Forró drót
Várni kell még az oroszországi vakcinaturizmus beindulására
Noha igény mutatkozik rá, huzamosabb ideig kell még várni az oroszországi vakcinaturizmus beindulására – közölte szerdán az Interfax hírügynökség. A Covid-19 elleni Szputnyik V vakcina megjelenése után már több országban is felmerült az ötlet, hogy csoportokat kellene szervezni a védőoltás oroszországi beadatására.Operatív Törzs: Sajnos beigazolódnak az előrejelzések, tartsuk be a szabályokat! (VIDEÓ!)
Sajnos beigazolódnak a számítások, rendkívüli mértékben nőnek a számok. Ez nemcsak az új fertőzöttek számában mutatkozik meg, hanem a súlyos megbetegedések számában is. Ez azt jelenti, hogy a betegségek nagy számban súlyosan zajlanak és a tünetek kezdetét követően gyors romlás következik be, szinte azonnal kórházi kezelésre van szükség. Főleg a lélegeztetőgépen lévő betegek száma emelkedik – mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos. Müller azt kérte, hogy szigorúan tartsák be a higiénés szabályokat, hiszen a vírus mutációi miatt még nagyobb a fertőződés veszélye. Elmondta, hogy a mai napon lesz kormányülés, ahol újabb döntések születhetnek. Holnaptól új kampány indul, hiszen 74 ezer 18 és 60 év közötti krónikus betegségben szenvedő embert szólítanak meg, akik sms-t kapnak majd, és a kórházi oltópontokon tudják majd igénybe venni az AstraZeneca vakcináját, ha élnek ezzel a lehetőséggel.Csehországban rekordmagas a kórházban kezeltek száma
Rekordmagasra emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma Csehországban. Az egészségügyi minisztérium honlapján szerda reggel megjelent kimutatás szerint jelenleg több, mint nyolcezeregyszáz személyt kezelnek Coviddal a cseh kórházakban, ami a járvány tavaly márciusi kitörése óta új csúcsot jelent. Súlyos állapotban 1661 személy van, százzal több, mint vasárnap. Kedden a laboratóriumi szűrések 16 642 új igazolt fertőzést mutattak ki, ami pedig az eddigi negyedik legmagasabb szám.Meg akarta ölni nyolcéves fiát egy nagykanizsai nő
Rendszeresen bántalmazta gyermekét és saját szüleit is az a nagykanizsai nő, aki tavaly nyáron kádba fojtva meg akarta ölni a nyolcéves fiát – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.A néppárti ülésen Weber azonnal rátámadt Orbán Viktorra
Elkezdődött az Európai Néppárt európai parlamenti csoportjának zárt ajtók mögötti, a vírus miatt online tartott ülése, ahol a Fideszre szabott alapszabály elfogadásáról döntenek. Manfred Weber frakcióvezető azzal nyitotta meg a virtuális találkozót, hogy támadta Orbán Viktor miniszterelnököt – írja cikkében a Magyar Nemzet.Budajenőn új óvoda épült a kormány közel félmilliárd forintos támogatásával
Budajenőn új óvoda épült a kormány négyszáznyolcvan millió forintos támogatásával – írta a pénzügyminiszter szerdán a közösségi oldalán. Varga Mihály, aki egyben a Fidesz országgyűlési képviselője is, emlékeztetett arra, hogy a Pest megyei településen évek óta nő a gyermeklétszám.Már több, mint négyszázezer ember munkahelyének megtartását segítette a kormány
Már több, mint négyszázezer ember munkahelyének megvédését és újrateremtését segítette a kormány a bértámogatási programokkal – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán, az M1 aktuális csatornán.Kásler Miklós: a fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben
A fokozódó járványhelyzet ellenére is történelmi előrelépés valósul meg a magyar egészségügyben; ennek keretében jelentősen emelkednek az orvosi és szakdolgozó bérek, kivezetésre kerül a hálapénz, valamint különválik a magán- és az állami ellátás – olvasható az emberi erőforrások miniszterének szerdán közzétett Facebook-bejegyzésében.Négyezer felett az új fertőzöttek száma egy nap alatt Magyarországon
Folyamatosan zajlik az oltás, már 758 037 főt a beoltottak, közülük 253 368 fő már a második oltását is megkapta. 4211 az új fertőzöttek száma, elhunyt 136, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 324 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 326 215 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 98 361 főre emelkedett. 6367 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 622-en vannak lélegeztetőgépen – írta meg a koronavirus.gov.hu.Már több, mint tizenhatezer határsértőt fogtak el a magyar hatóságok ebben az évben
Eddig, az első két hónapban 16 300 határsértőt fogtak el a magyar hatóságok – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel, az M1 aktuális csatornán.Ovádi Péter: már több, mint kétszázezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló kérdőívét (Videó!)
Már több, mint kétszázharmincezren töltötték ki a kormány állatvédelemről szóló online kérdőívét – jelentette be a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos szerdán, közösségi oldalán.Több bolíviai diák szörnyethalt, lezuhanva egy egyetemi épület legfelső szintjéről
Legalább hét bolíviai diák szörnyethalt, miután lezuhant egy egyetemi épület legfelső szintjéről – jelentette kedden a helyi média. Az eset La Paz ikervárosának, El Altónak az állami egyetemén (UPEA) történt kedd este.Közelít a száztizenötmillióhoz a koronavírus-fertőzöttek száma a világon
A világon 114 751 575 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 549 260, a gyógyultaké 64 903 591 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 114 417 054 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 537 563, a gyógyultaké 64 603 750 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.Kína júniusra be akarja oltatni a lakosság negyven százalékát
A kínai hatóságok azt tervezik, hogy júniusra beoltják a közel másfél milliárdos ország lakosainak negyven százalékát a koronavírus ellen – közölte az állami média egészségügyi illetékesekre hivatkozva.Navalnij-ügy – Moszkva arra figyelmeztette Washingtont, hogy ne játsszon a tűzzel
Moszkva ellenséges oroszellenes kirohanásnak nevezte kedden a Washington által a Navalnij-ügyben bejelentett szankciókat, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne játsszon a tűzzel.Ősztől új finanszírozási rendszert vezetnek be az egyetemeken
Nemcsak a modellváltásban érintett egyetemek élete változik meg gyökeresen, a következő tanévtől a teljes felsőoktatási rendszerre új finanszírozási rendszert vezetnek be. Míg eddig az állami támogatás jórészt a felvett diákok számától függött, a jövőben meghatározó szempont lesz a tudományos, kutatási tevékenység is – írta a Magyar Nemzet szerdán.A szlovák államfő bírálja a Szputnyik V beszerzését – Prágában fontolgatják az orosz vakcina alkalmazását
Nemtetszését fejezte ki Zuzana Čaputová szlovák államfő a Szputnyik V orosz vakcina beszerzése miatt; szerinte azt nem lehet diplomáciai sikernek tekinteni a kormány részéről. Közben Prágában Jan Hamáček cseh miniszterelnök-helyettes támogatásáról biztosította az oltást az orosz vakcinával.Intenzív terápiás szakorvos: aki fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti
A koronavírus-járvány harmadik hullámában egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra. Aki fennhangon hirdeti a vakcinákkal kapcsolatos kételyeit, az mások életét veszélyezteti – hangsúlyozta Péter Ádám, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ intenzív terápiás szakorvosa az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.Tanulmány: a vírus brazil variánsa ki tudja "kerülni" a Coronavac antitestjeit
A koronavírusnak az északnyugat-brazíliai Amazonas államból származó variánsa képes arra, hogy "kikerülje" a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó cég CoronaVac nevű vakcinája által termelt antitesteket a szervezetben – derült ki két brazil egyetem előzetes tanulmányából.Az FBI belföldi terrorcselekménynek minősítette a Capitolium elleni támadást
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) belföldi terrorcselekménynek minősítette a Capitolium elleni, január 6-ai támadást – közölte kedden Christopher Wray, az FBI igazgatója az amerikai törvényhozás felsőházának igazságügyi bizottsága előtt.Illegális bevándorlás – Feloldották a Sea-Watch 4 civilhajó hatósági zárlatát
A szicíliai Palermóban feloldották kedden a több, mint öt hónapja lefoglalt Sea-Watch 4 civilhajó hatósági zárlatát. A Sea-Watch nevű német szervezet hajóját 2020 szeptemberében foglalták le biztonsági hiányosságokra hivatkozva, miután menedékkérőkkel a fedélzetén kiköthetett az olaszországi szigeten.Jóváhagyta a román parlament az új koalíciós kormány költségvetési tervezetét
Módosítások nélkül jóváhagyta a kétkamarás román parlament együttes ülése kedden a Florin Cîțu liberális miniszterelnök vezette, tavaly év végén beiktatott koalíciós kormány idei központi költségvetését.Az EMA jövő héten hoz döntést a Johnson and Johnson oltóanyagának ajánlásáról
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 11-én hoz döntést arról, hogy feltételes forgalmazásra ajánlja-e a Johnson and Johnson amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni, egykomponensű védőoltását –közölte Twitteren az amszterdami székhelyű uniós szervezet.Olaszországban alig halad az oltás, a halottak száma túllépte a 98 ezret
Az északi Brescia városában felütötte fejét a nigériai vírusvariáns, a közép-olasz Bologna a nagy-britanniai mutáció miatt kerül teljes zárlat alá, miközben az országban a vakcinahiány miatt nem halad az oltás, és a halottak száma meghaladta a 98 ezret az egészségügyi minisztérium keddi információi szerint.Ajánljuk még

































