Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Újabb tüntetéshullám söpört végig Fehéroroszországon, folytatódnak a tömeges letartóztatások
A hétvégén Fehéroroszország számos településén tüntetett az ellenzék, a megmozdulások többségét az elnök, Aljakszandr Lukasenka újraválasztása miatt szervezték.Szijjártó Péter egyetlen uniós miniszterként vesz részt a közel-keleti békeegyezmény aláírásán
Donald Trump amerikai elnök meghívására, egyedüli európai uniós miniszterként Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vesz az Izrael és az Egyesült Arab Emirátusok, valamint Bahrein közötti békemegállapodás aláírási ceremóniáján kedden, a Fehér Házban. A magyar tárcavezető az esemény alkalmával kétoldalú tárgyalásokat is folytat Washingtonban.Lavrov: Moszkva nem kíván függeni Európa szeszélyeitől
Az Európai Unió feláldozza saját érdekeit, amikor büntetőintézkedéseket vezet be Oroszország ellen – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott interjújában.A görögöknek több uniós forrás kell a migráció kezeléséhez
A héten leégett egy menekülttábor a görögországi Leszbosz szigetén, azóta bizonytalanság és zűrzavar uralkodik a környéken. Az eddig a túlzsúfolt központban élő több, mint 12 ezer, zömében afrikai és afgán migráns több napja a szabad ég alatt alszik. Ennek apropóján több uniós segítséget követelt Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök a migráció kezeléséhez a vasárnap, Thesszalonikiben tartott sajtótájékoztatóján.Osnat Mark szerint az izraeli baloldal képmutató Magyarországgal szemben
A Likud párt parlamenti képviselője, Osnat Mark Facebook-oldalán írt arról, hogy míg az izraeli baloldal őket vádolja azzal, hogy "nácikkal cimborálnak", addig barátai a magyar baloldalon nyíltan antiszemita képviselőt támogatnak a tiszaújvárosi időközi parlamenti választáson.Elhunyt Keleti György volt honvédelmi miniszter
74 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Keleti György volt honvédelmi miniszter – erősítette meg özvegye, Keleti Györgyné vasárnap délután.A törpepárt nagy napja – Ismét Karácsony a Párbeszéd társelnöke
A mérhetetlenül apró törpepárt, a Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító kongresszusa újraválasztotta a párt női és férfi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt. Az úgynevezett kongresszust a Covid-járványra való tekintettel szinte titokban tartották meg. A törpepárt elnöksége hétfősről kilenc főre emelkedett.Karácsony Gergely elismerte, hogy alig egy év alatt már kétszázötven milliárdos hiányt csináltak
Karácsony Gergely – szokásához híven – Facebook-posztban reagált a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának azon indítványára, miszerint a főváros a meglévő pénzéből különítsen el 50 milliárd forintot a koronavírus-járvány által leginkább sújtott budapesti gazdasági szereplők megsegítésére. A főpolgármester szerint azonban erre Budapestnek nincs pénze, így is 150 milliárdos mínuszban vannak.Brexit – Az EU a kilépési szerződés teljeskörű végrehajtására szólította fel az Egyesült Királyságot
Az Egyesült Királyság január 31-én hivatalosan is kilépett az Európai Unióból; távozásának napján tizenegy hónapos hónapos átmeneti időszak kezdődött, amelynek végéig a brit kormány átfogó szabadkereskedelmi megállapodást kíván elérni a közösséggel. Ennek a megállapodásnak az előmozdítása érdekében nyújtott be a héten egy törvénytervezetet a brit kormány, amit az EU elfogadhatatlannak, sőt, a szerződés megszegésének tart. A javaslat tartalmazza Észak-Írország és Egyesült Királyság közötti vámellenőrzések megszüntetését.Dobó István egri szobrát is meggyalázták az SZFE ovisaival szimpatizálók
A színművészetis iskolafoglalókkal szimpatizálók úgy gondolták, a legjobb módja annak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a Budapesten hangoskodókkal, ha meggyalázzák az egri Dobó István-szobrot a mozgalmuk védjegyévé vált piros szalaggal. A megyeszékhelyen ennek immár hagyománya van: korábban Komlósi Csaba (LMP/EVE) önkormányzati képviselő a Végvári vitézek terén található lovasszoborra tekerte rá a a bizonyos körökben ikonikussá vált szalagot. Az elkövetőknek vélhetőleg komoly szerencséjük van, hogy Egert immár nem Dobó védi, a hős várkapitány ugyanis állítólag nem tartozott a konszenzuskeresők közé.Őrizetbe vették a rendőrök az ismerősét Vecsésen halálra késelő férfit
Őrizetbe vették a rendőrök azt az ötvenöt éves férfit, aki halálosan megkéselte ismerősét szombaton Vecsésen – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon. A hatóság kezdeményezte a gyanúsított letartóztatását.Lesz még ilyen – A Momentum Rogán kertjét akarta megrongálni, de eltévesztették a házszámot (Videóval!)
Az ellenzéki pártok az utóbbi években durvább és durvább módszerekhez folyamodnak kormánypárti politikusokkal szemben. Eddig azt hittük, hogy van egy határ, amit nem fognak átlépni, a személyes, privát szféra határa, de sajnos ebben is csalódnunk kellett: a Momentum aktivistái Rogán Antal kertjét akarták megrongálni. Most már biztosan kijelenthetjük: az ellenzék semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy a 2022-es választásokon hatalomra kerüljön, a kormánypárti politikusok pedig további személyes támadásokra számíthatnak.Újabb rekordokat döntött a koronavírus Csehországban
Újabb rekordot döntött az igazolt fertőzöttek napi száma szombaton Csehországban: a laboratóriumi vizsgálatok 1541 új koronavírusos fertőzöttet mutattak ki, majdnem százzal többet, mint az eddigi legmagasabb mért – pénteki – esetszám. Eközben több ország is korlátozásokat vezetett be a cseh állampolgárok beutazásával kapcsolatban.Erdő Péter: Fontos, hogy együtt, imádságban reflektáljunk a járvány okozta megrázkódtatásra
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek fontosnak nevezte, hogy együtt, imádságban reflektáljunk arra a nagy megrázkódtatásra, amit a koronavírus-járvány okozott. A bíboros abban a videoüzenetben beszélt erről, amellyel a 2021 szeptemberére halasztott Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előzeteseként vasárnap kezdődő videósorozat nézőit köszöntötte.Romániai önkormányzati választások – Magyar ember magyar jelöltre szavazzon!
Romániában hamarosan önkormányzati választásokat tartanak, ahol különösen fontos, hogy minél több romániai magyar menjen el szavazni – hangsúlyozta Pászkán Zsolt az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. A külpolitikai szakértő hozzátette: ha lehet, a magyarok magyar jelöltre szavazzanak.Kiakadtak Karácsonyékra – "Ne a neoliberális szervezetek mondják meg, hogy a magántulajdonunkkal mit tegyünk!"
Több milliárdos szektort szántana be A Város Mindenkié csoport, ha a kerületi polgármesterek megfogadnák azt a javaslatukat, amely szerint harminc napra minimalizálnák a rövid távú lakáskiadás lehetőségét. "Ne a neoliberális szervezetek mondják meg, hogy a magántulajdonunkkal mit tegyünk" – mondta el a Magyar Nemzetnek Schumicky Balázs, a Magyar Apartman Kiadók Egyesületének elnöke, aki hozzátette, hogy szerencsére a polgármesterek reálisabban állnak a kérdéshez, mint Karácsony Gergely főpolgármester.Trump szerint Joe Biden drogozhatott az elnökjelölti vitái előtt
Joe Biden akár drogokat is fogyaszthatott a Bernie Sanders elleni elnökjelölti viták idején – erről beszélt Donald Trump a Fox News-nak adott, szombaton este sugárzott egy interjújában. Az amerikai elnök hozzátette: a helyzet tisztázása érdekében drogtesztet fognak kérni – írta a The Guardian.Meghalt négy beteg, 484-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt négy krónikus beteg, és újabb 484 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.Szaúdi légitámadás ért több célpontot a jemeni fővárosban
Szaúd-Arábia légitámadást hajtott végre vasárnap reggel a jemeni fővárosban, Szanaában az Iránnal szövetséges húszi lázadók állásai ellen – jelentette a szaúdi tulajdonban lévő dubaji al-Arabíja hírtévé.Koronavírus – Először regisztráltak újrafertőződést Boszniában
Bosznia-Hercegovinában először vettek nyilvántartásba olyan személyt, aki a gyógyulás után ismét megfertőződött az új típusú koronavírussal – közölte a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán vasárnap.Ma szavaz Oroszország a régiók kormányzóiról
Ma tartják Oroszországban az év legfontosabb szavazását; az orosz választók az ország 85 föderatív egységéből 83-ban dönthetnek a jelöltekről. Ezen az úgynevezett egységes választási napon a helyi és regionális törvényhozó szervek képviselőire leadott voksok mellett a legnagyobb tétje a kormányzók választásának lesz: ők irányítják az adott régiókat és vannak közvetlen kapcsolatban a Kremllel. A mai nap a kisebb helyi szavazások mellett 11 regionális parlamentet, 18 kormányzót és 22 helyi törvényhozó szervet választanak. A RIA Novosztyi adatai szerint 171 ezer ember indul a megméretésen 36 párt színeiben és függetlenként. Bár a szavazást tulajdonképpen vasárnapra írták ki, valójában a voksolás már pénteken elkezdődött, és három napig tart – írta a Magyar Nemzet.Emberkereskedelem és kényszermunka miatt vett őrizetbe három embert a rendőrség
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt vett őrizetbe a rendőrség három embert, aki prostituáltként dolgoztatott lányokat több megyében – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu oldalon.Kunhalmi szelfikézett és ellenállásra buzdít a Citadelláról
Kunhalmi Ágnes betekintést engedett a magánéletébe és megosztott egy fotót arról, hogyan tölti hétvégéjét. Ja, nem! Az MSZP országgyűlési képviselője a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) melletti kiállásra buzdít, mert szerinte a gondolat szabad, az alkotás és a művészet is az.Lelkileg nehezen viseltük azt, hogy a járvány miatt váratlanul fel kellett függeszteni a turnét – Bartók ihlette dupla lemezzel tér vissza Leslie Mandoki supergroupja (PS-videóinterjú!)
A napokban Magyarországon is megjelenik Leslie Mandoki világsztárokból álló supergroupja, a Mandoki Soulmates új dupla lemeze. A Living in the Gap/Hungarian Pictures című dupla album tíz évvel követi a zenész és csapata legutóbbi stúdióanyagát. A Living in the Gap hamisítatlan progresszív rockzene, a tizenkét szám végigveszi mai életünk fontos társadalmi problémáit, annak kiváltó okait, megpróbálva felnyitni az emberek szemét. Nekünk, magyaroknak azonban bizonyosan közelebb áll szívünkhöz a Hungarian Pictures, ugyanis annak anyagát Bartók Béla ihlette. A vírus miatt Magyarországon maradt világhírű muzsikus Jeszenszky Zsoltnak mesélt arról, hogyan töltötte hazánkban például a Balatonnál és a Dunakanyarban a karantén időszakát, de szóba került az is, hogy a nagyvilág mit szólt a Bartók ihlette muzsikához.Ajánljuk még

































