Forró drót
Takács Péter: Magyar lezüllesztette a parlamentet
A volt egészségügyi államtitkár, fideszes országgyűlési képviselő szerint ezzel a gyűlölet áradattal ráültek a hülyeség vonatra, amin nincs fék. A tiszás szavazók egyelőre támogatják a demagóg, hazugságra épülő gyűlölet kampány folytatását, de majd akkor döbbennek meg, amikor az 1200 Magyar Péter ígéretből a költségvetésben csak kevés fog megvalósulni - vetítette előre Takács Péter.Tehetetlen a svéd kormány, összeroppantak a járványhelyzet alatt
Míg Európa lassan kilábal a járvány első hullámából, Svédországban súlyos pusztítást végez a koronavírus a nem megfelelő védintézkedéseknek "köszönhetően". Már most több, mint 5000 halálos áldozattal járt a koronavírus-járvány Svédországban. Ez megtörte a szociáldemokrata kormány népszerűségét és teljesen felborította a politikai egyensúlyt – írja a V4NA.Karácsony bedobta a "bedobhatót": még az is lehet, hogy tüntetni fognak és "apró kis rózsaszínű lepkék szállnak körülöttünk"
Karácsony Gergely főpolgármester cáfolta a kormány állítását, miszerint jelentős megtakarításokkal rendelkezik a főváros. A főpolgármester szerint kicsivel van több megtakarítása a fővárosnak, mint adóssága – mondta el az ATV Start csütörtök reggeli műsorban.Elindult a Polgári Magyarországért Alapítvány Facebook-oldala
A közelmúltban elindult a Polgári Magyarországért Alapítvány Facebook-oldala. Mint írják, a cél az, hogy a jövőben ezen a virtuális felületen keresztül is naprakész betekintést adhassanak az Alapítvány tevékenységéről.Július 1-jén újraindulnak a fővárosi kéményellenőrzések
A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzet elmúltával július 1-jével ismét megkezdődnek az előzetesen meghirdetett kéményellenőrzések Budapesten – közölte a Fővárosi Kéményseprőipari Kft. (Főkétüsz) csütörtökön az MTI-vel.Csecsemők holttestét is hazahordhatta a pátyi halottszállító (18+!)
Újabb részletek láttak napvilágot az emberi maradványokat gyűjtő pátyi halottszállító ügyében. A pátyi horrortanya tulajdonosa 60 hordónyi emberi maradványt tárolt az udvarán. A gyűjtő, a halottszállító R. Dénes szabadlábon védekezhet – írja a Blikk.Kirúgták állásából a futballrajongót, aki a fehér életek védelmére hívta fel a figyelmet egy angol focimeccsen
Ismét tort ült a liberális "tolerancia": kirúgták az állásából azt a futballrajongót, aki segédkezett a hétfői Manchester City–Burnley mérkőzést megzavaró "White Lives Matter" felirat elkészítésében. A 24 éves férfit a Metro szerint munkáltatója azzal bocsátotta el, hogy "a rasszizmus semmilyen formáját nem tolerálják a cégnél".Láng Zsolt: Emberkísérlet zajlik a budapesti közlekedőkkel
A budapesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint emberkísérlet zajlik a közlekedőkkel: nem mérik fel az igényeiket, hogy hogyan lehet az autós, a kerékpáros és a gyalogos forgalom összhangját megteremteni.A NASA első afroamerikai mérnöknőjéről nevezték el az űrkutatási hivatal washingtoni főépületét
Mary Jacksonról, az amerikai űrkutatási hivatal első afroamerikai mérnöknőjéről nevezték el a NASA washingtoni központjának főépületét – jelentette be szerdán Jim Bridenstine, a hivatal igazgatója.Boross Zoltán: Megnőtt a migrációs nyomás
A pandémia miatt egyik óráról a másikra megszűnt, majd a korlátozások feloldása után robbanásszerűen újraindult az embercsempészet – mondta el Boross Zoltán a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Boross Zoltán ezredessel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nemzetközi bűnözés elleni főosztályának vezetőjével az embercsempészet elleni hatékony magyar hatósági fellépésről, az embercsempészés módszereiről beszélgettek.Amerika-szakértő: A tüntetőkre rátelepedett egy erőszakos, politikai indíttatású mozgalom
A rendőrségi reformokért tüntetőkre rátelepedett egy erőszakos, politikai indíttatású mozgalom, amelynek közvetett célja a Donald Trump-adminisztráció leváltása, illetve meggyengítése – vélekedett Magyarics Tamás Amerika-szakértő csütörtökön, az M1 aktuális csatornán.Bakondi: Jelentősen nőtt az embercsempészek és a migránsok aktivitása
Jelentősen nőtt az embercsempészek aktivitása: a déli határszakaszon idén eddig 40 százalékkal többen próbáltak bejutni az országba, mint a tavalyi év hasonló időszakában – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.Egyik napról a másikra lett dollármilliomos egy harminc gyermekes tanzániai családapa
Két, együttesen 15 kiló súlyú drágakő tett dollármilliomossá egy harminc gyermekes családapát Tanzániában – számolt be a BBC.Befejeződött a nyomozás a sokkolós rabló ügyében
Befejeződött a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint egy sokkoló segítségével kirabolt egy pénzváltót, egy másikat pedig megpróbált kirabolni – írja a police.hu.Jogállamiság franciásan: Macron beavatkozhatott a kabinetfőnöke ellen folyó nyomozásba
Nem kizárt, hogy a francia elnök fedezte az Élysée főtitkárát, a korábban a pénzügyminisztériumban dolgozó Alexis Kohlert az ellene folytatott nyomozásban, amelyet még 2018-ban indított ellene a Nemzeti Pénzügyi Ügyészség. Kiderült ugyanis, hogy Emmanuel Macron levelet küldött az ügyészségnek, majd ezután hirtelen abbamaradt a nyomozás és lezárták az ügyet – írja a V4NA.Beneda: Évente 80 ezer családot érint a csecsemőgondozási díj
Mintegy 80 ezer családot érint évente a csecsemőgondozási díj – mondta Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár csütörtök reggel, az M1 aktuális csatornán.9 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma
Mindössze 9 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19); ezzel 4123 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy 39 éves krónikus beteg; ezzel 577 főre emelkedett az elhunytak száma, 2640-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 906 fő. Az aktív fertőzöttek 38%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 48%-a budapesti. 182 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen – közölte csütörtök reggel a koronavirus.gov.hu.Itthon is elkezdődött az őrület: a pécsi ballibek egy kocsma elé tennék át Weöres Sándor szobrát
Úgy tűnik a hazai ellenzék nem bír magával és nem tudnak mást kitalálni a figyelemfelkeltésre: Pécs baloldali városvezetése el akarja távolítani Weöres Sándor szobrát jelenlegi helyéről. Ez derül ki abból a levélből, amelyet Kligl Sándor szobrászművész kapott Bognár Szilviától, Pécs alpolgármesterétől. A levélben az áll, hogy a Király utcában találhazó szobrot áthelyeznék egy vendéglátó egység elé a Szent Flórián térre. A szobor alkotója azonban nem járul ehhez hozzá, szerinte Weöres Sándor ennél többet érdemel, szobra áthelyezése egy kevésbé frekventált helyre a költővel szemben tiszteletlenség – írja a Pécsi Újság.Vízügyi főigazgatóság: A Duna vízállása szerdán tetőzött a fővárosnál
Még tart az első fokú készültség a Tiszán a levonuló árhullám miatt, viszont azóta csökken a vízszint – mondta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Többen meghaltak egy mexikói földrengésben
Tízre nőtt a dél-mexikói földrengés halálos áldozatainak a száma, huszonhárman sérültek meg, és kétezernél több épületben keletkeztek károk a helyi hatóságok szerdai összesítése szerint. Az összes haláleset a déli Oaxaca államban történt – mondta Alejandro Murat kormányzó.Karácsony szerint a magyarok többsége támogatja az ötleteit
Karácsony Gergely tovább tolja a Facebook-marketinget. Legutóbbi bejegyzésében úgy vélekedett, hogy muszáj megreformálni a főváros parkolási rendszerét, ugyanis a városban a parkolás a várakozás helyett a tárolás szinonimájává vált, a kormány által bevezetett ingyenes parkolás pedig tovább rontott a helyzeten – írja az atv.hu.György László: Óvatosan optimisták vagyunk
A gazdaságvédelmi lépések fenntarthatók, mert arányosak, vagyis a kormány nem költ többet annál, mint amennyire szükség van. A kormány továbbra is szem előtt tartja azt a járvány kezdetekor lefektetett alapelvét, amely szerint annyi új munkahelyet hoz létre, amennyit a vírus tönkretesz. Megerősíti a kiemelt gazdasági ágazatokat, pénzügyi forrásokat biztosítanak a vállalkozásoknak, valamint megvédik a családokat és a nyugdíjasokat – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.Tovább szorongatja az amerikai kormány a WikiLeaks alapítóját
Az amerikai kormányzat szerdán bővítette a vádpontokat a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, Julian Assange ellen – jelentette be szerda esti közleményében az amerikai igazságügyi minisztérium.Vadai a legfőbb ügyészhez fordult, rendőrségi feljelentés lett belőle
A Vadhajtások egyik cikke miatt tett fel kérdést Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció képviselője a legfőbb ügyésznek, amit Polt Péter feljelentésként értékelt – írja a hvg.hu.A Huawei is felkerült a Pentagon kínai hadsereggel kapcsolatban álló cégekről készült listájára
Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) listát hozott nyilvánosságra a kínai hadsereggel kapcsolatban álló és Amerikában is tevékenykedő kínai cégekről – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a Pentagonból származó dokumentumokra hivatkozva.Ajánljuk még

































