerint a Donyec-medencei demarkációs vonalnál nagyon ijesztő valóság alakult ki: az ukrán fegyveres erők nem egyes esetekben, hanem esetek sokaságában követnek el provokációkat.Európa legszebb lovagvára születik újjá Miskolcon
Szülőföldjére látogatott a miskolci származású Varga Judit, aki Kiss János miniszteri biztossal bejárást tartott a már részben újjáépített diósgyőri várban, közösségi oldalán pedig a további rekonstrukciós munkálatokról tájékoztatta követőit. A miniszter megállapította, hogy a gigantikus építkezés rendben halad, így a miskolciak nemsokára Európa legszebb lovagvárával büszkélkedhetnek majd.Müller Cecília: A WHO főigazgatója elismeréssel nyilatkozott a magyar oltórendszerről
Az országos tisztifőorvos a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokat. Müller Cecília pénteken a közmédiának nyilatkozva úgy fogalmazott: a vírus nem foglalkozik azzal, hogy húsvét van, ezért mindenki ünnepeljen a lehető legszűkebb családi körben. Kiemelte: a járvány továbbra is súlyosan zajlik, még mindig magasak a megfertőződéseket, valamint a súlyos megbetegedéseket és az elhalálozást mutató adatok, noha stabilizálódni látszanak.Az A és az AB vércsoportúak nagyobb eséllyel kerülnek lélegeztetőgépre
Az A és AB vércsoportú koronavírus-fertőzöttek gyakrabban kerülnek súlyos tünetekkel kórházba és nagyobb eséllyel lélegeztetőgépre – mondta Rusvai Miklós virológus pénteken, az M1 aktuális csatornán. A szakértő szerint ennek az az oka, hogy a vörösvérsejtek felszínén az úgynevezett A vércsoport anitgénekhez kissé módosult formában a tüdő hámsejtjein, a légzőfelületen hozzá tud kapcsolódni a vírus, így nagyobb támadási felületet okoz. Legvédettebbek ebből a szempontból a 0-ás vércsoportúak, nekik nincs ilyen A vércsoport antigénjük – tette hozzá.Az oltás a húsvéti ünnepek alatt is folytatódik
Húsvétkor is nyitva lesznek a kórházi oltópontok, a háziorvosok így ezekbe, valamint a kijelölt szakrendelőkbe is küldhetnek oltásra várókat a hosszú hétvégén – olvasható az elektronikus levélben, amelyet az országos oltási munkacsoport vezetője a budapesti háziorvosoknak írt.Nyílt levélben osztotta ki Gulyás Gergely a főváros álzöld vezetőit
Portálunk már beszámolt róla, hogy Karácsony Gergely jobbkeze felvázolta, hogyan szeretnék véghez vinni a főváros múzeumi fejlesztését, valamint a budai Vár helyreállítását. A tervek nem sok jóval kecsegtetnek, az újszerű gondolkodás jegyében ugyanis ízléstelen betonkockákkal töltenék fel a történelmi helyszínt. A momentumos főpolgármester-helyettes által preferált szörnyű tervet ma Gulyás Gergely is bemutatta közösségi oldalán, ahol nyílt levélben koppintott Budapest álzöld főpolgármesterének és a várat betondzsungellé alakítani akaró Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesnek az orrára.Áder János: embertelen és elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben
Erkölcstelen, embertelen, elfogadhatatlan politikai hasznot remélni a járványhelyzetben – mondta Áder János nagypénteki ünnepi beszédében, amely a közmédia csatornáin volt látható.Mécsesekből kirakott emblémával köszöntötték a mentőket
Az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán számol be arról, hogy Budapest több pontján (például a Várkert Bazárnál, a Markó utcában is) rengeteg mécsesből precízen kirakott mentőemblémákkal tisztelegtek bajtársaik koronavírus elleni áldozatos munkája előtt ismeretlenek.Idén is hívők nélkül zajlik a húsvét a Vatikánban
Az üres Szent Péter téren vezeti a keresztutat Ferenc pápa nagypéntek este, valamint interneten adja Urbi et Orbi áldását húsvét vasárnap délben az új koronavírus-járvány miatt zárlat alatti Vatikánban, ahol az egymás után második évben hívők nélkül zajlanak a szertartások. Ferenc pápa este hat órától a Szent Péter-bazilikában vezeti a Jézus szenvedésére emlékező nagypénteki szertartást.Több mint húszezer megjelölt kaviccsal emlékeznek a járvány magyar áldozataira a Margitszigeten
A napokban több mint húszezer kavics került ki a Margitszigetre, a futókör mellé. A kavicsok mindegyikén két szám található: az egyik egy sorszám, a másik egy életkor. Így emlékeznek a koronavírus-járvány eddigi több mint húszezer magyarországi áldozatára.Az új EU-s szótár szerint kerülendő az anya és az apa megnevezés
Kezdetét vette az Európai Bizottság által szorgalmazott LMBTQ 2025 stratégiában lefektetett genderdogmák megvalósítása – hívta fel a figyelmet a CitizenGO. A konzervatív érdekvédelmi szervezet rámutatott: az európai vezetők és bürokraták komolyan gondolják a társadalmi és intézményi struktúrák teljes átalakítását, amelyet szemléletesen bemutat az a két dokumentum is, amelyet az Európai Parlament március 11-én fogadott el.Pluszpénzzel segíti az orvosi praxisokat a komáromi önkormányzat (Videó)
Komáromban az egészségügyi alapellátásban működő 16 praxisnak (felnőtt és gyermek háziorvosi, fogorvosi) – elismerve és segítve a Covid–19-vírus okozta veszélyhelyzetben végzett áldozatos munkájukat – egyszeri kétszázezer forint/praxis anyagi segítséget nyújt az önkormányzat – áll abban az előterjesztésben, amit húsvét előtt fogadott el a város fideszes polgármestere.Érzékenyen érinthette a libsiket a BLM-szobor ledöntése, rögtön előhúzták a nácikártyát (videó!)
Tegnap avatták fel Baranyi Krisztináék a fehérellenes Black Lives Matter mozgalomnak állított szobrot, azonban nagypéntekre már le is bontották. Az alkotás készítői korábban egyébként meglehetősen provokatív módon több interjúban is hangot adtak annak, hogy szinte várják, hogy megrongálják az emlékművet. A szobrot a Légió Hungária bontotta le, a mozgalom vezetőjét, Incze Bélát pedig a rendőrség előállította. Persze a zsaruknál is jóval informáltabbak a ballibebrális médiamunkások, a Telex ugyanis három elkövetőről ír, sőt, azt sem felejtették el hozzátenni, hogy az akciót a Légió Hungária neonáci, fehér fajvédő gittegylet tagjai hajtották végre.Több mint kilencezer újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon
Meghalt 267, többségében idős krónikus beteg, és újabb 9055 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 2 156 680 embert oltottak be Magyarországon, közülük 863 195-en már a második adagot is megkapták.Hollik: a Fidesz kampányt indít a baloldal oltásellenességével szemben
A Fidesz online kampányt indít annak érdekében, hogy meggyőzze az embereket, ne higgyenek az oltásellenes baloldalnak – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Hollik István úgy fogalmazott: a Fidesz a kampányában be akarja mutatni, mekkora felelőtlenség az, amit a baloldal csinál, hiszen az az oltásellenes politika, amit folytatnak, az emberéletekbe kerül.Az uniós tagországok zöme megegyezett a szolidaritási vakcinák elosztásában
Az európai uniós tagországok zöme megegyezett csütörtökön abban, hogy a lélekszámarányosan járó Pfizer/BioNTech-vakcinákból közel hárommillió adagot szolidaritásból szétoszt a koronavírus-járvány miatt leginkább rászoruló országok között. Három tagállam – Ausztria, Csehország és Szlovénia – elutasította az egyezséget.Soros oltási terve előbbre helyezi a migránsokat és a bűnözőket, mint a rendes adófizetőket
Soros György is közzétette a koronavírus elleni oltási tervét, amelyben meglepő módon előkelő helyen szerepelnek a börtönben ülő bűnözők, a mindenféle kisebbséghez tartozók és a migránsok is. Az adófizetőkért, az idős betegekért, a kismamákért, a tanárokért, a nyugdíjas, veszélyeztetett korosztályért nem aggódnak már annyira – írja a Tűzfalcsoport.Elutasította a holland parlament a Mark Rutte elleni bizalmatlansági indítványt, és megrótta a kormányfőt
A holland parlament elutasította a Mark Rutte elleni ellenzéki bizalmatlansági indítványt a péntekre virradóra tartott szavazáson, de megrótta az ügyvivő kormányfőt, amiért nem mondott igazat a kormányalakítási tárgyalásokról. Ez pedig csökkenti a politikus negyedik kormányalakításának esélyeit.Több áldozata is van a tajvani vonatbalesetnek
Alagútban siklott ki egy személyvonat pénteken Tajvanon. A vasúti rendőrség közleménye szerint legkevesebb 36 halottja és 61 sérültje van a balesetnek. Hetvenkét embert még nem sikerült kiszabadítani a vagonokból. A vonat Tajtung városába tartott, és a Hualiantól közvetlenül északra lévő alagútban siklott ki. A CNA tajvani állami hírügynökség szerint a szerencsétlenség azután következett be, hogy a vonat nekiütközött egy tehergépkocsinak. Egyes vagonok az alagút falának csapódtak.Varga Judit: az európai baloldal mindenkit elhallgattatna, akivel nem ért egyet
Az európai baloldal mindenkit elhallgattatna, akivel nem ért egyet, és amikor lehetősége van rá, ezt meg is teszi – hangsúlyozta Varga Judit igazságügyi miniszter csütörtök este, a Facebook-oldalán.Ajánljuk még

































