Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Bejrúti robbanás – Tüntetők megrohamozták a libanoni külügyminisztériumot (Frissítve: előrehozott választást szorgalmaz a kormányfő)
Nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg a libanoni külügyminisztérium épületét Bejrútban, amelyet kikiáltottak a forradalom főhadiszállásának. A tévében élőben közvetített támadást akkor hajtották végre, amikor a biztonsági erők nagy erőkkel vonultak fel a belvárosban, ahol több ezer tiltakozó követelte a politikai elit távozását. Az ottani összecsapásoknak a libanoni vöröskereszt szerint százharminc sebesültje van.Újra együtt az álompár – Kibékült Tihanyban Gyurcsány és Fegyőr (Videóval!)
Az egyeztetett időpontban, szombaton délután négykor találkozott Tihanyban az utóbbi napok baloldali cicaharcának két főszereplője, Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András, akik begyógyították a frigyükön ejtett sebeket, és annyira kibékültek, hogy a DK elnöke még a Momentum aláírásgyűjtő ívét is szignálta. A történelminek álmodott légyottól a Magyar Hang jött leginkább izgalomba: a pacsizásról egy indokolatlanul hosszú videót is megjelentettek.Gyorsuló ütemben fertőz a koronavírus a környező országokban
Romániában újabb 1350 embernél mutatták ki a koronavírust az utóbbi huszonnégy órában, ezzel szombaton meghaladta a hatvanezret a járvány kezdete óta eddig beazonosított fertőzöttek száma. Csehországban pénteken 323 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami április eleje óta a legmagasabb szám – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt kimutatásból. Egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, negyedik egymást követő napon döntötte meg az új betegek száma a korábbi rekordot, megközelítve a másfélezret, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már csaknem elérte a nyolcvanezret – közölte az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács. Németországban immár harmadik napja regisztráltak ezernél több új koronavírus-fertőzöttet: az utóbbi huszonnégy órában 1122-vel bővült a fertőzöttek, és tizenkettővel a halálos áldozatok száma – tájékoztatott a Robert Koch német közegészségügyi intézet szombaton. Mérséklődött ugyan, de még nem igazán lassult le a koronavírus terjedése a Nyugat-Balkánon: szombatra 972-vel emelkedett az igazolt fertőzöttek és huszoneggyel a halottak száma. Az Indiai Oltóanyag Intézet gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országok számára – közölte a genfi székhelyű Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség.Schuster Lóránt: Koncz Zsuzsáék legalább most fogják be a szájukat!
A magyar identitás zavarta őket, bugyuta szerelmes dalokkal akarták etetni a népet, mert az addig sem lázad – mondta Schuster Lóránt, a P. Mobil zenekar vezetője a kommunista diktatúra időszakáról a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amelyben egyebek mellett arról is beszélt, hogy Trianon századik évfordulójára kiadták DVD-n a Honfoglalás-szvit négy változatát, amelyet még jóval az István, a király előtt írtak. Schuster kifejtette a véleményét a Kádár-nosztalgiáról, és emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi kormánnyal kapcsolatban diktatúrát emlegető Koncz Zsuzsa a korszak államilag ünnepelt kegyeltje volt.Emelkedett az indiai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma
Tizennyolcra emelkedett a pénteki indiai repülőgép-szerencsétlenség halálos áldozatainak száma; az áldozatok között van egy tíz és egy tizennyolc hónapos kisgyermek – közölte Hardíp Szing Puri légi közlekedési miniszter szombaton. Korábban tizenhat halottat említettek a jelentések; a sérültek száma több, mint százhúsz, közülük sokan válságos állapotban vannak.Sok embert még mindig eltűntként tartanak nyilván a bejrúti robbanás után
Négy nappal a bejrúti robbanás után negyvenöt embert még mindig eltűntként tartanak nyilván, emellett huszonöt azonosítatlan holttest került elő a romok alól – közölte a libanoni egészségügyi minisztérium egyik szóvivője szombaton.Niedermüller Péter több százmillió forintot játszik át az önkormányzat kasszájából egy parkolási cégnek
Az erzsébetvárosi parkolási biznisz eddig ismertetett részleteit legfeljebb maszatolásnak tekinthetjük, a kerületi polgárok és vállalkozások életének a megnehezítése mellett ugyanis egy százmilliós pénznyelőt is épít Gyurcsány embere, Niedermüller Péter polgármester – írta az Origo. A portál következtetése szerint a bevételi forrás továbbra is a baloldali pártok pártkasszájának legjelentősebb forrása. Az sem meglepetés, hogy a történetben ismét felbukkan az a Kupper András, akinek a neve immár összeforrott a parkolási mutyikkal, és aki újra népszerű üzlettársa az ellenzéki vezetésű budapesti önkormányzatoknak.A balesetben elhunyt Koncz Ferenc lányát, Koncz Zsófiát indítja a Fidesz a szerencsi időközi választáson
A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében Koncz Ferenc tragikus halála miatt kiírt időközi választáson a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség helyi szervezetének döntése alapján a pártszövetség Koncz Zsófiát indítja – közölte szombaton a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A jelölt a júliusban motorbalesetben elhunyt országgyűlési képviselő lánya. A hölgy harminc éves, jogász végzettségű és régóta aktív a közéletben.Rekordmértékű a Fidesz népszerűsége Budapesten
A hazai balliberális média Karácsony Gergely újraválasztásának lehetőségét emelte ki a Medián friss kutatásából, abban van egy ennél vaskosabb meglepetés: rekordmértékű a Fidesz támogatottsága Budapesten – osztotta meg a Twitteren a drot.info értesülését Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár. A Tarlós Istvánt 51–44-re októberben legyőző főpolgármesternek háromnegyed év után semmilyen győzelmi prémiuma nincs, tevékenységével nem tudta növelni népszerűségét, ugyanakkor a Fidesz-KDNP támogatottsága a fővárosban még negyvenöt százaléknál is magasabb lehet, és akár az ötven százalékot is megközelítheti.Harminckettővel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon
Az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma harminckettővel, 4653-ra emelkedett Magyarországon, nincs újabb elhunyt – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton reggel.Tállai András: Négy év alatt kétszázhúszmilliárddal többet kaptak a nyugdíjasok
Kétszázhúszmilliárd forint extra kifizetést kaptak az utóbbi négy évben a nyugdíjasok, jövőre pedig megindul a tizenharmadik havi ellátás lépcsőzetes visszaállítása – mondta Tállai András a Magyar Nemzetnek.Még egy napig lehet jelentkezni a pótfelvételikre
Még egy napig, vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre azoknak, akiket a július 23-án zárult általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén nem jelentkeztek a felsőoktatásba – közölte szombaton az Oktatási Hivatal. Bár az eljárásban önköltséges képzések hirdethetők meg, idén az oktatásért felelős miniszter engedélyével állami ösztöndíjas képzések is indulhatnak az agrár- és a gazdaságtudományi, az informatikai, a műszaki, az orvos- és egészségtudományi, a pedagógus-, valamint a társadalomtudományi alapképzési szakokon.Pandémia – Tizenkilencmillió felett a fertőzöttek, több, mint hétszázhúszezer a halálos áldozatok száma világszerte
Világszerte 19 296 761 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 720 074, a gyógyultaké pedig 11 682 733 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Egy nappal korábban 19 091 446 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 714 767, a gyógyultaké pedig 11 550 232 volt. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A fertőzés száznyolcvannyolc országban és régióban van jelen.Olaszországban szeptember 7-ig meghosszabbították a járványügyi intézkedéseket
Olaszországban szeptember 7-ig meghosszabbították a koronavírus megfékezését szolgáló járványügyi intézkedéseket. Giuseppe Conte olasz miniszterelnök kormánya pénteken este hozott egy erről szóló rendeletet, amely a többi között a zárt közterekben történő maszkviselési kötelezettséget és a távolságtartási szabályokat is előírja. Érvényben marad a nagyobb csoportosulásokra vonatkozó tilalom is.Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
Villamospálya-felújítás miatt mától három hétig pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária körút és a Könyves Kálmán körút egy-egy szakaszán. A munkálatok a gépkocsival közlekedőket is érintik: a villamospótló autóbuszok haladását a Könyves Kálmán körúton, illetve a Hungária körúton észak felé a Népligettől a Szörény utcáig, valamint dél felé a Szörény utcától a Mester utcáig autóbusz forgalmi sáv segíti, ezért az autóval közlekedőknek kevesebb hely marad.Bunyó volt Józsefvárosban, kilenc embert állítottak elő
Verekedés volt péntek délután Józsefvárosban, a kiérkező rendőrök kilenc embert állítottak elő – tudatta a police.hu. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága vizsgálja a körülményeket.Pikó András felmelegíti Józsefvárost
Pikó András is beszállt a meleglobbiba – írta a ferencjozsef.blog.hu pénteki bejegyzésében. A portál által megosztott fényképen egy szivárványos molinó látható a polgármesteri hivatal homlokzatán, azzal a felirattal: Mindenki Önkormányzata.Az Egyesült Államokban meghaladta a 160 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma
Az Egyesült Államokban meghaladta a 160 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délelőtti adataiból.Törvényben szabályozná a Facebook általa kifogásolt gyakorlatát a Mi Hazánk
Törvényjavaslatot nyújt be a Mi Hazánk Mozgalom a Facebook általa kifogásolt gyakorlatának szabályozására. Toroczkai László pártelnök videójában ezt azzal indokolta, hogy megítélésük szerint az amerikai tulajdonú cég "nagyon durva politikai cenzúrát" alkalmaz.Légyottra készül Gyurcsány és Fekete-Győr András
Szombaton 16 órakor találkozzunk a tihanyi mólónál! – írta Fekete-Győr András, a Momentum őrsvezetője válaszul Gyurcsány Ferencnek a Facebookon, amikor a DK első embere kázézni hívta. Mint ismert, a két párt a gödi önkormányzat belviszályai miatt esett egymásnak; Fekete-Győr András pénteken üzent a Balatonőszöd táblától Gyurcsánynak, ebből kerekedett a találka ötlete...Kettétört egy indiai repülőgép leszállás közben, több halott, sok sérült van
Az Air India Express repülőgépe 191 emberrel a fedélzetén túlfutott a kifutópályáról a keralai Kozsíkóde repülőtéren és egy völgybe zuhant, majd a baleset következtében kettétört. A balesetben legalább 14 ember meghalt, 123-an pedig megsérültek, ebből 15-en súlyosan.Szétválasztott bangladesi ikrek – Megtekinthető a sikeres műtétsorozat előzményeiről készült dokumentumfilm
Dokumentumfilm készült a sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikerpár nemzetközileg is elismert, orvostudományi innovációkat jelentő műtétsorozatának előzményeiről – közölte a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány pénteken.A Magyarországon élő feketék bíznak benne, hogy a BLM győzedelmeskedik a magyarok "idegengyűlölete" felett - Elemző riportot írt a magyar rasszizmusról a Politico
A Magyarországon élő, ösztöndíjjal itt tanuló feketék mindennap elszenvedik az országban uralkodó rasszizmust, de most nagyon bíznak a Black Lives Matter mozgalomban és annak nemzetközi hatásaiban – írja a Politico. A cikk szerint George Floyd halála és az azóta kirobbant események a magyarországi afrikaiakban is felerősítették azt az érzést, mennyire nehéz is a helyzetük ebben az országban. Az amerikai politikai lap magyar szerzője által készült összefoglalóban szociológusok, egyetemi oktatók, kutatók szólalnak meg, akiknek szakterülete az idegen kultúrák és a migráció, továbbá magyar egyetemeken tanuló, itt diplomát szerzett afrikaiak is elmondják saját tapasztalataikat. Az általuk tapasztalt hátrányos megkülönböztetést, annak felerősödését a 2015-ös menekültválsághoz vezetik vissza. A riport szembeállítja egymással a hazánkban a '60-as évek óta sikerrel működő ösztöndíjprogramot – amelynek keretében évente több száz, több ezer külföldi kap lehetőséget, hogy itt tanuljon –, a magyar kormány afrikai országokat segítő programját és a 2015 óta fennálló bevándorlás-ellenes kormányzati politikát. A kettő pedig a riportban megszólalók szerint nem fér össze egymással.Augusztustól váltás történt a kórházparancsnokoknál
Augusztus elsejétől 33 új kórházparancsnok kezdte meg szolgálatát – közölte a rendőrség pénteken a honlapján. Így a kórházparancsnokok mintegy harmadánál történt váltás.Ajánljuk még

































