Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Pentagon: Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába
Törökország 3500-3800 szíriai harcost küldött Líbiába az első három hónapban, hogy a nemzetközileg elismert, tripoli székhelyű kormányerők oldalán harcoljanak Halífa Haftar tábornok ellen - állítja az amerikai védelmi minisztérium pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében.Jelentősen esett a sörfogyasztás a második negyedévben
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt - közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI érdeklődésére.EU: Washington hagyjon fel az orosz-európai gázvezetékek kiépítésében részt vevő uniós cégek fenyegetésével
Az Európai Unió figyelmeztette pénteken az amerikai kormányt, hogy hagyjon fel az Oroszország és Európa között tervezett gázvezetékek kiépítésében részt vevő uniós cégek szankciókkal való fenyegetésével, és vitáit szövetségeshez méltón rendezze az unióval.Az amerikai nagykövet szerint Magyarország kimagasló munkát végzett
Négy hónapnyi kényszerű távollét visszatért Budapestre az amerikai nagykövet, aki a számára is kötelező két hét karantént követően az ATV-ben a járvány amerikai tapasztalatairól, a magyar felhatalmazási törvényről és a CEU-ügyről is beszélt.Európában újból erőre kapott a járvány, Amerikában stabilizálódik a járványgörbe
Európában újból erőre kapott a koronavírus-járvány. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb adatai szerint Amerikában stabilizálódik, Afrikában és Ázsiában viszont emelkedik a járványgörbe.Letartóztattak egy Pápánál elfogott embercsempészt
Letartóztatott a Veszprémi Járásbíróság egy 40 éves román férfit, aki hat migránst próbált meg Magyarországról Ausztriába csempészni – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.Félt a koronavírustól, ezért felgyújtotta magát egy magyar nő Angliában
Először rettegett a fertőzéstől, majd azt gondolta, csak átverés az egész, végül felgyújtotta magát egy magyar nő Angliában.Karácsonyék tovább folytatják a szerencsétlenkedést
Wintermantel Zsolt volt újpesti polgármester a Facebookon fejtette ki, mit gondol a főváros ellenzéki vezetésének eddigi munkájáról, amit igazi "Mekk-mester tempóként" jellemez.Kétoldalú megbeszélésekkel folytatódott a csúcstalálkozó
Két-, illetve többoldalú megbeszéléseket kezdtek péntek délután Brüsszelben az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfői, mielőtt ismét plenáris, huszonhetes körben folytatódna a tanácskozás, amelyen a hosszú távú uniós költségvetésről és gazdasági mentőcsomagról tárgyalnak.Az új francia kormány elhalasztja Macron két nagy reformját
Jean Castex francia miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy a koronavírus-járvány okozta gazdasági és szociális válság miatt az új kormány elhalasztja az Emmanuel Macron államfő által meghirdetett két nagy reformot, a nyugdíjrendszer és az álláskeresési járadék rendszerének átalakítását.Elkapták a német Rambót
Öt napnyi hajtóvadászat után elfogták a rendőrök a német Rambót, azaz Yves Etienne Rauscht – minderről a BBC számolt be.Két koronavírussal fertőzött résztvevőt szűrtek ki a Formula–1-es Magyar Nagydíj előtt
Két személy koronavírus-tesztje lett pozitív a legutóbbi csaknem 5000 vizsgálatból, amelyeket a hétvégi Formula–1-es Magyar Nagydíj előtt végeztek.Varga Judit cáfolta az MSZP elnöke által kitalált, alacsony színvonalú összeesküvés-elméletet
Az MSZP elnöke hazudik – írta Varga Judit igazságügyminiszter a közösségi médiában az MSZP elnöke által kitalált összeesküvés-elméletre válaszul. Az álhírgyártásban jártas Tóth Bertalan azzal vádolta meg a Magyar Kormányt, hogy összejátszik az Alkotmánybírósággal, ezért ismeri egy-egy ügy előadó bírájának a nevét, ez pedig arra utal, hogy fékek és ellensúlyok nélkül működik az ország.Letartóztatták a Zóna Taxi volt tulajdonosát – A hatóságok szerint Veres István a zöldségpiacon is ügyeskedett
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte pénteken annak a férfinak a letartóztatását, akit többek között bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítanak. Az eddigi adatok szerint a terhelt olyan zöldség-gyümölcs kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet irányításában, illetve felügyeletében vett részt, amely az Európai Unió területén beszerzett árut az áfa-fizetési kötelezettség elkerülésével értékesítette belföldi vevők részére. A PestiSrácok.hu információi szerint az érintett Veres István, a Zóna Taxi és a Budapest Taxi korábbi tulajdonosa, akit júniusban európai elfogatóparancs alapján Spanyolországban vettek őrizetbe. A gyanúsított terhére rótt kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény büntetési tétele magas: bizonyítottság esetén öttől huszonöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.Karácsony és az ellenzék tudatosan félremagyarázza a tisztifőorvos által közölt adatokat
A főpolgármester ismét közösségi oldalára tett ki egy posztot, amelyben arról írt, hogy állítólag minden második elhunyt kórházi fertőzésként kapta el a koronavírust Magyarországon. Karácsony szerint megdöbbentő, hogy itthon több, mint 1000 ember, akik gyógyulni mentek a kórházba, éppen ott fertőződtek meg a betegséggel. Ha ez igaz volna, akkor jogos lenne a felháborodás, a helyzet azonban az, hogy a Facebook-huszár főpolgármester megint belefutott egy kis fake news-ba.A Lánchíd felújításának halogatása milliárdokba kerül és veszélyes a budapestiekre
Csalódás, hogy a BKK igazgatósági ülése kudarcba fulladt és a főpolgármesteri ígéret ellenére megint nem indította el a Lánchíd felújításához szükséges közbeszerzést. A legutóbbi, egy hónappal korábbi Tüttő-Fürjes találkozón a Kormány és a Főváros egyetértett abban, hogy a Lánchíd felújítása halaszthatatlan – áll Fürjes Balázs közleményében.Barcelonában újból korlátozásokat vezetnek be a fertőzések növekedése miatt
Barcelonában és a vonzáskörzetében található mintegy tucatnyi településen újból korlátozásokat vezetnek be a koronavírus-fertőzések emelkedése miatt – jelentette be a katalán kormány pénteken, Barcelonában.Varga Mihály: Magyarországnak nincs szüksége hitelre
A kormány álláspontja változatlan: a gazdaságvédelem érdekében támogatni kell a beruházásokat, mert azok munkahelyeket teremtenek, és ma a munkahelyek a legfontosabbak – jelentette ki Varga Mihály a PreBeton Zrt. új üzemének pénteki átadó ünnepségén, Erdőteleken.Valamennyi balatoni strandon kiváló vagy jó a vízminőség
A Balaton vízminősége a természetes fürdőhelyek többségén kiváló, pár esetben jó a tó Somogy, Veszprém és Zala megyéhez tartozó részén is – közölték az illetékes kormányhivatalok az MTI megkeresésére pénteken.A European Patriots Unite tiltakozást szervez a Pride ellen
A magyar kormány a koronavírus-járvány miatt úgy döntött, idén elhalasztják az augusztus 20-ra tervezett ünnepségéket, nem lesz tűzijáték, nem lesznek programok a fővárosban sem. A járvány azonban úgy tűnik, gátat szabhat Szent István ünnepének, ám a bizulobbinak még ez sem állhat az útjába. A hírek szerint ugyanis a Budapest Pride szervezői mindenképpen készülnek valamilyen formában felvonulni, ha törik, ha szakad.Gulyás: A kormány célja, hogy a Velencei-tó és térsége tovább fejlődhessen
A kormány célja, hogy a következő években a Velencei-tó és térsége továbbra is fejlődhessen – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Kápolnásnyéken, a Velencei-tavi turisztikai évadnyitón, ahol második alkalommal adták át a Velencei-tóért díjat.Emmi: Magyarország a sikeresen védekező európai országok egyike
A koronavírus-pandémia első hullámából az EU-tagállamok különböző mértékű veszteséggel kerültek ki. Magyarország a nagyon sikeresen védekezők között szerepel – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményben, pénteken.Horvátországban és Szlovéniában továbbra sem lassul a fertőzés terjedése
Nem lassul az új koronavírus-fertőzések terjedése Horvátországban és Szlovéniában – derült ki a válságstábok pénteki sajtótájékoztatóján.Perújítást rendelt el a Hajógyári-szigeten történt emberölés ügyében a Fővárosi Ítélőtábla
Perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla a Hajógyári-szigeti emberölés ügyében a sértett édesanyjának indítványára – tudatta a tábla pénteken, közleményben.Ajánljuk még

































